Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-01 / 9. szám
te tanácstala- kezdjen. Az gmozdul, fel- ámaszkodik. ára ment Bo- , bár minden dalommal jár. i, hogyan kéri templomba, mt a kisfiúval érte mindketrofesszorhoz. ük Vanécek, árult el. álkozik Vanéíad mentem. >a és gyengé- zállát. Szemé- 3 helyiségből, el. az orvos me- sgfogta Vané- 'orította. ienjen el. Már íem fog szenloktor úr? Az ilt - mondja z eset - intett y jrogni kezdett gyengült. Meg el ne essék, lő szaladt ki. le valakit. Mi- '■> nővért, odaleket szenvetént. Bevezetitlenül próbál- keze ökölbe írom őket...! dott. Tehetet- Dárnára, s ott iltotta kétség- tte volna még negkínzott ar- andikáló ujjait olta. Könnyei a, s a szövet hogy valahol rettentő rob- szkettette ezt ER fordítása A nyai nagynéném férje, Kispál György, még a születésem előtt került a rokonságba. Pontosabban, a harmincas évek közepén. Állítólag nagy port vert fel az eset. Nem akartak hinni a saját szemüknek az emberek. Hogy egy Kispál feleségül vegye egy elszegényedett nemesi család lányát, valóban elgondolkodtató volt. Vagy tán abban reménykedik a fiú, hogy sikerül visz- szaperelnie a rég elúszott vagyont? Hiú ábránd. Valami más, igencsak rejtett szándék vezérelheti öt, vélekedtek a folyton találgatok, ami sohasem derült ki. Az, hogy a fiatalúr szerelmes is lehet Ilka nénémbe, számításukon kívül maradt. Pedig e tény sem lehetett kizárt ok. Való igaz, hogy Kispál Györgyöt senki sem szerette a rokonságból. Tiszteletről pedig szó sem lehetett. Pedig akit nem szeretünk, még valami oknál fogva tisztelhetjük, de sógor bácsi - nekünk gyerekeknek így kellett szólítanunk- semmiféle tiszteletre nem szolgált rá. Én kizárólag azért irtóztam tőle, mert ha néhanapján meglátogatott bennünket Ilka nénémmel, első dolga volt, hogy az ölébe kapjon és enyhén borostás arcát az én sima képemhez dörzsölje, miközben azt mondogatta: - Prümm, prümm. - Én rendszerint visítottam, sót ha megláttam őket közeledni, gyorsan az asztal alá bújtam, de sógor bácsi onnan is kiráncigált és durva dörzspapír bőrével elvégezte rajtam a kegyetlen tortúrát. Anyám dühöngött, mert másnap merő pattanás borította arcomat, nyakamat, de sógor bácsinak sohasem tette szóvá a prümm-prümmözést. Állítólag Ilka né- ném miatt, akihez őszinte testvéri szeretettel ragaszkodott, és félt, ha a férfi megharagszik, többet nem jönnek el hozzánk. Ekkoriban Kispál már tiszti egyenruhában járt, csákószerú sötét katonasapkával a fején, és kard lógott az oldalán, amelyet vasárnaponként a karjára akasztva hordott és úgy sétált vele, mint pap a stólával. Apám csak ekkor kezdett nemtetsző megjegyzéseket tenni a sógor úrra. Kispál Györgynek metszőén gúnyos hangja volt és pökhendi szavajárása. Mindenkit pajtikámnak vagy kiskomám- nak szólított, a lányokat meg Böskének, Julcsának, holott egyiket sem Így hívták. Még ez lett volna a kisebbik hiba. A nagyobbik az volt, hogy a zászlós úr eldicsekedett apámnak a kiképzési módszereivel.- Ha tőlem egy baka szabadságot kér, fogkefével fölsúroltatom vele a folyosót. Érted pajtikám? Fogkefével a folyosót! - és kövéren röhögött hozzá. Apám dózniból sodort cigarettákat szívott és tartalékos közkatona volt. Mindketten végigcsinálták a háborút, ki-ki a saját rangjának megfelelő beosztásban és odaadással. Sógor bácsi főhadnagyként, karján sebesüléssel, mellén öt érdeméremmel szerelt le még az összeomlás előtt, apám pedig ezt megelőzően kereket oldott. A kerékoldás szósze- rint értendő, mert lopott biciklin szökött meg, s vagy másfél hónapig bújkált a nyilasok meg a tábori csendőrök elöl. így mindketten megúszták a hadifogságot és új életet kezdhettek. Kispál György szerint nem egyforma eséllyel. Mert a paraszt az paraszt marad, mindegy, hogy ki áll az ország kormánykereke mögött. Neki úgy lett volna jobb, ha hazahívják a világgá szaladt admirálist, de tanult ember lévén, elég hamar megértette, ez lehetetlen. Ezért tehát elszegődött az egyik államosított biztosítótársasághoz. Úgy vélte, az embernek veleszületett tulajdonsága, hogy tiz körömmel védje vagyonát és ha már az isten némi magántulajdonnal 'ajándékozta meg, legalább biztonságban érezhesse tűz és víz ellen. Mivel valóban nem volt ostoba, számításba vett egy Csicsay Alajos harmadik lehetőséget is, hiszen eleget járt a keleti fronton, de úgy elterelte magától e gondolatot, mint valami rossz álom emlékét. Apám viszont erősen hitt egy új világ beköszöntésében. Tisztán ő sem látta a jövőt, hiszen kisparasztnak született, s mint afféle, a jobb létet a föld igazságosabb fölparcellázásától remélte.' Annak ellenére, hogy vágya nem teljesült, nem esett kétségbe. Az üszöborjút, melyet anyám végkielégítésképpen kapott a szüleitől, saját maga kötötte be a közös istállóba.- Kár ennyire buzgólkodni kiskomám - figyelmeztette öt Kispál. - Még nem mozdult el a mérleg nyelve! Apám viszont emlékeztette a sógort a hajdani folyosómosásra és melegen ajánlotta neki, költözzék el a környékről, mert ha valakinek netán eszébe jut, akkor..., szóval legjobb lenne, ha egy nagyobbacska városban telepedne le, ahol könnyen el lehet vegyülni az emberek között. Kispál okos ember létére sosem restellt a butábbtól tanulni, megfogadta apám jóindulatú tanácsát és családostul a városba költözött. Takaros házat épített, állítólag saját elképzelése szerint, tágas pincével és nagyobbacska erkély- lyel, ahonnan jó kilátás nyílt a kertre és a szomszédos udvarokra. Az erkélynek később semmi hasznát nem látta, a pincének viszont annál inkább. Barkácsmű- helynek rendezte be. Napközben eljárt a hivatalba, mindenféle piti ügyeket intézett, esténként pedig diszváracskákat meg giccses hadihajókat épített családi házak virágoskertjébe. Eleinte sok megrendelést kapót, de aztán ráuntak, ahogy ő mondta, telítődött a piac, és az árufelesleget kénytelen volt saját kertjében elhelyezni. Igazán furcsa látványt nyújtott a rengeteg fragett- és várkompozició logikátlan elrendezése. Persze Kispált ez cseppet sem feszélyezte, sőt büszke volt, ha valaki alkotásait megtekintette. A barkácsműhelyben példás rendet tartott, sőt pedánsát. Rengeteg kulcsra zárható fiókja volt, s minden fiókon különböző jelek, melyekhez csak ö értett. Első mozdulatra megtalált mindent, amit keresett. Kicsinyes pontosságáról már korábban is értesültünk egyes családtagok révén, akik meggyőződéssel állították, hogy Kispál György még a levesbe szánt babot is kiszámolja a feleségének. Közben telt múlt az idő. A háborúra már csak mint történelmi tényre emlékeztek az emberek. Az életszínvonal is jócskán emelkedett. Én pedig felnőttem, megházasodtam. Gyermekünk született. Anyám, mivel nagyon rokonszerető ember volt, úgy határozott, hogy családunk egy vasárnap délután teljes létszámmal meglátogatja Ilka néniéket. Apám szófogadóan beleegyezett, én sem tehettem mást, meg aztán el kellett vállalnom a sofőr szerepét is. Megrakodva mindenféle falusi jósággal, felkerestük a rég nem látott rokonokat. A viszontlátás első meglepő percei után sikerült feloldódnunk, s úgy beszélgettünk egymással, mintha csak tegnap hagytuk volna abba. Persze új témákról esett szó köztünk, hiszen megváltozott időket éltünk. Sógor bácsi annyira felmelegedett, hogy egyszer csak szinte önkéntelenül a fiam után nyúlt és sima rózsás arcát a magáé felé húzta. Már láttam a penészes borostát a gyerek gyenge bőréhez tapadni, ám mielőtt az undok prümm-prümm elhangzott volna, határozottan közbeléptem.- Hagyjuk a múltat, Kispál úr! - mondtam, ám e mondat annyira megdöbbentett mindenkit, hogy több szó el sem hagyta a számat. Mindnyájan rámnéztek, még anyám is szemrehányó pillantásokat vetett rám, aki pedig odahaza világéletében igy emlegette a sógorát. Mikor elindultunk hazulról, mpg figyelmeztetett is, nehogy kicsússzon a számon e rideg és idegen megszólítás, mert Kispál Györ- gyöt nekünk gyerekeknek úgy kellett és illett szólítani, hogy Sógor bácsi. „Hány órakor esznek?“ „Miután az utolsó gép Is befut“, és most indulok a sötétbe borult, romokban heverő város1 felé, hol ugyanaz minden és semmi sem történik, de láttam a szemét, s ez a szem azt mondta: „Elvtárs“. ’Managuát, Nicaragua fővárosát, 1973 tavaszán erős földrengés döntötte romokba. Joaquin Pasos *• sírfelirata ■■■■■■■■■■■■^■■■■■■■i Epigrammák Verseinket még nem lehet közölni. Kéziratként vagy sokszorosítva járnak kézről kézre. Egy nap azonban feledésbe merül a diktátor neve, aki ellen írták, de akkor is olvassák majd e verseket. Több lövés hallatszott az este. A temető felöl hallatszottak. Senki nem tudja, kit vagy kiket öltek meg. Senki sem tud semmit. Több lövés hallatszott az este. Ez minden. Ezeket az utcákat rótta munka nélkül, állástalanul, zsebében árva peso nélkül. Csupán a költők, bordélyházi lányok és iszósok ismerték verseit. Sohasem járt külországban. Fogoly volt. Most már halott, nincs egyetlen emlékműve sem. Emlékezzetek reá mégis, mikor vasbeton hidjaitok, roppant turbináitok, traktorjaitok, tele hombáraitok, jó kormányaitok lesznek. Mert ö verseiben megtisztította a nép nyelvét, amelyen egy nap a kereskedelmi egyezményeket, az alkotmányt, szerelmes leveleket, törvényeket Írják. 'Ernesto Cardenal nicaraquai költő. 1925-ben született. Korán kapcsolatba került a költészettel, miközben filozófiai és irodalmi tanulmányokat folytatott külföldi egyetemeken. 1954-ben részt vett a Somoza elleni felkelés szervezésében. A megtorlás elől menekülnie kellett. 1965-ben pappá szentelték. Parasztok, halászok között élt. velük együtt dolgozott. A sandinista mozgalomban való részvétele miatt ismét menekülnie kellett. A nicaraguai forradalom győzelme óta hazája kulturális minisztere. A közelmúltban, politikai tevékenysége miatt, a pápa felfüggesztette papi állásából. Számos verseskönyve jelent meg. Talán összeházosodunk az idén, szerelmem, s lesz egy kis házikónk. A könyvem is kiadják talán, vagy külföldre utazunk mindketten. Talán megbukik Somoza, szerelmem. Ágyúdörgésre ébred föl az ember, aztán repülök húznak át az égen, akárha forradalom volna. Pedig ez a zsarnok születésnapja. Olvastad-e szerelmem, a napilapokban? A BÉKE ŐRE, A FÁRADHATATLAN GÉNIUSZ, A DEMOKRÁCIA BAJNOKA AMERIKÁBAN, A NÉP VÉDELMEZŐJE, A NAGY-JÓTEVŐ...? Nyelvéből a népet kisemmizik. És meghamisítják a nép szavát. (Pontosan úgy, mint a nép pénzét.) Ezért csiszoljuk mi, költők, a verset oly soká. És ezért oly fontosak lírai költeményeink. ASZTALOS LAJOS fordításai mmm ■■■■■■■■■■■■■■Mái Mihail Zoscsenko KÉT wm A sörgyári alkalmazottak két palack sört kapnak naponta. Egészségükre! Csak hadd kapjanak! Mi nem irigyeljük. Mi csak kissé csodálkozunk ezen Mert, úgy látszik, némely sörgyárban csak a ,,selejt-sört“ adják nekik. Ebben a ,,speciális" sörben aztán található bármi: kefe, haj, légy, szemét és más ehetetlen tárgyak. Egy kedves kép tárul elénk. Ivan Guszev, a főző egyik alkalmazottja, két palack sört kapott. Zsebre dugta mindkettőt, és vidáman fütyörészve indult haza.- Nem feledkeznek meg az emberfiáról - gondolta elégedetten Guszev barátunk. — Törődnek az egészségünkkel. Mert ugye a munka nehéz, ártalmas, hát tessék, kedves munkatárs, igyál meg két palack sört - egészségedre! Természetesen ingyen. Óh, ezek a kedves, bőkezű emberek! Hiszen ez napi hatvan kopek! Havonta 15 rubel, egy évben majdnem kétszáz... És mennyi lehet ez tiz év alatt? Ezt már nem tudta kiszámítani Guszev barátunk, mert időközben hazaért. Amint belépett, körülállta a család.- Na, mi van, hoztál? - kérdi az asz- szony.- Hoztam - mondta büszkén Guszev.- Törődnek az ember egészségével. Rendszeresen kiadják a két sörünket. Hálásak is vagyunk. Csak hát, az a baj, hogy nem lehet meginni.- De lehet, hogy ma meglehet — vigasztalta az asszony.- Nem, nem, megint úszkál benne valami.- Mi van benne, mi van benne? - ugrált apja mellett a kis Petyka.- Mindjárt megnézzük, kisfiam. Guszev fölbontotta az egyik palackot, és kiöntötte tartalmát egy cserépedénybe. A család tagjai körülállták az asztalt és feszülten ügyeltek.- Nézd, van - mutatott a sörre Guszev.- Van, van! - Kiabálta lelkesen Petyka. - Egy légy!- Valóban - dobta ki Guszev. - Légy. De még úszik itt valami. Egy ágacska. .- Bizony, egy közönséges botocska- mondta csalódottan az asszony.- Valóban, ez csak egy közönséges bot - ismételte Guszev. - De ez mi? Dugó? Az asszony morcosán ment el az asztaltól.- Csupa fölösleges, hasznavehetetlen holmi - mondta keserűen. - Bot, dugó, légy. . Legalább egy gyűszű vagy egy gomb lenne benne. Gomb, az mindig köt!...- Nekem meg kapcsok vagy patentok köllenének - fordult el bosszúsan Marja néni. - Ti a gomjaitokkal ráértek.- En egy trombitát akarok - sírta el magát Petyka. - Trombitát, trombitát hozzál a palackban...- Csend! - Kiáltott rá Guszev türelmetlenül, és felbontotta a másik palackot is. De abban sem találtak semmi haszna- vehetőt. Két szög, azok is meglehetősen kicsik voltak, egy svábbogár meg egy ugyancsak megkopott cipősarok.- Semmi használható - állapította meg csalódottan Guszev, és kilóditotta a cserépedény tartalmát az ablakon.- Lehet, hogy holnap... - vigasztalta őt az asszony.-Zongorát, zongorát akarok - szipogott még mindig Petyka. Hozzál nekem zongorát a sörben. Guszev megsimogatta kisfiát:- Jól van, ne sírj. Tudod, hogy én nem tehetek róla. Ez a vezetőségtől függ. Lehet, hogy holnap bőkezűbbek lesznek, lehet, hogy holnap találunk benne zongorát. Aztán fogta az üres palackokat, letette őket a sarokba, és fáradtan leüít az asztalhoz. Az ablak alatt halkan káromkodott egy járókelő, akinek a nyakába ömlött a finom, sűrű bajori sör. BELLUS IMRE fordítása
