Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-08 / 6. szám
i felhőkből sűrű ullott a hó. Vastag itt rá a házakra, lozó koronát vont ra. A környék lus- őzott takaró alatt. , borult csend ülte jletek bejáratait, an bámult ki az negnyúlt arcát he- szürke haja csap- Dkába. Hátul elta- illérjának támasz- udni, színét az ősz keverékétől vagy tói kapta-e. sen nézett kifelé, nozogtak az ajkai, lintha húst rágna, az inak minden iültek a nyakán, is bőr alól. Halán- tak az erek. Nagy, len teleszkópok, ntelen volt az öreg c; csak a szeme 3l szemhéjai alól. ^akadozott kabát színehagyott ing án, kézelőjén fes- 51, miként nadrág- 5sítva magát, térszárként lötyögött elnyűtt bakancs legalább három jtehagyott roncshosszú nadrág) kinyitotta, arcát íísérletező kedvű < be a nyíláson, 3bentette a poros tta az öreg arcát, az asztal lapjára ipa moraj lopako- t szagú bútorok ilig kivehető zaja. : öreg alig hallhatóhoz, amely az - Hallod, milyen assú mozdulattal ggönyt. - Csönd igalom. , egy öreg edény- /hára tette mele- ével követte minment. - Szokat- ya felé sandítva, nd. Ilyenkor még jl állott az őrház, iból. Repedezett, ok helyen mállott ndezés is ócska rény, asztal, fek- I még az öreg izett gyűrött bérsem tudta, minek t egy autó, vittek á senki sem he- t a bódéja elé és Könözsi István felvétele CSÁKY PÁL nézte őket, amíg el nem tűntek az utcasarkon. Talán azt sem tudta volna már megmondani, mióta él a telepen. Azt is nehezen, mikor járt utoljára emberek között. A rogyadozó örbódé eltemette, magába zárta őt: külön világot alakított ki számára és ő elfogadta azt élettérnek. A szomszédos büfébe jár át vásárolni másnaponként, de ott sem maradt sokáig. A nap huszonnégy órájából huszonkettőt a bódéban töltött, csak a kutyáját sétáltatta meg mindennap a telepen, de azt konok következetességgel. A hóhullás sűrűbb lett, méternyire sem lehetett ellátni. - A város - szűrte meg a szót az öreg - hallod, a város - mondta a kutyának. - Csendes. Talán már aludni mentek az emberek. Cipője orrával egy letört kilincsdarabot tologatott arrébb. Leült, felemelte a földről. Sokáig matatott a hasznavehetetlen tárgyon.- Szerettem a várost - mondta kis idő múlva, szinte elérzékenyülve -, nagyon szerettem. Tudod te, hogy ott minden utcának arca van? - derült fel a tekintete. Az egyik utca egy lány, a másik egy barát arcát hordozza. A szerelmes lobogások, fanyar csalódások mélyen beleivódtak a falakba. Aztán meg, ha befordulsz a sarkon, elédbe toppannak. Eléd állnak és megkérdezik: „Te vagy az, Miska? Látod, újra találkoztunk. Hiszen én megmondtam, emlékszel, Miska? Megmondtam, hogy találkozunk még..."- Érted? - nézett az állat szép, okos szemébe. - És az egyik utca épp a te arcodat viseli..., a te húsz év előtti arcodat... - Megköszörülte a torkát.- Aztán nehogy azt hidd, irigységből mondom el ezt most neked. Vagy félre akarlak vezetni... - Kezében az asztal színehagyott térítőjét morzsolgatta.- Meg akarlak kímélni a csalódásoktól. Érted, a csalódásoktól. Az ott kint egy más világ..., kifordított világ. Ott nem lehetsz semmiben sem biztos. Odamész egy gyönyörű lányhoz, megérinted: agyag. A tekintélyes úr is az, a nagyszájú szomszédasszony is. Észre sem veszed, máris megcsalnak. A szép vonások álarcok csupán, a szép szavak megtévesztenek. Hamis világ az odakint. Levette az edényt a kályháról, a vjzet egy lavórba öntötte. Lassan, komótosan ingujjra vetkőzött, megborotválkozott. A kályhára új vizet tett melegedni.- így - mondta elégedetten, amikor befejezte. - Mondom, nem irigységből szóltam. Vagy, hogy elriasszalak a várostól. Csak hogy megtanuld, a márvány szentélyt magadban kell hordoznod. Itt, legbelül, önmagadban... Őrizned kell és nem mások elé dobnod..., a korpa közé... Tönkre zúzzák, porrá törik finom csipkézetét. Rongyos zsákdarabot dobott a nedves gumipadlóra. Az ablakhoz ment, mint akit mágnes vonz. A hó még mindig hullott, a moraj alig volt érzékelhető. Az öreg tekintete az üvegre tapadt.- Hallod? - szólt hirtelen, érezhető izgalommal. - Hallod, énekelnek. Odakint, énekelnek... Gyerekhangok... A kutya valamelyest oldalra fordítva a fejét, mozdulatlanul nézett rá. Hatalmas, barna farkával kavarta csak a levegőt.- Több helyen énekelnek. . - folytatta az öreg. Hangjában öröm vibrált.- Hallod, most megint... Több helyen. Gyerekek, énekelnek... Megmerevedett, nem mozdult az ablaktól. A sűrű hóhullás szinte megbabonázta.-Talán éppen karácsony van... Mit mondasz? Nem vagyok bizonyos benne. De lehet, hogy karácsony van... Hirtelen megrázkódott.- Hideg van - húzta össze magán fázósan a kabátot. - Érzed, hideg van... Az ablakot beljebb hajtotta, a kutya mellé ült.-Aztán azt ne hidd, hogy én nem megyek el többé a városba. Elmegyek, meglásd. Téged is magammal viszlek. Végigmegyünk a Kaszárnya utcán, hetykén és vidáman, mint azelőtt. Megnézzük a sarki kocsmát, fölmegyünk a hegyre..., a Szabóék szőlőjébe... Meg az öreg tanítóhoz is elmegyek. Akihez vasárnaponként jártam, inaskoromban. Elmegyek, hozzá is elmegyek. Nem halhatok meg úgy, hogy el ne menjek. Újra a kályhához ment, ujját a melegedő vízbe dugta. Bólintott és egy zsíros lábast mosott el ügyetlenül a langyos vízben.- Elviszlek, el a vásártérre is- mondta, jósággal a hangjában. - No, mit szólsz, a vásártérre... Ahol Teréz- nek először vettem ajándékot... Megmutatom, megmutatom majd a helyet is, meglásd. Akkor kísértem öt először haza... Először, de csak a szomszéd sarokig. A szülei, tudod..., nagyon szigorúak voltak a szülei. Az ablak felé tekintett hirtelen, mereven. - Énekelnek, hallod, még mindig énekelnek...- Hideg van - mondta egyszerre kemény hangon, a kabáton is rántott egyet. Határozott léptekkel az ablakhoz ment, becsukta. A gyerekhangok tovább vibráltak a kopott bútorok között. Nehezen lélegzett, hosszan támaszkodott az asztalra. Aztán lassan a kályhához ment és szenet dobott rá. Nyúzott arcán hideg szomorúság fénylett. SZITÁSI FERENC Állapotok 1. Te és én közöttem hullámzik a vers. Az úton havas eső pitykézik. Se az enyém, se a tied. Árva az ablak, árva a szél. Hullámzik a reggel, mint a tenger. Hol az ablak? Hol az óceán? Hol vagyok én? 2. Egyszerű vagy, mint az anyag - vizek törvénye szerint úsznak benned a halak. Mint szél a fákhoz, mint hó az utakra, menekül hozzád a szerelem, minden virág lámpa: megnyílnak előtted a súlyos bokrok. Vezetnek a forrás felé. JEVHENYIJA JANISCSIC A hűség balladája Az ismerős út hozzád vezet, Ha a kétely néha elővesz. Honnan ez a jóság, ez a szeretet Hozzám és kicsiny gyermekemhez? Szeretem, ha kedvesen becéz Munkától kicsit érdes kezed. Tudod-e, mi a feledés, Te, kinél nincs hűségesebb? Te fényben élhetsz, boldogan... Az én kedvem mégis árny lepi, Hisz falumban még ma is oly sokan A háború jegyesei. Még mindig félnek az éjszakától, Nyugodt álmuk sem sűrű, S az éjben holt fénnyel világot Az ujjúkra forrt jegygyűrű. S. BENEDEK ANDRÁS fordítása * z imént szállt föl az 7erősnek tűnt fel szá- szemügyre véve őket, ogy Uta-Ulla és Udo- y táncoltam a lakodal- ázasodtak össze, pe- ik látszanak, o! - szólítottam meg relmetek? A szüléitek ak? iolyodott el Uta-Ulla. t az első trónörökös, :sapott át, és rögvest ; keserű gyümölcsei! ereketek is van?- hajlította be négy Itam. - Hogy lehet anazt a hibát? ' - Uta-Ulla mintha ili akartuk így. mondtam békítőleg. bbgyermekes család • megvannak a maga t bizony majd nagyon- fortyantak fel egyválásról? - vetettem ideje vagytok háza- z így? Hiszen nem •Hetek majd pár év ?m gondoltok a jövő- jelentette ki Udo- önyösségével, ami. HEU BERSSE M megjegyzem, már a házasságkötésükkor is meglepett.- Nono! - vonogattam a váltamat. - Hiszen intelligens emberek vagytok, mindig találhattok okot a válásra. Mondjuk, lebírha- tatlan kölcsönös antipátia vagy ilyesmi.- Erről szó sincs! - nevetett bután Uta- Ulla. - Éppen ellenkezőleg: lebirhatatlan kölcsönös szimpátiát táplálunk egymás iránt.-Mi köze ehhez a szimpátiának? Hogy lehet ilyen sokáig húzni a házasság igáját- ezt a sötét középkort, ezt a feudális csöke- vényt?... Azt fogják gondolni, hogy nem vagytok normálisak. Mit szólnak mindehhez a barátaitok?- Semmit! - felelte Uta-Ulla.- Látjátok! - folytatta behízelgő modorban. - Abszolút érdektelenek vagytok a számukra. Hagyjátok abba a gyermekek nemzését, és találjatok ki valami válóokot. Udo-Otto még képes rá, hogy új életet kezdjen egy másik nővel.- Nem akar - válaszolta Uta-Ulla.- Ez nem érv. Az egész világ küzd a házasság válsága ellen, ti pedig félre akartok állni? Azt hiszitek, hogy különbek vagytok másoknál? Beképzelt majmok - ezek vagytok ti! Na, nekem itt le kell szállnom. Gondolkozzatok azon, amit mondtam! Nemrég újból találkoztam vetülj.- Elváltunk! - újságolták sugárzó arccal.- Kellemes hír. - Szívem teljes melegével megszorítottam a kezüket. - Tehát megoldottátok a család problémáját, most pedig lakást kell cserélnetek?- Szó sincs róla - mondta Udo-Otto. - Továbbra is együtt lakunk.- Hogyhogy? - csodálkoztam.- Csak azért váltunk el, hogy ne tartsanak régimódinak minket - magyarázta Uta-Ulla.- Mindazonáltal együtt akarunk élni, mivel kitűnően megvagyunk egymással. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Teljesen megrendültén faképnél hagytam őket. Rajtuk nem lehet segíteni. Ezek a maradiak abszolút nem érzik a kor szellemét. ZAHEMSZKY LÁSZLÓ fordítása l r Gyufák Éva rajza
