Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)

1985-12-02 / 284. szám, hétfő

Minden erőnkkel a világbéke megőrzésére törekszünk Vasil Biľak elvtárs beszéde a CSKP KB 16. ülésén ÚJ szú 1985. XII. 2. Elvtársak! A CSKP KB mai ülésén azokat a kérdéseket vitatjuk meg, ame­lyek társadalmunk további szociá­lis és gazdasági fejlődésének alapját képezik. Ebből ered szoros kapcsolatuk a párt és az állam egész politikai, ideológiai és nem­zetközi tevékenységével. A Štrougal elvtárs által előter­jesztett beszámoló joggal értékeli nagyra a XVI. pártkongresszus óta elért sikereket. Egyben rámutat azokra a problémákra is, amelyek­re figyelmünket összpontosítani kell. Túlzás nélkül megállapíthat­juk, hogy Csehszlovákia gazdasá­gi és műszaki potenciáljával, tár­sadalmi fejlődésével nem kis mér­tékben járul hozzá a szocialista közösség erejéhez és a jelenlegi nemzetközi kérdések megoldá­sához. Ennek különösen nagy jelentő­sége van napjainkban, amikor a szocialistaellenes erők óriási eszközöket fordítanak arra, hogy meghamisítsák a szocializmusról, gazdaságunkról, tudományunkról és technikánkról, demokráciánkról, a szabadságról, az emberi jogok­ról alkotott képet. így például nemcsak matemati­kai mutató, hanem belpolitikai és nemzetközi politikai jelentőségű a vita arról, hogy nemzeti jövedel­münk növekménye kéttizeddel magasabb vagy alacsonyabb lesz. A különböző burzsoá politiku­sok, közgazdászok és ideológusok mindenfajta kísérlete, amikor azt hirdetik, hogy a szocializmus belső dinamikája kimerült, csupán arra szolgál, hogy leplezze a burzsoá társadalom mély szociális ellent­mondásait, s számunkra azt kínál­ják fel, amivel ők maguk nem tud­nak mit kezdeni. Továbbra is szál­ka a szemükben, hogy a szocialis­ta országok nem térnek le a köz­ponti tervezés útjáról, ellenkező­leg, keresik tökéletesítésének to­vábbi formáit, mégpedig úgy, hogy megerősítik a dolgozók részvéte­lét a tervezés kidolgozásában, a társadalmi termelési viszonyok elmélyítésében, valamint a politi­kai és társadalmi intézmények ak­tivizálásában. Feladatunk nem az, hogy visszatérjünk a régihez, az elavulthoz, hanem az, hogy inten­zíven keressük annak módját, ho­gyan lehetne jobban kihasználni a szocialista rendszer adta lehető­ségeket. Céljaink és feladataink megol­dására kihatással van a nemzet­közi helyzet. Talán a történelem­ben sohasem hatott az emberek gondolkodására és cselekedeteire annyira a nemzetközi helyzet, mint ma. A tudományos-műszaki hala­dás olyannyira összekapcsolta az egyes világrészeket és nemzete­ket, hogy mindaz, ami földrészün­kön történik, mindenkit érint. Egy­re több ember tudatosítja, hogy az új és egyre veszélyesebb fegyve­rek nemcsak az egyéneket, vagy az államokat és nemzeteket, ha­nem az egész emberiséget pusz­tulással fenyegetik. Ebből ered az összetartozás érzése, tekintet nél­kül a politikai rendszerre, fajra és vallási meggyőződésre. Az embe­riség lelkiismeretének legfonto­sabb mozgatója, hogy véget ves­sünk a lázas fegyverkezésnek a földön és a világűrben. A szocializmus és a kapitaliz­mus közötti küzdelmet senki sem találta ki és nem váltotta ki mester­ségesen. Ez objektív történelmi folyamat. Mi együttélésre törek­szünk, arra, hogy a viszályokat ne háborúkkal, hanem békés versen­géssel oldjuk meg. Döntsön a tör­ténelem arról, hogy melyik társa­dalmi rendszer életképesebb. A kapitalizmus visszautasítja ezt a versenyt. Sőt, katonai fölényre, konfrontációra, a történelmi fejlő­dés menetének a visszafordításá­ra törekszik. Ez a fő oka annak, hogy oly sokszor kiéleződik a nemzetközi helyzet, amely különösen a hetve­nes évek vége óta romlott meg. Az emberiség valóban fejlődésének fordulópontjához érkezett. Vagy tovább folytatódik a konfrontációs politika, vagyis a lázas fegyverke­zés és az emberiségnek az atom­katasztrófa felé való sodródása, vagy győz a józan ész, a nemzet­közi légkör javításának, a népek és az államok közötti kölcsönös bizalom megteremtésének és megszilárdításának a politikája. Az atomkatasztrófa elhárítása és a békés kapcsolatok megszilár­dítása a Szovjetunió és a szocia­lista közösség többi országa kül­politikájának elsőrendű feladata. Ezt ismét hangsúlyozták a Varsói Szerződés tagállamai ez év októ­berében Szófiában, a Politikai Ta­nácskozó Testület ülésén. Az új külpolitikai kezdeménye­zések és javaslatok, amelyeket az utóbbi időben a Varsói Szerződés tagállamai terjesztettek elő, a fő nemzetközi problémák egész komplexumát foglalják magukba, amelyeket meg kell oldani, hogy a földön tartós béke uralkodjon. A helyzetet azonban józanul és reálisan kell értékelni. Mint ahogy számos erő létezik, amely békére és együttélésre törekszik, nem el­hanyagolható azoknak az erőknek a száma és befolyása sem, ame­lyeknek jobban megfelel a nemzet­közi feszültség. Csakis a Szovjet­unió határozottságának és követ­kezetes békepolitikájának köszön­hető; a világ nem veszítette el azt a biztonságot, hogy az emberiség nem éri el azt a határt, ahonnan már nincs visszatérés. Nem akarjuk azt állítani, hogy az Egyesült Álla­mok e határ elérésére törekszik, de tény, hogy az imperializmus legreakciósabb erői abban a re­ményben ringatják magukat, hogy a fegyverkezés fokozásával meg­gyengítik a Szovjetuniót és az egész szocialista közösséget, s meghátrálásra kényszerítenek bennünket. Mennyi átok és fenye­getés hangzott el a Szovjetunió és általában a szocializmus címé­re. Ideológiai, lélektani és techno­lógiai háborút hirdettek ellenünk. Mindezzel szembe kellett szállni, ugyanakkor meg kellett őrizni nyu­galmunkat. Mindezt azért mondom el, hogy tudatosítsuk: nagyon nehéz volt megtalálni a Genfbe vezető utat, csaknem hét évig tartott. Amint azt Gorbacsov elvtárs Prágában, a testvérpártok főtitkárainak és el­ső titkárainak tanácskozásán mondotta, ehhez nagyon sok hegycsúcsot kellett megmászni. A találkozót az egész világ öröm­mel fogadta. Genf új reményteljes folyamatot indított el, s megkezdő­dött a párbeszéd új szakasza. Nem kell bizonygatni, ki járult job­ban hozzá ehhez a találkozóhoz. Közös mű ez - az ész és azon erők győzelme, amelyek már hosszú ideje a megértésre törek­szenek. Most, amikor a genfi tanácsko­záson elfogadott eredményeket értékeljük, hangsúlyozni kell: an­nak ellenére, hogy a fő kérdések­ben - mint például a leszerelés­ben - nem értünk el konkrét pozi­tív célokat, bizonyos kedvező eredmények születtek. Ezek ab­ban rejlenek, hogy mélyebben és bővebben megmagyarázták egy­másnak hozzáállásukat a világ problémáihoz és az ezzel kapcso­latos kölcsönös pozíciókat, s kife­jezték kétoldalú törekvésüket a párbeszéd folytatására, ami po­zitívan hat a lélektani és politikai légkör alakulására. A legjelentő­sebb változás abban történt, hogy a két fél kijelentette: atomháborút sohasem szabad kirobbantani, s ennek a háborúnak nem lehet győztese. Nagyra értékeljük, hogy a két fél kötelezte magát: nem fog törekedni katonai erőfölényre, megállapodtak az atomfegyverek radikális csökkentésével kapcso­latos kölcsönösen elfogadható megoldások keresésének lehető­ségeiben azzal a feltétellel, hogy betiltják a csapásméró űrfegyve- rek fejlesztését. A két fél kifejezte készségét, hogy dolgozni fog a vegyi fegyverek betiltásán, az ellenőrzési rendszer megteremté­sén, a stockholmi értekezlet és a bécsi tárgyalások pozitív ered­ményeinek elérésén. Bár nem születtek konkrét utak a lázas fegyverkezés megszünte­tésére, a fegyverkezési tervek megállítására, mégis nagyon fon­tos és jelentős lépést tettek előre. Amint azt Gorbacsov elvtárs a prágai tanácskozáson mondta: ,,A genfi találkozót hasznosnak tartom, bebizonyította a szocialis­ta országoknak az alapvető vi­lágproblémákkal kapcsolatos egy­séges, konstruktív megközelítése erejét. A világ ismét meggyőződ­hetett realista hozzáállásunkról. Nem becsülhetjük túl az elért eredményeket, nem ringathatjuk magunkat illúziókban, hogy min­den megváltozott, de hiba lenne lebecsülni mindazt, ami történt. A találkozó eredményei jobbak, mint azt vártuk. A Varsói Szerződés tagállamai­nak legfelsőbb képviselői a prágai találkozón egyértelműen nagyra értékelték Gorbacsov elvtárs mun­káját, és megerősítették, hogy megfelelt a várakozásoknak, telje­sítette azt a feladatot, amellyel Szófiában megbízták; mindezért pártjaik, kormányaik és országaik nevében őszinte köszönetüket fe­jezték ki neki a jelenlevők. a jövőben is a világfejlődés értéke­lése és álláspontjuk érvényre jut­tatása során. A szocialista országok nem ke­rülik meg ezeket a problémákat, de az a fontos, hogy mivel kezdjük napjaink beteg világának gyógyí­tását. A Varsói Szerződés tagálla­mainak az a véleménye, hogy a vi­lághelyzet javításának alapja a lá­zas fegyverkezés megállítása és a radikális leszerelés. Képletesen szólva, nehogy a tüdőgyulladást a kéz gyógyításával kezdjük. Ismeretes, hogy a Szovjetunió nem ellenzi a regionális konfliktu­sok rendezését. A békejavaslatok és -tervek egész komplexumát terjesztette elő, például arról, ho­gyan lehetne normalizálni a hely­zetet a Közel-Keleten, a karibi tér­ségben, Afrika déli részén, vala­mint arról, mit kellene tenni, hogy a Földközi-tenger a stabil béke és együttműködés térségévé váljon, hogy elérjük a kollektív biztonsá­got Ázsiában. Támogatja a békeö­vezet létrehozását az Indiai-óceá­non, az atomfegyvermentes öve­zet létrehozását a Csendes-óceán déli részében stb. Azonban nem érthet egyet a fejlődő országok gazdasági elnyomásának és lei­gázásának törvényesítésével, az­zal, hogy ne legyen joguk megvá­lasztani fejlődésük saját útját, hogy ne választhassák meg saját barátaikat és szövetségeseiket. Mindenki, aki egy kicsit is figye­lemmel kíséri a világ fejlődését, megérti, hogy a délkelet-ázsiai, angolai, namíbiai, afganisztáni vagy közép-amerikai konfliktusok nyomban megoldódnak, amint a nemzetközi tőke felhagy zsol­dosbandáik finanszírozásával, fel­fegyverzésével, kiképzésével és bevetésével. A nemzetközi joggal szöges el­lentétben az Egyesült Államok a világ számos részét létérdekei­nek övezetévé kiáltotta ki, és meg­követeli, hogy ezt mindenki tartsa tiszteletben. A világsajtó jelentős része a józan ész megcsúfolása­ként értékelte az USA-nak az ENSZ-ben az ázsiai, afrikai és latin-amerikai regionális konfliktu­sok rendezésére előterjesztett kezdeményezését, valamint azt az állítását, hogy minden nehézség oka az ideológia külső rákénysze- rítése valamely nemzetre. Nem titok, hogy épp az Egyesült Álla­mok kényszeríti másokra ideológi­áját. Képtelenség a konfliktus meg­oldásának kiindulópontját például abban látni, hogy a nicaraguai kor­mány, amely győzött a demokrati­kus és szabad választásokon, ül­jön tárgyalóasztalhoz a CIA által felbérelt hivatásos terroristákkal és gyilkosokkal. Nyilvánvaló, hogy mindez a nicaraguai kormány megdöntésére irányul. Angola, Mozambik, Etiópia és más afrikai haladó országok to­vábbra is a világimperializmus ag­resszív intrikáinak középpontjá­ban állnak. Zsoldosok segítségé­vel ezen országok ellen kiterjedt hadüzenet nélküli háború folyik. A világgal viszont azt a hazugsá­got akarja elhitetni, hogy a Szov­jetunió, Kuba és más szocialista országok okozták a válságos hely­zetet. A következő jelentős pont Afga­nisztán. Ez az ország az ENSZ egyenjogú tagja, és az imperialista erők mégis évről évre fokozzák ellene a hadüzenet nélküli hábo­rút. Egymilliárd kétszázezer dollárt fordítottak már fegyverekre, az el­lenforradalmi bandák kiképzésére és fenntartására, ezek a bandák afgán területen a terror és az erő­szak hordozói. Pakisztán határ menti vidékein több mint 200 kato­nai tábort létesítettek, ahol bandi­tákat képeznek ki, és innen vetik be őket afgán területre. A burzsoá propaganda szóhasználata szerint ők a szabadság, a demokrácia és a béke harcosai. Az afgán kormány nem egyszer kifejezte készségét, hogy tárgya­lásokat folytasson a kapcsolatok normalizálásáról Pakisztánnal, Irakkal és az Egyesült Államokkal. A Szovjetunió is tolmácsolta Afga­nisztánnal kapcsolatos világos ál­láspontját. Kijelentette, hogy sem­mi mást nem óhajt, csak haladó és békés fejlődést ebben az or­szágban. Továbbra is robbanásveszé­lyes, a nemzetközi békét és biz­tonságot fenyegető a közel-keleti helyzet. Természetesen Izrael a felelős e konfliktus folytatásáért, amelynek már több ezer ember esett áldozatául. Tel Aviv törvény­telenül megszállva tartja az arab területeket, népirtást folytat a pa­lesztinok körében, és semmibe veszi az ENSZ-közgyűlés határo­zatát. önkényesen bombázza Tu­néziát, de szövetségesei szemé­ben demokratikus állam. Izrael, hasonlóan, mint a Dél-afrikai Köz­társaság, nem tudnak szembe­szállni a világ közvéleményével, ha nem állnának mögötte a tőké­nek azok az erői, amelyek pozíció­ik megőrzésére és minden haladó elfojtására törekszenek. Ez az igazság a regionális konfliktusok­kal kapcsolatban. A Washington által kidolgozott megoldási recept nem olthatja ki a háborús tűzfész­keket és nem biztosíthatja a né­peknek azt a jogot, hogy maguk válasszák meg fejlődésük saját, független útját. További kérdés az emberi jogok kérdése, amelyet a NATO-orszá- gok szüntelenül kiemelnek. E kér­déssel kapcsolatban törvénysze­rűen eltérő a véleményünk és hoz­záállásunk. Ez a különböző társa­dalmi rendszerek lényegéből ered. Számos példát hozhatnánk fel ar­ra vonatkozóan, hogy mindazt, amit a kapitalizmus emberinek tüntet fel, mi embertelennek tar­tunk. Csakis a szocializmusban kezdhető meg teljes mértékben az emberi jogok érvényesítése. Csakis a szocializmusban lehet tiszteletben tartani az emberi mél­tóságot, csakis itt teremthetők meg a feltételek az egyén és az egész társadalom sokoldalú és harmonikus fejlődéséhez. Milyen jogai vannak az emberek, ha nem biztosított alapvető joga, a munká­hoz, a művelődéshez való jog, amikor koldulnia kell és humanitá­rius segítségre szorul. Az egyik ember szabadsága, ahogyan azt a burzsoá társadalmi rendszer ér­vényesíti, a másik ember szabad­ságának kárára van. Az emberi jogokért folytatott harc zászlaja alatt más államok belügyeibe akarnak beavatkozni, ugyanolyan szuverén államok belügyeibe, mint maguk. Olyan kísérlet ez, amely az ellenforradalom export­jának legalizálására irányul, első­sorban a szocialista és a haladó beállítottságú országokba. Ez év szeptember végén az Egyesült Államokban például megrendezték ,,Az Egyesült Álla­mok alkotmányának hetét“. Ünne­pélyesen kijelentették, hogy a csaknem kétszáz évvel ezelőtt elfogadott alkotmány az ország­ban szabad és igazságos társa­dalmat teremtett, és a többi nem­zet számára is útmutatóként szol­gál. Enyhén szólva szerénytelen kijelentés ez. A világ ugyanis nem felejtette el, hogy ez a „demokrati­kus“ alkotmány nem akadályozta meg az indiánok, Amerika őslako­sainak legyilkolását, hogy a nége­reknek a mai napig nincs teljes mértékben biztosítva egyenjogú1 ságuk, hogy a Ku-Klux-Klan-nak és a különböző bandáknak na­gyobb szabadságuk van, mint a dolgozó embernek, hogy burján­zott a mccarthyzmus, az újkori ink­vizíció, támogatták a legreakció­sabb erőket és üldözték a haladó erőket. Nem állítjuk, hogy a szocialista országokban már minden tökéle­tes, megoldott, de a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok ezekben az országokban sokkal tökéletesebbek és sokoldalúbbak, mint a legfejlettebb tőkés orszá­gokban. Propagandánknak mé­lyebben rá kell világítania ezekre a kérdésekre, és meg kell mutat­nia az emberi jogokkal kapcsola­tos tényleges igazságot. A kölcsönös kapcsolatok a béke fontos tartóoszlopai. Ezek a kap­csolatok nem lehetnek sokoldalú­ak, ha az egyik fél a béke.politiká­(Folytatás a 4. oldalon) Husák elvtárs a közös találko­zón tolmácsolta Gorbacsov elv­társnak a köszönetét azért, hogy a fárasztó tanácskozás után Prá­gába utazott, és tájékoztatta a Varsói Szerződés legfelsőbb képviselőit. Hangsúlyozta, hogy pártunk és a csehszlovák nép nagy figyelemmel, rokonszenvvel és csodálattal kíséri az SZKP és a szovjet állam békeoffenzíváját, és nagyra értékeli Gorbacsov elv­társ személyes hozzájárulását a nemzetközi helyzet javításához. Ez a politika nemzeteink legsajá- tabb érdekeit tükrözi, s a genfi tanácskozás ezért váltott ki olyan nagy érdeklődést népünk köré­ben. Husák elvtárs biztosította Gorbacsov elvtársat arról, hogy a CSKP és a szocialista Csehszlo­vákia teljes mértékben támogatja ezt a politikát és nem fogja erejét sajnálni, hogy ez a politika megva­lósuljon. Most a konkrét tettek időszaka következik. A szocialista országok politikája - amint azt a szófiai dokumentumok és a prágai ta­nácskozáson jóváhagyott állás- foglalás leszögezik - folytonos, s alkotóan kell továbbfejleszteni és érvényesíteni. Abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a dokumen­tum határozatainak teljesítéséért folytatott küzdelem nem lesz könnyű és egyszerű. Az ellentétek olyan mélyek, hogy a megértés­hez vezető út hosszú lesz, de még a leghosszabb úton is meg kell tenni az első lépést. Genf ezt a lé­pést megtette. Azzal is számol­nunk kell, a nemzetközi reakció minden erőt mozgósít arra, hogy kiforgassa és aláássa a genfi eredményeket. Ezt az erőt nem szabad lebe­csülni. Látni kell, hogy ugyanarról a dologról vagy jelenségről nem lehet ugyanaz a vélemény. Külön­böző filozófiák léteznek, és ebből törvényszerűen következik, hogy a számos probléma értékelésében és megoldásában fontossági sor­rendben a hozzáállás is különbö­ző. Az Egyesült Államok abból az elvből indul ki, és ezzel lépett fel Genfben is, hogy a békének négy tartópillére van: a regionális konf­liktusok megoldása, az emberi jo­gok tiszteletben tartása, a kölcsö­nös kapcsolatok normalizálása és utolsóként a leszerelés. Ezzel a megközelítéssel az Egyesült Ál­lamok NATO-beli szövetségesei is egyetértettek. Feltételezhető, hogy e séma szerint járnak majd el

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom