Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)

1985-12-27 / 304. szám, péntek

Képzelet és valóság Albin Brunovský ötvenéves Albin Brunovský illusztrátor, grafikus, festő és pedagógus - a szlovákiai képzőművészek kö­zépnemzedékének kimagasló képviselője - 1935 december 25- én született Szlovákia délnyugati csücskében, Zohorban. 1961-ben végezte el a Bratislavai Képzőmű­vészeti Főiskolát, 1963 óta rend­szeresen kiállít itthon és szerte a világban. Számos hazai és kül­földi díj, elismerés tanúskodik munkáinak értékéről. 1967-től ta­nít a Bratislavai Képzőművészeti Főiskolán, 1961-tól mint a könyv- művészeti osztály professzora. 1985 májusa óta nemzeti művész. A bratislavai Mély út környékén a század elején még szölőskertek voltak. A kaptató jobb oldalán tor­nyos ház szürkéllik az est tompa fényében. Ebben a házban lakik és dolgozik a művész. Nem jártam ugyan a toronyszobában, de azt hiszem, a szépet igénylő ember számára ablakából kellemes lát­ványt nyújtanak a környező ker­tek, a Hegyi-park fái, bokrai. A műteremben csaknem min­dent beborítanak a rajzok, vázla­tok, grafikák - nemcsak a falakat, de valamennyi elérhető és el nem érhető helyet. A művész szemben ül velem. Mozdulatai széles lejté- süek, mintha a levegőben húzott láthatatlan vonalakkal is nyomaté- kot adna szavainak. A kezdet? Természetesen, mint mindenkire, rá is hatott a gyer­mekkor, a szűkebb otthon környe­zete. Akárcsak a vele egykorú pá­lyatársai, ő is Vincent Hložníkot vallja mesterének, akinek grafikai osztályában tanult. Kétségtelenül befolyásolta e nagy művész egyé­nisége, a belőle sugárzó delejes erő, expresszív látásmódja^ sok­oldalú érdeklődése, mélységes humanizmusa. De a tanítvány ha­marosan a saját útját alakította ki, mind témaválasztásban, mind technikában.- Brunovský rendkívül gazdag és sokirányú életműve három fő csoportba sorolható: illusztrátor, grafikus és festő. Tulajdonít-e va­lamelyiknek, elsődlegességet?- Nem. Minden műfajban az egészséges képzeletet tartom fontosnak, mint az alkotó élet alapvető feltételét. S nemcsak a képzőműszetben. Kezdetben if­júsági lapokba dolgoztam, költő barátaim verseihez készítettem il­lusztrációkat. Ez a munka egész pályámon végig kísér. Több mint száz könyvet, főleg gyermekköny­vet illusztráltam, Andersen-mesé- ket, Hoffmann fantasztikus törté­neteit, Feldek meséit, Bábel elbe­széléseit, a Don Quijotét és sok minden mást. Most láttam a kará­csonyi könyvpultokon Mme ď Aul- noy. Pávakirály című meseköny­vét, színes illusztrációmmal. A könyvillusztrációk újszerű, többnyire meglepő asszociációkat tárnak fel a gyermeki lélek számá­ra, de épp úgy hatnak a felnőttek képzeletére is. Ezek a meglepő asszociációk jellemzik Brunovský egész életművét, mellyel valami egészen újat hozott a szlovákiai képzőművészetbe. Gazdag kép­zelete átszűri a realitást. Előtérbe helyezi a szubjektív, irracionális megoldásokat. Események, sze­mélyek, tárgyak különös viszonya, a valóság és a metafora kettőssé­ge, társadalmi mozgás, a tudat változásai, jó adag irónia - mindez benne van Brunovský grafikáiban. Csak találomra néhány belőlük: Zene, A szabin nők elrablása, Ver- nisszázs a természetben, Bella Italia, Eva Prima Pandora, A halál diadala vagy a Hölgy kalapban című sorozat. Külön kell szólni Brunovský technikájáról. A Hložník-iskolától eltérően a fa- és linómetszetről áttért a mélynyomású technika kü­lönböző válfajaira, majd a legigé­nyesebbnél, a rézkarcnál kötött ki.- A számomra legmegfelelőbb technika megválasztása hosszabb kísérletezés eredménye. A réz­karc valóban rendkívül munkaigé­nyes, szemet rontó munka: hat­szoros nagyítóval dolgozom a réz­lemezen. De úgy érzem, ezzel tudom a legpontosabban vissza­adni elképzeléseimet.- Albin Brunovský rajztudása, a részletek aprólékos, végtelen tü­relmet kívánó kidolgozása a régi mesterek legjobb hagyományaira emlékeztet. Inspirációinak for­rása?- Ezt a kérdést már nagyon sokan feltették nekem. Nos - jó­formán minden. Egy-egy gyer­mekkori, vagy későbbi emlék, egy verssor, mese, a természet, a mindennapok világa. Minden, ami az ember lelkében visszatük­röződik, minden, ami körülöttünk történik - megismételhetetlen és egyedi. Az illúzió és a valóság elválaszthatatlan egymástól. Brunovský festészete szerves kapcsolatban van grafikájával, itt is gazdag asszociációk, provoká­ló, nyugtalanságot keltő víziók ke­rítik hatalmába a szemlélódőt. A történelmi vagy az ún. örök témák - szerelem, halál, szenve­dély - mind kapcsolatban vannak helyet kaptak az ex librisek, bé­lyeg* és pénztervek - köztük a nemrégen forgalomba került ezer koronás bankjegy is.- Az elmúlt másfél évtizedben készültek a Mirbach palotában lát­ható művek, köptük a legújabbak, mint a Kusza álmok dicsérete cí­mű grafikai sorozat.- Az itthoni önálló kiállítások mellett sok külföldi városban is­merkedhetett meg a közönség Al­bin Brunovský művészetével. Csak találomra: Párizs és Chica­go, Krakkó és Genf, Varsó és Budapest, Nyugat-Berlin és Zág­ráb, Düsseldorf és Utrecht. Se szeri, se száma a díjaknak, elis­meréseknek: Cyprián Majerník díj, Párizs város díja, Herder-dij, két­szer Aranyalma-díj a bratislavai gyermekkönyv-illusztráciő bienná- léján. Ez sem teljes felsorolás. a jelennel. Mint például a Barokk táj, A fontainableau-i nővérek, Bá­bel tornya, Égi és földi szerelem, Vágy, Tisztelet Arcimboldnak vagy a Színház a kertben címú kompo­zíciók. Brunovský nem vászonra fest, hanem értékes fára. Kombi­nált technikával: csiszolt krétalap­ra vízfestékkel, temperával, olajla- zírozással.- Már maga a nemes anyag: a fa is inspirálóan hat rám. Ezért nem is festem be a perzsa diófa vastag deszkájának egész felüle­tét, hagyom, hogy az évgyűrűk, a repedések, törések beilleszked­jenek a műbe, kiegészítsék a kompozíciót. Ezért nincsenek kidolgozva a pallók szélei sem.- Több grafikájában, festmé­nyében - Szép nap, Kertésznő, Júniusban, júliusban - felidézi szűkebb hazáját, a Záhoriét. Va­jon van-e kötődése az ország más tájaihoz, konkrétan Dél-Szlová- kiához?- Még az ötvenes évek elején, amikor az iparművészeti szakkö­zépiskola növendéke voltam, egy nyáron másfél hónapon át agitá­ciós brigádban dolgoztam Duna- szerdahelyen (Dunajská Streda). Plakátokat festettem, röplapokat rajzoltam, kétnyelvű szöveggel. Magyarul nem tudok, ezért a ma­gyar szöveget leírták nekem. Nemcsak a vidéket ismertem meg, hanem jó kapcsolatba kerültem az itt élő emberekkel, mezőgazdasá­gi dolgozókkal. Emlékszem egy kis konfliktusra is. Egyszer egy nagyon harcias küldöttség támadt nekem s bizony meg is szeppen- tem. Felelősségre vontak, miért soroltam szövetkezetüket, csigát ábrázoló rajzommal a rosszul dol­gozók közé, holott ók a legjobbak között vannak. Nagy nehezen ma­gyaráztam meg nekik, hogy az adatokat „felülről“, az illetékesek­től kaptam, ezért forduljanak hoz­zájuk, ha úgy érzik, hogy igaz­ságtalanul pellengéreztük ki őket. Szép élményeim közé tartozik a jóval később, 1972-ben rende­zett komáromi (Komárno) kiállítá­som, ahol nemcsak a patronáló szövetkezet tagjai halmoztak el kedvességükkel, hanem a város és a környék lakosai is őszintén méltányolták munkámat. így volt ez 1983-ban is Dunaszerdahe- lyen, ahol a Csallóközi Múzeum­ban a grafikáimat mutatták be. Ezekben a hetekben nagy ér­deklődés kíséri Albin Brunovský nemzeti művész eddigi legátfo­góbb kiállítását a Bratislavai Váro­si Galériában. Itt az illusztrációk, grafikák, és festmények mellett Mégis, melyiket tartja a legértéke­sebbnek?- A krakkói grafikai biennálé nagydíját 1980-ban és az 1982- ben Lipcsében a könyvillusztrá­cióimért kapott nagydíjat.- A megtisztelő ünnepségek napjait, a munka hétköznapjai kö­vetik. Min dolgozik jelenleg?- Akvarelleket készítek három mesekönyvhöz: Dobšinský Szlo­vák népmesegyűjteményének harmadik sorozatához, Plicka ro­mán népmeséihez és Rúfus ver­ses népmeséihez. Aibin Brunovský művészete nyugtalanságot keltő, provokáló művészet, melyből nem hiányzik az irónia és a társadalombírálat sem Képei elementáris hatásúak. Szubjektív lírai elvonatkoztatásuk ha el is tér a látszatvalóságtól, mégis világosan dokumentálják a magába fordult emberi én és a mindenség elemeinek végzetes összetartozását. Albin Brunovský egyedi jelenség nemcsak a szlo­vákiai, hanem az egyetemes kép­zőművészetben is. Alkotásainak belső tartalma és külső megjele­nési formája olyan magas fajsúlyú, mint az alkotó szellem, mely létre­hozta őket. DELMÁR GÁBOR Fókuszban a hazai filmek Huszonnyolcadszor Lipcsében Már az elmúlt év fesztiválmú- sorából sejteni lehetett, legutóbb pedig egyértelművé vált, hogy a Defa dokumentumfilm-műhe- lyeiben új fellendülés korszaká­nak filmjei vannak születőben. Már a 28. lipcsei nemzetközi dokumentum- és rövidfilmhét nyitó műsorának első filmje, An- nelie Thorndike Aufbruch (Feltö­rés, vagy inkább Eszmélés) cí­mű alkotása hatalmas sikert ara­tott. Képzeljenek el egy tárgyila­gos, látszólag száraz hangvéte­lű, filmet, melynek javarészét ré­gi fotók, újsághírek, egykori híra­dófelvétek alkotják. Es mégis megragadóan érdekes, izgal­mas alkotás. A téma: Drezda egykori szépsége. A szövetsé­ges hatalmak egész várost el­pusztító szőnyegbombázása; Drezda lakóinak eszmélése, új­jáépítő munkája a náci biroda­lom összeomlása után, az új, szocialista hatalom éveiben, té­nyek, dokumentumok, viszony­lag igen kevés kommentár, szö­veg, teljes tárgyilagosság. Első­sorban a képek beszélnek, ön­magukért, és az újjáépítők és a segítők munkájáért. Egy dokumentumfilmet szinte képtelenség szavakban vissza­adni, vagy leírni. Annelie Thorn­dike műve olyan alkotás, amely­ről nehéz szavakban beszélni, egyszerűen - látni kell. Hatásá­nak titka, értéke, a hellyel-közzel ismert képek összeállításának nézőpontjában rejtőzik, a szem­léletmódban, ahogy a film felé­pül. A neves rendezőnő, mint eddigi alkotásaiban, ebben is megtalálta azt a megoldást, mellyel egyidejűleg ölfogult drezdai polgár és tárgyilagos külső szemlélő. Pontosan ugyanez sikerült, csak az NDK egész területére vonatkoztatva, a régóta elismert, kitűnő dokumentaristának, KarI Gassnak, Az 1945-ös év című egész estés alkotásában. Gass Hitler 1944 szilveszteri beszédé­től 1945 május 8-ig mondja el az európai hadszíntér és Németor­szág összeomlásának történe­tét, mintegy hetven százalékban új, most felkutatott dokumentu­manyagok felhasználásával; módszere egyszerű, jól követ­hető. Kiemeli a kulcsfontosságú eseményeket, s azokat mind a hitleri Németország, mind a la­kosság, mind a Németországgal harcoló szövetségesek oldaláról és szempontjából mutatja be. Is­mét a nézőpont eredetisége és az ennek nyomán születő dóku- mentumcsoportosítás a magával ragadó, meggyőző és nyugod­tan bevallhatjuk, szórakoztató. Mind Thorndike, mind Gass filmje első kockájától az utolsóig leköti a nézőt, aki nem is érzékeli a filmek hosszát, sót szinte saj­nálja, hogy az érdekes előadás máris véget ér... Horst Mempel a televízió szá­mára készítette 1000 nap a szik­lákon át című dokumentumfilm­jét; harmincöt percben mutatja be egy alagútfúró brigád heroi­kus munkáját, mellyel nyolc és fél kilométer hosszú alagutat fúr egy hegybe Thüringia új vízháló­zatának építése közben. Itt is a föld feletti és alatti munka pár­huzamos bemutatása nyűgözi le az embert, az a pontosság és összhang, mellyel lent és fent, kint és bent szervezik és végzik a munkát. Az információs és ke­reskedelmi vetítések során látott többi Defa dokumentumfilm és a versenyfilmek tapasztalatai együttesen győzik meg a külfödi nézőt, hogy a Defa műhelyeiben nem formai megújulás, hanem a tematikai elmélyülés keresé­sével igyekeznek leküzdeni a ci­nema verité, a beszélő fejek „művészetének“ immár majd kétévtizedes káros hatását a do- kumentumfilm-művészetre. Ez az elmélyülés elsősorban a politikailag elkötelezett témák­kal kapcsolatban valósítható meg a legeredményesebben és (Kari Gass szerint) a legköny- nyebben is. Nem véletlen, hogy Lipcse, ezúttal még a korábbi éveknél is színvonalasabb fesz­tiválján, a legnagyobb sikert az elkötelezett filmek aratták. Az olyan alkotások, mint például az Oberhausenben már látott ame­rikai film, a Dr. Charlie Clements, a háború tanúja (rendező: Debo­rah Shaffer), mely egy vietnami veterán sebészorvos, önkéntes salvadori gyógyító munkájáról szól a partizánok által felszaba­dított vidékeken vagy Az AG Wesser bukása című NSZK do­kumentumfilm (rendező: Günter Kormán, Detlef Sáurien, Tho­mas Mitscherlich), mely egy 5500 munkást foglalkoztató bré­mai hajógyár munkásainak 1983 októberétől folytatott harcát mu­tatja be, a deficites gyár és vele munkahelyeik fennmaradásáért. Említésre méltó még a Jézus mit szólna hozzá? című film (rende­ző Hannes Karnick, Wolfgang Richter), mely Martin Niemoel- ler, a tengeralattjáró parancs­nokból lett pap és békeharcos életét, harcait, politikai céljait mutatja be. És ismét felhívták magukra a figyelmet a latin­amerikai filmgyártások, Argentí­na, Brazília, Mexikó, Venezuela, Kolumbia dokumentumfilmesei érdekes, megrázó és néha igen emlékezetes színvonalú alkotá­saikkal. Feltűnt viszont, hogy ezúttal Japán és Afrika országai a korábbinál szerényebb válasz­tékkal képviseltették magukat és úgy látszik, hogy az európai szo­cialista országok dokumentum- film-művészei is kevesebb mű­vet alkotnak, mint korábban. FENYVES GYÖRGY Brahms - sajátos értelmezésben A Szlovák Filharmónia hang­versenyein szinte minden alka­lommal hallhat a közönség egy- egy zeneművet a kortárs szlovák vagy cseh alkotók műhelyéből. Ezúttal Ján Cikker zenekari mű­vét, a Meditáció Heinrich Schütz motettájának témájára címűt adta elő a filharmónia zenekara Zdenék Košler vezényletével. Cikker ezt a művét a négyszáz éve született nagy német mester Seling sind die Toten (Boldog halottak) című mo­tettájának motívumaira írta. A ven­dégkarmester, aki tavaly még a prágai Nemzeti Színház opera- társulatának művészeti vezetője volt, ezt a művet éppen operai „iskolázottsága“ révén megfelelő drámaisággal tolmácsolta. Az est másik vendége Gülsin Onay török zongoraművésznő volt, aki Szergej Rachmaninov II., c-moll zongoraversenyét (Op. 18) játszotta. Az első tétel zárt akkord­jait és a dinamikus zenekari fóté- mát megfelelően ellenpontozta a zongoraszóló érzelmes mellék­témája. A művésznő nem erőltette mindenáron a virtuozitást, így el­sősorban a zene érzelmessége dominált. Ezért a II. tétel (Adagio sostenuto) elégikus hullámzása inkább a zongorajáték oldottságá- ban érződött. A III. tétel (Allegro scherzando) hármas tagolása nemcsak a szonátaforma igényes­ségében volt jelen. A zongorista a karmester uralta zenekar vissza­fogott támogatásával hatásosan fejezte be a darabot. Ez mindenek­előtt a lírai téma utolsó megjele­nésekor érvényesített virtuóz elő­adói technika révén érvényesült. A múlt század nagy alkotói kö­zül nem véletlenül Brahms az egyik legnépszerűbb. Sokak sze­rint igazi „közönségzenét“ írt. Klasszikusnak számító szimfóniái közül ezúttal az elsőt vezényelte Zdenék Košler. Az I. c-moll szim­fónia (Op. 68.) annak idején hosz- szas előkészületek után született meg. Mind a négy tételének jel­lemzője a takarékosnak ható hangszerelés. Az I. tétel (Un poco sostenuto) mintegy összefoglalja a zeneszerzőt foglalkoztató nagy gondolatok súlyosságát. A zene komorsága, a szenvedélyesség drámaisága Zdenék Košler értel­mezésében olykor töprengő jelle­get is kapott. A II. tétel (Andante sostenuto) ezért hangzott kissé vontatottan, hiszen ebben a brahmsi gondolatok már a me- lankólia felé hajlanak. így a szóló­hegedűn felhangzó téma már-már elnyújtottnak tűnt fel. Feltétlenül említésre méltó, hogy a III. tétel (Un poco allegretto e grazioso) mérsékelten gyors zenéje ezek után felszabadultan, eleven játé­kossággal szólt. A karmester így domborította ki egyéni elgondolá­sait a Brahms-műről. Ennek jel­lemzője az a puritánság, amely a IV. tétel (Adagio-Piu andante- Allegro non troppo ma con brio) előadói felfogásában teljesedett ki. Bár a legtöbb Brahms-mű ese­tében legtöbbször a széles ára­dás, a zene ívelése és szárnyalá­sa ragadja magával a karmestere­ket, Košler értelmezésében ez csak az utolsó tételben jelentke­zett. Kár, hogy a hangverseny első feléhez képest ez a Brahms-szim- fónia bizonyos mértékű karmesteri szubjektivitás eredményeként szokatlan befejezése volt az est­nek. Vagy talán éppen ez a sajá­tos felfogás jelentene új szakaszt a Brahms-interpretálások sorá­ban? SZUNYOGH JUDIT ÚJ SZÚ 4 1985. XII. 27.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom