Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-30 / 256. szám, szerda
A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK PROGRAMJA ÚJ SZÚ 13 1985. X. 30. (Folytatás a 12. oldalról) sabb szintjeinek elérése, s a Szovjetuniónak a világ fejlődésének menetére gyakorolt hatásának növekedése elválaszthatatlan a kommunista párt tevékenységétől. A párt, ihletője és szervezője a tömegek történelemformáló tevékenységének, irányító és vezető ereje társadalmunknak. A marxista-leninista elmélettel felvértezett párt határozza meg az ország fejlődésének fő irányát, biztosítja a nép építő munkájának tudományos irányítását, a kommunista építésnek szervezett, tervszerű és céltudatos jelleget ad. A szocializmus felépítésének eredményeként, miután a dolgozók minden rétege magáévá tette a munkásosztály álláspontját, a szovjet társadalom társadalmi-politikai és eszmei egységének megszilárdításával a kommunista párt, bár osztálylényegét és ideológiáját tekintve a munkásosztály párja marad, az egész nép pártjává vált. Ez eleve meghatározza az SZKP bélés külpolitikájának, egész tevékenységének forradalmi folytonosságát és osztályjellegét. Az új történelmi feltételek között, amikor az ország belső fejlődésében és a nemzetközi színtéren egyaránt felelősségteljes feladatok elé néz, a szovjet társadalom életében törvényszerűen növekszik a párt vezető szerepe, magasabbak lesznek a követelmények politikai és szervezői tevékenységével szemben. Ezt az alábbi alapvető tényezők indokolják:- a szocializmus tökéletesítésével összefüggő feladatok bonyolultsága és arányainak növekedése, az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének felgyorsítása, a feladatok sikeres megoldását biztosító politika kidolgozásának és következetes megvalósításának szükségessége, a társadalom gazdasági, szociális és szellemi fejlődésének szoros kölcsönviszonya;- a politikai rendszer fejlődése, a demokrácia, a nép szocialista önkormányzatának elmélyülése, a tömegek politikai és szakmai aktivitásának fokozása, illetőleg a termelés, az állam és a társadalom irányításába való széleskörű bevonásuk alapján;- a marxista-leninista elmélet alkotó továbbfejlesztésére, a kommunista építés gyakorlatának mélyreható elemzésére, az élet által felvetett kérdések tudományosan megalapozott és idejében történő megválaszolására mutatkozó igény, valamint a dolgozók öntudatának erősítése, a kispolgári beállítottság és erkölcs maradványainak, a szocialista életmód normáitól eltérő jelenségeknek a felszámolása;- a szocialista országok közötti egység erősítésének, sokoldalú együttműködésük bővítésének, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzeti felszabadító mozgalmak egysége szilárdításának, a polgári ideológiák, a revizioniz- mus, a dogmatizmus, a reformizmus és a szektásság ellen vívott harcnak az érdekei;- az imperializmus agresszivitásának fokozódása miatt bonyolultabbá vált külpolitikai feltételek, az éberség erősítésének, az ország biztonsága szavatolásának és olyan új, erőteljesebb erőfeszítések megtételének szükségessége, melyek célja az agresszív erők megfékezése, a fegyverkezési hajsza megakadályozása, az emberiség megmentése a nukleáris katasztrófa veszélyétől, a világbéke megszilárdítása. A társadalom politikai irányító szerepét betöltve az SZKP a továbbiakban is következetesen alkalmazni fogja a bevált lenini elveket, érvényesíteni fogja a lenini stílust a pártmunkában, az állami és a gazdasági irányítás minden területén, erősíteni fogja politikájának tudományos megalapozottságát; nagymértékben támaszkodni fog a tömegek kollektív tudására és tapasztalatára, fejleszteni fogja a tömegek társadalmi kezdeményezőkészségét. A párt elvi jelentőséget tulajdonít az ideológiai, az elméleti, a politikai-nevelő, a szervező- és gazdasági tevékenység egységének, a tunyaság és a konzervativizmus minden megnyilvánulása ellen a megalkuvás nélkül vívott harcnak, a társadalmi, a gazdasági, a műszaki, a tudományos és az ideológiai nevelő munkában felmerülő problémák korszerű megoldását szolgáló alkotó útkeresésnek. Az SZKP szükségesnek tartja, hogy gondosan mérje fel a párt-, az állami és a társadalmi szervek funkciójának sajátosságait, hangolja össze munkájukat, ne tűrje az átfedéseket, erősítse a pártbizottságok mint politikai irányító testületek szerepét, számolja fel a formalizmus és a bürokratizmus megnyilvánulásait, az irányító apparátus munkájában tapasztalható egyéb torzulásokat; erősítse a párthatározatok, a népgazdasági tervek végrehajtásának ellenőrzését; szilárdítsa meg az állami és a munkafegyelmet, a rendet és a szervezettséget. A párt minden pártszervezet és dolgozó kollektíva tevékenységében fáradhatatlanul erősíteni fogja az alkotó szemléletet, a tárgyszerűséget, a nagyfokú felelősséget és elvszerűséget, kialakítja az elért eredmények tárgyilagos és önkritikus értékelésének és annak képességét, hogy figyelmesen és tapintatosan viszonyuljanak az emberekhez, igényeikhez és vágyaikhoz. A párt szerint az állami, a gazdasági és a kulturális építés irányítási szintjének emelése elválaszthatatlanul összefügg a kádermunka további javításával . A párt szükségesnek tekinti, hogy mindenütt, a felső szintektől a legalsókig, maradéktalanul érvényesüljenek a káderek politikai, szakmai és erkölcsi tulajdonságok alapján történő kiválasztásának és minősítésének lenini elvei, kapjon nagyobb szerepet a közvélemény Az SZKP egész káderpolitikájával elő fogja segíteni a politikailag érett, erkölcsös, hozzáértő, kezdeményező, kommunista és párton kívüli dolgozóknak vezetői posztokra való emelését, a nők bátrabb kinevezését a vezetői tisztségekre. A párt elvi jelentőséget tulajdonít az olyan vezetői tulajdonságoknak, mint az új iránti fogékonyság, a felelősségvállalás készsége, a munka jobb elsajátításának igénye, a gazdálkodói és az emberekkel kapcsolatos bármely tevékenység politikai lényegének figyelem- bevétele, az önmaga és a mások iránti igényesség. A párt gondoskodni fog arról, hogy az idősebb nemzedékhez tartozó kipróbált káderekkel mindenütt dolgozzanak együtt, szerezzenek tapasztalatokat, kellő edzettséget a reményteljes, fiatal káderek. Ez természetes folyamat, amelynek nem szabad megszakadnia, hiszen ez jelenti a biztos garanciát a vaskalapossággal, a tunyasággal és a voluntarizmussal szemben. A káderekbe vetett bizalmat össze kell kapcsolni a velük szemben támasztott igényességgel, fokozni kell személyes felelősségüket a pártszervezetekben és a dolgozó kollektívákban a munkaeredményekért, a párt- és az állami fegyelem tiszteletben- tartásáért, a vezetés tömegek általi ellenőrzésének erősítéséért. Minden vezetőnek teljes mértékben vállalnia kell a felelősséget a rábízott feladatért, helyes viszonyt kell kialakítania az emberekkel és személyes példával kell őket ösztönöznie. Egyetlen pártszervezet, egyetlen pártmunkás sem maradhat kívül az ellenőrzésen. A párt fejlődését a párttagság további növekedése és erősödése, a párton belüli viszonyoknak a demokratikus centralizmus elvén alapuló tökéletesítése jellemzi. A munkásosztály, a kolhozparasztság és az értelmiség élenjáró képviselőit tömörítve a párt erősíti a kommunista építés különféle területeire gyakorolt befolyását. Az SZKP szükségesnek tartja, hogy társadalmi összetételében a vezető helyet a munkások foglalják el. A pártba való felvétel döntő feltételeinek számítottak és ezentúl is annak számítanak a jelentkező politikai és szakmai adottságai, tisztessége és becsületessége, az a készsége, hogy minden erejét a kommunizmus ügyének szentelje. Következetesen meg kell akadályozni az olyan kísérleteket, hogy egyes emberek karrierizmusból lépjenek be a pártba. A párthoz való tartozás nem nyújt semmilyen kiváltságokat, sót fokozott felelősséget jelent mindenért, ami az országban történik, a kommunista építés, a társadalmi haladás sorsáért. Minden kommunistának kötelessége, hogy példát mutasson a munkában, társadalmi és magánéletében egyaránt. Attól, milyen mértékben érvényesül a kommunisták élenjáró szerepe, függ a párt és a tömegek kapcsolatának szilárdsága, függ a pártnak a nép körében élvezett tekintélye. A párt egyre magasabb követelményeket támaszt minden egyes tagja iránt, kötelességtudatot, emberi tisztességet, pártszerűséget vár el tőlük, s munkájuk, tetteik alapján ítéli meg őket. Eredményes munkájának és a kommunisták magas szintű alkotó aktivitásának zálogát az SZKP a párton belüli demokrácia további kibontakozásában és elmélyülésében, a pártélet lenini normáinak szigorú tiszteletben tartásában, a bírálat és az önbírálat fejlesztésében, a széleskörű tájékoztatás elvének érvényesítésében látja. A párt egész munkáját továbbra is a kollektív vezetés bevált elvére kívánja építeni. Ennek további érvényesítése és fejlesztése érdekében az SZKP fontosnak tekinti a pártértekezletek, a plénumok, a konferenciák és kongresz- szusok, valamint a pártbizottságok és pártirodák, mint kollektív vezetői testületek szerepének és jelentőségének erősítését, azt, hogy kedvezőbb feltételeket teremtsenek a párt politikájának és gyakorlati tevékenységének párton belüli szabad és tárgyszerű megvitatására. Annak érdekében, hogy a pártélet demokratikus elvei valóban következetesen érvényesüljenek, az SZKP állandó figyelmet fordít a pártfegyelem erősítésére. A párttagok szilárd, tudatosan vállalt fegyelme elengedhetetlen feltétele a társadalmi élet valamennyi vetületében megteremtendő magas fokú szocialista fegyelemnek. A párt sikeres tevékenysége, a párttagok aktivitásának erősödése elválaszthatatlanul összefügg a" pártalapszervezetek munkájának további javításával. A dolgozó kollektívák politikai magvának szerepét betöltő alapszervezetek feladata, hogy minden lehetséges eszközzel elősegítsék a párt politikájának és a tömegek alkotó erejének az összekapcsolását. A párt szüntelenül erősíteni fogja a párttagság egységét és egyöntetűségét. Az SZKP szervezeti szabályzatában rögzített eszköztárban megőrzi a frakciózás és a klikkezés bármiféle megnyilvánulását gátló szervezeti garanciákat. A párt töretlen eszmei és szervezeti egysége jelenti erejének és legyőzhetetlenségének fölöttébb fontos forrását. Az SZKP az alábbi marxista-linista tételből indul ki: a nép a történelem formálója, a kommunista építés pedig a nép keze- munkájának, energiájának, értelmének gyümölcse. A nép eleven alkotóereje minden eredmény záloga. A párt a népért él, a nép szolgálatában látja tevékenysége értelmét. Kitűzött céljai és feladatai a szovjet emberek vágyait, alapvető érdekéit fejezik ki. A párt a jövőben is a nép iránt érzett magas fokú felelősség szellemében fog tevékenykedni, állandóan bővíteni és mélyíteni fogja kapcsolatát a tömegekkel, a nép törekvéseinek és vágyainak megvalósításáért fog élni. A párt kötelességének tartja, hogy állandóan megvitassa a dolgozókkal a bel- és külpo- litka legfontosabb kérdéseit, hogy figyelmesen meghallgassa a közvéleményt, szélesebb körben vonjon be párton kívülieket a pártszervezetek munkájába. A párt annál nagyobb hatást gyakorol a társadalmi fejlődésre, minél aktívabb támogatásban részesíti a nép. Az SZKP egész tevékenységét a proletár és a szocialista internacionalizmus bevált marxista-leninista elvei vezérlik. A párt minden eszközzel segíteni kívánja a nemzetközi kommunista mozgalom egységének a marxizmus-leni- nizmus alapján történő erősítését, fejleszteni kívánja testvéri kapcsolatait minden kommunista és munkáspárttal, aktív együttműködést kíván kialakítani velük a békéért, a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárításáért vívott harcban, támogatni kívánja küzdelmüket a dolgozók alapvető érdekeinek védelméért, a nemzeti felszabadulásért, a demokráciáért és a szocializmusért. Ez a Szovjetunió Kommunista Pártjának Programja. A párt felhívással fordul a kommunistákhoz, minden dolgozóhoz - munkáshoz, kolhozparaszthoz és értelmiségihez -, hogy teljes erővel munkálkodjék a benne kitűzött történelmi feladatok megvalósításán. A pártnak meggyőződése, hogy a szovjet emberek az SZKP Programját saját ügyüknek tekintik majd és mindent megtesznek megvalósításáért. A párt stratégiája: a társadalom minőségileg új szintre való emelése a társadalmigazdasági fejlődés jelentős meggyorsítása révén. A szocializmus sokoldalú fejlesztése újabb jótéteményeket fog jelenteni minden családnak, minden szovjet embernek, s szocialista hazánk felvirágoztatásához, végső soron pedig a kommunizmus győzelméhez vezet. Amint népünk fokozatosan közeledik e hón áhított cél eléréséhez, mind nagyobb vonzereje lesz a humanizmuson és a szociális igazságosságon alapuló társadalmi átalakulás eszméjének. Ezek az eszmék meghódítják az emberek értelmét és szivét, ha látni fogják a társadalom magasabb fokú szervezettségét, a termelőerők folyamatos fejlődését, az alkotó munkához és az ember boldogulásához szükséges feltételek megteremtését, az agresszív háborúk határozott elutasítását, a béke megőrzését a népeknek az egyenjogúság és az általános biztonság elvein alapuló széles körű együttműködését. A kommunisták, hazánk minden dolgozója derűlátóan tekint a jövőbe. Bízunk erőnkben, határozott meggyőződésünk, hogy a szovjet nép - az alkotó, az építő nép - áldozatos munkája révén megoldja a feladatokat, eléri a kitűzött célokat. Ez a kommunista párt és az egész szovjet nép szilárd akarata. A PÁRT VEZETÉSÉVEL, A MARXIZMUS -LENINIZMUS ZÁSZLAJA ALATT A SZOVJET NÉP FELÉPÍTETTE A SZOCIALIZMUST. A PÁRT VEZETÉSÉVEL, A MARXIZMUS-LENINIZMUS ZÁSZLAJA ALATT A SZOVJET NÉP FELÉPÍTI A KOMMUNISTA TÁRSADALMAT. A Komszomolnak több mint 42 millió tagja van, akik aktívan részt vesznek az országépitésben. Az Idén 50 ezer fiatal kapcsolódott be abba a komoly munkába, amely a Komszomol védnökségével épülő 62 nagy építkezésen folyik. További 257 köztársasági és területi Ifjúsági építkezésbe Is bekapcsolódnak az önkéntesek a Komszomol tagjai közül. A felvételen J. Bajcslkov, a Komszomol tagja, a leningrádi nyomdaipari gépeket gyártó üzem egyik leglobb dolgozója. (ČTK-archívum) Felvételünk a Jelec-Szerpuhov gázvezeték építésén készült, amely az Urengoj-Uzsgorod gázvezeték 295 kilométeres elágazása. (ČSTK-fdvéteí)