Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-30 / 256. szám, szerda
A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK PROGRAMJA (Folytatás a 3. oldalról) A szocialista társadalom ezt a jelszót tűzte ki zászlajára: ,,Mindent az ember nevében, mindent az ember javára". Ebben a társadalomban:- a termelőeszközök a nép kezében vannak, mindörökre véget vetettek az ember ember által való kizsákmányolásának, a társadalmi elnyomásnak, a privilegizált kisebbség uralmának, az embermilliók nyomorának és írástudatlanságának;- széles távlatokat nyitottak a termelőerők dinamikus és tervszerű fejlődése előtt, a tudományos-műszaki haladás nem milliós munkanélküliséget von maga után, hanem folyamatosan növeli az egész nép életszínvonalát;- biztosították a munkához való egyenlő jogot, és a jogot a munka igazságos díjazására, a „mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint“ elvnek megfelelően, a lakosság olyan szociális vívmányokat élvezhet, mint az ingyenes egészségügyi ellátás, oktatás, a minimális bérű lakás;- megszilárdult a munkásosztály, a kolhozparasztság és az értelmiség megbonthatatlan szövetsége, a nőknek valóban a férfiakéval azonos jogokat biztosítottak, az ifjú nemzedékre biztos jövő vár, biztosítva van a munka veteránjainak szociális ellátottsága;- kiküszöbölték a nemzetiségi egyenlőtlenséget, megszilárdították a tényleges és jogi egyenlőséget, a barátságot és testvériséget valamennyi nemzet és nemzetiség között;- kialakult és fejlődik az igazi demokrácia - a nép érdekében és a nép által gyakorolt hatalom, biztosítva van az államA társadalmi felszabadítás világtörténelmi jelentőségű folyamatát, amelyet a nagy október nyitott meg, a német fasizmus és a japán militarizmus szétzúzása után a ki- zsákmányolók hatalmának megdöntése jellemezte egy sor országban - Európában, Ázsiában, majd később Amerikában is. A szocializmus, amely kezdetben a mi országunkban vált valósággá, világrendszerré vált. Az új társadalom felépítésének marxista-leninista elméletét nemzetközi méretekben próbálták ki a gyakorlatban, a szocializmus a világ hatalmas területein szilárdult meg, egy egész országcsoport példája bizonyította szemléletesen vitathatatlan előnyeit, emberek százmilliói követik a kommunista civilizáció megalkotásának útját. Mind újabb és újabb népek vonják meg bizalmukat a kapitalizmustól, nem akarják összekötni vele saját fejlődésük távlatait. Következetesen közelednek a társadalmi berendezkedésnek a szocialista országokban már kialakult típusához, az ezekben kialakult társadalmi viszonyokhoz. A szocializmus sikereinek hatását csak növeli, hogy azokat történelmileg rendkívül rövid idő alatt érték el, az imperializmus szüntelen nyomásának körülményei között; ennek a nyomásnak a skálája pedig a gazdasági nyomástól és az ideológiai diverzióktól, az ellenforradalmi fordulatok megszervezésére irányuló közvetlen kísérletekig terjedt. A szocialista országok tapasztalatainak jelentősége elévülhetetlen. Az elmúlt évtizedek gazdagították a szocialista építés gyakorlatát, szemléletesen megmutatták a szocializmus világának sokarcúságát. Ezeknek az évtizedeknek a tapasztalata azt is bizonyítja, milyen óriási jelentőségűek a szocializmus fejlődésének általános törvényszerűségei: a dolgozók hatalma a munkásosztály vezető szerepe mellett; a társadalmi fejlődés irányítása a kommunista párt által, amely fel van vértezve a tudományos szocializmus ideológiájával; az alapvető termelőeszközök társadalmi tulajdonba vétele, és ennek alapján a gazdaság tervszerű fejlődése az egész nép érdekében; a „mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint“ elv érvényesítése; a szocialista demokrácia fejlesztése; minden nemzet és nemzetiség egyenjogúsága és barátsága; a forradalmi vívmányok megóvása az osztályellenség támadásaitól. Magabiztos előrehaladásunknak, a fejlődési nehézségek leküzdésének és a felmerülő ellentmondások időben való megoldásának az alapja az általános törvényszerűségek minden egyes szocialista ország konkrét körülményeinek megfelelő alkalmazása; a hatalmon lévő kommunista pártok reális hozzájárulása ez a szocialista fejlődés általános folyamatához. A szocializmus a nemzetközi kapcsolatok új, korábban ismeretlen típusát keltette életre. A szocialista országok között kialakult ilyen kapcsolatok szilárd alapja - a marxista-leninista ideológia; az osztályszolidaritás; a barátság, az együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás az új társapolgárok mind szélesebb körű és teljes jogú részvétele a termelési, a társadalmi és az állami ügyek irányításában;- a szabadság, az emberi jogok, az emberi méltóság eszméi valódi élettel és tartalommal teltek meg, biztosítják a jogok és kötelességek egységét, az egységes erkölcsi törvények és normák érvényesülnek, a fegyelem egyformán vonatkozik az egyénre és a közösségre;- uralkodóvá válik a mélységesen humanista marxista-leninista ideológia, a néptömegek hozzáférhetnek a tudás valamennyi forrásához, élenjáró kultúrát hoztak létre, amely magába olvasztja a világ- kultúra minden igazi értékét;- a társadalmi igazságosságon, kollektivizmuson és elvtársi kölcsönös segítségen alapuló szocialista életmód alakult ki, amely a dolgozó embert a jövőbe vetett hittel tölti el, szellemileg és erkölcsileg felemeli őt, mint az új társadalmi viszonyok és saját sorsa formálóját. A szocializmus olyan társadalom, amelynek elképzelései és cselekedetei a nemzetközi porondon a függetlenségre és társadalmi haladásra törekvő népek támogatására irányulnak, a legfontosabb feladatnak - a béke megőrzésének és megszilárdításának - vannak alárendelve. A szovjet nép szorgalmas munkája, gazdasági, társadalmi, politikai, tudományos és kulturális sikerei újabb történelmi mérföldkőhöz vezették országunkat, amellyel kezdetét vette a fejlett szocializmus szakasza. Napjaink feladatává vált a szocialista társadalom átfogó és minden oldalú tökéletesítése, lehetőségeinek és előnyeinek mind teljesebb és hatékonyabb kihasználása. dalom építése és védelme feladatainak megoldásában; minden egyes állam egyenjogúságának, függetlenségének és szuverenitásának tiszteletben tartása. A szocialista internacionalizmus kapcsolatai legteljesebben a szocialista közösségben tárultak fel. A közösség országai - a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, a Varsói Szerződés Szervezete tagállamai - amelyeket az alapvetően azonos érdekek és célok, a széles körű, sokoldalú együttműködés szálai egyesítenek, koordinálják nemzetközi akcióikat. A történelem eddig nem ismert ilyen országközösséget, amelyben senki nem rendelkezik és nem is rendelkezhet különleges jogokkal és privilégiumokkal, amelyben a nemzetközi kapcsolatok valóban a népek közötti kapcsolattá váltak, amelyben a legkülönbözőbb szinteken - kezdve a legfelsőbb párt- és állami vezetéstől egészen a dolgozó kollektívákig élő, gyümölcsöző kapcsolatok alakultak ki és fejlődnek. A közösség megsokszorozza a testvéri államok erejét a szocialista építésben, elősegíti biztonságuk megbízható garantálását. Magából a szocializmus lényegéből fakad a szocialista országok mind nagyobb fokú közeledésének objektív szükségszerűsége. A kapitalista világban a gazdasági, társadalmi-politikai és kulturális fejlődés egyenlőtlenségének törvénye érvényesül, az erős országok a gyengébbek kirablásából gazdagodnak meg és azok lemaradását mindenféleképpen konzerválják, ezzel szemben a szocializmus megteremti a feltételeket a kevésbé fejlett országoknak az élenjárók szintjéhez való felemelkedéséhez. Minél magasabb és minél közelebb áll egymáshoz a szocialista országok társadalmi fejlettségének szintje, annál gazdagabb és elmélyültebb együttműködésük, annál szervesebb közeledésük folyamata. A szocialista világrendszer kialakulása, a szocialista közösség megteremtése és megszilárdulása arra vezetett, hogy a nemzetközi színtéren az erőviszonyok gyökeresen megváltoztak a társadalmi haladásért, a demokráciáért, a szabadságért és békéért küzdő népek javára. A szocialista közösség - a legtekintélyesebb erő korunkban, amely nélkül nem lehet megoldani egyetlenegy világpolitikai kérdést sem; a béke szilárd támasza a földön, az egészséges, békés, demokratikus elvek legkövetkezetesebb védelmezője a nemzetközi kapcsolatokban, a fő akadály az imperialista reakció útjában. A fiatal, jövőbe tekintő szocialista világgal szembeszáll a még mindig erős és veszélyes, de már hanyatlásban levő kapitalizmus kizsákmányoló világa. Tovább mélyül a kapitalizmus általános válsága. Visszafordíthatatlanul leszűkül hatalmi szférája, mind nyilvánvalóbbá válik történelmi végzete. A jelenlegi kapitalizmus sok tekintetben más, mint amilyen a XX. század elején, sőt még a közepén is volt. Az állammonopol- kapitalizmus körülményei között - amely egységes gépezetben egyesíti a monopóliumok és az állam erejét - mind élesebbé válik a gigantikus méretekben megnövekedett termelőerők és a kapitalista termelési viszonyok közötti konfliktus. Erősödik a gazdaság belső kiegyensúlyozatlansága, ami megmutatkozik általános növekedési ütemének lelassulásában, a ciklikus és strukturális válságok összefonódásában és elmélyülésében. Idült betegségévé vált a tömeges munkanélküliség, az infláció, kolosszális méreteket öltenek a költségvetési hiányok és az államadósságok. A termelés kapitalista koncentrációjának és nemzetközivé válásának közvetlen következménye a transznacionális vállalatok megerősödése: ezek hatalmas profitra tesznek szert a dolgozók világméretű kizsákmányolásából. Nemcsak a fiatal államok szuverenitását ássák alá, hanem a fejlett kapitalista országok nemzeti érdekeit is fenyegetik. A megváltozott helyzethez való alkalmazkodás közben a kapitalizmus állandóan manőverezik. Költségvetése révén a burzsoá állam a nemzeti jövedelem jelentős részét újra felosztja a nagytőke javára, igyekszik saját szolgálatába állítani a legújabb tudományos-műszaki eredményeket. A kizsákmányolás gépezete bonyolult- tabbá, kifinomultabbá vált. Mind több profitot facsarnak ki a dolgozók képzettségéből, szellemi erejéből és lelki energiájából. A világszocializmus növekvő befolyásának körülményei között a dolgozók osztályharca időnként arra készteti a kapitalistákat, hogy részleges engedményeket tegyenek, bizonyos mértékig javítsák a munka- körülményeket, a bérezést, a szociális ellátottságot. Teszik ezt azért, hogy megőrizzék a legfontosabbat, a tőke uralmát. Az ilyen manőverezést mind gyakrabban párosítják erőszakos cselekménnyel, a monopóliumoknak és a burzsoá államnak a dolgozók életszínvonala ellen intézett közvetlen támadásával. Súlyos társadalmi kövekezményekkel jár a kapitalizmusban a tudományos-műszaki forradalom. Az utcára kitett dolgozók millióit arra ítélik, hogy alacsonyabb szakmai képzettséget igénylő munkát vállaljanak el, anyagilag nélkülözzenek, s a dolgozók elveszítik jövőbe vetett hitüket. A képesítéssel rendelkező fiatalok jelentős része képtelen érvényesíteni tehetségét és tudását, szenved helyzetének kilátástalanságá- tól. A tömeges munkanélküliség a gazdasági fellendülés idején is fennmarad és növekedésének valós távlata a kapitalista társadalmi rendszert súlyos megrázkódtatások veszélyével fenyegeti. A monopóliumok uralkodó szerephez jutottak a mezőgazdaságban. A termelésből a gazdák millióit szorítják ki, azok pedig, akiknek sikerül helyükön maradni, túlfeszített munka és nélkülözések árán tartják a felszínen magukat. A farmercsaládok sorsa teljes mértékben a piac ingadozásaitól és a monopóliumok önkényétől függ. Különösen nehéz a parasztság sorsa a volt gyarmatokon és félgyarmatokon. A városi kis- és középvállalkozókat egyre erősebben zsákmányolja ki a nagytőke, a pénzügyi függés kötelékeivel hálózza be őket Még a legfejlettebb kapitalista országokban is sok olyan ember él, akiknek nincs fedél a fejük felett, írástudatlanok, nélkülözik az orvosi segítséget. Változatlan marad a nemzeti kisebbségek szégyenteljes megkülönböztetése, a nők jogainak korlátozása. Az imperializmusra politikai téren a reakció sokoldalú erősödésének irányzata jellemző. Ott, ahol a dolgozók kemény küzdelemmel bizonyos demokratikus jogokra tettek szert, az állami monopoltőke szívós, gyakran mesterien álcázott támadásokat vezet e jogok ellen. A számára veszélyes helyzetekben habozás nélkül nyúl a politikai zsarolás, az elnyomás, a terror, a megtorlás eszközéhez. A politikai színtéren mind aktívabban lép fel az újfasizmus. Ott, ahol a dolgozókra ható elnyomás hagyományos formái kudarcot vallanak az imperializmus zsarnoki diktatúrákat erőltet rájuk és tart fenn, a haladó erőkkel való közvetlen katonai leszámolás céljából. A dolgozók internacionalista szolidaritásának meggyengítésére, az imperializmus nemzeti önzést, sovinizmust és gyűlöletet, a más népek jogai és érdekei, nemzeti, kulturális-történelmi öröksége iránti gyűlöletet szít és provokál. A jelenlegi kapitalizmus embertelen ideológiája mind nagyobb károkat okoz az emberek szellemi világában. Az individualizmus és a gátlástalanság kultusza, a dühödt antikommunizmus, a kultúrának profitforrásként való felhasználása, a lé- lektelenséghez, a társadalom erkölcsi le- zülléséhez vezet. Az imperializmus szülte a kapitalista társadalmat elborító terrorizmus hullámát. Mind károsabb szerepet játszanak a burzsoá tömegtájékoztatási eszközök, amelyek az uralkodó osztály érdekeit szolgálva összekuszálják az emberek tudatát. A kapitalista rendszeren belül az országok fejlődésének egyenlőtII. Harc a haladás és a reakció erői között a jelenkorban lensége elmélyül. Az imperializmus vetélkedésének három vezető központja alakult ki: az Egyesült Államok, Nyugat-Európa, Japán. Közöttük erősödik a konkurenciaharc az értékesítési piacokért, a tőkebefektetési területekért, a nyersanyagforrásokért, a tudományos-műszaki haladás döntő területein való fölényért. A vetélkedés új gazdasági és politikai központjai alakulnak ki, elsősorban a Csendes-óceán térségében és Latin-Amerikában. A burzsoá államok között kiéleződnek az ellentmondások. Az Egyesült Államok monopóliumainak imperialista étvágya és önző politikája, az a törekvésük, hogy önző megfontolásokból feláldozzák még a velük szövetséges államok érdekeit és biztonságát is, szélesedő felháborodást és nyugtalanságot kelt szerte a világban. Az imperializmust terheli a felelősség az ipari tőkés országok és a legtöbb felszabadult állam gazdasági fejlettségi szintje között mutatkozó hatalmas és mélyülő szakadékért, az éhség, szegénység és a járványos betegségek kiterjedt övezeteinek fennmaradásáért. Minél mélyebben ássa alá maga a történelmi fejlődés az imperializmus állásait, annál ellenségesebbé válik szélsőségesen reakciós erőinek politikája a népek érdekeivel szemben. Az imperializmus hevesen szembeszegül a társadalmi haladással, kísérleteket tesz a történelem menetének megállítására, a szocializmus helyzetének aláásására, a világméretű társadalmi visz- szavágásra. Az imperialista hatalmak gazdasági, politikai és ideológiai stratégiájuk összehangolására törekednek, közös frontot igyekeznek létrehozni a szocializmus ellen, valamennyi forradalmi, felszabadító mozgalom ellen. Az imperializmus nem kíván számot vetni korunk világának politikai realitásával. Figyelmen kívül hagyva a szuverén népek akaratát, igyekszik megfosztani őket attól a jogtól, hogy maguk válasszák meg a fejlődés útját, fenyegeti biztonságukat. Ez a legfontosabb oka a világ különböző térségeiben kialakuló konfliktusoknak. A nemzetközi reakció fellegvára az Egyesült Államok imperializmusa. Elsősorban tőle indul ki a háborús fenyegetés. Világuralomra törve önkényesen egész kontinenseket nyilvánít saját „létérdekeinek“ övezetévé. Az Egyesült Államok által folytatott diktátum politikája, egyenlőtlen kapcsolatok ráeröszakolása más államokra, a népellenes elnyomó rendszerek támogatása, az Egyesült Államok számára kellemetlen országok megkülönböztetése szétzilálja az államközi, gazdasági és politikai kapcsolatokat, akadályozza azok normális fejlődését. A Vietnam elleni véres háború, Kuba sokéves blokádja, a palesztin nép törvényes jogainak megsértése, a libanoni intervenció, a védtelen Grenada fegyveres megszállása, a Nicaragua-ellenes agresz- szív cselekmények csupán adalékok a számtalan elkövetett bűntetthez, az imperializmus történelmének örökre szégyenteljes oldalai maradnák. Az imperializmus legnagyobb bűncselekménye a népek ellen - az általa kezdeményezett, hihetetlen méretű nukleáris és nem nukleáris fegyverkezési hajsza. Ez hallatlan profitot hoz a monopóliumoknak. Az irdatlan katonai kiadások nehéz teherként nyomják a dolgozók vállát. A fegyvereket gyártó monopóliumok, a tábornoki kar, az állami bürokrácia, az ideológiai gépezet, a hadiipari ágazatokba bevont, militarizált tudomány, miután katonai-ipari komplexummá olvadtak össze, a kalandor- ság és agresszió politikájának legodaa- dóbb kiszolgálóivá és szervezőivé váltak. A halálgyárosok és az imperialista állam- hatalom vészterhes szövetsége - a szélsőséges reakció támasza, a háborús veszély állandó és növekvő forrása, s egyben meggyőző bizonyítéka a kapitalista rendszer politikai és társadalmi-erkölcsi tarthatatlanságának. Semmiféle „kozmetikázás“ vagy mesterkedés nem változtathatja meg a jelenkori kapitalizmus fejlődésének törvényeit, nem tudja feloldani a munka és a töke, a monopóliumok és a társadalom közötti kibékíthetetlen ellentétet, kivezetni a történelmileg lejárt kapitalista rendszert az általános válság állapotából. A fejlődés dialektikája olyan, hogy éppen azok az eszközök, amelyeket az imperializmus pozícióinak megerősítése végett vet be, elkerülhetetlenül összes mélyreható ellentmondásának kiéleződéséhez vezetnek. Az imperializmus rothadó és haldokló kapitalizmus, a szocialista forradalom előestéje. A jelenkor alapvető forradalmi osztálya a munkásosztály volt és marad. A töke világában ez a legfontosabb olyan erő, amely a kizsákmányoló rendszer megdöntéséért és az új társadalom felépítéséért harcol. Az élet igazolja a munkásosztály társadalmi szerepének növekedéséről szóló (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1985. X. 30.
