Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1985-10-03 / 233. szám, csütörtök

Közös fellépéssel a háborús veszély elhárításáért ÚJ SZÚ 1985. X. 3. (Folytatás az 1. oldalról) más veszteségeket okozott e ba­ráti országnak. Elnök úr, azokban a napokban, amikor ünnepélyesen megemlékezünk szervezetünk fennállásának 40. évfordulójáról, különösen nagy fe­lelősségérzettel állok legfelsőbb szerve, a közgyűlés elé, hogy amennyire csak lehet, hangsú­lyozzam: a nemzetközi kapcsola­tokat ma az ENSZ nélkül nem lehet elképzelni. A civilizációnak a fasizmus előli megmentéséért folytatott harc fü­zében - amely küzdelemben egyesültek a különböző társadal­mi rendszerű országok - megszü­lető ENSZ az Alapokmány pajzsá­ra irta a korszak jelképévé vált alábbi magasztos szavakat: „Meg kell óvni az elkövetkező nemzedé­keket a háborútól.“ Büszkék vagyunk arra, hogy Csehszlovákia, a fasizmus vere­ségében döntő szerepet játszó Szovjetunió hű szövetségeseként a maga részével hozzájárult a nagy győzelemhez. Népünk, a hitlerizmus egyik el­ső áldozata otthon és külföldön is fegyverrel a kezében harcolt elle­ne. Egységeink a szövetségesek oldalán küzdöttek Harkovnál, Ki- jevnél és a Kárpátokban, védték Párizst és Londont, az afrikai Tob- rukot és Benghazit, részt vettek a normandiai partraszállásban. Li­dice csehországi falu nevét ma együtt emlegetik Coventry és Ora- dour nevével. Prága, hazánk fővá­rosa volt az, ahol a szörnyű háború utolsó napján befejeződtek az eu­rópai harcok. Még akkor, amikor lázasan készülődtünk, hogy részt vehessünk szervezetünk megala­kulásának történelmi eseményén, a szovjet hadsereg területén sú­lyos harcokat folytatott a megszál­lók ellen. Hazánk a közös győze­lem oltárán emberi életek százez­reit áldozta fel az 1945. május 9- ig, a fekete müncheni napok utáni barna sötétség hat éve alatt. Azóta, az ENSZ keretében foly­tatott együttműködésre törekedve és az Alapokmány céljaihoz hűen mindig a legfontosabbnak tartottuk a háború elhárítását, a béke bizto­sítását, a nemzetközi biztonság erősítését, a leszerelést, a minden területen folytatott együttműkö­dést. Mindig őszintén örültünk az ENSZ valamennyi sikerének, so­sem voltak számunkra közömbö­sek sikertelenségei. Az emberiség történetében tehát először van egyetemes világszervezet. Amint azt a szervezet tevékenységéről szóló idei jelentésében a főtitkár megállapította; „az ENSZ a leg­jobb hely a legrosszabb elhárítá­sára és a javulásra irányuló törek­vésekre“. A világszervezet e téren jó munkát végzett. Lehet, hogy sokkal jobbat, mint azt gondoljuk. Ezért minden elismerést megér­demel. Most arról van szó, hogy minden tapasztalatát munkája ha­tékonyságának további növelésé­re használja ki, bővítse szerepét a politikai és biztonsági szférában, jobban segítse elő a gazdasági, szociális, jogi, kulturális és huma­nitárius területeken folytatott szé­les körű együttműködés elmélyíté­sét, tárja fel valamennyi tartalékát és számolja fel a formalizmus ele­meit, hogy szilárduljon helye és szerepe a nemzetközi kapcsola­tokban. A Biztonsági Tanács ün­nepi ülésén elfogadot nyilatkozat, amely mindnyájunk számára mél­tó felhívás és ígéret. Elnök úr, amikor a béke erősítéséről, a nemzetközi biztonság szilárdítá­sáról, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett éléséről van szó, Európa pótolhatatlan szerepet játszik. Csak ebben az évszázadban két szörnyű világháború robbant ki e földrészen, de ott született meg az enyhülési politika is, amely oly mély-gyökereket eresztett az em­berek tudatában. Erről tanúskodik többek között a helsinki konferen­cia 10. évfordulója alkalmából nemrég rendezett találkozó. Meg­erősítette a Záróokmány elveinek életképességét. Bebizonyította, hogy az európai országok egyér­telműen előnyben részesítik az enyhülési politika újjáélesztését. Tulajdonképpen elutasították a konfrontáció gyakorlatát. A konf­rontációra irányuló kísérletek szemmel látható kudarccal vég­ződtek. Mi továbbra is szeretnénk hoz­zájárulni a különböző társadalmi rendszerű államok közötti politikai párbeszéd bővítéséhez. Az euró­pai országokkal folytatott intenzív kétoldalú kapcsolataink ezt kiváló­an példázzák. Az enyhülési politika útjáról való letérés nehézségeiből okulva most minden résztvevő országnak meg kellene sokszoroznia erőfe­szítéseit annak érdekében, hogy ez az enyhülés átterjedjen katonai területre is. Ez nem lesz könnyű feladat. E törekvések, akárcsak a múltban, a jövőben is bizonyára számos akadályba ütköznek. A Hirosima utáni időszakban azonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy arra várjunk, mi fog történni, vagy mi történhet. A helyzet érett politikai akaraton nyugvó határozottságot követel meg. A politikai vezetők kötelesek olyan döntéseket hozni, amilyene­ket Európa népei megérdemelnek. A stockholmi konferenciával összefüggésben erősödnek az eredményes befejezés lehetősé­geinek jelei. Úgy véljük, a konfe­rencia aljutott annak a keretnek a tisztázásához, amely belátható időn belül lehetővé teszi a konkrét tárgyalásokat a záródokumentum­ról. Síkraszállunk jelentős és haté­kony katonai-politikai és katonai­technikai intézkedések kidolgozá­sáért, beleértve az államközi kap­csolatokban a katonai erő alkal­mazásáról való lemondásról szóló szerződést, amely már kezd kör­vonalazódni. Erre vonatkozóan szövetségeseinkkel együtt konk­rétan kidolgozott javaslatokat tar­talmazó dokumentumok egész so­rát terjesztettük elő. Reméljük, hogy megfelelő visszhangot válta­nak ki. A helsinki találkozó eredményei arra ösztönöznek, hogy hasonlóan konstruktív szellemben kerüljön sor az össz-európai folyamat ke­retében rendezett további találko­zókra - a budapesti kulturális fó­rumra, az emberek közötti kap­csolatokról szóló berni szeminári­umra és főleg a következő, 1986 őszén sorra kerülő bécsi találko­zóra. Pozitív változás bizonyára be­következhetne a közép-európai haderócsökkentési tárgyalásokon is. A nyugati résztvevőktől függ, hogy felelősségteljesen fontolóra veszik-e a szocialista országok messzemenő kompromisszumos javaslatait. Bécsben is le kell mon­dani az arra irányuló kísérletekről, hogy a másik felet a minden rossz forrásának tekintsék és az éssze­rűség talaján kell mozogni. Idén áprilisban, a Varsói Szer­ződés meghosszabbításának al­kalmával ismét megerősítettük, hogy készen állunk feloszlatni szövetségünket, ha a NATO haj­landó lesz ugyanezt megtenni. Ez ma is érvényes. Üdvözöljük a KGST és a Közös Piac közötti párbeszéd irányában tapasztalható mozgást. Azt várjuk, hogy ez a párbeszéd a két legna­gyobb európai gazdasági közös­ség egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködésének konstruktív katalizátora lehet. Elnök úr, bár azt mondják, hogy a nem­zetközi helyzetben az utóbbi idő­ben az olvadás bizonyos jelei mu­tatkoznak, a politikai láthatár to­vábbra is tele van felhőkkel és feszültséggel. A felelősség ezért az imperialista köröket terheli. A katonai erőfölényre törekedve kiterjesztik a lázas fegyverkezést és igyekeznek azt a világűrre is kiterjeszteni. Az ilyen tervek meg­valósítása jelentős mértékben fo­kozná a nukleáris háború veszé­lyét. A lázas fegyverkezés további hatalmas erőforrásokat emészte­ne fel, márpedig ezekre a halaszt­hatatlan gazdasági és szociális fejlődés feladatainak megoldása során van szükség. Ha valóban igaz, hogy „az atomháborúban nem lehet győztes“, akkor azok álláspontja, akik a fegyverkezésért felelősek, más kellene, hogy le­gyen. Ebben a helyzetben a legfőbb feladatnak azt tartjuk, hogy egye­sítsük a tagországok erőfeszítése­it a háború elhárítása érdekében. Ez elsősorban feltétlenül megkö­veteli a fegyverkezés világűrre tör­ténő kiterjesztésének a megaka­dályozását, a földön folyó fegyver­kezés megszüntetését, az atom­fegyverek számának korlátozását és csökkentését, s végül teljes felszámolásukat. Csehszlovákia, olyan ország­ként, amelynek állampolgára a Szovjetunió és az USA után harmadikként lépett a világűrbe, s aktívan részt vesz a békés célú űrprogramokban, teljes mértékben támogatja a „csillagbéke“ gondo­latát a „csillagháborúk“ veszélyé­vel szemben. Az emberiség kezdje meg a föld körüli térség iparosítása nagysza­bású terveinek kidolgozását, hoz­zon létre a súlytalanság állapotá­ban új anyagokat és termékeket. Az ember úttörő szelleméhez méltó terveknek a megvalósítása azonban csak akkor lehetséges, ha a világűrben nem lesznek fegy­verek. Az űrtechnológiát az egész emberiség szolgálatába kell állíta­ni, s nem szabad megsemmisítő erőként kisajátítani, amint az a negyvenes évek közepén az atomenergia esetében történt. A világűr militarizálásának ter­vei beláthatatlan következmé­nyekkel fenyegetnek. Ma ez jelenti a békére nézve a legnagyobb ve­szélyt. így érzi ezt az emberiség túlnyomó többsége. így látja ezt azon szónokok többsége, akik már eddig erre az emelvényre léptek. Néhány politikus azonban arról igyekszik meggyőzni a közvéle­ményt, hogy állítólag csak azok­nak a kutatásoknak az új szaka­száról van szó, amelyek úgymond elvezetnek a nukleáris fegyverke­zés csökkentéséhez és a társada­lom életéből kizárják az atomhá­borút. Az ilyen állítások ellentét­ben állnak a valósággal. Ha az ún. hadászati védelmi kezdeménye­zés terve a lázas fegyverkezés még veszélyesebb szakaszát in­díthatja el, akkor hasonlóan kell tekinteni a tervnek arra a részére is, amelyről azt mondják, hogy tudományos kutatási. Hiszen az űrfegyverek tervének első kompo­nenseiről van szó, amelyeket aria szánnak, hogy biztosítsák a vá­laszcsapást kizáró első nukleáris csapást. Ezért nem elfogadható az a tézis, amely ezt a békét destabilizáló koncepciót a hadá­szati stabilitás megszilárdítása­ként tünteti fel, s teszi ezt még az ENSZ talaján is. Semmiféle új, jelentős techno­lógia bevezetése a katonai terüle­ten nem járulhat hozzá az egyik fél biztonságához sem, ha veszélyt jelent másokra nézve. Egyetlen mérce létezik, ez pedig a kölcsö­nös biztonság, vagy a kölcsönös bizonytalanság mindenki szá­mára. Ezért is nagy jelentőséget tulaj­donítunk a nukleáris és az űrfegy- verekról Genfben folyó szovjet­amerikai tárgyalásoknak. Bizo­nyára kedvezően befolyásolná a tárgyalásokat, ha elfogadnák a támadó űrfegyverek fejlesztésé­re, kísérleteire és rendszerbe állí­tására vonatkozó szovjet morató­rium-javaslatot, ha befagyaszta­nák mindkét fél hadászati támadó fegyvereit, ha megszüntetnék az amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai telepítését, s az ezzel összefüggő válaszintézke­déseket. És végül a tárgyalások hasznára válna, ha az USA csatla­kozna az összes atomrobbantásra elrendelt szovjet moratóriumhoz, amelyet Mihail Gorbacsov jelentett be. Ez valóban ésszerű, mindenki számára érthető egyszerű kezde­ményezés. Mi rossz van benne? Hiszen a nukleáris kísérletek teljes betiltásához, s ezáltal az atom­fegyverek korszerűsítésének megszüntetéséhez vezető utat egyengeti. Jó példa a nukleáris fegyverekkel rendelkező többi or­szág számára is. A másik fél reagálása, sajnos, negatív. A politikai jóakarat teljes hiányát és azt a törekvést tükrözi, hogy elhallgassák az atomkísérle­tek és a világűr militarizálásának programja közötti összefüqqést. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? A legfontosabbat: egyszer s min­denkorra le kell mondani arról az illúzióról, miszerint a pusztító fegy­verrendszerek fejlesztése és gyár­tása arra kényszerítheti a szocia­lista országokat, hogy lemondja­nak a fennálló hozzávetőleges ha­dászati erőegyensúly megbontá­sára irányuló lépésekre adott vá­laszról. Csehszlovákia síkraszáll azért, hogy tiltsanak be minden olyan fegyverfajtát, amelyek a világűr­ben elhelyezett objektumok ellen, illetve a világűrből a föld ellen vethetők be. Követeli, hogy a világűrnek a lázas fegyverkezés szférájából való kizárása minden állam politikájának sérthetetlen normájává és általánosan elismert nemzetközi kötelezettségévé vál­jon. Ezért rendkívül időszerűnek tartjuk a világűr békés kihasználá­sa során folytatott nemzetközi együttműködésre vonatkozó szov­jet javaslatot, amely tanácskozá­sunk napirendjén is szerepel. Tá­mogatjuk azt a gondolatát, hogy az ENSZ-közgyülés legkésőbb 1987-ig hívjon össze nemzetközi konferenciát a jelentős űrpotenci- állal rendelkező államok és más érdekelt országok részvételével, amely lefektethetné az űrben foly­tatott békés együttműködés alap­vető irányait és elveit. Nem kevés­bé konstruktív az a javaslat, hogy ez a konferencia vitassa meg egy kozmikus világszervezet létreho­zásának kérdését, amely egyesí­tené az államok erőfeszítéseit a világűr békés kihasználására. Ezeknek a javaslatoknak a meg­valósítása kétségkívül hozzájárul­na ahhoz, hogy az emberiség az olyannyira szükséges szilárd talajt érezze a lába alatt. Elnök úr, reménykedünk abban, hogy a küszöbön álló legfelsőbb szintű szovjet-amerikai találkozó minden akadály ellenére nemcsak két nagy ország, hanem az egész em­beriség jövőjébe is betekintést nyújt. Valóban: sok mindent helyre lehet hozni, ha a két fél elébe megy egymásnak. Ez azonban tényleg azt jelenti, hogy nem unal­massá vált mítoszokat és sztereo­típiákat, hanem a nemzetek kö­zösségének valódi problémáit kell megvitatni, mégpedig az egyenlő­ség elve alapján'. Hiszen egyik fél sem veszített háborút, még csak ütközetet sem a másikkal szem­ben, s ezen felül egyáltalán sem­mivel sem tartoznak egymásnak. Abban a meggyőződésben üdvö­zöljük Sevardnadze külügyminisz­ter washingtoni tárgyalásait, hogy a novemberi genfi találkozó be­váltja a hozzá fűzött reményeket. Azon a véleményen vagyunk, hogy az áhított cél - az atomfegy­verek nélküli világ - eléréséhez elengedhetetlen a nukleáris lesze­relés programjának mielőbbi kidol­gozása és elfogadása. A globális hegemónia elérését célzó nosztal­gikus vágyak a mai világban nem egyeztethetők össze az atomfizika törvényeivel. Ezért egy ilyen prog­ramnak egyaránt kellene tartal­maznia az erkölcsi és politikai, a szerződéses jogi, de mindenek­előtt a reális és kiterjedt anyagi intézkedéseket, mégpedig a köl­csönösség, az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei alapján. Egy ilyen program történelmi lehe­tőséget nyújtana ahhoz, hogy megalapozzuk a békés átmenetet a 21. századba. Teljesen más nukleáris stratégiával, a rizikó je­lentős csökkentésével, hogy az emberiség elég a nukleáris apoka­lipszis lángjaiban. Persze semmilyen megállapo­dás nem lehet sikeres, ha a felek kölcsönösen nem értik meg a nuk­leáris konfliktus katasztrofális vol­tát. Amíg a politikai akarat és a köl­csönös tartózkodás nem változtat­ja meg a hazug illúziókat, vagy az irreális elképzeléseket. A nukleá­ris korszak új gondolkodásának racionális magva ugyanis ebben rejlik. Következetesen támogatjuk azt a javaslatot is, hogy minden atom­hatalom vállaljon kötelezettséget, miszerint elsőként nem alkalmaz nukleáris fegyvert. Fellépünk az atomfegyverek mennyiségi és mi­nőségi befagyasztásáért. Nagyra értékeljük Argentína, India, Mexi­kó, Görögország, Svédország és Tanzánia állam- és kormányfőinek közös delhi nyilatkozatát, amely e kérdések rendkívüli időszerűsé­gét hangsúlyozza. Nagy jelentőséget tulajdonítunk az atomsorompó-szerződésnek, mint a nemzetközi biztonságot erősítő fontos tényezőnek. Azono­sítjuk magunkat a 3. értékelő kon­ferencia eredményeivel. Ezek megerősítették, hogy az atomso- rompó-szerzódés a nemzetközi kapcsolatok egyik alappillére. Ko­moly akadálya az atomfegyverek elterjedésének, s ugyanakkor olyan eszköz, amely megfelelő te­ret biztosít az atomenergia békés célú kihasználására. Szorgalmaz­zuk, hogy a szerződés teljes mér­tékben váljon egyetemessé, s igy legyen biztosítva még nagyobb hatékonysága. Az atomstop-rendszer megszi­lárdításának véleményünk szerint elválaszthatatlan része a már meglevő atommentes övezetek tiszteletben tartása és újak létre­hozása. Támogatjuk a közép-eu­rópai atommentes folyosó létreho­zásának javaslatát, amely közvet­lenül érinti Csehszlovákiát is, to­vábbá az észak-európai és balká­ni atommentes övezet terveit. Ké­szek vagyunk támogatni minden olyan konstruktív javaslatot, ame­lyek a világ más részeire is vonat­koznak. Síkraszállunk azért is, hogy mi­előbb hívják össze az Indiai-óceán békeövezetté nyilvánításával összefüggő kérdéseket megvitató konferenciát. Ami a tömegpusztító fegyverek másik fajtáját, a vegyi fegyvereket illeti, világméretű betiltásukra tö­rekszünk. Sajnos, ebben a kér­désben a genfi leszerelési konfe­rencián a gyakorlati előrehaladást gátolja az ismert körök obstrukciós álláspontja. Emellett a főleg Nyu- gat-Európának szánt bináris vegyi­fegyver gyártásának felújításáról szóló amerikai döntés tovább bo­nyolítja a helyzetet. Véleményünk szerint ilyen körülmények között regionális szinten, főleg Európá­ban párhuzamos lépésekre van szükség. Csehszlovákia és az NDK kormánya ezért javasolta a Német Szövetségi Köztársaság kormányának, kössenek szerző­dést vegyi-fegyverektől mentes övezet létrehozásáról, amely kez­detben e három állam területét foglalná magában. Üdvözöljük, hogy az NSZK kormánya - amint az erről a helyről elhangzott - ta­nulmányozza javaslatunkat. Re­méljük, hogy pozitív választ ad rá. Részünkről készen állunk minél hamarabb megkezdeni az ide vo­natkozó tárgyalásokat. Síkraszállunk a katonai kiadá­sok befagyasztását és csökkenté­sét célzó intézkedések elfogadá­sáért, hozzátéve, hogy az így fel­szabadult eszközöket a szociális és gazdasági fejlesztés céljaira, ezen belül a fejlődő államok meg­segítésére lehetne felhasználni. Továbbra is nagy jelentőséget tulajdonítunk a genfi leszerelési konferenciának, mint az egyetlen globális jellegű sokoldalú leszere­lési fórumnak. Üdvözöljük, hogy az idei ülésszak során itt bizonyos haladás volt tapasztalható, amint arról egyebek között az ürbizott- ság létrehozása tanúskodik. Né­hány nyugati állam, sajnos, arra törekszik, hogy a konferenciát vi­taklubbá változtassa. Gátolják az elsőrendű kérdésekkel foglalkozó munkaszervek létrehozását. Fé­kezik az előrehaladást a megvita­tott problémákban. Meggyőződé­sünk, hogy épp ez a jubileumi ülésszak adhat ösztönzést ahhoz, hogy a konferencián részt vevő ál­lamok mozgósítsák politikai aka­ratukat és vezessék ki a genfi tanácskozást a stagnálás állapo­tából. (A beszéd befejező részét la­punk holnapi számában kö­zöljük)

Next

/
Oldalképek
Tartalom