Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-18 / 246. szám, péntek
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A könyvtár tekintélye A csehszlovák nevelési és közművelődési rendszer továbbfejlesztéséről szóló dokumentumban kiemelt helyen szerepel a művelődési intézményhálózat állandó korszerűsítése. így többek között a könyvtáraké, amelyek oly fontos láncszemei ennek a hálózatnak. Egy-egy településen a legnagyobb számban ma is bennük lelhetők fel a tájékozottságnak, tudásnak, műveltségnek elsődleges és leggazdagabb forrásai. Ebből következően nem kis feladat hárul rájuk, különösen korunkban, amikor a velük szemben támasztott követelmények is rohamosan változnak, növekednek. Újabbnál újabb olvasói igényeket kell kielégíteniük, emellett feladataik közé tartozik a könyv népszerűsítése valamennyi korosztály körében, továbbá a szakmai tanácsadás, információs tevékenység, és újabban, bizonyos mértékben, a zenei és képzőművészeti nevelés, például ilyen jellegű részlegek kialakításával. A könyvtárak különböző típusai tehát egyfajta, speciális szolgáltatásokat nyújtó intézmények. Legalábbis előbb-utóbb azzá kell válniuk - mindenütt, ugyanis csak így képesek hatékonyan részt venni művelődéspolitikai céljaink elérésében. Könyvtári hálózatunk európai viszonylatban nézve is a fejlettek közé tartozik. Ez azonban nem feledtetheti velünk a gondokat. Azokat az általános előrehaladást hátráltató hiányosságokat, amelyek elsősorban a legszélesebb tömegek olvasói szükségleteit kielégíteni hivatott könyvtárak, azaz a közkönyvtárak, vagy ahogy tájainkon mondjuk, a népkönyvtárak működésében tapasztalhatók. Nem mindegyikben természetesen, sót sok szép példát sorolhatnánk Szenctől (Senec), Vásárúton (Trhové Mýto), Lédecen (Ladice) át egészen Királyhelmecig (Kráľovský Chlmec). Különböző jellegű hiányosságokról van szó, mindegyik akár terjedelmesebb cikk tárgya lehetne külön-külön. Például a könyvtáros felkészültsége, ügyszeretete, kezdeményezőkészsége, egyáltalán a könyvhöz és az emberekhez való viszonya. Maradjunk azonban csak egy problémánál, mely az alapvetők közé tartozik. Ez a megfelelő helyiség(ek) hiánya. Közismert téma régóta, mégis lassan javul a helyzet e téren, hogy a korszerű berendezést, mint ugyancsak természetes követelményt, már ne is említsük. Számos helyütt a nemzeti bizottság, illetve a lakosság kulturális életének hivatásos irányítói mintha tized- rangú kérdésként kezelnék a könyvtár ügyét. Mintha megelégednének a puszta ténnyel, hogy van könyvtár. Mintha az már nem tartozna rájuk, milyen körülmények között működik, és hogyan. Ha egyáltalán működik, merthogy olyan könyvtárral is találkoztunk már, amelynek évek óta zárva volt az ajtaja, magyarán használhatatlan volt. Tudjuk, egy-egy településen talán vannak sürgetőbb feladatok is, mint a könyvtár helyzetének javítása. De azért ez sem szorulhat annyira hátra a sorban, hogy nélkülözni legyenek kénytelenek az emberek a könyvtárat, amely, mint a jó esetekben, vezető szerepet vihet egyén és közösség szellemi-erkölcsi arculatának a formálásában. Valaki ellenvethetné: de hisz manapság nem nagyon mutatkozik igény iránta. Persze, hogy nem, ha olyan a könyvtár, vagy úgy dolgozik. Arculatot mondtunk az imént. A kifejezést gyakran használjuk például faivainkkal kapcsolatban, az új házsorokra, virággal szegélyezett utakra, utcákra, a középületekre és parkokra gondolva mindenekelőtt. Pedig az ember is alkotója, része ennek az arculatnak, nem csupán alakítója. Következésképpen már csak ezért sem mindegy, van-e a közelében könyvtár, amely a mindennapokban magára tudja vonni a figyelmét, és könyvet adva a kezébe: gazdagítani tudja őt. Ha meg netán kézzelfogható hasznát akarjuk az olvasottságnak, műveltségnek, bizonyított tény: megmutatkozik a termelésben. És meglátszik a falu arculatán, a házakon, az életkörnyezet egészén. BODNÁR GYULA A Szlovák Tudományos Akadémia Kassai (Košice) Bányászati Intézetének munkatársai intenzíven foglalkoznak a bányászattal összefüggő környezetvédelmi kérdésekkel. Fölméréseik eredményeit számítógépekkel dolgozzák fel. A 8. ötéves tervidőszakban hét bányászati, egészségügyi és felsőoktatási intézménnyel együttműködve új kutatási feladatokat oldanak majd meg. A képen: dr. Milan Bobro kandidátus (baloldalt) és Pavol Korpáš technikus a szennyeződést vizsgálja a Szlovákiai Magnezitművek jolsvai (Jelšava) üzeme közelében. (Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK) GUSTÁV HUSÁK FOGADTA AZ IRAKI KERESKEDELMI MINISZTERT Eszmecsere a kölcsönös kapcsolatokról és az időszerű nemzetközi kérdésekről (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Hasszan Alit, az Iraki Köztársaság Forradalmi Kormányzótanácsának tagját, kereskedelmi minisztert, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A baráti találkozón pozitívan értékelték a csehszlovák-iraki kapcsolatokat, s kifejezték, hogy érdekük az együttműködés intenzívebbé tétele és elmélyítése a felek érdeklődésére kölcsönösen számot tartó területeken. Ezenkívü' eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány időszerű problémájáról, főleg a közel- keleti helyzetről. A fogadáson részt vett Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter, František šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Tarig Ahmed al-Maroof, az Iraki Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. TIZENHÉT KONKRÉT TETT A losonci (Lučenec) nehézgépgyár Klement Gottwald ifjúsági szocialista munkabrigádja a termelésben élen járó kollektívák közé tartozik. A huszonhárom főből álló közösség a Középszlovákiai kerületben a legelsők között válaszolt a prágai felhívásra, s bekapcsolódott a kongresz- szusi munkaversenybe. A fiatalok Csehszlovákia Kommunista Pártjának közelgő XVII. kongresszusát tizenhét konkrét tette! köszöntik. Ezek közé tartozik az idei tervfeladatok határidő előtti (december 20-ig) teljesítése, a Szovjetunióba irányuló export határidejének lerövidítése egy hónappal A szocialista munkabrigád tagjai az év végéig két rendkívüli műszakot vállaltak, s ennek összegét a Nemzeti Front szolidaritási alapjára küldik, segítve ezzel Afrika éhezőit és a mexikói földrengés károsultjait. Bekapcsolódnak a fiatalok a városfejlesztési akciókba is, s határozatuk értelmében a választási program megvalósítása terén 17-17 munkaórát dolgoznak le. Aktivizálják soraikat a fiatal újítók is. Két konkrét javaslatuk hasznát tízezer koronára becsülik. Az üzemben már* régi hagyománya van a szaratovi mozgalomnak, ezen belül a termelés gazdaságosságának fokozása a legfontosabb feladat. A következő hónapok során a gépgyári ifjúmunkások a selejtarány két százalékkal való csökkentésére kötelezték magukat. A sok konkrét tett közül említésre méltó a vállalásnak az a pontja, mely szerint a kongresszus kezdetéig tizenhét fiatal lép az önkéntes véradók táborába. A kollektíva tagjai továbbra is szorosan együttműködnek az Elzett Vasárugyár szécsényi üzemének Mező Imre ifjúsági munkabrigádjával. A losonci gépgyár ifjúsági munkabrigádján kívül még huszonhárom közösség kapcsolódott be a kongresszusi munkaversenybe, s 448 egyéni felajánlás született.- h. a. LUBOMÍR ŠTROUGAL BUKARESTBEN Megkezdődtek a csehszlovák-román kormányfői tárgyalások (ČSTK) - Ľubomír Štrougal, a CSSZSZK miniszterelnöke tegnap hivatalos baráti látogatásra Bukarestbe érkezett. Constantin Dasca- lescu, a Román Szocialista Köztársaság kormányának elnöke hívta meg a látogatásra. Ľubomír štrougalt útjára elkísérték: Ladislav Gerle, a szövetségi kormány alelnöke, Eduard Saul kohó- és nehézgépipari miniszter, Jindrich Rehorek, a külügyminiszter első helyettese és további személyiségek. A két állam lobogóival feldíszített Otopeni nemzetközi repülőtéren a csehszlovák küldöttséget Constantin Dascalescu fogadta. Román részről jelen volt még Nicolae Constantin miniszterelnökhelyettes, Mihai Moraru nehézipari miniszter és további vezetők. (Folytatás a 2. oldalon) PENTEK 1985. október 18. XXXVIII. évfolyam 246. szám Ára 50 fillér A mongol parlamenti küldöttség szlovákiai programja (ČSTK) - A Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huráljának küldöttsége Bat-Ocsirin Altangerel- nek, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottsága tagjának, a Nagy Népi Hurál elnökének vezetésével tegnap délelőtt Bratislavába érkezett. A delegációt Prágából elkísérte Václav David, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, és Jondongin Ocsir, a Mongol Nép- köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A két ország zászlóival ünnepélyesen feldíszített bratislavai repülőtéren a vendégek fogadásán megjelent Krocsány Dezső, az SZNT alelnöke és a Szlovák Nemzeti Tanács több más tisztséqvise- lóje. Röviddel megérkezése után a küldöttség megkoszorúzta a Szlovák Nemzeti Felkelés téren levő emlékművet, majd a Slavínon a szovjet hősök emlékművét. A koszorúzáson részt vett Jurij Kandalov, a Szovjetunió bratislavai fókonzulja. Ezután a delegációt a bratislavai várban Jozef Lenártnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZLKP KB első titkárának és Peter Colotkának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, szlovák miniszterelnöknek a jelenlétében Viliam šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke fogadta. (Folytatás a 2. oldalon) Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára táviratban fejezte ki jókívánságait Ali Nasz- szer Mohamednek, a Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottsága főtitkárának újraválasztása alkalmából. További sikereket kívánt a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság népének boldog jövőjéért, a közel-keleti helyzet igazságos és tartós rendezéséért, valamint a nemzetközi haladásért és a világbéke megőrzése céljából végzett munkájához. Mihail Gorbacsov Bulgáriába látogat (ČSTK) - A BKP Központi Bizottságának, a Bolgár Népköz- társaság Állami- és Minisztertanácsának meghívására Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára ez év október végén baráti látogatást tesz Bulgáriában. A hírt a TASZSZ hírügynökség tegnap tette közzé. Minden lehetőséget ki kell használni a béke erősítésére, a háborús veszély elhárítására Borisz Ponomarjov beszéde a Szocialista Internacionálé leszerelési konferenciáién (ČSTK) - Bécsben folytatódott a Szocialista Internacionálé leszerelési konferenciája. A tegnapi ülésen felszólalt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja, a Központi Bizottság titkára, a szovjet küldöttség vezetője. Beszédének bevezetőjében többek között rámutatott arra, hogy több szociális és politikai kérdéshez való hozzáállásban tapasztalható különbségtől eltekintve az SZKP éi, a Szocialista Inter- nacionálé közeli vagy azonos álláspontot foglal el a lázas fegyverkezés leállításának alapvető kérdéseiben. A kommunisták és a szociáldemokraták abból indulnak ki, hogy a meglevő atomfegyverkészletekkel földünkön többszörösen elpusztítható az élet. A hatalmas fegyverarzenálok bővítése azonban folytatódik és az utóbbi két évben minőségileg új elem jelentkezett - a világűr milita- rizálásának terve. A szónok a továbbiakban rámutatott arra, hogy az emberiség olyan határhoz érkezett el, amelyen túl már lehetetlenné válik az események ellenőrzése, és nem lesz mód megállapodni a fegyverzetek korlátozásáról és csökkentéséről. Borisz Ponomarjov így folytatta: párt- és állami vezetésünk abból indul ki, hogy ebben az új helyzetben alapjaiban meg kell változtatni a korábbi gondolkodási és cselekvési módot. A dolog lényege az, hogy a nukleáris- rakéta és űr- fegyverek korában a biztonság nem szavatolható katonai eszközökkel és erővel. Realizmusra és politikai bátorságra van szükség ahhoz, hogy olyan lépések történjenek, amelyek elmozdítanák az ügyet a holtpontról, gátat vetnének a lázas fegyverkezésnek és megkezdődhetne a fegyverzetcsökkentési folyamat. A mostani konferencia olyan időszakban folyik, amikor a Szov- (Folytatás a 3. oldalon)