Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1985-10-17 / 245. szám, csütörtök

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Javaslatok az asztalon Amióta Mihail Gorbacsov a francia parlamentben ismertette a Szovjetunió legújabb leszerelési javaslatait, nincs nap, hogy az amerikai kormányzat vezetői ne tennének ezzel kapcsolatban különféle nyilatkozatokat. Ezek mindegyikére jellemző, hogy nyíltan nem utasítják el azokat, de burkoltan érzékeltetik: Washington a stratégiai eszközök ötvenszázalékos csökkenté­sébe nem egyezik bele. A teljes visszautasítást az USA nyugat­európai szövetségeseire való tekintettel sem engedheti meg magának. Előbb őket is meg kívánja győzni a saját igazáról, ez volt a legfontosabb napirendi pontja a NATO keddi külügymi­niszteri értekezletének. Ugyancsak a „megdolgozás“ eszköze lesz a tanácskozás, amelyre Reagan a vezető tőkés országok állam- és kormányfőit hívta meg, s amelyre például Mitterrand nem hajlandó elmenni. Reagan múlt hét végén tartott rádióbeszédének lényege - s amit Shultz külügyminiszter hétfőn San Franciscóban is megismételt - az, hogy a Szovjetunió állítólag fölényben van, jelentős mértékben fejleszti hadászati erőit. Az elnök megerősí­tette: nem mond le a „stratégiai védelmi kezdeményezésről“, vagyis az űrfegyverkezési programról, s azt hangoztatta, hogy a Szovjetunió is hasonlót fejleszt ki. Moszkvában ezeket az állításokat határozottan cáfolták, emlékeztettek arra, hogy a szovjet vezetés korábban javasolta: a genfi tárgyalások idejére fagyasszák be az ürfegyver-kutatásokat és a hadászati fegyve­reket is. Ezt azonban a tengerentúlon - sok más javaslattal egyetemben - elvetették. Az amerikai álláspont szerint az ötvenszázalékos csökkentés a Szovjetuniónak biztosítana fölényt. A leszerelési tárgyalások eddigi története igazolja, egyes washingtoni körök a fegyverze­tek nagyságáról közölt adatokat úgy manipulálják, ahogy nekik az a legjobban megfelel. A közvéleményt, a szakmai kérdések­ben járatlan átlagembert egy-egy ügyesen felröppentett „kacsá­val“ meg lehet téveszteni. Ez történt nemrégiben a Fehér Házban, amikor a kormány szóvivője a jelenlegi helyzetet „ele­mezte“. Kijelentette: az USA-nak 263 stratégiai bombázója van, s a Szovjetuniónak 480. A valóságos arány 509:150 az USA javára. Mielőtt a számokat tovább sorolnánk, egy dolgot előre kell bocsátani. A két fél között a hadászati (stratégiai) eszközök tekintetében lényegében fennáll az egyensúly. A fegyverzet összetételét tekintve azonban lényeges eltérések vannak. Közismert például, hogy az atomfegyvert hordozó hadászati bombázók terén az USA van fölényben, míg a Szovjetunió a szárazföldi indítású ballisztikus rakéták fejlesztését helyezte előtérbe. A Szovjetunió javaslata pedig úgy szól, a felek azon eszközöket csökkentsék ötven százalékkal, amelyekkel elérhe­tik egymás területét. A kormányszóvivő újabb adata: az interkontinentális balliszti­kus rakéták, a tengeralattjárókon elhelyezett ballisztikus rakéták és a hadászati bombázók (vagyis a stratégiai triász) aránya az USA és a Szovjetunió között 1893:2832. Ezzel szemben a való­ság 2210:2504. A washingtoni szóvivő azonban nem is említette a repülőgépről indítható robotrepülőgépeket, hiszen minden amerikai nehézbombázó 20-28-at tud egyszerre szállítani, vagyis összesen 8-10 ezret! Bonyolítja a helyzetet a közepes hatótávolságú eszközök kérdése. A Nyugat-Európába telepített Pershingeket és robotre- pülögépeket a Szovjetunió stratégiai fegyvereknek tartja, mivel elérhetik a szovjet területeket. Az SS 20-as szovjet rakéták pedig nem fenyegetik az USA területét. Vagyis a Szovjetunió kettős fenyegetésnek van kitéve: egyrészt az USA központi nukleáris rendszerei, a stratégiai triász által, másrészt pedig az előretolt közepes hatótávolságú amerikai eszközök révén (pl. Nyugat* Európából). Az USA azért nem akarja kivonni európai eszközeit, mert állítólag „védtelenül“ hagyná nyugat-európai szövetsége­seit. De a Szovjetunió még a korábbi genfi tárgyalásokon közölte, hajlandó olyan szintre csökkenteni európai eszközeit, amilyen a brit és a francia atomerő. (Az ez ügyben elrendelt egyoldalú szovjet befagyasztásról nem is beszélve.) A két fél fegyverrendszereinek különbözősége teszi bonyo­lulttá a helyzetet, de a döntő az, hogy az általános paritás fennáll, valamint az, hogy a washingtoni szóvivő is elismerte: az ötvenszázalékos csökkentés esetén az USA-nak 1680 hordozó- eszköze maradna, a Szovjetuniónak pedig 1250. Moszkva belee­gyezik abba, hogy a hordozóeszközök tekintetében némi hátrá­nya legyen, de a hordozóeszközök által célba juttatható atomfe­jek száma mindkét oldalon 6000 egység lenne, s ez a lényeg. Az adatok csürésével-csavarásával egyes amerikai vezetők eleve bizalmatlanságot akarnak kelteni a szovjet leszerelési javaslatok iránt, felkészíteni a közvéleményt, hogy ne várjon konkrét megállapodásokat. Ez egyet jelent azzal, hogy folytatni kívánják a fegyverkezést a világűrben és a földön egyaránt. A héten biztató jel volt az, hogy a rendkívüli brüsszeli NATO- értekezleten egyes nyugat-európai külügyminiszterek rendkívül jelentősnek, konkrétnak nevezték a szovjet ajánlatokat, amelyek jó tárgyalási alapul szolgálhatnak. A szovjet javaslatok tehát az asztalon vannak, amely mellé csak ketten ülnek majd le Genfben, de a népek sorsát befolyá­soló döntéseket kell hozniuk. Ennek megfelelő az a felelősség is, amely rájuk hárul. Ezért várja a világ, hogy a valóban mindkét fél érdekeit tiszteletben tartó szovjet javaslatokat ne csak a por lepje az asztalon, mint több tucat elődjét. MALINÁK ISTVÁN (Tudósítónktól) - Tegnap Brati­slavában Jan Šabík, miniszterhe­lyettes elnökletével ülésezett az SZSZK Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériumának őszi munkákat irányító bizottsága, amely megállapította, hogy szín­vonalas irányítással és jó szerve­zéssel sikerült meggyorsítani az őszi munkákat. A kimutatások szerint a hét elejéig a mezőgazda­sági vállalatok a szemes kukorica 32,3, a burgonya 97,9, a cukorré­pa 27,5, a napraforgó 96,4 száza­lékát takarították be. A szárazság ellenére a talajelőkészítési és a vetési munkák üteme is meg­gyorsult. A tervezett terület 53,4 százalékát szántották fel, és 83,5 százalékába vetették el a gabona­féléket. Az eredmények mellett azon­ban azt is látni kell, hogy a cukor­répát a mezőgazdasági vállalatok egyes körzetekben 25-30 száza­lékos veszteséggel takarítják be, mivel a száraz földbe beszakad a répa egy része. A miniszterhe­lyettes jó példaként említette a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járást, ahol a mezőgazda­sági vállalatok többségében a be­takarítás előtt megöntözik a cukor­répát, hogy ily módon mérsékeljék a veszteséget. Gondot okoz, főleg a Nyugat­szlovákiai kerületben a szemes kukorica szárítása és tárolása. Ezért egy részét a cseh országré­szekbe és Szlovákia északi járá­saiba szállítják nedves, vagy szá­rított állapotban. Más részét átme­netileg fóliaponyvák alatt tárolják. Ném elég rugalmas a paradicsom, a pirospaprika, a sárgarépa és más zöldségféle felvásárlása. A burgonya tárolására nem terem­tették meg mindenütt a kedvező feltételeket. (balla) Ľubomír Štrougal fogadta az iraki kereskedelmi minisztert Mindkét fél érdeke a kapcsolatok további bővítése (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap a prágai Hrzán-palotában fogadta Hasszan Alit, az Iraki Köztársa­ság kereskedelmi miniszterét, aki látogatáson tartózkodik ha­zánkban. A találkozón a felek nagyra ér­tékelték a két ország politikai, gaz­dasági és kulturális kapcsolatai fejlődésének eredményeit, és hangsúlyozták, hogy érdekük e kölcsönösen előnyös kapcsola­tok további bővítése. Ezenkívül főleg a gazdasági és a tudományos-műszaki együttmű­ködés további elmélyítéséről tár­gyaltak, ami a két ország gazda­A SZISZ SZKB ülése (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bratislavában a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága. Értékelte azokat az eredményeket, amelye­ket a szlovákiai SZISZ-szerveze- tek az idén a SZISZ 3. országos és legutóbbi szlovákiai kongresz- szusán elfogadott határozatok tel­jesítésekor értek el, s megvitatta a jövő évi feladatokat. sági fejlődését szolgáló árucsere fejlesztésének feltétele. A fogadáson részt vett Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter és Tarig Ahmed al-Maroof, az Iraki Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A púchovi (Považská Bystrica-i járás) Május 9. Efsz-ben még az összterület egynegyedén kell elvetni az őszi gabonát. Búzát 690 hektáron vetnek, s ezt a munkát a napokban fejezik be. Az őszi munkákat megnehezíti a rendkívül száraz talaj és a csapadékhiány. A képen František Velacka búzát önt a vetögépbe. (Vladimír Gabčo felvétele - ČSTK) Még mindig sok a munka a határban Gondokat okoz a termés egy részének a tárolása CSÜTÖRTÖK 1985. október 17. XXXVIII. évfolyam 245. szám Ára 50 fillér Gustáv Husák jókívánságai Heng Samrinnak (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára jókívánságait fejezte ki Heng Samrinnak, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtit­kárává történt újraválasztása al­kalmából, és további sok sikert kívánt az ország építése és védel­me terén, valamint a világbéke és a társadalmi haladás ügyének győzelme céljából végzett felelős munkájához. Bohuslav Chňoupek New Yorkban (ČSTK) - Az ENSZ megalapítá­sának 40. évfordulója alkalmából ünnepségeket rendeznek a köz­gyűlés most folyó, 40. ülésszakán. Ebből az alkalomból tegnap New Yorkba érkezett Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügymi­niszter. A közgyűlés tegnap ünnepi ülé­sen emlékezett meg a gyarmati népek és országok függetlensé­gének megadásáról szóló nyilat­kozat elfogadásának negyedszá­zados évfordulójáról. A történelmi jelentőségű dokumentumot annak idején a Szovjetunió kezdeménye­zésére hagyták jóvá. A tegnapi tanácskozás résztvevői nagy ér­deklődéssel hallgatták Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtit­kárának üzenetét, amelyet az ENSZ Közgyűlésének és a Bizton­sági Tanácsnak a hivatalos doku­mentumaként is kiadtak. (Az üzenetet lapunk 2. olda­lán közöljük) Magas kitüntetés átadása (ČSTK) - Josef Kouckýnak, a Cseh Tudományos Műszaki és Beruházási Bizottság komplex szocialista ésszerűsítési osztálya .igazgatójának 60. születésnapja alkalmából a csehországi népgaz­daság intenzifikálásában szerzett érdemeiért és a CSKP politikájá­nak megvalósításakor kifejtett sok­éves áldozatos tevékenységéért a köztársasági elnök a Győzelmes Február Érdemrendet adomá­nyozta. A kitüntetést tegnap František Šrámek cseh miniszterelnök-he­lyettes, a Cseh Tudományos Mű­szaki és Beruházási Bizottság el­nöke adta át a jubilánsnak. Hivatalos látogatásra mongol parlamenti küldöttség érkezett hazánkba Alois Indra és Bat-Ocsirin Altangeler megbeszélése (ČSTK) - Hivatalos baráti láto­gatásra tegnap hazánkba érkezett a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huráljának küldöttsége Bat- Ocsirin Altangelernek, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottsága tagjának, a Nagy Népi Hurál elnökének vezetésével. A két ország zászlóival ünnepé­lyesen feldíszített Ruzynéi repülő­téren a vendégek fogadásán meg­jelentek: Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, aki a delegációt a látogatásra meghívta, Václav David és Dalibor Hanes, a Szö­vetségi Gyűlés alelnökei, Marie Jarošová, a Cseh Nemzeti Ta­nács alelnöke, Stanislav Svobo­da külügyminiszter-helyettes és más személyiségek. Ott volt Jon- dongin Ocsir, a Mongol Népköz- társaság csehszlovákiai nagykö­vete. A prágai pionírok virágosok-' rokkal köszöntötték a mongol ven­dégeket. A délutáni órákban a Nagy Népi Hurál küdöttsége a prágai Žižkov- hegyen megkoszorúzta az isme­retlen katona sírját, majd virág­csokrot helyezett el Klement Gott- waldnak, a CSKP és nemzetközi kommunista mozgalom kiváló személyiségének síremlékén. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom