Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1985-10-17 / 245. szám, csütörtök

MIHAIL GORBACSOV ÜZENETE Fel kell számolni a kolonialista politika minden megnyilvánulását Az európai kulturális fórum második napja (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára levelet küldött az ENSZ-közgyűlés azon alkalomból tartott ünnepi ülésének, hogy 25 éve adták ki a gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozatot. A levélben ez áll: Üdvözlöm az Egyesült Nemzetek Szervezete tagállamainak magas ran­gú képviselőit, akik New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ünnepi ülésére jöttek össze abból az alkalomból, hogy 25 éve fogadták el a gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozatot. A szovjet nép mély megelégedését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszaka 1960- ban a Szovjetunió kezdeményezésére jóváhagyta ezt a nyilatkozatot, amely egyfajta nemzetközi antikolonialista ki­áltvány lett. A számos ország közös erőfeszíté­sével kidolgozott nyilatkozat hozzájárul minden földrész szabadságszeretó erőinek összeforrottságához, a gyar­matosítás szégyenletes rendszerének megszüntetéséért, a népek önrendel­kezési és függetlenségi, valamint azon jogáért vívott harchoz, hogy szabadon és bárminemű beavatkozás nélkül for­málhassák saját jövőjüket. Történelmileg rövid idő alatt össze­omlottak a gyarmatbirodalmak, és több tucat új független afrikai, ázsiai, latin­amerikai és óceániai állam az Egyesült Nemzetek Szervezetének teljes jogú tagja lett. Ezen államok növekvő nem­zetközi szerepe korunk realitása. De még nem sikerült elérni a nyilat­kozatban kitűzött minden célt. Az ENSZ nem törődhet bele abba, hogy mintegy 2 tucat gyarmati és függőségi terület népeit még mindig megfosztják törvényes szabadság- és függetlensé­gi joguktól. Az imperialista hatalmak uralmuk fenntartására törekedve ezek­nek a területeknek különféle neokolo- nialista státusokat adnak, s katonai­hadászati támaszpontjaikká és az ag­resszió felvonulási területévé változtat­ják őket. Ennek egyik szemléltető pél­dáját a csendes-óceáni szigetek terü­lete elleni annekciós beavatkozások képezik. Dél-Afrikában a pretoriai fajüldöző rendszer nyugati védelmezőinek támo­A Szocialista Internacionálé leszerelési felhívása (ČSTK) - Bécsben tegnap befejező­dött a Szocialista Internacionálé Irodá­jának ülésszaka, amelyen felhívást fo­gadtak el a fegyverkezés korlátozásá­ra. A Szocialista Internacionálé csak­nem 50 szociáldemokrata pártot tömö­rít, s felhívása nyomatékosan elutasítja a „csillagháborúk" amerikai tervét. A felhívás megállapítja, hogy a fegy­verkezés fokozása nem eredményez nagyobb biztonságot, hanem ellenke­zőleg, az emberiség létét fenyegeti. A Szocialista Internacionálé felhívja az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót, fokozott erőfeszítéssel törekedjenek megállapodásra a genfi leszerelési tár­gyalásokon. Willy Brandt a Szocialista Internaci­onálé elnöke sajtóértekezletén rámuta­tott, hogy az ülés résztvevői nagyra értékelték az európai vegyi fegyverek­től mentes övezetre vonatkozó javasla­tot. Ennek létesítését a CSSZSZK és az NDK kormánya javasolta a Német Szövetségi Köztársaságnak. Ez a felhívás alapul szolgál a Szo­cialista Internacionálé leszerelési kon­ferenciájának, amely tegnap délután kezdte meg tanácskozását Bécsben. Ezen a tanácskozáson részt vesz a Szovjetunió küldöttsége Borisz Po- nomarjovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, a Központi Bi­zottság titkárának a vezetésével. Az olasz republikánusok kiléptek a kormányból (ČSTK) - Az olasz republikánus párt tegnap bejelentette, hogy kilép a kor­mánykoalícióból. Igy tehát Bettino Craxi kormánya, amely 1983. augusz­tusa óta van hatalmon, valószínűleg kénytelen lesz benyújtani lemondását. Ez a lépés azoknak a vitáknak a kö­vetkezménye, amelyek a kormányban levő partnerek között törtek ki az Achil- le Lauro olasz hajó nemrégen történt elrablása során követett eljárás, vala­mint a hajórablók önkényes elhurcolá­sa után, amit Ronald Reagan rendelt el az amerikai vadászgépeknek. A háború utáni 44. olasz kormány­ban a republikánusokon kívül a Ke­reszténydemokrata Párt, az Olasz Szociáldemokrata Párt, az Olasz Libe­rális Párt és az Olasz Szocialista Párt képviselői foglalnak helyet. Hivatalos látogatásra mongol parlamenti küldöttség érkezett hazánkba (Folytatás az 1. oldalról) A koszorúzás az Internacionálé hangjaival ért véget. A delegáció kegyelettel adózott a hazánk felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet hősök emlékének, és beírta nevét az em­lékkönyvbe. A mongol parlamenti képviselő­ket ezután Alois Indra fogadta. Az elvtársi, szívélyes légkörű találkozón Alois Indra tájékoztatta a vendégeket hazánk jelenlegi po­litikai és gazdasági helyzetéről, valamint a CSKP XVII. kongresz- szusa előkészületeinek időszaká­ban a társadalmunkra háruló fela­datokról. Ezután néhány nemzet­közi politikai kérdésről szólt. A találkozón Alois Indra a to­vábbiakban hangsúlyozta, hogy Csehszlovákiának és Mongóliá­nak azonos az álláspontja a jelen­kor minden fő kérdésével kapcso­latban. Csehszlovákia támogat minden szovjet békekezdeménye­zést, s aktívan részt vesz a Varsói Szerződés és a KGST tevékeny­ségében. Nagyra értékelte Mon­gólia külpolitikáját, amely a gazda­sági és a szociális sikerekkel együtt hozzájárul az ország nem­zetközi tekintélyének növekedé­séhez. Válaszában Bat-Ocsirin Altan- gerel köszönetét mondott a meleg fogadtatásért, és szólt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a mongol dolgozók a 7. ötéves terv feladatainak teljesítésére tesznek. Kambodzsa Ismét Heng Samrin a KNFP KB főtitkára (ČSTK) - Phnomphenben tegnap befejeződött a Kambodzsai Népi For­radalmi Párt V. kongresszusa. A ta­nácskozás résztvevői értékelték a leg­utóbbi kongresszus óta eltelt időszak eredményeit, jóváhagyták az ország társadalmi és gazdasági fejlesztésé­nek elsó, az 1986-1990-es időszakra szóló ötéves tervét. Megválasztották a párt új központi bizottságát és ellen­őrző szerveit. A záródokumentumok hangsúlyoz­zák, a forradalom az egész nép ügye, s a forradalmi néphatalom a forrada­lom vívmányainak védelmét szolgálja. Aden Befejeződött a JSZP kongresszusa (ČSTK) - A JNDK fővárosában, Adenben tegnap befejeződött a Jeme­ni Szocialista Párt III. kongresszusa. A tanácskozáson megválasztották a párt új vezető szerveit. A KB főtitkára ismét Ali Nasszer Mohammed lett. A kongresszus határozata felszólítja a párttagokat, mozgósítsák a tömege­ket, dolgozzanak és harcoljanak a né­pért, a hazáért. Csak így szilárdítható meg a párt és a tömegek kapcsolata. Heng Samrin záróbeszédében nagyra értékelte a kongresszuson megmutat­kozó egységet, s köszönetét mondott a testvérpártok küldöttségeinek a kam­bodzsai forradalom támogatásáért. Ki­emelte a marxista-leninista tanítás el­sajátításának, a testvérpártok tapasz­talatai alkotó érvényesítésének jelen­tőségét. A központi bizottság elsó ülésén megválasztották a KNFP KB új politikai bizottságát és titkárságát. Főtitkárrá is­mét Heng Samrin elvtársat válasz­tották. Heng Samrin tegnap fogadást ren­dezett a külföldi vendégek tiszteletére. Antonín Kapek, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, a csehszlovák pártküldött­ség vezetője átadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára jókívánságait Heng Samrinnak a főtitkári tisztségbe való újraválasztása alkalmából. gatásával a gyarmati rasszista uralom tartósítására törekszik. A dél-afrikai faj­üldözők az ENSZ-határozatokkal és a nemzetközi közvélemény követelé­seivel ellentétben a faji megkülönböz­tetés gonosz politikáját követik, nem hajlandók megadni a függetlenséget a namíbiai népnek, és agresszív akció­kat hajtanak végre a szomszédos afri­kai országok ellen. A gyarmatosítás bármelyik formája és megnyilvánulása - beleértve a fajül­dözést és a faji megkülönböztetést - összeegyeztethetetlen az ENSZ Alapokmányával és a dekolonializálási nyilatkozattal. Az egész világon a be­csületes emberek lelkiismerete nem tűrheti meg a gyarmatosítás tűzfészke­inek fennmaradását. Az ENSZ kötelessége, hogy olyan gyors intézkedéseket fogadjon el, amelyek a nyilatkozat átfogó végrehaj­tásához vezetnek, hogy minden gyar­mati nép és leigázott terület elnyerje valódi politikai és gazdasági független­ségét, s elfoglalja méltó helyét az álla­mok nemzetközi közösségében. Az ENSZ kötelessége, hogy sok­oldalúan hozzájáruljon a gazdasági dekolonializálás meggyorsításához, valamint a nemzetközi gazdasági kap­csolatok igazságos és demokratikus alapokon történő átépítéséhez. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének fel kell emelnie szavát a fejlődő országo­kat kizsákmányoló multinacionális mo­nopóliumok, a fejlődő országok termé­szeti kincseinek elrablása és ezen or­szágok eladósítása ellen. Az ENSZ- nek támogatnia kell harcukat a „kulturá­lis“, és „tájékoztatási" neokolonializ- mus és minden más formája ellen. E fontos feladatok teljesítése meg­határozó mértékben függ a világbéke és a nemzetközi biztonság megszilár­dítása terén elért haladástól, a káros fegyverkezési verseny megfékezésétől és a nemzetközi enyhülés politikájához való visszatéréstől. A Szovjetunió továbbra is sokoldalú­an törekszik a gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló nyilatkozat teljes ós következetes végrehajtására, s aktívan hozzá fog járulni az ENSZ tevékenységéhez a kolonializmus, a fajüldözés és a faji megkülönböztetés végleges felszámo­lása érdekében. NATO-közgyúlés Állásfoglalás a katonai erő növelése mellett (ČSTK) - San Franciscóban tegnapra virradóan befejeződött a NATO 31. évi közgyűlése. Az atlanti tömb 14 nyugat-európai or­szágának, valamint az USA és Kanada parlamenti képviselői sík- raszálltak az agresszív tömb kato­nai erejének fokozása mellett, be­leértve az atomütóerőt is. A tanácskozáson többek között jóváhagyták azt a határozatot, amelyben Ronald Reagan ameri­kai elnök úrháborús programjának a támogatására szólítottak fel. A szavazattöbbséggel elfogadott határozat ugyanakkor beismeri, hogy a NATO-n belül ellentétek vannak az amerikai „csillaghábo­rús“ tervek alapvető kérdéseit ille­tően. Új kilövőállomás az USA-ban (ČSTK) - Az amerikai légierő parancsnoksága közölte, a kalifor­niai Vandenberg légibázison, Los Angelestól mintegy 240 kilométer­re befejezték az űrrepülőgépek ki­lövésére szolgáló új berendezés építését. Az új kilövóberendezés lehető­vé teszi, hogy az űrrepülőgépek a Föld pólusai fölött vezető röppá- lyán repüljenek, úgy hogy az ezekből az űrrepülőgépekből fel- bocsátott kémbolygók a földfel­szín túlnyomó részét, így a Szov­jetunió területét is figyelhetik. Az új támaszpontról a jövő év március 20-án lövik fel a Disco­very űrrepülőgépet, 7 tagú katonai személyzettel a fedélzetén. A Pentagon a következő 10 évben az űrrepülőgépek útjának 25-30 százalékát tartja fenn ma­gának, s ezek kihasználása fontos része a „csillagháborús" ter­veknek. (ČSTK) - A helsinki konferencia Záróokmányát aláírt országok kul­turális fóruma tegnap folytatta ta­nácskozását Budapesten. A má­sodik nap folyamán további kül­döttségek szólaltak fel a plenáris ülésen. A délelőtti vitában Svédország, Írország, Lengyelország, Ciprus, Jugoszlávia, Törökország, Dánia, Spanyolország, Magyarország és az NSZK képviselői kaptak szót. Ilmar Bekeris, a svéd küldöttség vezetője üdvözölte a kulturális fó­rumot, amely újabb jelentős ösz­tönzést ad a helsinki konferenciá­val megkezdődött folyamat erősí­tésének. Kazimierz Zsygulszki, a Len­gyel Népköztársaság kulturális és művészeti minisztere hangsúlyoz­ta, hogy a budapesti fórumnak pozitív választ kell adnia a nem­zetközi feszültség enyhítésének alapvető kérdéseire, valamint a kelet és nyugat közötti kapcsola­tok megjavítására. Figyelmeztetett arra, hogy a kulturális együttmú­ködés olyan fontos tényező, amely nemcsak a kulturális életet gazdagítja, hanem erősíti az or­szágok közötti bizalmat is. A magyar küldöttségnek érde­ke, hogy a kulturális fórum konst­ruktív légkörben dolgozzon. Fela­data hozzájárulni a tanácskozás sikeréhez és támogatni midazokat a kezdeményezéseket, amelyek arra irányulnak, hogy a tanácsko­zás tartalmas legyen és a kölcsö­nösen hasznos kooperáció, nem- pedig konfrontáció színhelyévé váljék. Erre mutatott rá a küldött­ség vezetője, Köpeczi Béla, a Magyar Népköztársaság iskola­ügyi és kulturális minisztere. Java­solta, a fórum fordítson megfelelő figyelmet annak megítélésére, hogy a részt vevő országok kor­mányai milyen erkölcsi és politikai támogatással, szervezeti és pénz­ügyi intézkedésekkel járulnak hoz­zá a kultúra kölcsönös megisme­réséhez és a kulturális cseréhez. Az elhangzott beszámolók ed­digi, általában realista hangnemé­vel éles ellentétben szólalt fel Karl-Günther von Hasé, az NSZK képviselője, aki többek kö­zött „követelte“ és a többi ország­nak „ajánlotta“ az európai kultúra pángermanizmuson alapuló új koncepcióját. Szovjet-jugoszláv megbeszélések a Kremlben (ČSTK) - Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a moszkvai Kremlben fo­gadta a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szkups- csinájának küldöttségét, amely hi­vatalos baráti látogatáson tartóz­kodik a Szovjetunióban. A küldött­séget llijaz Kurtesi, a JSZSZK szkupscsinájának elnöke, a Ju­goszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának tagja ve­zeti. A megbeszélések során a két fél mélységes megelégedését fe­jezte ki a Szovjetunió és a JSZSZK között folyó sokoldalú és gyümöl­csöző együttműködés felett. Hangsúlyozták, hogy tovább kell aktivizálni valamennyi béke- erőt és szorosabban kell együtt­működniük a fegyverkezési hajsza imperialista politikája ellen vívott harcban. Andrej Gromiko emlékeztetett a Szovjetunió nemrégen tett kez­deményezéseire, főként arra a ja­vaslatra, hogy a Szovjetunió és az USA kössön szerződést a csapás- mérő úrfegyverek betiltásáról, va­ENSZ-határozat a menekültkérdésröl (ČSTK) - Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága kedden határo­zatot hagyott jóvá a menekültkér­dés megoldása terén való nem­zetközi együttműködésről. A ja­vaslat feletti vita során megnyilvá­nult a mély nyugtalanság a dél­afrikai menekültek problémájával összefüggésben. lamint azt a javaslatot, hogy mind­két fél 50 százalékkal csökkentse azon atomfegyvereinek számát, amelyek képesek elérni a másik fél területét. A megbeszélés során hangoz­tatták az el nem kötelezett orszá­gok mozgalmának növekvő szere­pét az emberiség olyan létfontos­ságú kérdéseinek megoldásában, mint amilyen az általános leszere­lés és az új nemzetközi gazdasági rend bevezetése. A genfi szovjet-amerikai csúcs- találkozó novemberben a nemzet­közi politika fontos eseménye lesz. Sikere attól függ, hogyan viszonyul a két tárgyalófél a meg­beszélésekhez, állapították meg a felek. A Szovjetunió mindént megtesz azért, hogy a találkozó olyan eredménnyel járjon, amilyet az emberiség vár világszerte. A JSZSZK szkupscsinájának kül­döttsége tegnap hazatért Moszk­vából. LIBANON A szovjet diplomaták megmentéséért (ČSTK) - Palesztin kulturális és poli­tikai személyiségek felszólították mind­azokat, akiknek drága az arab világ becsülete, hogy tegyenek meg min­dent a Libanonban elrabolt szovjet ál­lampolgárok azonnali kiszabadításáért és akadályozzák meg a hasonló terror­akciókat. Az arab közvéleményt felháborítja ez a gaztett, amely kihívás minden jóakaratú emberrel szemben, jelentette ki damaszkuszi sajtóértekezletén J. Ichlaf, a Palesztin írók és Újságírók Szövetségének főtitkára, az Általános Arab írószövetség főtitkárhelyettese. Nyikolaj Talizin életrajza (ČSTK) - Az SZKP KB ülése kedden Nyikolaj Talizint, a párt központi bizottsága politikai bizott­ságának póttagjává választotta meg. Nyikolaj Talizint hétfőn a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendeletével kine­vezték a Szovjetunió Miniszterta­nácsa első alelnökévé, a Szovjet­unió Állami Tervbizottsága elnö­kévé. Nyikolaj Talizin 1929-ben szü­letett, orosz nemzetiségű. 1960 óta tagja az SZKP-nak. Tanulmá­nyait a moszkvai elektrotechnikai távösszeköttetési főiskolán végez­te. Megszerezte a műszaki tudo­mányok doktora tudományos fo­kozatot és a professzori címet. 1944-ben kezdett dolgozni sze­relőként, majd pedig konstruktőri beosztásban. A főiskola befejezé­se után mérnökként, később pedig vezető konstruktőrként, tudomá­nyos dolgozóként, majd a kutató- intézet igazgatóhelyetteseként dolgozott. Az 1965-1975-ös évek­ben a Szovjetunió postaügyi mi­niszterének helyettese,majd első helyettese volt. 1975-ben bízták meg a Szovjetunió posta ügyi mi­niszterének tisztségével. 1960. októberében kinevezték a Szov­jetunió Minisztertanácsa alelnöké­vé és a Szovjetunió állandó KGST-képviselójévé. A XXV. pártkongresszuson az SZKP KB póttagjává, a XXVI. kongresszuson pedig az SZKP KB tagjává választották. Nyikolaj Tali­zin a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának képviselője, a Szovjet­unió kétszeres állami díjasa. Le- nin-renddel, az Októberi Forrada­lom Érdemrenddel, a Munka Vö­rös Zászlaja Érdemrenddel és számos más érdemrenddel tüntet­ték ki. ÚJ SZÚ 2 1985. X. 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom