Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-24 / 199. szám, szombat
A PR ÓHIRDETÉS Ha versenyez az ember Tapasztalatok élenjáró cukorrépatermesztők háza táján A cukorrépa termesztésében az Úrföldi (Slovenské Pole) Állami Gazdaság már évek óta jó eredményeket ér el, így az élenjáró cukorrépatermelők versenyében hagyományosan az első helyek bérlője. Tavaly például csoportjában a második helyen végzett és tizenötezer korona jutalmat kapott. Ezt megelőzően szlovákiai első volt, és sem Lombos Kornél, a gazdaság igazgatója, sem Štefan Gábriš, főagronómus nem emlékszik olyanra, hogy a harmadik helynél alább adták volna. Az igaz, azt sem tudták megmondani, hogy az idén milyen helyezésre számíthatnak. Az útról szemlélt répa biztató látványa ugyanis csalóka. A gondos felmérő azonnal észreveszi, hogy a 190 hektáros területen bizony gyengébb, sót félig üres foltok is vannak.- A májusi esők bűne ez. Hiába esetenként a jóból is megárt a sok - mondta az igazgató. - A laposokban összefolyt víz elpusztította a növényt. A kár nagy, az érintett rész mintegy harminc hektárnyi területet tesz ki, mégsem vethettük újra, mivel szétszórt, kis részekből áll össze. így aztán a megmaradt részen hiába várunk ötven tonnás hozamot, hiába tettünk meg mindent a magas cukor- tartalomért, az idén versenygyőztesek aligha leszünk, mivel az átlagokat az egész vetésterületre számítják ki. Jó helyezésre persze még számíthatnak, hiszen a jampoli-pros- téjovi verseny elsődleges célja az egy hektáron kitermelt cukor mennyiségének fokozása. így annak, aki a versenyben jó helyezést akar elérni, nem elég csak sok répát megtermesztenie, hanem a cukortartalmat meghatározó agrotechnikára és tápanyagellátásra is oda kell figyelnie. És ilyen tekintetben Úrföldön az idén sincs probléma.- Az ellenőrző mérések szerint jól alakul a cukortartalom. De nem is csoda, hiszen az előző évekhez hasonlóan ezúttal is mindent megtettünk, ami a jó termés és a magas cukortartalom feltétele. Kétszer szántottuk a répaterületet, és fél méter mélységig talajlazítást is végeztünk. A földbe hektáronként ötven tonna istállótrágyát dolgoztunk be. Kézzel egyeltünk, nagyon odafigyelve az egyedszámra, és a tápanyagokat is a normáknak megfelelően, talajelemzések alapján adagoltuk - összegezte a fó- agronómus sikereik főbb feltételeit. Kérésre sem érkezhetett volna jobbkor Pethó Mihály, a sládkovi- čovói cukorgyár agronómusa, hogy kollégájával megbeszélje a talajminták vételének időpontját.- Az 1986-os és a rákövetkező év répaterületeiről vesszük a mintákat, hogy az elemzések eredményei már a talajmunkák során megfelelő támpontul szolgálhassanak. Azok, akik nem sajnálják a többletmunkát és az úrföldiekhez hasonlóan odafigyelnek az elemzésekre, jól járnak. A meghatározott mutatók túlteljesítéséért felár jár, és kiegészítésként külön prémium illeti meg azokat, akik az öt év összesített eredményeivel is jobbak az átlagosnál. A jampoli-prostéjovi verseny is szóba került, amelybe a cukorgyár körzetébe tartozó valamennyi cu- korrépatermesztó üzem bekapcsolódott. Az agronómus szerint fontos és kívánatos lenne, hogy a versenyt egyben valamennyi üzemben megfelelő módon népszerűsítsék. A formális részvételnek ugyanis jóformán semmi jelentősége sincs. A cukorrépával dolgozóknak minden üzemben tudniuk kellene, hogy az egyes feltételek teljesítéséért milyen erkölcsi és anyagi elismerés jár. Úgy, ahogy azt Úrföldön tapasztaltuk.-A jampoli-prostéjovi mozgalom a mezőgazdasági termelést ösztönző versenyformák egyike - hangsúlyozta a gazdaság főag- ronómusa. - A cukorrépa termesztésében érdekelt dolgozóink tudják, hogy beneveztünk a versenybe, s egyéni érdekük is a jó helyezés elérése. A korábbiakhoz hasonlóan a tavalyi sikert is aktívaértekezleten jelentettük be és a prémiumból mindenki részesült, aki hozzájárult az eredményhez. A megfelelő erkölcsi és anyagi elismerésre egyébként mindig nagy hangsúlyt helyezünk. Egyrészt, mert ezzel a még jobb munkára ösztönzünk, másrészt a dolgozók egyéni igyekezete, akarata s nem utolsósorban az eredmények alakulásáért érzett felelőssége az irányító és szervező munkát is megkönnyíti. EGRI FERENC KÖSZÖNTŐ ■ 1985. augusztus 25-én ünnepli 60. születésnapját a szerető férj, édesapa, após és nagyapa, Boros Géza Királyhelmecen (Kráľovský Chlmec). Ebből az alkalomból szeretettel köszöntik, erőt, egészséget és családja körében hosszú, boldog életet kívánnak szerető felesége, Marika, lánya, veje, valamint a két unoka: Antónia és Viktória. 0-2251 ■ 1985. augusztus 25-én ünnepli 50. születésnapját a jó apa és egyben 25. Gonda László felvétele MEGEMLÉKEZÉS házassági évfordulójukat a szeretett édesapa és édesanya, Nyári Endre és Nyári Ilona (Senec). E szép ünnep alkalmából szeretettel gratulálnak, jó egészséget és boldog hosszú együttélést kívánnak: lányaik fiuk, vejük, menyük és unokáik, Vilike, Mirkó, Evike, akik a nagyszülőket sokszor csókolják Ú-2365 Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a legdrágább édesapára, Molnár Ernőre (Eliášovce) akinek 1984. 8. 25-én szűnt meg dobogni szerető szíve. Akik ismerték, szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú, első évfordulón. Emlékét őrzi felesége, fiai, lánya, menyei és unokái. Ú-2154 ■ Bánatos szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a drága jó édesanyára, anyósra és nagymamára, Szabó Miklósné Németh Idára (Izsap - lžop), akinek 1975. aug. 24-én szűnt meg dobogni szerető szíve. Akik ismerték, szerették és tisztelték, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a tizedik, számunkra oly szomorú és fájdalmas évfordulón. Emlékét örökké őrző családja Ú-2237 ■ Megtört szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a szeretett férjre, édesapára, apósra és testvérre, Ócskái Dezsőre (Zsíp - Žíp), aki 1983. augusztus 25-én, 42 éves korában távozott szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá szeretettel és szenteljenek emlékének egy néma pillanatot e szomorú és fájdalmas, 2. évfordulón. Felejthetetlen emlékét örökké őrző felesége, fiai, lányai, veje, unokái, testvére és apja Ú-2241 A prágai Magyar Kultúra hanglemezajánlata Legfrissebb újdonságaink: korona SLPX17893 Kovács Kati: Szerelmes levél indigóval c. legújabb lemeze: Új szerelem kell - Jaj, de jó, hogy voltál - Piedone - Légy napfény- Gyere, el ha bántanak stb. 50,- SLPX 17875 1. 2. 3.... Start: Hová megy a vonat - Róma - Szeptember- Borzasztó nagy művész vagyok - Hullámmozgás - Próbáld meg!- Heavy metal stb. Eőadják: Szintézis - Gigi-Smog-WU-2 - stb. együttes 50,SLPX 17900 Favorit 84: Keleti éj - Marina - Kínai lány - Ne szeress engem - Visszatérés - Száguld a Porsche stb. Előadják: Komár L. - V-Moto Rock, LGT, Dolly Roll stb. 50,SLPX 17881 Komár László: Emlék Elvis Presley-re c. lemeze: Egy éjszaka - Csókolj meg - Micsoda éjszaka - Ne légy kegyetlen - A kék Hold arannyá változik - Árva bús éjszakán stb. 50,SLPX 19288 Klasszikusok popritmusban: Smetana: Moldva - Liszt: Mefisztó keringő - Brahms: Magyar táncok - Berlioz: Rákóczi induló- Csajkovszkij: Diótörő stb. népszerű klasszikus zene modern hangszereléssel feljátszva, a Budapesti Szimfonikus zenekart Makláry László vezényli 44,- SLPX 17861 100 Folk Celsius együttes: Paff, a bűvös sárkány c. lemeze: Dalok gyermekeknek - Icipici kis mese - Az ebéd - Három rigó- Altató Borz - A róka meg a fóka - Vizipók stb. 50,- SLPX 19051 Magyarország madárhangjai - Erdő és nádas. Fülemüle- Vörösbegy - Énekes rigó - Kékbegy - Nádirigó - Réti tücsökmadár stb. A hangfelvételeket készítette: Dr. Ország Mihály 44,SLPX 13943 Cimbora-Versek-Dalok gyermekeknek: Fáj a gólya lába- Volt nekem egy vaskalapom - A Holdnak háza van - Kocsi és vonat- Sárkányöló stb. _ 44,Udvaros Dorottya - Juhász Jácint előadásában SLPX 13988-89 H. Beecher: Tamás bátya kunyhója - mesejáték. Előadják: Bást L. - Almási É. - Zolnay Zs. - Őze L. - Bánki Zs. stb. 88,SLPX 13969 Magyar népmesék: Hamupipőke - A két koma - Egyszemű, kétszemú stb. Előadják: Molnár P. - Szabó Gy. - Kaláka együttes 44,SLPX 13870 Minden egér szereti a sajtot - mesejáték Előadják: Balázs S. - Hacser J. - Csákányi L. - Váradi H. stb. 44,Operett - népdal felvételek: SLPX 6537 Kálmán: Csárdáskirálynő - részletek: Egy a szívem- Emlékszel még - Túl az Óperencián - Jaj, cica - Az asszony összetör- Hajmási Péter stb. Honthy H. - Németh M. - Rátony R. - Feleki K. stb. 44,SLPX 16564-66 Kálmán: Csárdáskirálynő teljes operettfelvétel 3 felvonásban. Előadják: Házy E. - Honthy H. - Zentai A. - Köröndi Gy.- Csákányi L. - stb., három lemez ára 132,- SLPX10025 Magyar dalok: Piros rózsák beszélgetnek - MegálloK a keresztútnál - Ereszkedik le a felhő - A fonóban szól a nóta- Édesanyám a kendőm stb. Solti K. - Vörös S. - Csongor I. - stb. 44,SLPX 10057 Magyar dalok: Bíró uram - Vallomásnak küldöm - Kócos fejed - Hazudnak a gyöngybetúk - Lehullott a rezgőnyárfa - Deres már a határ - Ha szívedbe zárnál stb. Kovács A. - Vörös S. - Kiss K. - Solti K. - stb. 44,SLPX 10070 Édesanyám lelkem - Hogyha egyszer a szerelem - Rózsabokor tövében - Galambszívet örököltem - Ha én egyszer hinni tudnék- Ketten vagytok a szívemben stb. 44,- Vörös I. - Solti K. - Kiss K. - Sztárai M. stb. SLPX 10101 Kis kutya, nagy kutya - Miért nem szabad szeresselek- Szerelemből sohasem elég - Lila krizantémok - Te vagy nékem az asszony - Befútta az utat a hó stb. Kovács Ap. - Szabó J. - Endrédi M. - stb. 44,SLPX 10103 Cigánydalok: Ki táncol a kocsmában - Leestek a téli havak- Sej, haj, Boldizsár - Búzát eszik a vadgalamb - Mulatok, mert jó a kedvem - Alacsony ház stb. Kovács A. 44,SLPX10120 A vén cigány - Kecskebéka - Zöldablakos kicsi ház- Csipkés az én selyemszoknyám - Nem vagyok én olyan fából- Akárcsak a fülemüle stb. úrbán K. - Szabó J. - Jákó V. - Bojtor I. - stb. 44,SLPX 10129 Solti Károly lemeze: A vén cigány - Akácos út - Szeretnék május éjszakáján - Várjatok még őszi rózsák - Keresztúri nagyvásárból- Szeretem a kertet stb. 44,- SLPX 10131 Hopp, te Zsiga - cigánydalok: Nem kell nékem a pogácsa- Cigánysoron nem merek eljárni - Három deci köménymag - Esik az eső, szép csendesen csepereg - Kimegyek a temetőbe - stb. Horváth I. 44,SLPX 10133 Kovács Apollónia cigánydalokat énekel: Piros kancsó tele borral - Sír a szemem mind a kettő - Hej, deládé - Fekete faluban - Ricsi- Már megmodta az anyám stb. 44,- SLPX 10146 Nád a házam tetején - Ha meguntál kisangyalom szeretni- Darumadár fenn az égen - Énnálam egy boldog óra - Esik eső csendesen - Jegenyefán fészket rak a csóka stb. Sárdi J. - Bojtor I. stb. 44,SLPX 10159 Horváth István cigánydalokat énekel: Erdöszélén sátoroznak az oláh cigányok - Nyisd ki babám az ajtót! - Mit akartok ti cigányok- stb. 44,- SLPX 10168 Hűvösebb van már, ősz kezd lenni - Fa leszek, ha fának vagy virága - Édesanyám, kösse fel a kendőt - Kit gyászol a fecskemadár- Hajnalom, csillagom - Van egy szőke asszony - Az én szürke életemnek- Nem én lettem hűtlen hozzád - stb. 44,- SLPX 10169 Kovács Apollónia magyar népdalokat énekel: Vallomásra küldöm a szívemet néked - Csillaghullás idején - Bíró uram, bíró uram- Országúton hosszú jegyenyesor stb. 44,- SLPX 10199 Ifj. Sánta Ferenc és népi zenekara: Mátrai kesergő - Két gitár - Cigányosan - Minden prímás jóbarátom - Szeretnék május éjszakákon - Csárdás 44,SLPX 10201 Dóry József magyar nótákat énekel: Gyöngyvirágos kis kertemben - Azt mondják hogy szerencsém van - Az asszony, ha veszekszik stb. 44,SLPX 10191 Hegedűvel a világ körül - Nemzetek népszerű melódiáiból: Gyertyafény keringő - Cigány románc - Jódli - Szerdce-tango - Katyusa- Zorba - Granada stb. 44,A hanglemezek a következő címen rendelhetők meg: Maďarská Kultura Národní trída 22 115 66 Praha-1. ÚP-112 ÚJ SZÚ 6 1985. VIII. 24.