Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)

1985-08-17 / 193. szám, szombat

Európa atlétái a VK-rajtjogért Szerény esélyekkel, de harcos szívvel ÚJ szú 1985. VIII. 17. Az idén már a tizedik alkalommal írták ki a válogatott csapatok részére az alapító Bruno Zauliról elnevezett atlétikai Európa Kupát. A népszerű versenysorozat a tavalyelőtt bevezetett új lebonyolítási formában (elmaradtak a selejtezők és az elődöntők) elérkezett idei csúcspontjához. Európa legerősebb nyolc férfi és női együttese ma és holnap a moszkvai Lenin-stadionban küzd a győzelemért, illetve a bennmaradásért (az utolsó csapatot a mezőnyben az elmúlt hét végén Budapesten rendezett B-döntő nyertese, a spanyol férfi, illetve a francia női gárda váltja fel két esztendő múlva a kővetkező kiírásban). Az Európa Kupa húsz éve indult útjára. A Nemzetközi Amatőr Atlé­tikai Szövetség európai bizottsá­gának 1963-as szófiai ülésén ka­pott hivatalos rangot. Az eddigi kilenc sorozat színvonala igazolta létjogosultságát, valamennyi nagyszerű küzdelmeket, izgalmas versengést hozott. Az EK vég­eredményében több ízben is egy­pontos különbség döntött a győze­lem sorsáról, sőt pontegyenlőség esetén a több kivívott elsőség. Húsz esztendővel ezelőtt a rajtnál a szovjet atléták kettős sikert arat­tak - ha nagyon szorosan is -, s két év múlva megismételték győ­zelmüket. 1970-ben fordult a koc­ka, az NDK versenyzői szerezték meg az aranyból készült kétkilós firenzei vázát, illetve a női ezüst szobrot. Ettől kezdve - 1973-tól eltekintve, amikor a szovjet férfiak visszaszerezték az elsőséget - sorozatban az NDK atlétái vé­geztek az élen. Vajon sikerül-e folytatniuk e nagyszerű szerep­lést? Erre a kérdésre már vasár­nap megkaptuk a választ. Egy bi­zonyos, a nőknél erősebb a kék­mezes gárda, a férfiaknál viszont az idei eredményeket véve alapul a házigazdák tűnnek esélye­sebbnek. Két évvel ezelőtt új köntöst ka­pott az EK, s a csehszlovák atlé­táknak a bemutató jól sikerült. A nők Londonban bronzérmet szereztek - mellesleg Nagy-Bri- tanniával holtversenyben álltak, s a több első helyezés (5) döntött lányaink 3. helyéről. A csapatve­zetés - mondta Dalibor Trpík, az atlétikai szövetség elnöke eluta­zás előtt - most is kiegyezne ha­sonló eredményben. A férfiak szá­mára premier lesz a moszkvai A-döntóbeli szereplés, mivel ók csak két éve vívták ki a jogot a feljebbjutásra. Rájuk természe­tesen az a feladat vár, hogy meg­védjék helyüket a legjobb nyolc között. Szó ami szó, egyik együt­tesünk helyzete sem lesz köny- nyű az óriási konkurrenciában. Igaz, az ügyességi számok­ban olyan klasszisaink vannak, akik formája egyenletes és megbízható, de a mérce másik oldala, hogy a futószámokban - Kratochvílová kivételével - bi­zony nem remekelünk. Annál is inkább, hogy másik legjobb vágtázónk, Kocembová sérülés miatt nem utazhatott Moszkvá­ba. Márpedig köztudott, hogy a szakvezetés négy számban is számolt vele. A Lenin-stadionban premiert is láthatnak a nézők. Először szere­pel ugyanis az EK műsorán a női 10 000 méter. A mindkét nembeli brit, cseh­szlovák, lengyel, NDK-beli, NSZK- beli, olasz és szovjet válogatott mellett a francia férfi-, illetve a bol­gár női csapat egészíti ki az A- döntő nyolcas mezőnyét. A can- berei Világ Kupára a két első he­lyezett szerez raitjogot - s nem Kajak-kenu VB (ČSTK) - A kajak-kenu VB második napján Mechelenben az 500 m-es elő­futamok szerepeltek a műsoron. Kenu egyesben Petr Procházka és kettes­ben Lohniskýval bejutott az elődöntő­be, ugyanúgy, mint a Havelka—ReicF« kajak kettes. Kajak egyesben Trepák a hatodik lett, és a reményfutamba jutott ugyanúgy, mint a női kajak né­gyes. Az eredményekből - férfiak, C-1, I. előfutam: Macarencu (román), 2. Sarusi (magyar), II.: Heukrodt (NDK- beli), 2. Procházka (csehszlovák). C-2, I.: Sarusi-Vaskúti (magyar)... 3. Pro- cházka-Lohniský (csehszlovák). K-2, I.: Puszev-Szuperata (szovjet), 3. Ha- velka-Reich (csehszlovák), II.: Fergu- son-McDonald (új-zélandi), 3. Rajna -Junay (magyar). K-4, I.: 1. NDK, 2. Svédország, 3. Olaszország, II.: 1. Szovjetunió, 2. Franciaország, 3. Bel­gium, III.: 1. NSZK, 2. Magyarország, 3. Lengyelország. Nők - K-4, I.:. NDK... 6. Csehszlovákia, II.: Magyar- ország. SAKK Anatolij Karpov világbajnok a szep­tember elején kezdődő Kaszparov elle­ni mérkőzés előtt csak egy versenyen vett részt: az amszterdami sakkfeszti­vál hatos, kétfordulós szupertornáján. A világbajnok veretlenül lett első, meg­előzve a holland Timmant, az angol Nunn-t és Miles-t valamint a jugoszláv Martinovicsot és a brazil Sunye-Netót. A 32 résztvevős, 9 fordulós nyílt nagy­mesterversenyt a sakkvilág újabb nagy tehetsége, a 17 éves svéd Ferdinand Hellers nyerte számos ismert nagy­mestert megelőzve. Karpov ezúttal is szokásos erényeit mutatta meg: a pozíció tárgyilagos megítélését, az apró előnyök módsze­res fokozását. Jó példa erre az alábbi játszma is: Szicíliai védelem Világos: Karpov (szovjet) - Sötét: Nunn (angol) 1 e4 c5 2. Hf3 d6 3 d4 Hf6 4 Hc3 cd4: 5. Hd4: a6 6. Fe2 (Karpov ezt a szolid lépést alkalmazza a Najdorf- változatban az élesebb játékra vezető 6. f4 vagy 6. Fg5-el szemben) 6. ...e5 7. Hb3 Fe7 8. 0-0 0-0 9. Fe3 Fe6 10. Vd2 Hbd7 11. a4 Bc8 12. a5 Vc7 13. Bfd1 Bfd8 14. Vei! (asablonos 14. f3- ra d5! következhet, pl. 15. ed5: Hd5: 16. Hd5: Fd5: 17. Vd5: Hf6 és világos­nak aligha van jobb lépése 18. Fb6- nál. Sötét semmivel sem áll rosszab­bul) 14. ... Vc6 15. Ff3 Fc4 16. Hc1! (a világbajnokra jellemző finom lépés, a huszár a d5 pontra igyekszik) 16. ...h6 17. H1a2 Hc5 18. Hb4 Ve8 19. g3 Bc7 20 Fg2 Bdc8 21. b3 Fe6 22. Hcd5 (világos álláselónye egyre érez­hetőbbé válik) 22. ...Hd5: 23. Hd5: Fd5: 24 Bd5: Bc6 25. Bad1 He6 26. c4 Fg5 27. Fa7! (nem 27. Fg5: hg5: 28 Bd6: Hd4! kitűnő ellenértékkel a gyalo­gosért) 27. ... Ba8 28. Fb6 Fd8 29 Fe3 Fc7 30. Ve2 b6 (sötét elvesztette a tü­relmét. Karpov áttör a vezérszárnyon) 31 b4 ba5: 32. b5! ab5: 33. cb5: Bc5 (Nunn minőséget áldoz, de 33. ... Bc3 34. b6 Fb8 35. Vb2 sem látszik biztató­nak számára) 34. Fc5: Hc5: 35. Ff1 a4 36. Vc2 a3 37. Fc4 He6 38 B5d3 Hd4 39. Va2 Fb6 40. Ba3: és sötét ebben a vesztett állásban túllépte a gondolko­dási időt. 1423. SZ. FEJTÖRŐ A. Ahues (Schweizer. Schach-Magasin“ 1982 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kf2, Vc6, Hh8, Fb8 és g6, gy: f3 és g4 (7 báb). Sötét: Kf4, Bd5, Hc4 és e5 Fa2 és d8, gy: d4, f6 és g5 (9 báb). A megfejtés beküldésének határideje: agusztus 26. A megfejtések az Új Szó szerkesztősé­gének címére küldendők „Sakk“ meg­jelöléssel. A helyes megfejtők közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1421. sz. fejtörő (G. Musante) megfejtése: 1. He2ü Az e heti nyerte­sek: Sivák Béla, Nová Vieska, Sadloň Dániel, Štúrovo. DELMÁR GÁBOR Az EK műsora Augusztus 17., szombat: 14.30 ünnepélyes megnyitó. 15.00 női 400 m gát, diszkosz, 15.00 férfi magasugrás, 15.15 férfi 400 m gát, 15.20 férfi súlylökés, 15.30 női 100 m, 15.40 férfi 100 m, távolugrás, 15.50 nói 800 m, 16.00 férfi 1500 m, gerelyhajítás, 16.15 női 400 m, 16.25 férfi 400 m, 16.35 nói 3000 m, 17.00 férfi 10 000 m, 17.10 nói gerely, 17.45 női 4x100 m, 17.55 férfi 4x100 m. Augusztus 18., vasárnap: 12.00 kalapácsvetés, 14.00 rúdug­rás, 14.30 férfi diszkoszvetés, 14.40 hármasugrás, 15.00 110 m gát, női magas, 15.10 férfi 800 m, 15.20 női 1500 m, 15.30 nói súlylökés, 15.35 3000 m akadály, 15.50 100 m gát, 16.00 női 200 m, távolugrás, 16.10 férfi 200 m, 16.20 női 10 000 m, 17.00 férfi 5000 m, 17.20 női 4x400 m, 17.30 férfi 4x400 m, 17.40 záróün­nepség. (Mindkét nap eseményeit egye­nes adásban közvetíti a tv). kétséges, hogy az a szovjet és az NDK-beli együttes lesz. A többi résztvevő közül viszont bármelyik lehet harmadik, s kudarc esetén kieső is... Érvényes ez a cseh­szlovák atlétákra is, akik szerény esélyekkel, de harcos szívvel in­dulnak. URBÁN KLÁRA SPORTHÍRADÓ • Ľudovít Kilár, a CSSZTSZ Szlo­vákiai Központi Bizottságának elnöke pénteken Bratislavában találkozott Mi­chal Jarábekkel, a labdarúgó szövet­ség elnökével, más tisztségviselőkkel és az I. ligás szlovákiai csapatok elnö­keivel. Az eszmecserén, amelyen jelen volt Aladár Blaha, az SZLKP KB dolgo­zója, megvitatták a szlovák ligafutball problémáit és a csapatok felkészülését a közelgő idényre. • Gottwaldovban az úszó IBV elsó napján Krbečková megnyerte a 200 m- es női mellúszást és megszerezte az elsó aranyérmet. A 400 m-es nói ve­gyesúszást Gál (Magyarország) nyer­te. 4x200 m gyorsváltó, fiúk: 1. NDK, 2. Szovjetunió, 3. Csehszlovákia. Lá­nyok: 1. NDK, 2. Románia, 3. Magyar- ország. .. 6. Csehszlovákia. • A spanyolországi Geronban a csehszlovák junior lányok a tenisz Zsófia Kupa négyes döntőjének elsó mérkőzésén 4:1-re kikaptak Olaszor­szágtól. Az egyetlen pontot Sedláčko- vá szerezte. A másik találkozón: Svéd­ország - Jugoszlávia 5:0. • A csehszlovák válogatott a kínai Sen Jangban folyó nemzetközi kosár­labdatorna elődöntőjében 51:46 arány­ban vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól és a 3. helyért mérkőzhet Kubával. A döntőben az Egyesült Álla­mok ellenfele Kína lesz, amely 85:60- ra lelépte Kubát. Bugár Imréék helyzete nem lesz könnyű a moszkvai A-döntőben. Meg kell védeniük szereplési jogukat. Hogy ez sikerül-e, vagy sem, nemcsak az 6 teljesítményén múlik. (ČSTK-felvétel) Kötöttfogású birkózó IBV Meglepetések két változatban (Munkatársunktól) - Tegnap délelőtt a komáromi (Komárno) sport- csarnokban a csoportmérkőzésekkel megkezdődött az idei kötöttfogású birkózó Barátság Verseny. A versenybíróság úgy döntött, hogy a cso­portokban is körmérkőzéseket vivnakolymódon, hogy mindenki mindenki­vel birkózzék. így az egyébként szokásos versenyszabályoktól eltérően tovább folytathatta olyan is, aki az elsó két fordulóban két vereséget is összeszedett. Ezután következett a sorsolás, amely során kiderült, hogy hat olyan súlycsoport is akadt a tízből, amelyben a versenyszabályoknak megfelelően két hazai birkózó indulhatott súlycsoportonként, és ezek egy ágra kerültek. Négy volt az olyan súlycsoport, amelyben egy ágra került a legesélyesebbnek tartott szovjet, illetve bolgár versenyző. Ami az első napi küzdelmeket illeti, kétféle meglepetésről kell be­számolnom. Az egyik a kubaiak váratlanul sikeres szereplése, a másik a bolgárok - ugyancsak váratlanul - gyenge eredményei. Ráadásul ez a két meglepetés közvetlenül is összefügg. Ugyanis a bolgárok első fordulóbeli balsi­kereinek okozói elsősorban a ku­bai versenyzők voltak. Mindaddig, amíg nem kezdődött el a 70 kiló­sok küzdelme, általában nem adó­dott különösebben váratlan ered­mény. A 70 kilóban szőnyegre lépett a kubai Vicét a bolgár Todorov ellen, és a közönség, valamint a szakemberek szinte nem akartak hinni a szemüknek. A kubai egyre-másra hajtotta vég­re szebbnél szebb akcióit. Már 9:0-ra vezetett, s a végén az ő technikai tusgyőzelmét hirdet­hették ki. Ritka az olyan világver­seny, amikor bolgár birkózó egy mérkőzésen még csak pontot sem szerez. Ekkor következett be az első vastaps, majd pedig a délelőtt utolsó mérkőzésén a második, amikor a komáromiak birkózója, Lengyel tussal verte lengyel el­lenfelét. Ez már a nehézsúlyban történt,, vagyis a junioroknál a 87 kilón fölöttiek kategóriájában. A kubaiak meglepetéssorozata folytatódott a felsőbb súlycsopor­tokban is. Például a 87 kilóban, ahol Milian ugyancsak bolgár ver­senyzőt, Tenevet győzte le meg­győző fölénnyel. Itt egy másik nagy meglepetés is született, hi­szen a magyar Rizmájer legyőzte az idei év junior Európa-bajnokát, a román Jeremeciucot. A várakozásnak megfelelően jól szerepelnek a szovjet birkózók. Az elsó fordulók során valamennyien győztesen léptek le a szőnyegről, igaz kevés olyan mérkőzésük volt, amikor tanújelét adhatták volna igazi kalsszikusoknak. A csapat­ban szerepel két idei ifjúsági Eu- rópa-bajnok, a 65 kilós Neklju- kov, valamint a 81 kilós Almja- csev. Nagy várakozás előzte meg a 70 kilósok küzdelmét. A Loko­motíva Bratislava kiválósága, Ma­tejka előbb magabiztosan verte a lengyel Rögiertet, utána azonban technikai tussal kikapott a magyar Steinhausertől. Ma befejeződnek a csoportmérkőzések és eldöntik a 7.-8. helyezések kérdését is. MÉSZÁROS JÁNOS Hétvége a labdarúgásban Szombaton és vasárnap bonyolít­ják le az elsó fordulót a labdarúgó SZNL l-ben. A párosítás a következő: Pov. Bystrica - Hurbanovo, Slovan Bratislava - Martin, ZtS Košice- Stropkov, Humenné - Levice, Dubni­ca - Michalovce, Trebišov - Petržalka, Púchov - Prievidza, Nitra - Senica. xxx A magyar NB I a 3. fordulóval folytatódik: Szombathely - Videoton, MTK-VM - Rába ETO, Pécs - Ú. Dózsa, Debrecen - Csepel, Békéscsa­ba - Zalaegerszeg, Siófok - Bp. Hon­véd, Ferencváros - Volán, Tatabánya- Vasas. Labdarúgók a sportszerű légkörért Új korszak: hajnalán (ton) - Az I. labdarúgó-ligában rohamosan közeledik a pontvadászat rajtjának időpontja. Készülnek az őszi idényre a csapatok, és készülnek a szövetségi vezetők és szakbizottságok is. Tizenkét nappal a kezdet elótt Prágá­ban sajtóértekezletet tartottak a labdarúgó szövetség kép­viselői. A résztvevők megvitatták, miként lehetne emelni a bajnokság színvonalát és javítani a légkört a stadionok­ban. Amint arról Rudolf Baťa, a szövetség vezetó titkára tájékoztatta a jelenlevőket, az elmúlt hetekben fontos intézkedéseket tárgyaltak meg mindkét vonatkozásban. Az I. liga valamennyi csapatának elküldték azt a levelet, amelyben részletesen megfogalmazták az intézkedéseket. Megvizsgálták az edzésterveket is, és a csapatok számára lehetővé tették a széles körű nemzetközi kapcsolatot. Elfogadták a kötelező őszi menetrendet, beleértve a tv- közvetitéseket is. Martin Horbas, a játékvezetői bizottság elnöke tájékoz­tatott a bíráknak adott legfontosabb útmutatásokról: ,,Amennyiben a nézőtéren sportszerűtlen megnyilvánulá­sokra kerül sor, a játékvezető köteles a főrendező útján figyelmeztetni a közönséget, ha ez nem használ, félbesza­kítja a játékot, s ha ekkor sem áll be javulás, lefújja a mérkőzést, ami azt jelenti, hogy a vendéglátó csapat a következő találkozót nézők nélkül kénytelen lebonyolíta­ni. Szigorú mércével kell mérni azoknak a játékosoknak az esetében is, akik provokálják a nézőket." Módosították a fegyelmi szabályzat egyes cikkelyeit is. Erről Rudolf Baťa a következtőket mondotta: „Ha bizonyít­hatóan kísérlet történt a találkozó befolyásolására, akkor mindenki köteles ezt a tény jelenteni az illetékes szövet­ségnek. Az I. ligában a sárga lapokkal kapcsolatban a következő szabály lép életbe: három lapért 300 korona büntetés jár a játékosnak, hat lap után egy találkozótól, kilenc esetében két mérkőzésről eltiltják a vétkest. A néző­téren történt rendbontásért, avagy a nézők sértő bekiabá­lásáért a csapatot megbüntethetik, lezárhatják a pályáját, esetleg a soron következő találkozót nézők nélkül kell megrendezni... “ A sajtótájékoztatón sok szó esett a csehszlovák labda­rúgó-válogatottról is. Josef Masopust edző ezzel kapcso­latban a következőket mondotta:..Amit vezetésem alatt mutatott a válogatott, azzal nem lehetek elégedett. Ezért volt szükség változtatni a csapat összetételén. Ami a szer­dán Athénban játszott előkészületi mérkőzést illeti, már megállapítható, hogy új szellem honosodott meg a csapat­ban, jóllehet a felállítás még nem számit véglegesnek.“ A mondottakból nyilvánvaló, hogy a nyári időszakban a labdarúgás vezérkara nem pihent, minden szinten elgon­dolkodtak arról, hogy mit tehetnek az őszi idényben a színvonalas és nézőket vonzó mérkőzésekért. Nem pihentek a nyári időszakban természetesen a liga­csapatok sem. Szorgalmasan edzettek, és rengeteg előké­születi mérkőzést játszottak. Ez érthető, hiszen állóképes­ségre van szükség ahhoz, hogy bírják majd az erőltetett ■menetet. A felkészülés során a legtöbb mérkőzést az Inter Bratislava és a Spartak Trnava játszotta. Mindkét együttes tíz nap leforgása alatt hétszer lépett pályára. Holland és belga együttesekkel mérkőztek és a következő eredmé­nyekkel dicsekedhetnek - Spartak Trnava: Nijmegen 3:0, Lierse 1:0, Vitesse Arnhem 1:1, Dordrecht 1:2, Beveren Waas 2:3, Sparta Rotterdam 1:4, Dötinchen 1:1, Inter Bratislava: Lisse 4:0, Venlo 1:1, Antwerpen 1:0, Hermes Antwerpen 12:0, Herakles Almelo 0:3, Veendam 1:3, Canbuur Leeurwarden 0:0. Hogy miként járultak hozzá ezek a mérkőzések a formá- bahozáshoz, azt ma még nehéz lenne megmondani. Mindenesetre a felkészülésben nincs megállás, erról ta­núskodik a további menetrend: Spartak Trnava - augusz­tus 17.: Al Fahaheel (Kuvait), augusztus 21.: Brezová. Inter Bratislava - augusztus 18.: AEL Limassol (Ciprus), augusztus 21.: Bánov, augusztus 24.: ČH Bratislava. A DAC szerdán 6:1 (2:0) arányban győzött a Győri Dózsa ellen, augusztus 17-én a Štúrovóval, 21-én Marcelházán (Marcelová) lép pályára, majd augusztus 23-án az Al Shabab Dubai lesz az ellenfele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom