Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-06 / 157. szám, szombat

A bányászmunkát társadalmunk mindig nagyra becsülte ÚJ szú 1985. VII. 6. (Folytatás az 1. oldalról) rűen kell fejtenünk és takarékosan kell vele gazdálkodnunk. További gazdasági fejlődésünknek táma­sza a gáz, a kőolaj és az atom­energia is. A szén azonban tovább­ra is nélkülözhetetlen nyersanyag, nemcsak a hőtermelésben, ha­nem a vegyi feldolgozást illetően is. Mind nagyobb teljesítményekre képes technikával fogjuk fejteni, de nehezebb körülmények között, mélyebb szinteken. Az elektronika és a robotizálás sok mindenen könnyít majd, de a szénfejtésben sem lehetünk meg a hozzáértő káderek, a becsületes alkotó mun­ka nélkül. A bányászok mindig az első sorokban álltak a tőkés kizsákmá­nyolás ellen, a szociális igaz­ságosságért és a munkásjogokért vívott harcnak. Az elmúlt négy év­tizedben zászlóvivői voltak a mun­kakezdeményezésnek, példát mutattak a munkaszervezés és a szocialista munkaverseny új for­mái keresésében és felhasználá­sában. Itt jött létre a szocialista munkabrigádok mozgalma, vala­mint a Tegyél túl önmagadon és tarts ki elnevezésű mozgalom és itt terjedtek el a komplex racionali- zációs brigádok is. A bányászkol- lektivák ezrei nap nap után példás igyekezettel törekednek a állami tervfeladatok teljesítésére. Mindannnyian örülünk annak, hogy tárnáinkban hosszú távon magas teljesítményeket érnek el. Felelős gazdákként azonban gon­dolnunk kell a holnapra is. A bá­nyászat kilátásai kedvezőek, de gondjaink vannak az új dolgozók, főleg a szakmunkástanulók meg­nyerésével. Ehrenberger miniszter elvtárs itt már szólt arról, hogy szüntelenül javítjuk az ifjúság szaktanintézeti felkészítésének körülményeit. önök, s az egész mai fiatal nemzedék előtt nagy lehetőségek nyílnak meg. Ezt azonban nem értelmezhetik leegyszerűsítetten. Az élet ebben vagy abban köny- nyebb lesz, de néhány vonatko­zásban a korábbinál bonyolultabb. A 8. ötéves tervnek és az ezred­fordulóig szóló prognózisnak ki­dolgozása során számolunk a fia­tal váltás öntudatosságával és el­szántságával. A termelés fejlesz­tése a legkorszerűbb tudomány és technika alapján a fiatalok számá­ra korábban nem ismert lehetősé­geket nyújt tehetségük és képes­ségeik érvényesítésére. Ugyanak­kor azonban számos akadályt is le kell küzdeniük, vállalniuk kell a na­gyobb kockázatot és felelősséget. Harmincöt évvel ezelőtt az ún. lányi akciót alapozták meg a szo­cializmus eszméi, a szociális szempontból igazságos, anyagi és kulturális vonatkozásban fejlett társadalom célkitűzései. Akkori­ban ez ahhoz vezetett, hogy tíz­ezer fiatal - egyesek közülük jelen vannak - a megtisztelő bányász­hivatást választotta. Ma is idősze­Példás határörközségek és -városok (ČSTK) - Az SZSZK határköz­ségei és -városai nemzeti bizott­ságainak szocialista versenyét ün­nepélyesen értékelték tegnap a Komáromi (Komárno) járásban levő Izsán (lža). Jelen volt Anton Nemec vezérőrnagy, az SZSZK Belügyminisztériuma határőrségi és államhatár-védelmi főcsoport­főnöke és más vendégek. Jozef Bobek, az SZSZK bel­ügyminiszterének első helyettese beszédében értékelte a lakosok­nak a nemzeti bizottságok tiszt­ségviselőinek, a képviselőknek, valamint a határőrség segédegy­ségei és a Nemzetbiztonsági Tes­tület tagjainak az aktivitását. A legsikeresebb munkát folytató nemzeti bizottságok, kollektívák képviselőinek, valamint egyének­nek Jozef Bobek elvtárs elismerő oklevelet nyújtott át. „Az SZSZK példás határőrvárosa“ megtiszte­lő címet az Ipolysági (Šahy) és a Šafárikovói Városi Nemzeti Bi­zottság kapta meg, „Az SZSZK példás határőrsége" megtisztelő címet kilenc helység: Bratislava- Petržalka, Stupava, Izsa, Veľké Leváre, Skalité, Bobrov, Skároš, Dlhoňa, Veľké Slemence nemzeti bizottságának ítélték oda. rűek Klement Gottwaldnak abból az alkalomból mondott szavai, mi­szerint a szocializmus gyors felé­pítésének záloga a munka iránti új viszony. Mi idősebbek szívesen emléke­zünk vissza a háború utáni évek gyors változásaira, a tömeges lel­kesedésre, azoknak a forradalmi időknek merész terveire és úttörő tetteire. Mindenre erőnkből nem tellett és nem is telhetett. Sok minden önökre marad. Folytatniuk kell a megkezdett utat, építve az élet által igazolt, bevált szocialista alapelvekre, tökéletesítve a már elértet és megváltoztatva az ela­vultat. Ez a lényege a ma és a holnap feladatai forradalmisá- gának. A ma ifjúsága közelebb került a szocialista célokhoz, napjaink­ban világosabban és pontosabban láthatjuk a szocialista fejlődés kilá­tásait. Saját tapasztalatukból tud­ják, hogy minden szakaszon mi mindenen lehetne a javára változ­tatni. Rendszerünk előnyeinek egyike, hogy lényege lehetővé te­szi és megkívánja életünkből mindannak száműzését, ami összeegyeztethetetlen a szocialis­ta alapelvekkel. Ezt nem elég csak bírálni és elmarasztalni. Napjainkban is min­den előre vezető lépés összefügg a régi szokások, az átlagosság, a gondolkodásmódban és a mun­kában a tunyaság elleni harccal. Társadalmunk minden polgárának juttat a társadalmi alapokból, szá­mos kötelességet és gondot ma­gára vállalt, igy például az ingye­nes gondoskodást az egészségről és a művelődésről. Ebből azonban semmi sincs ingyen, minden érté­künk igyekezetünknek köszönhe­tő, mögötte ott áll a becsületesen végzett munka, valakinek az ér­deme. A szocialista vívmányokat nem tekinthetjük sem ajándéknak, sem a jószándék dolgának. Alapjuk az anyagi javak megteremtése. A szocialista ember ezért nem lehet csupán e javak fogyasztója, nem lehet csak szemlélődő, ha­nem felelős gazdának, a közügyek felelős intézőjének kell lennie. A saját érdekében mindenkinek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy kivívja helyét az életben. A társa­dalmi gazdaság gyarapodásához, a szocializmus előnyeinek betelje­süléséhez, erejének és vonzerejé­nek növekedéséhez csak az járul hozzá, aki többet igyekszik a tár­sadalomnak adni, mint amennyit igényel tőle. Ez minden területen a siker kútforrása s ez egyben útja széniparunk további fejlesztésé­nek is. Az elmúlt hónapban a CSKP KB ülésén jóváhagytuk a CSKP XVII. kongresszusának összehí­vását a jövő esztendő márciusára. Az elmúlt fél évtized általában si­keres volt. Erről tanúskodnak az önök ágazatában elért eredmé­nyek is, amelyek egyebek között kifejezésre jutottak a javuló szociális körülményekben. Az ál­talában kedvező mérleg mellett azonban teljes tudatában vagyunk a fogyatékosságoknak. Tudjuk, hogy a gyönge pontok következe­tesebb áthidalása lehetővé tenné a gyorsabb előrelépést. Gustáv Husák elvtárs a központi bizottság 15. ülésén hangsúlyozta, hogy a XVII. kongresszus előkészítése során kötelességünk valós, de nagy és igényes feladatokat kitűz­ni. Kommunista pártunk és orszá­gunk dolgozó népe az utóbbi évti­zedek nem könnyű próbatétjeiben derekasan helyt állt. Erőnkből ma­napság is telik a gyorsabb előre­haladásra, arra, hogy az új szelle­met, az energiát és a derűlátást érvényesítsük a munkában. A termelésben és más szaka­szokon is nagy tartalékaink van­nak, amelyeknek kiaknázásához nem szükségesek beruházások, hanem több merészség, határo­zottság, következetesség, na­gyobb fegyelem, rend és kezdemé­nyezés. Ezzel kapcsolatban nem leszünk megalkúvóak. Néhány probléma nem oldható meg rövid időn belül, s ez esetben nem sza­bad türelmetleneknek lennünk. Nincs mindenre kész receptünk, vagy nélkülözhetetlen eszközünk. Ezzel szemben sok az olyan feles­leges nehézség, amelyet gyorsab­ban és erélyesebben megszüntet­hetnénk és meg kell szüntetnünk. Az élet idehaza és világszerte gyorsan változik. Ez megkívánja a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság gazdasági, szociális és kul­turális fejlődése igényes és valós programjának kidolgozását. Arra törekszünk, hogv a 8. ötéves terv­nek és a 2000-ig szóló prognózis kidolgozása megfeleljen az új elő­feltételeknek. Jobban kielégíthet­jük az emberek növekvő szükség­leteit a munka és az élet, a lakás- kultúra, az ellátás és a szolgáltatá­sok körülményei tekintetében. Szélesebb méretekben akarunk megfelelni az ifjúság valós, észe- rú igényeinek is. Ez megkívánja a szocializmus széles körű lehető­ségeinek és előnyeinek jobb ki­használását, a szociális, a gazda­sági és a társadalmi fejlődés meg­gyorsítását. Erre kell hatásosabban felhasz­nálni a tudomány, a technika és a szocialista gazdasági integráció eredményeit. Ennek útját jelölte meg a CSSZSZK és a Szovjetunió hosszú távú gazdasági, és tudo- mányos-múszaki együttműködé­sének programja, amelyet nemrég Husák és Gorbacsov elvtárs irt alá. Ez a program lehetővé teszi számunkra, hogy lépést tartsunk a világ mind gyorsabb tudomá­nyos-műszaki fejlődésével. A csehszlovák-szovjet kapcso­latok gazdag története megfelelő­képpen bizonyítja a Szovjetunió­val való szövetségünk jelentősé­gét hazánk biztonságának és gaz­dasági fejlődésének szavatolásá­ban. A CSKP XVII. kongresszusá­nak előkészítése során ezekre a hagyományokra támaszkodunk, s tovább fejlesztjük őket az imperializmus növekvő agresszivi­tásának körülményei között. A szocializmus építése és védel­me során a nép politikai egységé­ben, államunk gazdasági erejében látjuk hozzájárulásunkat az embe­riség boldog jövójéhez, a fegyve­rek és a háborúk nélküli világ meg­teremtéséhez. E találkozó valamennyi résztve­vőjének szeretném átadni Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnök­nek üdvözletét és köszönetét munkájuk és tanulásuk eredmé­nyeiért. Az ő nevében, valamint párt- és kormányküldöttségünk nevében is sok sikert kívánok önöknek munkájukban és magán­életükben. Nehéz aratásra számítanak (Folytatás az 1. oldalról) nec) járásban is jól haladnak az aratási előkészületek. Július köze­péig, az aratás kezdetéig remél­hetőleg minden jármű és kombájn üzemképes állapotba kerül. A leg­több gondot az akkumulátorok és a gumiabroncsok hiánya okozza, s általában nem kielégítő az alkat­rész-ellátás az NDK gyártmányú gépekhez. A járás egyik legnagyobb me­zőgazdasági üzemében, a Füleki (Fiľakovo) Állami Gazdaságban is a takarmánybegyűjtés adja napja­inkban a legtöbb elfoglaltságot. Amint azt Szabó Gyula elvtárstól, a gazdaság fóagronómusától megtudtuk, az évelő takarmányo­kat 332 hektárról gyűjtötték be, s csaknem az egész termést sze- názsolták. A rétek kaszálása is a második felénél tart, de az eső miatt csak annyit kaszálnak le na­ponta, amennyit azonnal el is tud­nak szállítani. A munkálatokat ed­dig kizárólag saját erőikkel vé­gezték, az időjárás jobbrafordultá- val azonban várják a községek tömegszervezeteit és a patronáló üzemeknek, mindenekelőtt a Ko- vosmaltnak segítségét is. A kalászosok egyébként az idén is szép termést ígérnek. A 830 hektáron elvetett búza min­den bizonnyal jobban fizet majd a tervezettnél, s hasonló jókkal kecsegtet az őszi árpa és a repce is. A gazdaság vezetői az aratás időtartamát mintegy három hétre tervezik, egy kombájntól 72 hektá­ros átlagteljesítményt várnak. A 14 saját kombájn mellett négy gépet várnak a Hatvani Lenin Tsz-től, kettőt a Losonci (Lučenec) Gép- és Traktorállomásról. -ha­Szabadfogású felszabadulási birkózó emlékverseny Hazai csúcs - idényzárásként (Tudósítónktól) - Eléggé szokatlan időpontban, a nyár kellós közepén kerül sor ezúttal a szabadfogású birkózók nemzetközi Felszabadulási emlék- versenyére. Komárom (Komárno) ezzel további hagyományt alapított az egyik legősibb küzdősportban, amelyben korábban Szlovákia fővárosa adott otthont e rangos sporteseménynek. Igaz, akkor általában mindig az Európa- bajnokság főpróbájaként sokkal kedvezőbb időpontban. Tekintve, hogy a rendezők dicsére­tes igyekezete a kedvezőtlen időpont­ban nem találkozott a meghívott ven­dégek egyöntetű megértésével, az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy tulajdonképpen ki is indul ezen, a ko­rábban rangos nemzetközi tornán. Az elmúlt évben is rangos viadalt láthatott a komáromi közönség, igaz a nagy neveket tekintve még mindig Bratislaváé a csúcs, hiszen szerepelt itt például a szovjet Abdulmuszlimov, aki később olimpiai és világbajnok lett, Kovács István az eddigi egyedüli ma­gyar szabadfogású világbajnok (a 82 kilóban), Gál Henrik 1976-ban Lening­rad Európa-bajnoka; a hazaiak közül Karabín, Strnisko, Schwendtner, Kovács, Lohyňa, Hodossy, Szabó, Čulák, Hönsch... Lapzártakor kaptuk a hirt, hogy a szovjet, a bolgár, az NDK-beli, az NSZK-beli, lengyel, amerikai és kana­dai versenyzők mellett a teljes hazai élvonal, valamint további kilenc egye­sület legjobbjai szerepelnek. Az olim­piai, világ- és Európa-bajnok Oganesz- jan ezúttal a 100 kilóban szerepel. Ma 10,00 és 16,00 órakor rendezik a csoportmérkőzéseket, míg a döntők­re holnap délelőtt 9 órakor kerül sor, a komáromi sportcsarnokban ^ Atlétikai Grand Prix Két számban is a világ legjobbja (ČSTK) - Helsinki volt a színhelye az atlétikai Grand Prix hatodik rendez­vényének. Két futószámban, a 3000 m-es férfi akadályfutásban és a női 5000 m-en is a világ legjobbja kellett a győzelemhez. A 800 m-en rajthoz állt Jarmila Kratochvílová is, de a román Melinte mögött ezúttal csak második lett. Eredmények - férfiak - 400 m: Francks 45,33, Rowe 45,77, 3000 m akadály: Marsh (amerikaiak) Wimbledon (ČSTK) - Folytatódnak a meglepe­tések a wimbledoni tenisztorna férfi egyesében. A McEnroe-t búcsúztató amerikai Curren az elődöntőben 6:2, 6:2, 6:1-re verte honfitársát, Connor- sot, így ő lesz a vasárnapi döntő egyik résztvevője. A másik ágon lapzártakor még folyt a mérkőzés, Jarryd (svéd) 6:2, 7.6-ra vezetett Becker (NSZK-beli) ellen. A női páros elődöntőjében: Navráti- lová, Shriver - Mandlíková, Turnubull 6:4, 6:2. SP0RTHÍRAD0 • Georgi Jordánov, bolgár minisz­terelnök helyettes Szófiában fogadta Vladimír Černušákot, a NOB csehszlo­vák tagját. A találkozón jelen volt Ivan Szlavkov, a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöke. • Lutz Hesslich, NDK-beli kerék­pározó új világcsúcsot állított föl a 200 m-es sprintben a Colorado Springs-i versenyen. A moszkvai olimpiai és többszörös világbajnok saját világcsú­csát javította meg 10,190 mp-re. • Tatabányán megkezdődött a ju­nior röplabdatorna. A-csoport: Cseh­szlovákia - NSZK 3:1, Bulgária - NDK 3:1. B-csoport: Románia - Magyaror­szág B 3:1, Lengyelország - Magyar- ország A 3:1. SAKK Teljes sikert hozott Kaszparov szá­mára a két páros mérkőzés, amely fontos része volt a szeptemberi világ- bajnoki találkozóra való felkészülés­nek. Mint a múlt héten bemutatott játszma és a közölt eredmény (4 és fél - 1 és fél) is igazolta, Robert Hübner „alacsonyabb súlycsoportban“ volt ba- kui ellenfelénél. A másik páros mérkő­zésen, amelyet Belgrádban játszottak a szovjet világbajnokjelölt 4:2-re győ­zött a svéd Andersson nagymester ellen - megnyerte a 3. és az 5. játsz­mát, a többi találkozó döntetlen lett. íme a páros mérkőzés 3. játszmája: Katalán vezércsel Világos: Kaszparov - Sötét: An­dersson 1 d4 Hf6 2 c4 e6 3 g3 d5 4 Fg2 dc4: 5. Hf3 (az utóbbi időben divatosabb a 5. Va4 + folytatás) 5 .. cS 6 0-0 Hc6 (meglepő, hogy a szolid játékfelépíté­séről ismert svéd nagymester a stílusá­nak jobban megfelelő Hbd7 helyett az éles változatba tereli a játékot) 7. He5! Fd7 (7... Hd4:?-re 8.e3 jön és 7.. He5: 8. de5: Hd7 - Hd5-re Ha3 - 9. f4 Fe7 10. Ha3 0-0 11. Hc4: Vc7 12. Fe3 Hb6 13. Bc1 vagy 8.. Vd1: 9. Bd1: Hd7 10. f4 Bb8 11. a4 f6 12. ef6: gf6: 13. Ha3 is világosra előnyös) 8. Ha3 (még erősebb mint 8. Hc6: Fc6: 9. Fc6: + Bc6: 10. Va4 Vb6 11. dc5: Fc5: 12. Vc4: 0-0) 8... cd4: 9. Hac4: Hd5 10 Hc6: Fc6: 11. Vd4: Hb4 12. Fc6:+ Hc6: 13. Vc3! f6 (számításba jött 13... Vf6, viszont 13...Hd4 14. Bfe1 után Fe3 majd Bad1 fenyeget) 14. Fe3 Fe7 15. Bfd1 Vc7 16 Vb3 g5 (érthetetlen gyengítés) 17. Bac1 Bd8 (gyalogost veszít, de sötét már rosszul állt) 18 Bd8: + Fd8: (Hd8:-ra Fa7:) 19. Vb7:! Vb7: 20. Hd6+ Kd7 21. Hb7: Fb6 22. Hc5+ Fc5: 23. Fc5: f5 24. Bd1 + Kc7 25. Bd6 Be8 26. b4 a6 27 f3 h5 28 h4 gh4: 29 gh4:Bg8+ 30. 8:16,62 - a világ idei legjobbja, Koech (kenyai) 8:21,52, Feli (angol) 8:23,56, hármas: Banks (amerikai) 17,44, gerely: Ottley (angol) 88,34, 110 m qát: McKoy (kanadait 13 53, Turner (amerikai) 13,58, Bryggare (finn) 13,65, magas: Sjöberg (svéd) 230, Carter (amerikai) 230, 5000 m: Padilla (amerikai) 13:15,44, Ryffel (svájci) 13:17,27, Maree (amerikai) 13:17,61. Nők - 800 m: Melinte (ro­mán) 1:59,40, Kratochvílová (cseh­szlovák) 1:59,53, Kovács (romániai) 1:59,88, 5000 m: Puica (román) 15:06,04 - a világ idei legjobbja, Cunho (portugál) 15:06,96, 400 m gát: Blaszak (lengyel) 55,29, magas: Kosz- tadinova (bolgár) 196, súly: Liszovsz- kaja (szovjet) 20,63, gerely: Colon (kubai) 65,16, távol: Csisztyakova (szovjet) 700. Bohemia Megszületett a döntés? (ČSTK) - A Bohemia nemzetközi kerékpáros verseny negyedik, legne­hezebb útszakasza már valószínűleg meghozta a döntést a végeredményt illetően. Nový Borban 177 km után a ha­zai válogatott Jirí Skoda ért elsőként célba csapattársa Miroslav Sýkora előtt. Mivel a két csehszlovák fiú több mint tízperces előnyre tett szert az őket követő bollyal szemben, a hátralévő két útszakasz már nem szólhat bele az elsőség kérdésébe. Az összetett ver­seny élén Sýkora áll, őt 30 mp-es hátránnyal Škoda követi. A negyedik útszakasz eredmé­nye: 1. Skoda 4:56,51, 2. Sýkora —2 mp, 3. Malahov (szovjet) -10,06, 4. Trávniček (Dukla Brno) 5. Glajza (Pop­rad), 6. Jáger (NDK-beli) 7. Arhipov (szovjet) ... 10. Čaprnka (Dubnica), 11 M. Jonák, 12. Posipanka, 13. Dolek (Du. Brno), 14. J. Jonák (Ml. Boleslav) 15. Taller (Ústi) mind -10,07 perc. Kf2 Bg6 31 a4 f4 32. b5 ab5: 33. ab5: He7 34. Ba6 Hf5 35 Ba7+ Kc8 36. b6 Bg7 37. Ba4 Kb7 (a gyalogos nem védhető, pl. 37... e5 38. Fd6! Hd6: 39. Ba8+ Kd7 40. Ba7+ stb.) 38 Bf4: Kc6 39 Bc4 Kb5 40 Bb4 + ! és sötét fel­adta. 1417. SZ. FEJTÖRŐ Páros György (Budapesti Sakkor vers. 1955 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh8, Vc3, Be4 és h7, Hc7 és d7, Fa4 és g5, gy: b4, b7 (10 báb). Sötét: Kd6, Vh4, Bc1 és d3, Ha7 és h5, Fd4 és f1, gy: a6, e5, f4 és g3 (12 báb). A megfejtés bekül­désének határideje: július 15. A meg­fejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelölés­sel. A helyes megfejtést beküldők kö­zül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1415. sz. fejtörő (K. Schlechter) helyes megfejtése: 1. Bf7! Az e heti nyertesek: Labai Ildikó, Nagykér (Mila- novce); Miklós Róbert, Makranc (Mok­rance). DELMÁRGÁBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom