Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-15 / 139. szám, szombat

Emlékérem átadása (ČSTK) - A hitleri fasizmus fe­lett aratott győzelemnek és ha­zánk szovjet hadsereg általi fel­szabadításának 40. évfordulója tiszteletére tegnap Jurij Kanda­lov, a Szovjetunió bratislavai fő­konzulja szlovákiai párt- és állami tisztségviselőknek, az antifasiszta ellenállás résztvevőinek, a kultu­rális élet személyiségeinek, a CSSZBSZ tisztségviselőinek, vállalatok és földműves-szövetke­zetek vezető dolgozóinak, élenjá­ró termelési dolgozóknak átadta A nagy honvédő háborúban aratott győzelem 40. évfordulója szovjet emlékérmeket, amelyeket már korábban adományoztak az SZLKP KB Elnöksége tagjainak, az SZLKP KB osztályvezetőinek, az SZNT alelnökeinek, a szlovák kormány miniszterelnök-helyet­teseinek, valamint Szlovákia más párt- és állami tisztségviselőinek. Kiemelkedő mezőgazdasági termelési eredmények (Folytatás az 1. oldalról) zájárulnak a nép magas színvona­lú élelmiszer-ellátásának biztosí­tásához. A kerület mezőgazdasági válla­latainak eltérő eredményei alapján rámutátott számos tartalékra és lehetőségre is, amelyek a gazdál­kodás új módszereinek kibontako­zása terén a növénytermelésben, az állattenyésztésben és az élel­miszeriparban rejlenek, főként a nagyfokú gazdaságosság érvé­nyesítése szempontjából. A 8. ötéves terv előkészítésével összefüggésben bírálta a mező­gazdasági vállalatok azon vezető gazdasági dolgozóinak eljárását, akik nem tartják tiszteletben a tár­sadalmi szükségleteket, és az irányelvek feladataival ellentétben saját szervezeteik érdekeit védel­mezik. Hangsúlyozta az idei aratá­si munkákra, a jelenlegi ötéves tervidőszak utolsó aratásra irá­nyuló következetes politikai szer­vező előkészületek jelentőségét. František Pitra, a CSKP KB tit­kára tecjnap a nyugat-szlovákiai kerületben tett munkalátogatása során felkereste a jelenlegi egyik legnagyobb beruházási akciót - a gabčikovo-nagymaros dunai vízműrendszert. Megismerkedett a munkák elő­rehaladásával ezen a Magyaror­szággal közösen épített fontos építkezésen. Értékelte azt a tényt, hogy a magasfokú energetikai hasznosságon kivül, amelyet ez a mű befejezése után népgazda­ságunk számára jelent majd, sza­bályozza a Duna medrét, és ezál­tal megszűnik a hosszú éves ár­vízveszély Szlovákiának ezen az egyik legtermékenyebb részén. Soha többé nem ismétlődik meg a húsz év előtti helyzet, amikor az árvíz a termésen kívül lakóháza­kat és más értékeket semmisített meg. Hagyományos (Folytatás az 1. oldalról) A vendégek között foglalt helyet Jurij Kandalov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja és Nyikolaj Kuznyecov, a főkonzulátus kon­zulja, a Külföldi Baráti és Kulturális Kapcsolatokat Ápoló Szovjet Tár­saságok Szövetsége csehszlová­kiai képviselőjének helyettese. Viliam Šalgovič elvtárs értékel­te, a CSSZBSZ évzáró gyűlései­nek és konferenciáinak eredmé­nyeit, s rámutatott a szövetség döntő szerepére a Szovjetunióról szóló ismeretek terjesztése, vala­mint a csehszlovák-szovjet barát­ság megszilárdítása terén. Megál­lapította, hogy az elmúlt időszak­ban növekedett a CSSZBSZ mun­kájának minősége és hatékonysá­ga, ami megnyilvánult a tagok ak­tív részvételében a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca betetőzésének és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója alkalmából rende­zett ünnepségeken. Rámutatott, hogy a szövetség politikai munká­jában az elkövetkezendő időszak­ban rendkívül jelentős lesz a CSSZSZK és a Szovjetunió kö­zötti gazdasági és tudományos műszaki együttműködés 2000-ig szóló hosszú távú gazdasági programja, amely a népgazdaság gyors intenzifikálásáért és a tudo- mányos-műszaki fejlődés meg­gyorsításáért vívott küzdelem egyeztetett stratégiája. A CSSZBSZ Szlovákiában vég­zett érdemes munkáját, a szovjet -csehszlovák barátság megszilár­dításához való hozzájárulását és a szovjet békepolitika megvilágítá­sában és népszerűsítésében be­töltött jelentős szerepét hangsú­lyozta felszólalásában Nyikolaj Kuznyecov elvtárs. Véget ért az Arany Prága (Tudósítóktól) - Ünnepélyes eredményhirdetéssel fejeződött be az Arany Prága elnevezésű nemzetközi tévéfesztivál, amelyet június 6-a és 13-a között rendez­tek meg a prágai Kultúrpalotában. A drámai kategória győztese hazai tévéfilm: Az idegen kislány, amelynek címszerepét Lucia Ma- toušková játssza. A legjobb rende­zés díját a japán Y. Fukamacsinak ítélte oda a zsűri a Ha jön a tél című munkájáért. Dán opera nyert a zenés filmek kategóriájában: az Aratást csütör­tökön este a Csehszlovák Televí­zió nézői is láthatták. Az Intervízió díja Finnországé: Vigyázza lepké­re! - ez a címe a tévédrámának. A zenés filmek közül a Ház az út mellett cimű szovjet táncfilm kapta az Intervízió díját - főszerepét Iri­na Kolpakova és Vlagyimir Vaszil- jev táncolták. A kritikusok finn ver­senyfilmnek - Mint a viz - ítélték oda a díjat, a Csehszlovák Dráma­művészeti Szövetség díját pedig a franciák öröksége nyerte. Díjaz­ták a háborúellenes alkotásokat is: A Prágai Orgonát A győzelem stratégiája című szovjet film kap­ta. -sz­Háborúk és fegyverek nélküli világot Mihail Gorbacsov üzenete Indiába (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára üzenetet kapott a függetlenségért küzdő összindiai szövetség vezetőségétől, az indiai .lemzeti 'elszabaditó mozgalom vete­ránjaitól. A levél szerzői nagyra értéke­lik a Szovjetunió szerepét a békéért, a lázas fegyverkezés leállításáért, a háborús veszély elhárításáért vívott harcban, ami rendkívül fontos a jelen­legi helyzetben, mivel az imperialista hatalmak előkészületeket tesznek a „csillagháborúra". Az üzenet többek között méltatja a közelmúltban-megtartott legfelsőbb szintű szovjet—indiai tárgyalások ered­ményeit. Megállapítja, hogy az indiai -szovjet barátság a jövőben is erősö­dik és hozzájárul a népek békéjének, biztonságának a megőrzéséhez. A le­vél aláirpi teljes támogatásukról bizto­sították az atomháborús és a „csillag- háborús’' veszély elhárítását célzó szovjet békekezdeményezéseket. Mihail Gorbacsov válaszában kö­szönetét' mondott a szívélyes hangú, baráti üzenetért. Megállapította, hogy a benne foglalt gondolatok ismét iga­zolják a kétoldalú barátság mély gyö­kereit, s ez a barátság ppegfelel mind­két nép, valamint az ázsiai és nemzet­közi béke és biztonság érdekeinek. A szovjet-indiai barátság bölcsőjé­nél ott áll Vlagyimir lljics Lenin, Ma­hatma Gandhi és Dzsavaharlal Neh­ru. A kétoldalú együttmüködés bővíté­séhez jelentős mértékben hozzájárult Indira Gandhi aki határozott és követ­kezetes politikájával az India és a Szovjetunió közötti szoros barátság elmélyítését tartotta szem előtt. RADZSIV GANDHI indiai kormányfő közelmúltban tett szovjetunióbeli láto­gatása és a Moszkvában megtartott szovjet-indiai tárgyalások meggyőző­en igazolták, hogy a szovjet-indiai ba­rátság dinamikusan fejlődik és szilár­dul, a béke és a stabilitás fontos ténye­zője nemcsak Ázsiában, hanem más térségekben is. A szovjet emberek nagyra értékelik a megérdemelt nemzetközi tekintély­nek örvendő nagyhatalomnak, Indiá­nak a béke és a biztonság megszilárdi­Josef Havlín hazaérkezett (ČSTK) - Josef Havlín, a CSKP KB titkára, aki csehszlo­vák küldöttség élén részt vett a Lengyelországban megrende­zett csehszlovák kulturális napo­kon, tegnap hazaérkezett. Jelen volt a jelentős esemény megnyitó- ünnepségén és más rendezvé­nyein. A varsói repülőtéren Waldemar Swirgon, a LEMP KB titkára bú­csúztatta. Fogadásán Prágában megjelentek: Mikuláš Beňo, a CSKP KB titkára, Miroslav Mül­ler, a CSKP KB osztályvezetője és más személyiségek. Ott volt Andrzej Jedynak, Lengyelország csehszlovákiai nagykövete. KGST-javaslat a Közös Piacnak (ČSTK) - Stanislav Matosek, Lengyelország belgiumi nagykö­vete tegnap Brüsszelben Jacques Delors-nak az Európai Közössé­gek Bizottsága elnökének átnyúj­totta a KGST végrehajtó bizottsá­gának levelét. A levél arra vonat­kozó indítványt tartalmaz, hogy a KGST és a Közös Piac létesít­sen kapcsolatot és bővítse az együttműködést. Delors közölte, hogy az üzenetet gondosan tanul­mányozzák és válaszolnak rá. Amerikai diplomata kiutasítása a Szovjetunióból (ČSTK) - Moszkvában csütörtökön kémtevékenység közben feltartóztatták Paul Stombaugh-t, az Egyesült Álla­mok nagykövetségének másodtitkárát. A TASZSZ hírügynökség szerint ezzel befejeződött az amerikai titkosszolgá­lat egyik széles körű szovjetellenes kémakciója. A vizsgálat során az amerikai diplo­matánál hivatalos státusával össze nem egyeztethető kémtevékenységre utaló anyagokat találtak. Jogellenes akciói kapcsán a diplo­matát nemkívánatos személynek nyil­vánították és kiutasították a Szovjetuni­óból Soares lemondott (ČSTK) - A portugál kormány szociáldemokrata tagjai csütörtö­kön kiléptek a kormánykoalícióból, s igy választás elé állították Mario Soares kormányfőt, hogy le­mond-e, vagy megpróbál parla­menti többség támogatása nélkül kormányozni. A nyolc miniszter lemondása után Soares konzultált a vezető politikai pártok képviselőivel, majd bejelentette, benyújtja lemondá­sát, hogy elősegítse a kormány- válság megoldását. ítélet Gdanskban (ČSTK) - A gdanski vajdasági bíró­ság ítéletet hirdetett a lengyel szocia­listaellenes erők, illetve a betiltott „Szolidaritás“ három vezetője - Bog­dán Lis, Adam Michnik és Wladyslaw Frasyniuk - ügyében. A vád ellenük az volt, hogy idén januárban és február­ban zavargásokra bujtogattak. A bíróság List két és fél, Michniket három, Frasyniukot pedig három és fél évi szabadságvesztésre ítélte. Az Ítélet egyelőre nem jogerős. tásához való hozzájárulását. India az el nem kötelezett országok mozgalmá­nak elismert képviselőjeként nagy ér­demeket szerzett a mozgalom szilárdí­tásában és kibontakozásában. Ázsia, Afrika és Latín-Amerika fel­szabadult országai népeinek jelentős sikere az el nem kötelezett országok mozgalmának létrejötte, s a mozga­lom fontos nemzetközi tényezővé válá­sa. Mihail Gorbacsov leszögezte, szempontunkból közeliek és érthetőek ezen országcsoport népeinek a gyar­mati örökség felszámolására irányuló törekvései. A Szovjetunió mindig is támogatta a felszabadult országok né­peit a gyarmatosítás és az imperializ­mus ellen, az egyenjogú és igazságos nemzetközi kapcsolatokért, az imperia­lista önkény és diktátum politikája ellen folyó küzdelmében. Teljes mértékben osztom a feszült nemzetközi helyzet miatti aggodalmai­kat. A Szovjetunió továbbra is sokolda­lú erőfeszítéseket tesz bárminemű há­borús veszély, az atom- és űrháború veszélyének az elhárítása céljából. Külpolitikánk fő alapelve: háborúk és fegyverek nélküli világot, szögezi le Mihail Gorbacsov válaszában. Angola a Biztonsági Tanács összehívását kérte Dél-afrikai támadás Botswana ellen • A Béke-világtanács felhívása a fajüldöző rezsim elszigetelésére (ČSTK) - Angola kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának mi­előbbi összehívását, hogy megvi­tassa a Dél-afrikai Köztársaság agresszív akcióit az afrikai kon­tinens déli részén. A BT elnöké­hez intézett levelében Angola ENSZ-nagykövete felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a pretoriai re­zsim fegyveres erőinek erőszakos akciói fenyegetik Angola területi egységét és szuverenitását, ve­szélyeztetik a nemzetközi békét és biztonságot. A dél-afrikai hadsereg táma­dást intézett Gaborone, a szom­szédos Botswana fővárosa ellen,- közölte tegnap Konstand Voljo- en tábornok, Pretoria fegyveres erőinek főparancsnoka. A fajüldö­ző rezsim katonái leromboltak több épületet és irodát, amelyek Pretoria állítása szerint az Afrikai Nemzeti Kongresszus, a dél-afri­kai nemzeti felszabaditási szerve­zet tulajdonát képezték. Hivatalos jelentés szerint a támadás után a dél-afrikai erők visszavonultak. A tábornok megerősítette, hogy a dél-afrikai partizánszervezetek ellen Pretoria kész a jövőben is hasonló támadásokat végrehajta­ni. Botswanában katonái legkeve­sebb 15 személyt öltek meg, az UPI hírügynökség szerint gyere­keket is. A Béke-világtanács a sowetói tömegmészárlás 9. évfordulója al­kalmából kiadott nyilatkozatában követelte a dél-afrikai fajüldöző rezsim teljes nemzetközi elszi­getelését és a dél-afrikai politi­kai foglyok azonnali szabadon bocsátását. Harcok a palesztin táborok és a zöldvonal környékén Újabb gépeltérítés (ČSTK) - Tegnap a kora reggeli órákig folytatódtak Bejrútban a harcok a palesztin menekült- táborok körül és a várost meg­osztó ún. zöldvonal mentén. A harcokban 14 személy vesztette életét, és mintegy ötvenen megse­besültek. Május közepe óta közel hatszázan vesztették életüket Bej­rútban, és a sebesültek száma meghaladja a kétezret. Hírügynökségi jelentések sze­rint nem történt haladás az ideigle­nes ENSZ-erők (UNIFIL) finn ka­tonáinak ügyében. Az ENSZ-kato- nákat az ún. dél-libanoni hadsereg már nyolc napja fogva tartja. Harcok folynak Dél-Libanonban is a hazafiak és az izraeli meg­szállók, valamint szövetségeseik között. A feszültséget fokozza, hogy a héten már a harmadik repülő­gépet rabolták el Bejrútban. Ezúttal a TWA amerikai légitársa­ság Athén-Róma járaton közleke­dő repülőgépét térítették el Bejrút­ba, 110 utassal a fedélzetén. A bűntény oka és a géprablók száma egyelőre ismeretlen. Revansista összejövetel Hannoverben A bonni kancellár lesz az akció „fénypontja“ (ČSTK) - Hannoverben „Szilé- zia a mi jövőnk marad a szabad nemzetek Európájában“ provoka­tív jelszó jegyében megkezdődött a sziléziai ún. honfitársi szövetség összejövetele. Herbert Hupka, Herbert Czaja és a revansista szervezet más vezetői azzal szá­molnak, hogy a találkozón mintegy 150 ezren vesznek részt. A napi­rend „fénypontja“ lesz Helmut Kohl kancellár tervezett fellépése. A kancellár a provokatív akció elő­készítésével kapcsolatos botrá­nyok ellenére az összejövetel fő szónoka lesz. A sziléziai „honfitársi szövet­ség“ a hivatalos Bonn támogatá­sával egyre szemérmetlenebbül követeli „a német birodalom 1937-es határok közötti visszaállí­tását“, s mind durvább kirohaná­sokat intéz Lengyelország ellen. Nicaragua visszavonta korábbi egyoldalú intézkedéseit (ČSTK) - A nicaraguai kormány csütörtökön úgy döntött, vissza­vonja néhány korábbi egyoldalú intézkedését, amelyet annak jele­ként hozott, hogy kész elfogadni és teljesíteni a Contadora-csoport által kidolgozott béketerv alapvető pontjait. Ezt a managuai kormány és a Sandinista Népi Felszabadi- tási Front országos vezetőségé­nek közös nyilatkozata adja tudtul. A dokumentumot Daniel Ortega államfő ismertette a külföldi diplo­matákkal és újságírókkal. A managuai intézkedések első­sorban a mintegy száz kubai kato­nai tanácsadó visszavonására, il­letve arra a nicaraguai kötelezett­ségvállalásra vonatkoztak, hogy az ország nem fog importálni új fegyverrendszereket. A dokumentum közli továbbá, hogy Nicaragua felkéri a Contado- ra-államokat, Panama-városba tervezett június 18-i találkozóju­kon vitassák meg az amerikai Kongresszus döntése nyomán előállt új helyzetet. Ismeretes, a múlt héten a szenátus, szerdán pedig a képviselóház is jóváhagy­ta a nicaraguai ellenforradalmárok támogatására szánt dollármil­liókat. Durva politikai provokáció (ČSTK) - A katolikus egyház feje elleni merénylet kapcsán Rómában fo­lyó bírósági eljárás során szüntelenül arra irányuló törekvések tapasztalha­tók, hogy aljasan és szégyentelenül a szocialista országokat vádolják a bűntettben való részvétellel. A Szer­gej Antonov bolgár állampolgár elleni teljesen alaptalan vád — amelyet bizo­nyos nyugati kémszolgálatok inspirál­nak valamint az egész eljárás nem fogható fel másként, mint durva politi­kai provokációként. A szégyenteljes bírósági komédia, amely bővelkedik hazug vallomások­ban, rágalmazásokban és koholmá­nyokban, a szovjet és a nemzetközi közvéleményben, valamint a más tisz­tességesen és értelmesen gondolkodó emberekben felháborodást váltott ki. Római jelentések szerint Agca török újfasiszta, aki a perben a „vád fő tanújaként“ szerepel, azt állította, hogy, úgymond, szovjet diplomatákkal tartott fenn kapcsolatokat Szófiában. A kórosan hazudozó állításainak ab- szurdsága szembeötlő. Az olasz fővá­ros továbbra is fórumot biztosit sántító vádaskodásai számára nyilvánvalóan azért, mert ez valakinek tetszik a ten­gerentúlon. Talán nem látják Rómá­ban, hogy ez árt az ország tekinté­lyének? A TASZSZ hírügynökséget felhatal­mazták az alábbi közlésére: A Szovjet­unió elvárja, hogy az egész szennyes akciót leállítsák, melynek célja a nem­zetközi légkör mérgezése, az olasz -szovjet kapcsolatok, valamint Olasz­országnak a többi szocialista ország­hoz fűződő kapcsolatainak a megron­tása. Minél hamarabb felhagynak ez­zel, annál jobb. NÉHÁNY A MEXIKÓI ÁLLAMFŐ négynapos hivatalos látogatásra Belgiumba érke­zett. Miguel de la Madrid az ország vezetőivel és a Közös Piac képviselői­vel folytat megbeszéléseket. PEKINGBEN - szovjet-kínaí külü­gyi konzultációkat folytattak a két or­szág konzuláris kapcsolatainak javítá­sáról és további fejlesztéséről. ÚJ szó 2 1985. VI. 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom