Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám, szombat
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Mintegy 8000 tonna kenyeret, 4000 tonna péksüteményt es 7000 tonna tésztafélét fog évente előállítani a Bratislava Petržalka városnegyedében épített új kenyérgyár, mely jelenleg próbaüzemei, és 50 százalékos kapacitással működik. Hét gépsora közül kettő csehszlovák gyártmányú. A képen a kenyérgyár csarnoka látható. (Ivan Lužák felvétele - ČSTK) SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CÉLRATÖRŐBB IDEOLÓGIAI MUNKÁVAL Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusa, úgyszintén a többi szocialista ország kommunista és munkáspártjainak kongresszusai egybehangzóan megállapították, hogy a fejlett szocializmus és a kommunizmus építésének igényessége a társadalmi élet minden területén szükségszerűen megköveteli az ideológiai és a politikai-nevelő munka színvonalának emelését és hatékonyságának rendszeres növelését. Az ideológiai munka színvonalát azoknak az ismérveknek az összessége határozza meg, amelyekkel rendelkeznie kell, hogy sikeresen teljesíthesse a párt által kitűzött feladatokat, amelyek az adott fejlődési szakaszban kifejezésre juttatják a társadalom konkrét szükségleteit. Elsősorban következetesen és alkotó szellemben kell alkalmaznia az ideológiai munka lenini elveit - a nagyfokú kommunista eszmeiséget és pártosságot, a tudományosságot és a szoros kapcsolatot az élettel, a szocializmus és a kommunizmus gyakorlati építésével. Fontosak továbbá az olyan tulajdonságok, mint az időszerűség, az operativitás és az offenzív jelleg. Megnövekedett gazdasági, társadalmi és politikai feladataink, amelyeket a XVI. pártkongresszus határozatainak teljesítése, a 7. ötéves terv sikeres befejezése és a CSKP XVII. kongresszusának alapos előkészítése foglal egységbe, rendkívül időszerűvé teszik, hogy a korábbinál nagyobb figyelmet fordítsunk az eszmei-politikai munka magasabb hatékonysága iránti követelményekre. Pártunknak és államunknak az a célja, hogy az említett terület az eszközök és a formák teljes komplexumában, a párt, az állami szervek, a gazdasági vezetés, a Nemzeti Front társadalmi és tömegszervezetei és minden kulturális-nevelő intézmény tevékenységében tökéletesedjen és fejlődjön. Gustáv Husák elvtárs már a CSKP XVI. kongresszusán elhangzott előadói beszédében kiemelte: „A szocialista társadalom fejlesztésében kitűzött nagy és nehéz feladatokkal megbirkózunk, ha a párt az új szükségletekkel összhangban fejleszteni fogja a politikai-nevelő és az ideológiai munkát, ha tovább növeljük a dolgozók szocialista öntudatosságát, műveltségét és kulturáltságát. A forradalom és a szocializmus építése történetében elegendő arról tanúskodó példát találunk, hogy a marxiz- mus-leninizmussal felvértezett ember, aki mélyen meggyőződött és lelkesedik a szocializmus igazáért, nem hátrál meg a nehézségek előtt, az élet legnehezebb helyzeteiben sem veszíti el biztonságérzetét és nem fél harcot vállalni a szocialista eszmények megvalósításáért.“ Hasonló gondolatok jutottak kifejezésre Mihail Gorbacsov- nak, az SZKP KB főtitkárának a KB áprilisi ülésén, tehát mintegy öt évvel később tartott beszédében is. Arról van szó tehát, hogy az ideológiai munka fejlesztése az előttünk álló s már vázolt, nagyszabású feladatok megoldásának nélkülözhetetlen feltétele. Amellett, hogy sokrétűen és mélyebben kell elemezni társadalmi viszonyainkat, előre kell lépnünk a szocialista fejlődés hazai és nemzetközi tapasztalatainak marxista-leninista elméleti általánosításában is. Közben nem téveszthetjük szem elöl, hogy a szocializmust, immár annak fejlettebb szakaszát is, két ellentétes társadalmi rendszer, két összebékíthetetlen ideológia ádáz harcának feltételei között építjük. Mindezek értelmében az ideológiai munkának reálisan kell bemutatnia a szocialista valóságot, a közgondolkodás középpontjába állítania, hogy az értelmes és tartalmas emberi élet megvalósítása összefügg a munka megbecsülésével, a társadalmi igazságosság érvényesítésével, a dolgozók nagy közösségének társadalmat és egyént formáló szerepével, szocialista és humanista értékeinkkel. De határozottan lépjen fel a nacionalista és kozmopolita nézetekkel szemben. Tudatosítsa, hogy népeink jövőjének egyik legfontosabb biztosítéka a társadalmi haladás világméretű előmozdítása, a proletár internacionalizmus eszméjének elmélyítése és gyakorlati alkalmazása, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom iránti szolidaritás. Ezért ideológiai munkánknak elő kell segítenie a szocialista fejlődéssel és a világban végbemenő változásokkal összefüggésben felmerülő új kérdések marxista-leninista megválaszolását, az előrehaladást szolgáló új gondolatok befogadását. Késedelem nélkül kell reagálnia az elveinket és politikánkat bármely oldalról eltorzítani igyekvő nézetekre, lelepleznie a szocializmustól idegen eszméket és törekvéseket. De hasonlóképp el kell utasítania a valóságtól elrugaszkodó, voluntarista megnyilvánulásokat is, amelyek szerint a világban az akarat szabja meg a törvényszerűségeket. Ezért határozottan, elvi alapokon, az ideológiai és a tömegpolitikai munka minden fajtájával és eszközével folytatnia kell a harcot az imperializmus antikommu- nista propagandája, a burzsoá eszmék, a maradi nézetek ellen. Mindenesetre a korábbinál többet kell tenni a politikai tudat formálásáért. Ehhez azonban jobban össze kell hangolni a pártoktatást, a propagandát, az agitációt és a tömegtájékoztatást. A marxizmus-leninizmus oktatásának eszméink, világnézetünk terjesztésével maximálisan elő kell segítenie nemcsak a szocialista tudat formálását, hanem a szocialista építömunka feladatainak megoldását is. Az agitáció adjon meggyőző választ a dolgozókat foglalkoztató kérdésekre, mozgósítson az előttünk álló feladatok végrehajtására. MIKUS SÁNDOR SZOMBAT 1985. június 15. XXXVIII. évfolyam 139. szám Ara 50 fillér Gustáv Husák elvtárs jókívánságai (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levélben fejezte ki jókívánságait Ján Janušnak, a szocialista munka hősének, a Klement Gottwald Vág Menti Gépgyár géplakatosának és a szocialista munkabrigád vezetőjének 60. születésnapja alkalmából. A levél nagyra értékeli Ján Ja- nuš sokéves érdemes tevékenységét a haladó munkamódszerek érvényesítése és a munkakezdeményezés fejlesztése terén, valamint Csehszlovákia Kommunista Pártja és szocialista társadalmunk fejlesztése javára végzett áldozatos munkáját. Az üdvözlő levelet tegnap Vladimír Pirošík, a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára adta át a jubilánsnak. Kiemelkedő mezőgazdasági termelési eredmények Párt- és gazdasági aktívaértekezlet Komáromban (Komárno) • A szabadság negyven éve alatt sokat fejlődött a járás • Hiánytalanul helyrehozták az árvíz okozta károkat • František Pitra elvtárs beszédet mondott (ČSTK) - Párt- és gazdasági aktivaértekezletet tartottak tegnap Komáromban a nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexuma fejlesztésének időszerű kérdéseiről. Az ülésen részt vettek: František Pitra, a CSKP KB titkára, Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára és mások. A tanácskozást Anton Hlaváč, az SZLKP Komáromi Járási Bizottságának vezető titkára nyitotta meg és vezette. Ivan Knotek, az SZLKP Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottságának titkára főbeszámolójának bevezető részében ismertette azokat az eredményeket, amelyeket a kerület mezőgazdasági dolgozói a szabadság negyven éve alatt értek el. Ebben az időszakban a mezőgazdasági termelés megháromszorozódott, és alapvetően megváltozott a szocialista falu élete. - Éppen a mai napra - mondotta - esik egy szomorú esemény 20. évfordulója, amikor átszakadt a csicsói (Čičov) és később a páti (Patince) védőgát, ami több mint 2 milliárd 600 millió korona kárt okozott. Ilyen bonyolult körülmények között született meg a jelmondat: A köztársaság délnek! A katasztrófa sújtotta területek helyreállítására fordított eszközök Varsóban tartják a KGST 40. ülésszakát (ČSTK) - Varsóban június 25- én kezdődik a KGST 40. ülésszaka. A tanácskozáson a megállapodás szerint a KGST tagállamai kormányfői szinten képviseltetik magukat. a mezőgazdasági termelés páratlan növekedését eredményezték. Jelenleg a terület a legnagyobb gabona- és zöldségtermelő vidék, a legjobbak közé tartozik a gazdasági haszonállatok és általában a növénytermesztés és állattenyésztés intenzifikálása tekintetében. Ebben az évben a kerület mezőgazdasági dolgozóira nehéz feladatok várnak - a gabona, a hüvelyesek és az őszi repce betakarítása összesen 352 ezer hektár területről, ugyanakkor az új termés alapjainak megteremtése, ami döntő lesz a következő ötéves tervidőszak sikeres megkezdése szempontjából. Ez szükségessé teszi azonban a legújabb tudományos és kutatási ismeretek hatékonyabb érvényesítését, a haladó technológiák következetesebb alkalmazását a növénytermelésben és az állattenyésztésben, s nem utolsó sorban az emberek és a műszaki eszközök jobb előkészítését. František Pitra, a CSKP KB titkára felszólalásában a CSKP KB nevében köszönetét fejezte ki a nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexuma dolgozóinak a párt mező- gazdasági poltikája céljainak teljesítése érdekében kifejtett erőfeszítéseikért. - Ez a kerület - mondotta - több mint egyhatoddal részesedik a köztársaság mezőgazdasági termelésében. A gabona, főként a szemes kukorica és más melegkedvelő növények, közöttük a zöldség és gyümölcs döntő fontosságú termelője. Nagyságát és intenzitását tekintve az állattenyésztés terén is jelentősen hoz- (Folytatás a 2. oldalon) Olvasóink figyelmébe Lapunk 3., 4. és 5. oldalán közöljük Mihail Gorbacsov elvtárs Pártunk gazdaságpolitikájának kulcsfontosságú kérdései című beszédét, amely Moszkvában június 11-én a tudományos-műszaki haladás kérdéseiről megtartott tanácskozáson hangzott el. Megvalósítják a választási programot Hagyományos találkozó (ČSTK) - Viliam Šalgovičnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, az SZNT elnökének, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottsága elnökének részvételével tartották meg tegnap a bratislavai várban a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottsága Elnöksége tagjainak hagyományos találkozóját a CSSZBSZ szlovákiai járási bizottságai elnökeivel. Jelen volt Zdena Kudrnová, a CSSZBSZ KB titkára. (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Ünnepi ülést tartottak tegnap Bratislavában az SZSZK Nemzeti Frontja azon járási, körzeti, városi és helyi bizottságainak képviselői, amelyek a legjobb eredményeket érték el a múlt évben a Nemzeti Front választási programja feladatainak teljesítése során. Az SZSZK Nemzeti Frontja szerveinek és szervezeteinek a választási programok feladatai teljesítésében való részvételét mérlegelve Fedor Gulla, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának 'alelnöke emlékeztetett arra, hogy a lakosok aktivitását és kezdeményezését főként a CSKP KB, a CSSZSZK Nemzeti Frontja és a CSSZSZK kormánya által Csehszlovákia felszabadulása 40. évfordulója alkalmából a városok és községek további fejlesztésére és a környezet javítására tett felhívása ösztönözte. Az SZSZK Nemzeti Frontjának szervei és szervezetei a nemzeti bizottságokkal együtt az eddiginél nagyobb mértékben bekapcsolódtak a városok és községek komplex fejlesztése feladatainak teljesítésébe. A további feladatokról szólva Fedor Gulla elsősorban rámutatott annak szükségességére, hogy tovább kell mélyíteni az SZSZK Nemzeti Frontja szerveinek és szervezeteinek együttműködését a nemzeti bizottságokkal, a szolgáltatások választékának bővítése és javítása során. Eszmecsere az együttműködésről (ČSTK) - Vasil Biľak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap Prágában fogadta Georges Havit, a Libanoni Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát, aki Csehszlovákiában tartózkodik látogatáson. A szívélyes elvtársi légkörű megbeszélések során tájékoztatták egymást a két párt feladatairól, és véleménycserét folytattak időszerű nemzetközi problémákról, főként a legutóbbi libanoni fejleményekről és a közel-keleti helyzetről. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták, hogy valamennyi arab hazafias és haladó erő egységes eljárására van szükség az imperializmus, a reakció és a cionizmus agresszív tervei ellen vívott harcban. Áttekintették a CSKP és a Libanoni KP együttműködésének kérdéseit is, és állást foglaltak a két párt együttműködése további fejlesztése és elmélyítése mellett.