Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-24 / 146. szám, hétfő
Az SZLKP KB Elnökségének beszámolója Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusának összehívásáról és a CSKP XVII. kongresszusa előtt a párt szlovákiai feladatairól Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1985. június 21-i ülésén előterjesztette Jozef Lenárt elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára ÚJ SZÚ 1985. VI. 24. Elvtársak! Röviddel a nemzeti felszabadító harc betetőzése és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítása 40. évfordulójának ünnepségei után jöttünk össze. A csehszlovák nép e jubileumok alkalmával mély tiszteletét és őszinte háláját fejezte ki a Szovjetuniónak - amely megmentette nemzeteinket a fasiszta igától - és mindazoknak, akik szabadságunkért harcoltak. A dolgozók ismét bizonyították hűségüket a forradalmi eszmékhez. Megvalósításukért folytatott küzdelemben született jelenünk. A forradalmi eszmék a tanulságok élő forrását és napjaink törekvéseiben ösztönző erőt jelentettek és jelentenek ma is. Az elmúlt négy évtized fejlődését mérlegelve büszkeséggel mutattunk rá azokra a nagy sikerekre, amelyeket népünk az új élet építésében elért. Szlovákiában is - lép- ten-nyomon minden területen - meggyőzően látjuk, hogy a szocializmus gyökeresen megváltoztatta és megváltoztatja a szlovák nemzet és a nemzetiségek létfeltételeit. A művet, amelyet létrehoztunk, most tovább fejlesztjük és gyarapítjuk a fejlett szocializmus építésével, a társadalom új feltételeivel és szükségleteivel összhangban. Ezzel a tudattal és ezzel az elhatározással lépett pártunk a XVII. kongresszus előkészítésének szakaszába. A CSKP Központi Bizottsága 15. ülésén 1986. március 24-re összehívta Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresz- szusát. Ezzel kapcsolatban jóváhagyta az évzáró taggyűlések, a pártkonferenciák és az SZLKP kongresszusának megtartását is. A CSKP KB Elnökségének beszámolója, amelyet Gustáv Husák elvtárs terjesztette elő, a pártot és a társadalmat az erőfeszítések összpontosítására mozgósítja a 7. ötéves tervidőszak feladatainak teljesítése, a 8. ötéves tervidőszak aktív megkezdése és a kommunisták évzáró tanácskozásainak alapos és jó előkészítése érdekében. Központi bizottságunk és Szlovákia Kommunista Pártja teljes mértékben csatlakozik ehhez az irányvonalhoz. Elvtársak! Az SZLKP Központi Bizottságának Elnöksége a pártalapszabályzat 39. cikkelye értelmében, a CSKP Központi Bizottságának jóváhagyásával, az SZLKP Központi Bizottsága elé javaslatot terjeszt arra vonatkozóan, hogy Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusát 1986. március 13-ára hívja össze a következő programmal. 1. Az SZLKP Központi Bizottságának beszámolója a CSKP XVI. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa határozatainak teljesítéséről; és a párt további feladatai Szlovákiában. 2. Jelentés Szlovákia Kommunista Pártja Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának tevékenységéről. 3. A kongresszusi dokumentumok megvitatása és jóváhagyása. 4. Az SZLKP Központi Bizottságának és az SZLKP KERB-nek a megválasztása. Javasoljuk, hogy Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusára szavazati joggal egy küldöttet válasszanak a CSKP 500 tagjára és tanácskozási joggal egy küldöttet a CSKP 1000 tagjelöltjére. Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára a központi bizottság 15. ülésén előterjesztett beszámolójában hangsúlyozta, hogy az egész kongresszusi előkészületnek a kommunisták számára politikai iskolává kell válnia. Az SZLKP Központi Bizottsága, a kerületi és a járási pártbizottságok, valamint a pártalapszerveze- tek mindent megtesznek azért, hogy tanácskozásunkat az igényesség, az elvhúség, a széles körű pártonbelüli demokrácia, a konstruktív bírálat és önbírálat, valamint a párt és a szocializmus ügyéért érzett felelősség hassa át. Mozgósítani fogjuk a pártot és minden dolgozót a 7. ötéves tervidőszak feladatainak teljesítésére és a 8. ötéves tervidőszak sikeres megkezdésére. Az a célunk, hogy a kongresszus előkészítése során tovább szilárdítsuk a párt és a nép kapcsolatát, hogy a dolgozók jobban megértsék az új feladatokat, s abban a tudatban lássanak hozzá végrehajtásukhoz, hogy ez a problémákat és a hiányosságokat, a pártszerveket és -szervezeteket, az állami szervekben és szervezetekben dolgozó kommunistákat és a nép széles tömegeit leküzdésükre és felszámolásukra mozgósítja. Tudatában vagyunk annak, hogy a rendelkezésünkre álló anyagi és szellemi potenciál megteremti a feltételeket a még jobb eredmények eléréséhez. Új történelmi viszonyok között élünk. Tekintettel a fejlett szocializmus felé vezető út igényességéa társadalom sikeres előrehaladásának szükséges feltétele, minden kollektíva és minden állampolgár érdeke. E tekintetben az elkövetkező hetek és hónapok folyamán megvonjuk a kongresszusi határozatok teljesítésének mérlegét, kidolgozzuk a jövő merész, ugyanakkor reális céljait, s azokat Szlovákia Kommunista Pártjának kongresz- szusa elé terjesztjük. Elvtársak! Szlovákia Kommunista Pártja mint Csehszlovákia Kommunista Pártjának elválaszthatatlan része, egész tevékenységét a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak és az SZLKP kongresszusa határozatának szellemében folytatta. Szervei és szervezetei a tartósan érvényes dokumentumok - a CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban bekövetkezett válság tanulságai és a Határozat a pártegység időszerű kérdéseiről - következetes érvényesítésére törekedtek. A munka minőségének és hatékonyságának fokozásáért, a fejlett szocializmus építője személyiségének neveléséért folytatott küzdelemben tovább szilárdult a párt politikai, eszmei, szervezeti és akcióegysége. A céltudatos politikai, szervező és eszmei nevelő munkának köszönhetően a párt politikája széles körű támogatást élvez. Csakis így érhettük el az egészében véve kedvező eredményeket a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak teljesítése során. A Szlovák Szocialista Köztársaságban a fejlett szocializmus építése fő irányvonala megvalósításának értékelésekor az SZLKP Központi Bizottsága reálisan felméri az eddigi eredményeket, látja re és a nemzetközi helyzetre, most különösképpen sürgős választ adni arra a kérdésre, mivel tartozunk a jelennek, hogyan sajátítjuk el, használjuk fel a termelőerők és a termelési viszonyok fejlesztésének legkorszerűbb fejlődési irányzatait. A szocialista építés új feladatai a Szlovák Szocialista Köztársaságban is a társadalom politikai, gazdasági és szociális fejlesztésének új, hatékonyabb formáit, módszereit és eszközeit igénylik, amelyek a dolgozókat a társadalmi élet minden területén jobb eredmények elérésére aktivizálják. Elvtársak! A Szlovák Szocialista Köztársaság gazdasági és szociális fejlesztésének eredményei azt mutatják, hogy elérjük a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött fő célt, teljesítjük az SZLKP kongresszusának határozatából eredő feladatokat. Az idei feladatok teljesítésével Szlovákiában az egész Ötéves tervidőszak alatt a nemzeti jövedelem 11,3 százalékkal, a társadalmi termelés 13 százalékkal, az ipari termelés 20,1 százalékkal, az építőipari termelés 3,4 százalékkal, a mezőgazdasági termelés pedig 10,6 százalékkal emelkedik. Meg szeretném jegyezni, hogy az első két évben nagyon kevéssel járultunk hozzá ehhez az eredményhez. Pozitív fordulat csak 1983-ban következett be a párt-, az állami és a gazdasági szervek aktív erőfeszítéseinek köszönhetően. E szerveket a CSKP KB Elnökségének 1983 augusztusi határozata ösztönözte, amely még jobban mozgósította a dolgozókat. Csak abban az évben sikerült Szlovákiában felújítani a fejlődés ütemét. Megvannak a lehetőségek céljaink eléréséhez Ez is bizonyítja - amint azt Husák elvtárs a CSKP KB legutóbbi ülésén is hangsúlyozta -, megvannak a feltételek céljaink eléréséhez, ahhoz, hogy a gazdaság teljesítőképességében elérjük a világ iparilag fejlett országainak szintjét. Éppen ezért a CSKP XVII. kongresszusára és az SZLKP kongresszusára készülve az a feladatunk, hogy egyértelműen és világosan meghatározzuk, milyen irányvonalat kell a párt-, állami, gazdasági és társadalmi szerveknek, s szervezeteknek követniük, hogy ne csak szavakban hirdessük a minőséget, hatékonyságot, termelékenységet, hanem a valóságban is sokkal nagyobb haladást érjünk el ezen a téren. Az alapvető irányt számunkra a 8. ötéves terv előkészítésének irányvonala és az 1995-ig, illetve 2000-ig szóló távlati terv szabja meg. A nemzeti jövedelem- amely a 8. ötéves tervidőszakban évente átlag 5,5 százalékkal, a 9. és a 10. tervidőszakban 4,9 százalékkal növekszik - 2000-ig Szlovákiában megkétszereződik. Eközben a 8. ötéves tervidőszakban hozzájárulásunk a csehszlovák nemzeti jövedelem növekményéhez 34,8 százalék lesz. Ennél nagyobb részesedést kell elérnünk az ipari termelésben - 36 százalékot, az építőipari termelésben- 75 százalékot - és az egész társadalmi terméket illetően 37 százalékot. A mezőgazdasági termelés növekedéséhez való hozzájárulásunk eléri a 33,9 százalékot. Ezek az előirányzott számok is arra ösztönöznek bennünket, hogy legyünk még igényesebbek a minőséget és hatékonyságot illetően. Erőnket azokra a területekre koncentráljuk, ahol a legnagyobb munkatermelékenységet tudjuk elérni. Az SZLKP kongresszusának határozata szellemében előtérbe helyeztük azt a feladatot, hogy növelnünk kell a magas műszakigazdasági színvonalú termékek részarányát. Számos munkahelyi kollektíva becsülettel teljesíti ezt a feladatot. Tény azonban, hogy a vállalatok és szervezetek többségében csak nagyon lassú a javulás. Vannak olyan vállalatok is, ahol a minőségi termékek részaránya azonos szinten marad vagy csökken. A minőség javításában tapasztalható lassúságról tanúskodnak a 7. ötéves tervidőszak első négy évének eredményei. A minőségi termékek részaránya 4 százalékkal emelkedett csak. Ezt a helyzetet tükrözi termékeink nagy része kivitelének csökkenő hatékonysága. A CSKP XVI. kongresszusa által kitűzött feladatok teljesítésében kulcsfontosságú a magas műszaki színvonal, a hatékonyság és a minőség. Ez jelenti a kiindulópontot a 8. ötéves terv előkészítéséhez is. A feladatokkal és az objektív szükségletekkel ellentétben a termelési-gazdasági egységek terv- javaslataikban a műszaki színvonal, a hatékonyság, a megbízhatóság és általában a minőség javításának csigalassúságú tempójával számolnak. A minisztériumokban, a vezérigazgatóságokon dolgozó kommunistákhoz, a kerületi és járási pártbizottságokhoz fordulunk azzal a kéréssel, hogy fordulatot kell elérni a hozzáállásban, gyorsabb haladást kell elérni a 8. ötéves tervidőszakban. Sokkal igényesebben kell terveznünk és természetesen cselekednünk is úgy, hogy a költségek ne emelkedjenek, sót, ahol az lehetséges, csökkenjenek. Van miből kiindulnunk. A 7. ötéves tervidőszak elmúlt négy évében csökkent a bruttó nemzeti jövedelem egy egységére átszámított tüzelőanyag, kohászati alapanyag, kőolaj és villamos energia felhasználása. A 8. ötéves tervnek az irányelvekben leszögezett feladatai még igényesebbek. Ezért elfogadhatatlanok a termelési-gazdasági egységek azon tervjavaslatai, amelyek a feladatok vállalását a beruházásokkal, a bérekkel, a munkaerővel, az energiával és a nyersanyagokkal szemben támasztott, indokolatlanul nagy követelményektől teszik függővé. Az intenzív fejlesztés érdekeinek megfelelően hatékonyabban kell hasznosítanunk a hazai és a behozott nyersanyagokat, alapanyagokat, üzemanyagokat és energiát. Ennek meg kell nyilvánulnia a termékek egy kilogrammra átszámított árában, a hazai és a külföldi fogyasztók növekvő szükségleteinek jobb kielégítí- sében. A nemzeti jövedelemből sokat elvesz a termelési alapok nem kielégítő kihasználása. Az elmúlt négy év alatt Szlovákiában az iparban a gépi munkahelyek kihasználtsága egy százalékkal, az SZSZK iparügyi tárcája keretében 4 százalékkal, az iparban az állóalapoknak a bruttó termelés által kifejezett hatékonysága 14 százalékkal csökkent. A kongresszusi előkészületek és a 8. ötéves terv előkészítése során figyelmünket a termelési alapok jobb kihasználására kell összpontosítanunk, jobb minőségű, a szükségleteknek megfelelő termékeket kell gyártani. El kell érni, hogy a beruházási tervek alapját a korszerűsítés és a rekonstrukció képezze. Az eddigi javaslatok azt mutatják, hogy a terveket gyakran a régi módon dolgozzák ki. Olyan nézetekkel találkozhatunk, hogy csakis azok az eszközök szolgálhatják az intenzív fejlesztést, amelyek az elosztás után megmaradnak a komplex lakásépítésre, a mezőgazdaságra, az üzemanyagokra és az energetikára. A hatékonyság növelésének szükségszerűsége azt a feladatot állítja elénk, hogy a Szlovák Tervbizottság, a Szlovák Tudományos-Műszaki Fejlesztési és Beruházási Bizottság, az SZLKP Pénzügyminisztériuma, a Csehszlovák Állami Bank, a többi minisztérium és a termelési-gazdasági egységek ezt tudatosítva úgy tervezzenek, hogy minden beruházott korona hozzájáruljon az intenzív fejlesztéshez. Ennek megfelelően kell meghatározni a beruházások struktúráját a vállalatoknál, a ter- melési-gazdasági egységekben, a tárcákban és Szlovákia egész gazdaságában. Nagy gondot jelent, hogy a beruházásokat nagyon drágán, gyakran nagy késéssel valósítjuk meg, s a beruházások hatékonyságának egy egységére átszámított költségek sok esetben aránytalanul nagyok. Ennek következményeként a sok leírással aránytalanul megterhelik a költségeket. A helyzetet még kedvezőtlenebbé teszi az a tény, hogy sok nagyberuházás nem éri el a tervezett időpontban a terv által előirányzott mutatókat. A hatékonyságról és a minőségről való gondoskodás alacsony szintjének a megnyilvánulása, hogy több vállalat már hosszabb ideje veszteséges. Nagyra értékeljük, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács bizottságai és képviselői megkülönböztetett figyelmet szentelnek a rentabilitás kérdéseinek. Helyes, hogy az SZSZK kormányának elnöksége foglalkozik a veszteségek megelőzésével, a vállalatok és a termelési-gazdasági egységek rentabilitásának fokozásával. Fokozatosan kiküszöböljük azokat a nézeteket, hogy nem kell külön foglalkozni a veszteséggel, amennyiben azzal a terv számol. Tudatosítanunk kell, hogy a párt stratégiai irányvonalának következetes megvalósítása érdekében olyan terveket kell javasolni és elfogadni, amelyek hozzájárulnak a rentabilitás szükséges növeléséhez. Nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a ráfordítások, de a kész termékek ára is igazságosabban tükrözze az érdemek megoszlását a szállítók és a megrendelők kollektívái között, tekintet nélkül arra, hogy melyik tárcához tartoznak. A hatékonyságban elérendő alapvető fordulat többek között az iparban végrehajtott progresszív strukturális változtatásoktól is függ. Ezeket népgazdasági, ágazati, szakágazati és termelési szinten is végre kell hajtani. A 8. ötéves terv előkészítése (Folytatás a 4. oldalon)