Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-21 / 144. szám, péntek

Jóváhagyták az SZSZK 1984. évi állami zárszámadását (Folytatás az 1. oldalról) a nyereség tervét és 6,4 milliárd korona nyeresége az ötéves terv­időszakban a legnagyobb. A szo­ciális és az egészségügyi ellátás céljainak szentelt anyagi eszközök minél gazdaságosabb és felelős­ségteljesebb felhasználása ered­ményeire, hiányosságaira és a tennivalókra hívta fel a figyelmet Ján Haško képviselő. Ezután Dušan Mikiének, az SZSZK építőipari minisztere is­mertette a tárca vállalatainak tava­lyi jó eredményeit az igényes fel­adatok teljesítésében, de egyben rámutatott néhány hiányosságra is. Megemlítette, hogy teljesítették a nyereség tervét és csökkentet­ték az anyagigényességet. A pénz­ügyi gazdálkodás is általában ked­vezően alakult. A közeljövő fontos feladatának minősítette a veszte­séggel dolgozó vállalatok számá­nak csökkentését. Viktor Antal képviselő felszólalásában főleg a bratislavai lakásépítésben, a fő­város közlekedési rendszere, mű­szaki infrastruktúrája, a társadalmi fogyasztás fejlesztésében és a környezetvédelemben tavaly elért jelentős eredményeket is­mertette. Míg 1965-ben a fővárosi nemzeti bizottság költségvetése csak 500 millió korona volt, addig ebben az esztendőben már eléri az 5,2 milliárd korona szintjét. A következő felszólaló, Benyó Máté képviselő kedvező jelenség­ként említette meg, hogy 1984- ben az előző évhez képest 14,5 százalékkal több anyagi eszköz jutott iskolaügyi beruházásokra. A tankönyvekre és a tanszerekre is 50 millió koronával többet fordí­tottunk. Az állami költségvetésből és a nemzeti bizottságok költség- vetéseiből csaknem 9 milliárd ko­rona szolgálta az iskolaügyet. - Az anyagi erőforrások és a szükség­letek összehangoltságát tette le­hetővé az Iparügyi Minisztérium vállalataiban terven felül elért nye­reség. További növelésének tarta­léka egyes üzemekben a veszte­ség csökkentése - mondotta fel­szólalásában egyebek között Jar­mila Kohútová képviselő. Emil Matejíček, az SZSZK egészségügyi minisztere ezután választ adott az egyik képviselői felszólalásban elhangzott észre­vételre, miszerint nem kielégítő a szív- és a vérkeringési betegsé­gek gyógyfürdői kapacitása. Hangsúlyozta, -hogy a tárca a be­fogadóképesség szüntelen növe­lésére törekszik. Az első naprendi pont vitáját František Mišeje szlo­vák pénzügyminiszter zárta le, majd a képviselők jóváhagyták az SZSZK 1984. évi állami zárszá­madását. Délután Štefan Urban, az SZSZK iparügyi minisztere fűzött magyarázatot a kormány jelenté­séhez, amely az ipari tárcában a másodlagos nyers- és alap­anyagok felhasználásáról szól. (Beszédét lapunk 3. oldalán is­mertetjük) A vitában az SZNT bizottságainak közös állásfoglalá­sát Vladimír Fašang képviselő is­mertette. A bizottságok egyrészt elismerték az e területen eddig kifejtett igyekezetei, másrészt konkrétan bírálták a másodlagos nyersanyag hasznosításának gát­ló körülményeit. Mária Balážová képviselő sürgető fontosságúnak minősítette a tervszerű irányítás, az átfogó jogszabályrendezés, va­lamint a tárcaközi együttmúködés elmélyítése útján teendő konkrét lépéseket. - A hulladékgyűjtés vi­szonylatában felvásárló hálóza­tunk jelentősen lemarad a CSSZK-hoz képest. Ezen túlme­nően a másodlagos nyersanyag egy részét, feldolgozó üzemek és technológiai berendezés híján, kénytelenek vagyunk exportálni - mondotta felszólalásában Dani­el Zábojník képviselő. Krocsány Dezső, az SZNT alelnöke kifejtet­te azt a nézetét, hogy az adott helyzet feltétlenül megkívánja minden szinten az irányító munka tökéletesítését, továbbá e problé­makörrel kapcsolatban a népgaz­dasági ágazatok összhangolt programjainak kidolgozását. Ján Pikula felszólalásában tüzetesen ismertette a hulladék nyersanyag gyűjtésének és felhasználásának NDK-beli pozitív tapasztalatait. Štefan Lazar, az SZSZK bel­ügyminisztere mondanivalóját a következőképpen összegezte:- Egyértelműen megállapítható, hogy a nemzeti bizottságok és a Nyersanyagfelvásárló Vállalat jelentős eredményeket ért el, és nagy tapasztalatra tett szert a má­sodlagos nyersanyag lakosságtól és szocialista szervezetektől való felvásárlásában. Hiányát érzik azonban a nagyobb, szélesebb és korszerűbb anyagi-műszaki alap­nak, főleg a gépeknek és a gépi berendezésnek, valamint hézagos a begyűjtő és a felvásárló hálózat.- Nem elég csupán hangoztatni az ipari hulladék és a másodlagos nyersanyag felhasználásának je­lentőségét, hanem megfontolt, műszakilag és gazdaságilag meg­alapozott koncepciókban egyben meg kell teremteni e folyamat elő­feltételeit is — summázta néhány képviselői felmérés tapasztalatait Viera Fridrichová képviselő.- Alapvető jogszabály szükséges- ez volt Olga Pšúriková képvise­lő felszólalásának egyik következ­tetése amely ezt a fontos terüle­tet az országos és a társadalmi szempontoknak, a népgazdaság szükségleteinek megfelelően sza­bályozná. Juraj Moravec bírálta azt, hogy a feldolgozó üzemek sokszor nem veszik át a begyűjtött másodlagos nyersanyagot, noha erre szerződésileg kötelezték ma­gukat. - A jobb hasznosítás mel­lett azonos fontosságú feladat a másodlagos nyersanyag meg­felelő tárolása, illetve a hulladék- mentes technológiák alkalmazása- hangsúlyozta Alexander Beké- nyi képviselő. Štefan Urban ipar­ügyi miniszter zárszava után a képviselők megszavazták a na­pirendi ponttal kapcsolatos hatá­rozatot. A plénumülésen ezután jóvá­hagytak néhány javaslatot a hiva­tásos bírák felmentésére, illetve választására vonatkozóan. Végül Viliam Šalgovič elvtárs beszámolt az SZNT Elnökségének 1985. áp­rilis 19-től kifejtett tevékenységé­ről, majd berekesztette a Szlovák Nemzeti Tanács plénumülését. (gály) Jubilánst tüntettek ki (ČSTK) - Emil Duckýnak, a Bá­novce nad Bebravou-i Zornica vállalat igazgatójának 60. születésnapja alkal­mából a CSKP és a szocialista társa­dalom javára kifejtett sokéves áldoza­tos tevékenységéért a köztársasági el­nök a Munka Érdemrendet adomá­nyozta. A kitüntetést tegnap Bratislavá­ban Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára adta át a jubilánsnak és Štefan Urban szlovák iparügyi miniszter. Hazánkba érkezett Grósz Károly (ČSTK) - Hivatalos baráti láto­gatásra tegnap Prágába érkezett a budapesti városi pártbizottság küldöttsége Grósz Károlynak, a pártbizottság első titkárának ve­zetésével. A budapesti vendégek, akik a prágai városi pártbizottság meg­hívására érkeztek fővárosunkba, kétnapos látogatásuk során talál­koznak a politikai, gazdasági, kul­turális és társadalmi élet képvise­lőivel, vállalatok és intézmények dolgozóival, s tapasztalatcserét folytatnak a politikai pártmunka kérdéseiről. A Ruzynéi repülőtéren a dele­gáció fogadásán megjelent: Anto­nín Kapek, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, a prágai városi párt- bizottság vezető titkára, František Štafa, Prága főpolgármestere és más személyiségek, köztük Ko­vács Béla, a Magyar Népköztár­saság csehszlovákiai nagykövete. Magas kitüntetések átadása (Folytatás az 1. oldalról) A fogadáson részt vett Milán Václavík vezérezredes, nemzet- védelmi miniszter, František Šal- da, a köztársasági elnök irodájá­nak vezetője, Jiŕí Nečas altábor­nagy, a köztársasági elnök katonai irodájának parancsnoka és Józef Kustra, Lengyelország csehszlo­vákiai diplomáciai ügyvivője. A lengyel katonai küldöttség Mi­lán Václavík vezérezredes társa­ságában ellátogatott a Prága-ča- kovicei Ipari Automatizálási Válla­lathoz. A délutáni órákban a ven­dégek Prága nevezetességeivel ismerkedtek. Munkalátogatás (ČSTK) - Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete tegnap az Észak­csehországi kerületbe érkezett. A kerületi pártbizottság székhá­zában a szovjet vendéget a helyi vezetők tájékoztatták Észak- Csehország fejlesztésének idő­szerű kérdéseiről. Viktor Lomakin innen Most vi­dékére folytatta útját. Ellátogatott a komoranyi Lenin Bányavállalat­hoz, s megismerkedett a bányá­szoknak a félévi szénfejtési terv­feladatok teljesítésére tett erőfe­szítéseivel és munkasikereivel. Körútját a nagykövet a litvinovi Csehszlovák-Szovjet Barátság Vegyiművekben fejezte be. Kapcsolataink sokoldalúan fejlődnek Ľubomír Štrougal fogadta Jorjosz lakovut (ČSTK) - Ľubomír štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Jorjosz lako­vut, a Ciprusi Köztársaság kül­ügyminiszterét, aki hivatalos láto­gatáson tartózkodik hazánkban. A felek áttekintették a jelenlegi nemzetközi helyzetet, és ki­emelték: minden haladó ország fő külpolitikai feladata a világbéke megőrzése, a leszerelés és a né­pek gyümölcsöző együttműködé­sének fejlesztése. Nagyra értékelték a csehezlo- vák-ciprusi kapcsolatok soko'dalú fejlődését, és hangsúlyozták, hogy e kapcsolatok még intenzivebbé tételéhez megteremtik a kellő fel­tételeket a gazdasági együttműkö­dés kiszélesítésével és az árucse- re-forgalom céltudatos növelé­sével. A fogadáson részt vett Bohus­lav Chňoupek külügyminiszter. A megbeszélések után Jorjosz lakovu interjút adott a Csehszlo­vák Sajtóiroda és a Csehszlovák Rádió munkatársának. Ebben ki­emelte, hogy hivatalos csehszlo­vákiai látogatása kifejezi a két or­szág baráti kapcsolatait. A két or­szág álláspontja a jelenlegi nem­zetközi helyzet számos problémá­jának megítélésében azonos vagy nagyon közeli. Jorjosz lakovu ezt követően Karlovy Varyba látogatott. A Kül­ügyminisztérium képviselőinek társaságában megtekintette a für­dőket, s megismerkedett az ottani fürdői gyógykezelés történetével. Todor Zsivkov fogadta Jan Fojtíkot (ČSTK) - Todor Zsivkov, a Bolgár KP KB főtitkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke tegnap Szófiában fogadta Jan Fojtíkot, a CSKP KB Elnök­ségének póttagját, a KB titkárát, aki a Bolgár KP KB meghívására baráti munkalátogatáson tartózko­dik Bulgáriában. Jelen volt Szto- jan Mihajlov, a Bolgár KP KB titkára és Jaroslav Hejna, hazánk bulgáriai nagykövete. Napirenden a CSKP KB 15. ülése határozataiból eredő feladatok (Folytatás az 1. oldalról) ni az exportképességről és a kivi­tel hatékonyságáról, s jobban ki kell elégíteni a belpiaci szükségle­teket. Koncepciózusabbá kell ten­ni a minisztérium egyes munkate­rületein végzett munkát, irányítást és ellenőrzést, hogy megfeleljen a jelenlegi követelményeknek. Az ellenőrzés arra is rámutatott, hogy a minisztérium pártszerveze­tének még nagyobb igényesség­gel kell értékelnie a kommunisták viszonyát és hozzájárulását az elért eredményekhez, a vezető dolgozóktól meg kell követelni a kádermunka elveinek követke­zetes érvényesítését, élen kell jár­ni a szemléleti maradiság és a ru­tinszerűség ellen a fegyelem és a rend megszilárdításáért vívott harcban, s ezeket az elveket a mi­nisztérium apparátusa tevékeny­ségének tökéletesítése érdekében is következetesen alkalmazni kell. A továbbiakban a bizottság je­lentést vitatott meg a Közép-cseh­országi kerület pártszervezeteinek gazdálkodásáról, és elemezte a pártbüntetések elleni fellebbezé­seket. Ezután tájékoztatót tárgyalt meg a Német Szocialista Egység- párt Központi Ellenőrző Bizottsága és Központi Pártellenőrzési Bizott­sága küldöttségének csehszlová­kiai látogatásáról. A spartakiád előkészületeiről (ČSTK) - Jindrich Poledník, a CSKP KB titkára tegnap tájéko­zódott az idei országos spartakiád előkészületeiről. Ľubomír Pro- cházkának, a CSKP KB osztály- vezetőjének és Antonín Himlnek, a Csehszlovák Testnevelési Szö­vetség KB elnökének, a spartaki­ád szervező bizottsága elnökének társaságában megtekintette a strahovi stadion nyugati lelátóját, a spartakiád sajtó- és egészség- ügyi központját, majd pedig a gya­korlatozok szálláshelyeit és étkez­déit. Pártaktíva-értekezlet (ČSTK) - Szlovákiai politikai pártaktíva-értekezletet tartottak tegnap Bratislavában a kulturális reszort intézményeinek képviselői. Megvitatták azon intézkedések végrehajtását, amelyeket a CSKP KB Elnöksége által a szocialista törvényesség, erkölcs és fegye­lem megszegése elleni harc haté­konyságának fokozására felszólí­Az arab országok kommunista és munkáspártjainak nyilatkozata (ČSTK) - A moszkvai Pravda mai számában közli az arab országok kommunista és munkáspártjainak nyilatkozatát, amelyet június elején e pár­tok képviselőinek konferenciáján hagytak jóvá. A nyilatkozat megvilágítja azokat a fő következtetéseket és értékeléseket, amelyekre a konferencia résztvevői jutottak az időszerű nemzetközi kérdések és az arab világ helyzete megvitatása során. A konferencia rámutatott az imperia­lizmus agresszív és hegemonista poli­tikájának aktivizálódására az arab vi­lágban és hangsúlyozta, hogy ez a po­litika szorosan összefügg a Szovjetunió­val, a szocialista közösség más or­szágaival és a nemzeti felszabadító mozgalommal való szembenállás im­perialista irányvonalának általános fo­kozódásával. E politika célja amerikai-izraeli ural­mat teremteni a Közel-Keleten és e térséget bevonni az USA agresszív stratégiai terveibe. Az Egyesült Államok Izraellel és a reakciós arab rezsimekkel együttmű­ködve szívósan igyekszik felszámolni a palesztin problémát. E célt szolgálja az ammani egyezmény, amely lénye­gében figyelmen kívül hagyja a palesz­tinok nemzeti jogait, mindenekelőtt a saját független állam alakításának jogát és tagadja a Palesztin Felszaba­ditási Szervezetnek azt a jogát, hogy önállóan képviselje a palesztin népet. A PFSZ válságának mielőbbi megol­dása és egységének felújítása határo­zott ellenállást' követel a kapituláns és kompromisszumos irányzatokkal szemben. Feltétlenül harcolni kell az összes palesztin hazafi, beleértve az El Fatah egységének a helyreállításá­ért az ammani egyezmény meghiúsítá­sa érdekében, ami hazafias palesztin körök közötti nemzeti párbeszéd meg­valósításának előfeltétele. Pártjaink, hangsúlyozza a nyilatko­zat, újból kifejezik szilárd meggyőző­désüket, hogy a palesztin nép törvé­nyes nemzeti jogainak felújítása és a térség igazságos békéjének elérése érdekében feltétlenül le kell mondani minden részleges és különutas megol­dásról, nemzetközi konferenciát kell összehívni a PFSZ feltétlen, független és egyenjogú részvételével. Az arab országok kommunista és munkáspártjai mély aggodalmukat fe­jezték ki a fegyveres összetűzések fel­lángolása miatt a libanoniak és palesz­tinok között Bejrútban, s a harcok azonnali beszüntetésére szólítottak fel. Az arab reakció részt vesz az arab nemzeti felszabadító mozgalom vív­mányainak felszámolására, a libanoni nemzeti és hazafias erők megbénítá­sára, Szíria elszigetelésére, a demok­ratikus Jemen elleni összeesküvés előkészítésére és helyi konfliktusok szí­tására irányuló imperialista tervek megvalósításában. Az imperializmus és az arab reakció különösen felelős az Irán és Irak közöt­ti háború kirobbantásáért és folytatásá­ért. Sürgetően szükséges a katonai akciók azonnali beszüntetése és igaz­ságos, demokratikus, békés rendezés elérése, amely megfelelne mindkét or­szág népei érdekeinek. A konferencia résztvevői szolidaritásukat nyilvánítot­ták az Iraki Kommunista Párttal, s más iraki nemzeti és hazafias erőkkel. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a demokrácia és a politikai szabadság- jogok elérése volt és marad az arab néptömegek egyik fő célja. Ez nélkü­lözhetetlen az imperializmus, a cioniz­mus és a reakció elleni harc sikere szempontjából. A konferencia résztvevői az arab világ helyzetét jellemezve megállapí­tották, hogy az imperializmus, a cioniz­mus és a reakció törekvéseinek aktivi­zálódására az arab nép, a haladó nem­zeti és hazafias erőik növekvő ellenál­lással válaszolnak. Nagy jelentőségű­nek minősítették a Szíria, a paleszti­nok, Libanon nemzeti és hazafias erői közötti szövetség megszilárdítását és a Szovjetunióval folytatott együttmű­ködés erősítését. Az arab országok kommunista- és munkáspártjai nagyra értékelik a de­mokratikus Jemen sikereit és a Jemeni Szocialista Párt forradalmi tapasztala­tait és fontos szerepét az arab felsza­badító mozgalom egységének megszi­lárdítására irányuló erőfeszítésekben. Az arab országok kommunistái szoli­dárisak a szudáni néppel és a Szudáni Kommunista Párttal, Jordánia nemzeti és hazafias erőivel, amelyek nem érte­nek egyet az ammani egyezménnyel. A konferencia résztvevői ugyancsak szolidaritásukat fejezték ki Egyiptom nemzeti és hazafias erőinek harcával. A nyilatkozat rámutat, hogy a Perzsa­öböl térségében és az Arab-félszige­tó levél s az SZLKP KB Titkársá­gának és a szlovák kormánynak ezzel kapcsolatos határozatai alapján foganatosítottak. Jelen volt Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, szlovák kulturális miniszter és Rudolf Ju- rík, az SZLKP KB kulturális osztá­lyának vezetője. ten folytatódik a harc a demokratikus változásokért és az imperialista orszá­gok katonai jelenléte ellen. Az arab népek harcának tapasztala­tai megerősítik, milyen fontos az a sok­oldalú és szilárd támogatás, amelyet a Szovjetunió és a szocialista közös­ség többi országai nyújtottak és nyújta­nak nekik. E kapcsolatok erősítése és elmélyítése alapvető jelentőségű, Az imperializmus jelentős hasznot húz az arab nemzeti és hazafias erők közötti ellentétekből. Nagy erőfeszítést és konkrét lépéseket kell tenni, hogy ezek az erők minden országban és az egész arab világban is egyesüljenek. A konferencián elfogadott nyilatko­zat határozottan elítéli a globális atom­konfrontációra irányuló politikát, ame­lyet az Egyesült Államok és szövetsé­gesei folytatnak. Rámutat, hogy az Egyesült Államok vezette imperialista erők agresszív politikájával szemben áll a Szovjetunió békepolitikája. Az egész emberiség számára történelmi jelentőségű a Szovjetunió szilárd elvhű politikája, amelynek célja megszilárdí­tani a békét és megóvni az emberisé­get az atomkatasztrófától. A konferencia nyilatkozata felszólítja az arab népet, a haladó nemzeti és hazafias erőket és az arab országok kormányait, hogy erősítsék kölcsönös együttműködésüket, mélyítsék el a Szovjetunióval és a világ felszabadí­tó erőivel folytatott együttműködésüket az amerikai imperializmus és cioniz­mus terveinek sikeres meghiúsítása, a béke, a demokrácia és a haladás érdekében. ÚJ szú 2 1985. VI. 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom