Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-20 / 143. szám, csütörtök
Az amerikai űrfegyverkezés nehezíti az európai párbeszédet A leszerelés kérdéseiről tanácskozik a Szocialista Internacionálé írod: M krónika hír mozaik (ČSTK) - Stockholm közelében, Bommersvikben megnyílt a Szocialista Internacionálé Irodájának ülése. A fórumon 30 szociáldemokrata és szocialista párt képviselteti magát, s meghívták több nemzetközi szociáldemokrata szervezet képviselőit is. A megnyitón Olof Palme svéd kormányfő, a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt elnöke megállapította, hogy a Szocialista Internacionálé legfőbb feladatának tekinti a békéért vívott küzdelmet és a fegyverkezési hajsza megállítását. Különösen fontos ez most, amikor annyi fegyver, sőt atomfegyver halmozódott fel, hogy pusztulással fenyegeti a civilizációt - mondotta. Az ENSZ-ben a kozmosz békés kihasználásáról (ČSTK) - Az ENSZ székhelyén megkezdődött a világűr békés kihasználásával foglalkozó bizottság ülésszaka. Az általános vitában felszólalt indiai küldött egyebek között hangsúlyozta, országa következetesen ellenzi a világűr militarizálását. A svéd küldött is hasonló véleményének adott hangot, s kijelentette, Svédországot aggasztja a lázas fegyverkezésnek a világűrre való kiterjesztése. Az ENSZ-bizottság folytatja általános vitáját. (ČSTK) - Antonio Ramalho Eanes portugál államfő az ország politikai pártjait új koalíciós kormány megalakítására szólítolfe fel. Az államfő ezzel szeretné megoldani a múlt héten kirobbant kormányválságot. Mint ismeretes, a Szociáldemokrata Párt kilépett a ko(ČSTK) - Izraelben folytatódnak a dolgozók kiterjedt sztrájkakciói tiltakozásul a csökkenő életszínvonal és a nagy mértékű Infláció ellen. Izraeli forrásokra hivatkozva a Tisrin szíriai napilap azt Irta, hogy Izraelben több mint 200 ezer ember sztrájkol. Tegnap léptek sztrájkba a benzinKÖSZÖNTŐ ■ A legdrágább édesanyát, nagymamát, dédmamát, özv. Mat Iák Istvánné Kamenický Annát (Čalovo) 73. születésnapja alkalmából szívük egész szeretetével köszöntik, és köszönik mindazt, amit értük tett: a sok jót, szeretetet, gondviselést, s kívánnak jó egészséget és nyugodt, békés éveket szerettei körében szerető 4 fia, lánya, menyei, veje, 13 unokája és'13 dédunokája. Ú-1698 ■ A legdrágább édesapa és nagyapa, id. Ocsenás József Perbenyiken (Pribeník) június 4-én ünnepelte 50. születésnapját. Jubileuma alkalmából hosszú, boldog életet kíván fia, Józsi, menye, Aranka és unokája,Tündi. Ú-1700 MEGEMLÉKEZÉS ■ Mély fájdalommal emlékezünk a felejthetetlen férjre, édesapára, apósra és szerető nagyapára, Hrúza Lajosra (Nové Zámky), akit a halál 1984. június 20-án ragadott ki szerettei köréből. Tisztelettel és sok szeretettel gondol rá felesége, leánya, veje és 3 unokája. Ú-1444 Willy Brandt, a Szocialista Internacionálé elnöke bevezetőjében bírálta az amerikai űrfegyverkezési terveket. Az ún. hadászati védelmi kezdeményezés nemcsak a genfi tárgyalásokat neheziti meg, hanem a biztonsággal kapcsolatos európai párbeszédet is - hangsúlyozta. Bejelentette, hogy a leszereléssel a Szocialista Internacionálé külön konferenciája foglalkozik majd, amelynek összehívását ez év októberére tervezik Bécsben. Brandt rámutatott a leszerelés és a világgazdaság bonyolult problémái közötti összefüggésekre. A jelenlegi ülésen foglalkoznak a világgazdaság helyzetével, nagy gondot fordítanak a közel- keleti és a dél-afrikai helyzetre, valamint a közép-amerikai válságra. alíciós kormányból és a Szocialista Párt- amelyet Mario Soares kormányfő vezet - a parlamentben nem rendelkezik a szükséges többséggel. Eanes felhívásával igyekszik megelőzni a parlament feloszlatását és az idő előtti választások kiírását. kutak dolgozói és ez megbénította a közúti forgalmat. A sztrájkolókhoz csatlakoztak Bisan város lakói is, akik közölték, hogy mindaddig sztrájkolni fognak, amíg a kormány nem tesz eleget a béremelési követeléseknek és nem tesz hatékony intézkedéseket az infláció ellen. ■ Szemünkben könnyel, szivünkben soha el nem múló fájdalommal emlékezünk a legdrágább férjre, gondos édesapára, szerető nagypapára és jó apósra, Reznyák Jánosra (Izsa - lža), akit a halál hosszú betegség után 1984. június 20-án, életének 53. évében örökre kiragadott szerető családja köréből. Akik ismerték, szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra nagyon szomorú első évfordulón. Jóságát, szeretetét soha nem feledik, s emlékét örökre szívükben őrzik: fájó szívű felesége, Izabella, gyermekei: Jani, Klotild, Zsuzsi, menye, lla, vejei: Dezsi és Elek, valamint kis unokái: Rolika, Deniska, Tündiké, Marianna és Zsuzsi- ka. Ú-1655 ■ Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a felejthetetlen, drága jó férjre, édesapára, fiúra, testvérre, Randlísek DuSanra (Gemerská Panica), aki 1983. június 20-án 21 éves korában búcsúszó nélkül távozott szerettei köréből. Akik ismerték, szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra oly szomorú második évfordulón. Emlékét örökké őrző felesége, kislánya, Veronika, szülei, testvére, nagyszülei, anyósa, apósa, sógora és az egész rokonság Ú-1653 Csütörtök, 1985. VI. 20. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 04.37, nyugszik 20.40 Közép-Szlovákia: 04.44, nyugszik 20.47 Nyugat-Szlovákia: 04.50, nyugszik 20.53 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlovákia: 05.52, nyugszik 22.50 Közép-Szlovákia: 05.59, nyugszik 22.57 Nyugat-Szlovákia: 06.05, nyugszik 23.03 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK RAFAEL és VALÉRIA nevű kedves olvasóinkat • 1875-ben született Othenio ABEL osztrák paleontológus, az ősélettu- domány úttörője (f 1946). IDŐJÁRÁS Kezdetben derült idő, a délutáni órákban nyugat felől megnövekszik a felhőzet, este helyenként futó eső vagy zivatar lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20-24 fok között. Mérsékelt délkeleti szél. Pénteken borult idő esővel, szombaton változóan felhős idő, már csak néhány helyen lesz futó eső. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet csütörtökön éjjel 8-12, pénteken éjjel 5-9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13-17 fok között, szombaton délen és délnyugaton 20 fok körül alakul. A DUNA VÍZÁLLÁSA Előrejelzés 1985. június 20-ra: Bratislava: 290, apad Medveďov: 280, apad Komárno: 270, apad Štúrovo: 265, apad ■ Vlagyimir lljics Lenin és a csehszlovák politikai plakát- művészet címmel kiállítás nyílt az uljanovszki Lenin Múzeumban. A csehszlovák plakátművészet mesterei alkotásainak fó témája Vlagyimir lljics Lenin élete és munkássága, az SZKP és a szovjet állam története. Nagy érdeklődést keltettek azok a plakátok, amelyek Lenin csehszlovákiai tartózkodásával, illetve a prágai és a bratislavai Lenin Múzeum megnyitásával kapcsolatosak. Kozmetikumok kiállítása és vására (Tudósítónktól) - A bratislavai Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központban tegnap árusítással egybekötött kiállítás nyílt. A varsói Pollena vállalat hat üzeme és a Cosmex vállalat 42 féle kozmetikai terméket kínál az érdeklődőknek. A központba látogatók 13 fajta krém, hatféle dezodoráló, rúzsok, körömlakkok, parfümök, samponok, bőrápoló szerek közt válogathatnak. A rendezvény szervezői az újságíróknak elmondották, hogy a kiállított termékek a legjobbak közül valók, és természetes alapanyagok, gyógynövények felhasználásával készültek. Az ismert lengyel kozmetikai cég egyébként a rövidesen sorra kerülő Incheba nemzetközi vegyipari vásáron is bemutatkozik, ahol 19 újdonsággal ismerteti meg a szakembereket és a kiállítás látogatóit. A kulturális központban június 26-ig naponta 11 -tői 13-ig és 14-től 17 óráig lengyel kozmetikus tájékoztatja az érdeklődőket. D. T. (Tudósítónktól) - Tegnap Bratislavában Vendelín Péter osztályvezető elnökletével ülésezett az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának nyári munkákat irányító bizottsága. A résztvevők megállapították, hogy a színvonalas irányítás és rugalmas szervezés hatására meggyorsultak a takarmánybetakarítási és növényápolási munkák. A mezőgazdasági vállalatok minden lehetőséget kihasználnak a bő termés begyűjtésére és a nagy hozamok elérésének biztosítására. Szlovákia mindhárom kerületében befejezés felé közeledik az évelő takarmányok betakarítása. A bizottság határozata szerint Mi Hol O Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: Winnetou, 3. rész (NSZK) 15.30, 18, 20.30 •HVIEZDA: A Rózsaszínű Párduc nyoma (angol) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: Georgia barátai (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • POHRANIČNÍK: Órült római vakáció (olasz) 14.30,17,19.30 • PRAHA: Arany-tavacska (amerikai) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 •SLOVAN: Karrier (cseh) 15.30, 18, 20.30 • TATRA: Fegyverek Nagy Péternek (szovjet) 15, 17.30, 20 • HVIEZDA-KERTMOZI: A gyilkos esernyő (francia) 21 • SZABADTÉRI MOZI: Szomszéd szeretők (francia) 21 KOŠICE • DRUŽBA: Henry és Xénia (NDK) • MLADÁ GARDA: A Rózsaszínű Párduc nyoma (angol) • SLOVAN: Arany-tavacska (amerikai) • SZAK- SZERVEZETEK HÁZA: Alvilági lázadás (román) • ÚSMEV: Filmmúzeum • KERTMOZI: Fáraó (lengyel) SZÍNHÁZAK MŰSORA • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Harang torony nélkül (19) • KIS SZÍNPAD: A tenger asszonya (19) •STÚDIÓSZÍNPAD: Kispolgári esküvő (19) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA (ÚJ SZÍNPAD): A csárdáskirálynő (19) • DARNICA: Egy szekérnyi fájdalom (19) • MATESZ: (Szőgyén - Svodín) - A lusta királyság (11) • THÁLIA: (Borsi - Borša) - Csapodár madárka (19.30) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 6.00: Hírek. 6.10: Reggeli zene. 6.30: Tudomány és technika. 6.50: Hírek, sport. 9.30: Óvodások műsora. 12.00: Hirek. 12.10: Szórakoztató zene. 12.55: Sajtószemle. 14.00: Hírek. 14.05: Tánczene. 14.40: Tudomány és technika (ism.). 17.00: Kedvelt dallamok. 17.30: Napi krónika. TV-MÚSOR BRATISLAVA 8.50: Hírek 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.20: A szlovák monumentális képzőművészet (ism.) 9.50: A dalnak élnie kell. Csehszlovák-szovjet film (ism.) 11.20: A Televízió diszpécserszolgálata 11.50: Azimut. Katonák magazinja (ism.) 12.30: Hírek 15.35: Hírek 15.40: Iskolatévé (ff.) 16.00: Orosz nyelv gyerekeknek. 8. lecke 16.25: Képek az NDK-ból. Dokumentu mfi lm 16.55: Földünk titkai. Dokumentumfilm (ff.) 17.20: Kapcsolatok. Pedagógiai magazin (ism.) 17.40: Orvosi tanácsok (ism.) 17.50: Autósok, motorosok magazinja (ism.) 18.20: Esti mese (ism.) 18.30: A Jezerka stúdió műsora. Tévémagazin 19.10: Gazdasági jegyzetek a napokban minden erőt a takarmány betakarítására kell összpontosítani, hogy még az aratás előtt a tárolóhelyekre kerüljön és a mezőgazdasági vállalatok jól felkészülve kezdhessék meg a repce, az őszi árpa és később a búza aratását. (balla) 19.30: Tv-Híradó 20.00: Gróf Monte-Cristo. Francia filmsorozat. 6. rész 21.00: Ünnepi hangverseny a Csehszlovák Spartakiád tiszteletére 22.00: Távlatok. Tudományos magazin 22.40: Jean Francois Millet. Francia dokumentumfilm 23.05: Hírek BRATISLAVA 16.55: Hírek 17.00: ,,Kerék, kerék, malomkerék“. 17.25: Radar. Honvédelmi magazin (ism.) 17.40: Peter Kozma, az ütőhangszerek művésze. Zenés portréfilm 18.05: A rendőrség naplójából 18.15: A 21. emelet adása. Ifjúsági műsor 19.10: Esti mese 19.30: Tv-Híradó 20.00: Találkozás szovjet művészekkel. J. S. Bach műveiből 20.50: Baráti találkozó. Képek a Szovjetunió népeinek életéből 21.10: Ugyancsak fontos, ... 21.30: Időszerű események 21.56: Idójárásjelentés 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.10: Egy kis szerencsével. Svéd bűnügyi filmsorozat. 5. rész (ism.) A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 12.30: Hírek 12.50: Dokumentumfilmek a képernyőn 13.30: Mozart-hangverseny 14.00: Hírek 14.05: Orosz nyelvtanfolyam 14.35: Gyermekfilm 15.40: Operaáriák 16.05: Küldetés 16.35: Rajzfilm 16.45: Ma történt a nagyvilágban 17.00: A világ és az ifjúság 17.45: A cél kiválasztása. Szovjet film, 1. rész 19.00: Tv-Híradó 19.35: Moszkva - San Diego (Kalifornia) tévéhíd 21.00: Ma történt a nagyvilágban 21.20: A tavasz tizenhét pillanata. Szovjet tévéfilmsorozat. 11. rész 22.25: Hirek - 22.30: Zenés műsor BUDAPEST 8.25: Tévétorna 8.30: Szünidei matiné 9.30: Menekülés az arany földjéről. Csehszlovák filmsorozat. 10.25: Képújság 16.10: Hírek 16.15: Zeman őrnagy. Csehszlovák filmsorozat. A harapófogó 17.35: Perpetuum mobile. 18.20: Képújság 18.25: Telesport 18.50: Adni érdemes... 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-Hiradó 20.00: Családi kör. És velem mi lesz, 20.45: Hírháttér 21.35: Szép szó 22.30: Tv-Híradó 3 22.40: Himnusz II. MŰSOR 18.30: Az öreg bánya titka. Ifjúsági tévéfilmsorozat. 19.05: Képújság 19.10: Csajkovszkij: V. szimfónia 20.00: Gondolkodó. Tudományos magazin 20.50: Tv-Híradó 2 « 21.10: A mi családunk. Rövidfilm 21.20: S. O. S. gyermekfalu. Bernie Paul koncertje 21.50: A harmadik vendég. Svájci bűnügyi filmsorozat. 1 .rész 22.50: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) ■ Harminckét száz éven felüli lakos él az NDK fővárosában. Többségük nő. Berlin legöregebb lakosa, Martha Spitz októberben ünnepli 105. születésnapját. Az átlagos életkor növekedésének ellenére Berlin lakossága fiatal, az átlagos életkor 36 év. Színházi tapasztalatcsere (Tudósítónktól) — Az óv végén, várhatóan Prágában vendégszerepei, a budapesti Katona József Színház. Ennek kapcsán Székely Gábor, a színtársulat igazgatója és rendezője találkozott a cseh színházi élet jeles képviselőivel. A magyar vendég, aki Örkény Macskajátékának rendezőjeként Prágában nagy népszerűségnek örvend, elmondta, hogy a társulat előreláthatólag Füst Milán Boldogtalanok c. drámáját mutatja be. A darab tévéváltozatát, - amelynek sikerét Gobbi Hilda, Sinkó László, Papp Vera és Csomós Mari kiváló színészi alakítása is fokozta - a résztvevők videofelvételről tekintették meg. (Jen) Eanes el akarja kerülni a parlament feloszlatását SRÍ LANKA A kormány megállapodása a tamil szeparatistákkal (ČSTK) - A Srí Lanka-i kormány bejelentette, hogy az ellenségeskedések megszüntetése céljából megállapodást kötött a nagyobb tamil szeparatista csoportokkal. Lalith Athulathmudai, a belbiztonsági ügyek minisztere leszögezte: a kormánycsapatok tiszteletben tartják a megállapodást, de azonnal akcióba lépnek, ha a kisebb tamil csoportosulások a maguk részére azt nem tartják kötelezőnek. A miniszter szavai szerint a mostani megállapodás segít megteremteni a szingalézek és tamilok közötti problémák politikai rendezéséhez elengedhetetlenül szükséges légkört. Srí Lankában tegnap további 1 hónappal meghosszabbították a rendkívüli állapotot, annak ellenére, hogy a tamil szeparatisták közölték: beszüntetik terrortámadásaikat, amelyekkel ki akarták kényszeríteni saját államuk megalapítását. A szeparatisták tevékenysége idézte elő a gyakori zavargásokat, ami miatt a kormány első ízben két évvel ezelőtt rendelte el a rendkívüli állapotot, majd havonta meghosz- szabbította. A mostani hosszabbítást az elnök szóvivője azzal indokolta, hogy az „megelőző“ intézkedés. Sztrájkok Izraelben APRÓHIRDETÉS Minden erőt a takarmány betakarítására &ÚJ SZÓ Kiadja Szlovákia Kommunista Párt|a Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csető János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10. telefon 309. 331-252, 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18 gazdasági ügyek: 506-39 Távíró 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanovičova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5. telefon 337-823. 337-825 Hirdetési iroda a közieteknek 815 80 Bratislava, Vajanského nábrežie 15 II emelet telefon 551-83. 544-51 Előfizetési di| havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kčs 14,70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Index 48 011 Kčs 13,- Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6