Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1985-05-12 / 109. szám, vasárnap
Jozef Lenárt elvtárs beszéde (Folytatás a 4. oldalról) musban nyilvánul meg - a visszaverése tőlünk a politikai elvszerü- séget, az eszmei szilárdságot, a kérdések alkotó megoldását, a marxizmus-leninizmus alapelvei revidiálására irányuló törekvések elleni szüntelen harcot követeli meg. A jobboldali veszély elleni harc feltétlen szükségszerűségét indokolja meg továbbá az a tény, hogy a fejlett szocializmus építésének új feladatait kell megoldanunk. Ez alkotó hozzáállást, útkeresést és kísérletezést kíván meg. Az optimális megoldás kidolgozása nem könnyű dolog, mivel konfliktusokkal jár és le kell küzdeni a maradi- ság erejét. Ebben a küzdelemben nem érünk el sikert, ha olyan ki- utakat és eljárásokat választunk, amelyek ugyan divatosnak tűnnek, a valóságban azonban visz- szafelé, a régihez és a túlhaladotthoz vezetnek. Az ilyen gyakorlat irányzataival nem egyszer találkozunk azokban az esetekben, amikor nem elég tudományos a megismerés, nem tartják tiszteletben a materialista dialektika módszertanát, nincs elegendő forradalmi felelősségérzet és kitartás a párt politikájának megvalósításában. Számunkra a fő kiutat a szocializmus törvényszerűségeinek és alapelveinek ismerete adja, amely érett időszakában új, habár nem mindjárt megismert lehetőségeket és előnyöket nyit. Ezeket a törvényszerűségeket mélyenszán- tóbban tanulmányoznunk kell, el kell sajátítanunk és felhasználnunk a gyakorlatban. Az SZKP KB legutóbbi ülése, Gorbacsov elvtársnak, a párt főtitkárának jelentős beszéde új erővel szemléltetik, hogyan törekszenek a szovjet kommunisták a kérdések ilyen alkotó, valóban lenini megoldására, a társadalom előrehaladására. A fejlett szocializmus látóhatárából indul ki, összekapcsolja a kommunista távlatot a mai realitással, s a társadalom új minőségi színvonalának elérésére irányul, mégpedig a szó legtágabb értelmében. Sok kulcsfontosságú kérdés megoldásáról van szó. Vonatkozik ez a népgazdasági tervezésre, amelyet a szocializmus nagy előnyeként tovább kell tökéletesíteni a kibernetikai ismeretek felhasználásával és a szövetségi kapcsolatok rendszerével. Vonatkozik ez a javadalmazásra, ahol nem szabad átugrálnunk a fejlődési szakaszt, hanem következetesen és szigorúan alkalmazni kell az érdemszerűséget a kollektívák és az egyének munkaeredményeinek pontos nyilvántartásával és mérésével. Vonatkozik ez az egész gazdasági mechanizmus tökéletesítésére, hogy kifejezően gyorsítsa a termelőerők fejlesztését. Azonban nemcsak a termelőerők fejlesztése a cél, hanem a termelési és általában a társadalmi kapcsolatok tökéletesítése is. Éppen ezzel függ össze a szocialista államiság és demokrácia, az önigazgatás és a politikai rendszer valamennyi láncszeme működése tökéletesítésének szükségszerűsége. A CSKP Központi Bizottsága alkotó eljárások keresésére és alkalmazására hívja fel az egész irányító szférát, a tudósokat, a társadalmi szervezetek tisztségviselőit, a dolgozók széles körét. Minden szinten, a társadalom életének valamennyi területén nagy szükség van az ilyen hozzáállásra. Teljes mértékben sikert kívánunk a genfi szovjet-amerikai tárgyalásoknak. Ha azonban az USA kormánya NATO-beli szövetségeseivel együtt továbbra is katonai fölény megszerzésére igyekszik, akkor mindent megteszünk a stratégiai egyensúly megőrzéséért. Ebben az értelemben aktívan szilárdítani fogjuk az európai szocialista országok katonai-politikai szövetségét, amint azt kifejeztük a Varsói Szerződés érvényessége meghosszabbításának aláírásával, s az ebből eredő valamennyi kötelezettségünk teljesítésével. Tudatában vagyunk a lenini felhívás szüntelen érvényességének, miszerint minden forradalomnak csak akkor van értéke, ha védekezni képes! A tegnapi ünnepi ülésen Husák elvtárs kifejezte államunk külpolitikájának alapvető álláspontját. Biztosítjuk a CSKP Központi Bizottságát és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányát arról, hogy teljes mértékben támogatjuk ezt a politikát, amely országunk és a Szovjetunió kapcsolatainak további erősítésére, a szocialista közösség egységének szilárdítására, a világ békemozgalmának, a haladó erőknek és az antiimperialista küzdelem hazafias erőinek támogatására irányul. Tisztelt elvtársak! Legfelsőbb párt- és állami szerveinknek történelmi évfordulónk alkalmából közzétett felhívásában egyebek között a következőket olvashatjuk: ,,Az az ország, amely hazánk, amely egész nemzedékek munkájára és álmaira épült, amelynek mai arculata döntő mértékben az elmúlt negyven év szocialista törekvéseinek eredménye, ez az ország közös tulajdonunk. Tőlünk, a mi mostani törekvéseinktől függ holnapi arculata, népünk boldog jövője. Ne szalasszuk el ezt a lehetőséget, s teljesítsük ezt a küldetésünket. Tetteinkkel fejezzük ki szeretetünket gyönyörű hazánk és odaadásunkat a szocializmus iránt.“ Engedjék meg, hogy erről a helyről is kijelentsem: Szlovákia népe - a munkások, a földművesek, az értelmiségiek, az idősebb és a fiatalabb nemzedék tagjai mindent megtesznek azért, hogy tovább vigyék az eddig létrehozott művet. Ez a mű a csehek, a szlovákok és a nemzetiségek tagjai egyetértő munkájának, közös igyekezetének eredménye. E jubileum alkalmából még mélyebben átérezzük nemzeteink és nemzetiségeink minőségileg új, valóban elvtársi kapcsolatainak jelentőségét. Ezeket a kapcsolatokat egyre jobban áthatja a kölcsönös tisztelet, a testvéri együttműködés és az internacionalista segítség. Kifejezzük eltökéltségünket arra, hogy védelmezzük, rendszeresen elmélyítjük és erősítjük ezeket a kapcsolatokat, mint köztársaságunk egységének és erejének egyik alapvető pillérét. Járuljunk hozzá, hogy szülőhazánk, Szlovákia még gyümölcsözőbben, hathatósabban segítse elő drága Csehszlovák Szocialista Köztársaságunk fejlődését. Dicsőség a győzelmes Szovjetuniónak, dicsőség a szovjet népnek és lenini kommunista pártjának, dicsőség fegyveres erőinek, a béke, a demokrácia, a szocializmus és a haladás védőpajzsának! Erősödjön a szocialista közösség országainak egysége! Dicsőség a szabadság és a függetlenség csehszlovákiai harcosainak, dicsőség az új élet építőinek! Dicsőség a munkásosztálynak és forradalmi élcsapatának - Csehszlovákia Kommunista Pártjának! Erősödjön tovább a csehek, a szlovákok és nemzetiségeink egysége! Győzedelmeskedjen a béke! (Alcímek: Új Szó) Elvtársak! Amikor negyven év telik el a második világháború óta, hadd említsem meg a háború és a béke kérdésére vonatkozóan azt a tanulságot, felismerést, hogy a háború ellen akkor kell harcolni, amikor még nem kezdődött meg. Mindent meg kell tenni azért, hogy elháruljon az új tragédia, hogy a háborút kizárják az államok közti nézeteltérések megoldásának eszközeiből. Csehszlovák Szocialista Köztársaságunk, a szocialista közösség - melynek élén a Szovjetunió áll - szilárd részeként mindent elkövet azért, hogy enyhüljön a nemzetközi feszültség, hogy érvényre juttassák az államok és a nemzetek közti becsületes együttműködést, hogy győzedelmeskedjen a békés egymás mellett élés elve. Napjainkban kiváltképpen sürgető a küzdelem ennek az alapelvnek, a világon a biztonság kezességének érvényre juttatására. Abban az időben, amikor az imperializmus legreakciósabb körei katonai konfrontációra törekednek, felemeljük szavunkat a fegyverkezés új fordulójának megindítása és a világűrbe történő átvitele, Európában további közepes hatótávolságú, a Szovjetunióra és szövetségeseire irányuló rakéták elhelyezése ellen, a fegyverek további felhalmozása ellen, akkor, amikor csökkentésükről tárgyalnak. Nyugtalanít továbbá bennünket a nyugati szomszédainknál levő helyzet. Az NSZK uralkodó körei egyre nyíltabban támogatják a re- vansisták durva, arcátlan tetteit. A szlovákiai közvélemény nevében tiltakozunk az ellen, hogy a revansizmus ismét hivatalos politikává váljon Európában. Felháborodással elítéljük azt, hogy az NSZK területén meggyalázzák a nácizmus áldozatai millióinak emlékét, amint azt Reagan Bitt- burgban tette. Az efféle tények kifejezően bizonyítják, miképpen destabilizálja a nemzetközi helyzetet az USA militarista politikájának összekapcsolódása a nyugatnémet revansizmussal. A szovjet nép mindenkor a csehszlovák nép hű barátja és megbízható szövetségese JUfllJ KANDALOV ELVTÁRS BESZÉDE ÚJ SZÚ 1985. V. 12. Tisztelt Jozef Lenárt elvtárs! Tisztelt Peter Colotka elvtárs! Tisztelt elvtársak, barátaim! Engedjék meg, hogy a főkonzulátus és a többi bratislavai szovjet intézmény nevében szívélyes jókívánságaimat fejezzem ki Szlovákia valamennyi dolgozójának a nagy ünnep, a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca betetőzésének és Csehszlovákia felszabadításának 40. évfordulója alkalmából. Engedjék meg, hogy őszinte köszönetét mondjak Jozef Lenárt elvtársnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZLKP KB első titkárának azokért a kedves szavakért, amelyeket az SZKP, a szovjet állam és a szovjet nép címére mondott, valamint a szovjet hadsereg felszabadítói küldetése, a megbonthatatlan szovjet -csehszlovák barátság és sokoldalú együttműködés nagyra értékeléséért. A fasiszta Németország felett aratott győzelem 40. évfordulóját a testvéri szocialista országok népei és a világ haladó közvéleménye velünk együtt ünnepli, kifejezve a szovjet nép iránti rendkívüli tiszteletet, hiszen ez a nép viselte a második világháború legnagyobb terhét. Attól a perctől kezdve, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, a második világháború túlnőtte az imperialista államok közötti ellentétek kereteit, s két ellentétes társadalmi rendszer - a kapitalizmus és a szocializmus - konfrontációjává vált. A fasiszta Németországgal folytatott harcokban teljes mértékben megmutatkozott a szocializmus legyőzhetetlen életképessége, hatalmas politikai, szociális, gazdasági, ideológiai és szellemi lehetőségei s tagadhatatlan előnyei a kapitalizmussal szemben. A Nagy Honvédő-Háború a párt és a nép egységét, a munkásosztály, a parasztság és a dolgozó értelmiség megbonthatatlan szövetségét, valamint a Szovjetunió nemzeteinek barátságát és testvériségét demonstrálta. A szovjet nép és fegyveres erői a kommunista párt vezetésével megvédte a szocialista haza szabadságát és függetlenségét, megvédte Nagy Október örökségét. Döntő mértékben járultak hozzá a fasiszta Németország és szövetségesei feletti győzelemhez, az európai népeknek a fasiszta iga alóli felszabadításához, a világ civilizációjának védelméhez, és becsülettel teljesítették hazafias és internacionalista kötelességüket. Ebben rejlik legnagyobb érdemük az emberiség szempontjából. A győzelem elérésében a Hit- ler-ellenes koalíció országai is részt vettek. A fasiszta betolakodók ellen hősiesen harcoltak számos európai ország katonai és partizánegységei s az ellenállási mozgalom résztvevői. Harci dicsőség övezte Ludvík Svoboda első csehszlovák hadtestének katonáit, akik a szovjet hadsereggel vállvetve harcoltak mind a Szovjetunió területén, mind pedig Csehszlovákia felszabadítása során. Az antifasiszta harc történetébe beírták nevüket a CSKP vezetői, s dicső fejezetként vonult be a Szlovák Nemzeti Felkelés és a Cseh Nép Májusi Felkelése. A közös harcban edződött és szilárdult a szovjet-csehszlovák barátság, amely kiállta az idő próbáját, s ma is a két ország érdekeit szolgálja. Ha értékelni akarjuk a háború utáni időszakot és azokat az eredményeket, amelyeket a szovjet és a csehszlovák nép a szocialista és a kommunista építésben elért, teljes joggal elmondhatjuk, hogy a győzelem és a felszabadulás nevében hozott áldozatok nem voltak hiábavalóak. A gazdaság, a tudomány, a kultúra fejlesztésének, a művelődésnek, a szovjet és a csehszlovák nép szellemi színvonala és anyagi gazdagsága emelésének évei voltak ezek. A szocialista közösség létrejöttének és megszilárdulásának időszaka volt, amely közösség ma az imperializmus agresszív erőivel szembeszálló fő erőt képezi, amely nagy történelmi rendeltetést teljesít: megőrizni a békét, s elhárítani az atomkatasztrófa veszélyét. Elvtársak! A szocializmusnak a világ társadalmi fejlődésére gyakorolt hatása az elmúlt négy évtized alatt a szó legnemesebb értelmében forradalmasító, mély és sokoldalú volt. Ennek eredményeként a világban a szocializmus javára alapvetően megváltozott a kölcsönös erőegyensúly. Az imperializmusnak nem volt többé lehetősége, hogy korlátlanul és büntetlenül döntsön a népek sorsáról. Ám a legreakciósabb imperialista erők az Egyesült Államokkal az élen nem békéitek meg a második világháború befejezése utáni történelmi fejlődéssel. A kapitalizmus általános válságából úgy próbálnak kiutat találni, hogy kiélezik a nemzetközi helyzetet, kezdeményezik a lázas fegyverkezést, s a szocializmus és a kapitalizmus közötti ellentétet katonai erő alkalmazásával akarják megoldani. Az ideológiai harcban ugyanakkor igyekszenek igazolni az imperializmust, csökkenteni a Szovjetunió szerepét, félremagyarázni a szocialista közösség békés külpolitikáját s felülbírálni a jaltai és a potsdami egyezményt. Ilyen körülmények között a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok a reakciós imperialista erők törekvéseivel szembeállítják a békepolitikát, a vitás kérdések tárgyalásos rendezését, a békés egymás mellett élés lenini politikáját. A Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa már nemegy békejavaslatot terjesztett elő, amely az emberiségnek az atomháborútól való megmentését, valamint a békés jövő biztosítását célozta. Az imperializmus agresszív szándékainak útjában álló legyőzhetetlen akadály a Varsói Szerződés szervezetébe tömörülő testvéri szocialista országok harci szövetsége. Az élet meggyőzően bizonyította, hogy ez a szövetség már harminc éve szilárdan őrködik népeink történelmi vívmányai felett, és kedvezően hat a világ eseményeinek alakulására. Ezért a Varsói Szerződés érvényességének meghosszabbításáról szóló jegyzőkönyv, amelyet a testvéri országok vezetői Varsóban írtak alá, elismerése volt a szervezet pozitív szerepének, s kifejezte, hogy a Varsói Szerződés gondoskodik a szocialista közösség népeinek és államainak biztonságáról. A nemzetközi imperializmus, főleg az Egyesült Államok vezető körei felelősek azért, hogy a nemzetközi helyzet továbbra is feszült.' Elvtársak! A szovjet nép a fasiszta Németország felett aratott győzelem 40. évfordulóját az SZKP köré tömörülve a munkasikerek és a politikai felemelkedés légkörében üdvözli, és sikeresen teljesíti azt a szociá- lis-gazdasági fejlesztési programot, amelyet az SZKP XXVI. kongresszusa és a központi bizottság ezt követő ülései határoztak meg. A Szovjetunió történelmileg rövid idő alatt óriási gazdasági potenciállal rendelkező, hatalmas szocialista nagyhatalommá vált, s a termelés, a tudomány és a technika számos területén világ- viszonylatban vezető helyet foglal el. Jelenleg a szovjet ipar 16 nap alatt termel annyit, mint az 1940- es évben. A szovjet emberek joggal büszkék az elért eredményekre, és bizalommal tekintenek a jövőbe. A Szovjetunió a szociális-gazdasági és politikai fejlődés olyan szintjét érte el, amely új, a fejlett szocializmus tökéletesítését, a tu- dományos-müszaki haladás eredményeinek mielőbbi felhasználását, a népgazdaság intenzív fejlesztését, valamint a dolgozók jólétének további fokozását célzó még nagyobb szabású célok kitűzésére jogosít fel. Ezért az SZKP soron következő, XXVII. kongresszusa országunk fejlődésének mérföldköve lesz, s határozataira a feladatok nagysága lesz jellemző. A kommunista párt és a szovjet nép a békés tervek kidolgozása során nem feledkezik meg a védelmi képesség megszilárdításáról, s szüntelenül gondoskodik róla. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a központi bizottság áprilisi ülésén kijelentette: ,,A jövőben sem fogjuk sajnálni az erőt annak érdekében, hogy a Szovjetunió fegyveres erőinek minden szükséges meglegyen hazánk és szövetségeseink megbízható védelméhez, hogy semmi sem érhessen bennünket felkészületlenül.“ Elvtársak! A szovjet emberek őszintén örülnek a testvéri csehszlovák nép sikereinek, amelyeket a fejlett szocialista társadalom építése és a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak teljesítése során elért. Csakis a szocializmusban érhettek el Szlovákiában olyan eredményeket, amelyekről az ipar, a mezőgazdaság, a kultúra, a tudomány és a művelődés eddig nem látott fejlődése tanúskodik. Országaink sikereinek egyike a szocialista és a kommunista építés során dinamikusan fejlődő és szilárduló szovjet-csehszlovák együttmüködés a szovjet-csehszlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés értelmében, amely szerződés aláírásának 15. évfordulójáról az elmúlt napokban emlékeztünk meg. A szovjet és a csehszlovák nép a hitleri fasizmus felett aratott győzelem és a felszabadulás 40. évfordulójára békés építőmunka közepette emlékezik, s együtt halad a békéért, a jelenlegi és az eljövendő nemzedékek nagyszerű jövőjéért vívott küzdelemben. Ebben a harcban a szovjet nép mindig a csehszlovák nép hü barátja és megbízható szövetségese volt, és az is marad. Népeink emlékeznek a második világháború tanulságaira, és mindent megtesznek azért, hogy a háború ne ismétlődjön meg. Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártja és Csehszlovákia Kommunista Pártja! Éljen a szovjet és a csehszlovák nép megbonthatatlan barátsága! Éljen a béke! Mindent meg kell tenni a béke megvédéséért