Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-28 / 123. szám, kedd

Magasabb művészi színvonal A XIV. vokális zenei fesztiválról Az ének az ember legtermésze­tesebb zenei kifejezési formái kö­zé tartozik, örömet, megnyugvást hoz számára, kifejezi érzelmeit és gondolatait, s mások számára is érthetővé teszi azokat. A gazda­sági és szociális elnyomás idején az ellenállás egyik eszköze volt. Segített az összefogásban, a for­radalmi eszmék terjesztésében. A művészetek közül a karéneklés az osztályharc egyik leghaszno­sabb eszköze volt. Ennek a forra­dalmi hagyománynak a folytatása­ként jött létre a Bratislava Arany­koszorújáért rendezett szlovákiai énekkari verseny. 1979 óta egy másik fesztivál, a vokális zene ünnepe keretében kerül sorra. A háromévenként rendezett ün­nepség Szlovákia legjobb amatőr kórusainak seregszemléje, amely a Szlovák Filharmónia hangver­senytermében Bratislava felsza­badulása jubileumának idején zajlik. A vokális zene ünnepe ran­gos rendezvénnyé fejlődött, amelyre egyre több jeles külföldi szakember és vendégkórus érke­zik. A hazai élkórusok körében pedig fogalommá és fórummá vált. Lehetőség az A kategória (a Nép­művelési Intézet versenyszabály­zata alapján), szlovákiai viszony­latban a legelőkelőbb minősítés, megszerzésére. A rangsorolás három évre szól, és az idő lejártá­val, a verseny újabb évfolyamá­ban a kórusok kötelesek ezt meg­védeni. Az idei, XIV. vokális zenei fesz­tivál alkalmából tíz kórus a minősí­tés megvédésére, kettő az A kate­gória megszerzésére készült. A versenyrendben meghatározott kötelező kórusművön kívül a kóru­sok húsz perces önálló verseny­műsort adtak elő. A felkészülés a Kysuca Vegyeskarnak (karnagy Petr Fiala), a Szlovák Műszaki Főiskola Technik Vegyeskarának (karnagy Pavol Procházka) és a Bratislavai Tanítók Vegyeskará­nak (karnagy Ladislav Holásek) sikerült legjobban. Igényes, java­részt a kortárs zeneszerzők alko­tásaiból összeállított versenymű- sorukat hitelesen, tökéletes zenei biztonsággal adták elő. Külön ügyeltek a kötelező kórusmű, Pe­ter Cón Hora (Hegyek) című ve­gyeskari szerzeményének színvo­nalas tolmácsolására. Az éneke­sek élményt nyújtó természetes zenei fogalmazásban formálták meg a friss, a kor zenei kifejezési eszközeinek szellemében fogant alkotásokat. Műsoruk példás és sok tekintetben előremutató volt. Hasonló zenei kompozíciókat hal­lani a nemzetközi kórusversenye­ken is a világ legjobb énekkaraitól. Nem véletlen, hogy kórusaink kö­zül az említett három érte el az eltelt három évben a legtöbb nem­zetközi sikert. Teljesítményük ju­talma az A kategória első sávja lett a zsűri dicséretével. Külön juta­lomként Bratislava Aranykoszorú­ját a Kysuca Vegyeskar kapta, az SZSZK Kulturális Minisztériumá­nak diját - a legjobb énekkari teljesítményért - a Szlovák Mű­szaki Főiskola Technik Vegyeska­ra vette át. A legjobb hangzásért járó dijat - a Szlovák Zenei Alap díját - a Bratislavai Tanítók Ve­gyeskara nyerte el. Az A kategória első sávját a Žili- nai Vegyeskar (karnagy Anton Kállay), a szlovák tanítónők Ozve­na női kara (karnagy Elena Ša- rayová-Kováčová), a Szlovák Taní­tók Férfikara (karnagy Peter Hra­dil) és a prešovi Pavol-Jozef Šafá­rik Egyetem pedagógiai karának női kórusa érdemelte ki. Az utóbbi női kar a B kategóriás kórusok versenyének győzteseként jutott a vokális zene ünnepe verse­nyébe. Az A kategória második sávjá­ban végzett három kórus egyike nemzetiségi énekkari kultúránk je­les képviselője, a Kiváló munkáért idén kitüntetett Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekka­ra. A Janda Iván művészeti vezető és Vass Lajos Erkel-dijas zene­szerző vezetésével dolgozó kóru­sunkat a verseny szempontjából kedvezőtlen időpontban érte a nemzedékváltás. A múlt év őszén, a CSMTKÉ fennállásának 20. évfordulója után (de előtt is) több alapító- és régi tag eltávozott a kórusból, akik helyére új éneke­sek léptek. A tapasztalat- és a ru­tinszerzés, az éneklés technikai fortélyainak elsajátítása gyakorla­tot és időt igényel, aminek hiánya kissé érződött a CSMTKÉ mostani teljesítményén. A kórustagok aka­raterejének és erkölcsi szilárdsá­gának köszönhető, hogy ilyen lé­lektani hátránnyal indulva is meg tudták védeni A kategóriás minő­sítésüket és azt a lehetőséget, hogy rangos külföldi kórusverse­nyen képviseljék hazánkat. A CSMTKÉ minősítésével azonos eredményt ért el a Kassai (Košice) Tanítók Énekkara (karnagy Petró- czi Károly) és a kassai művészeti alapiskolák tanítóinak női kara (karnagy Júlia Ráczová). Az élkó- rusi minősítés harmadik sávjában nyert besorolást a Senicai Járás Tanítóinak Vegyeskara (karnagy dr. Jozef Potočár és a Bratislavai Művelődési és Pihenöpark Akadé­miai Énekkara (karnagy Peter Cón). Külön említést érdemel a senicai járás tanítóinak sikere. A prešovi egyetemista lányokhoz hasonlóan teljesítményük ered­ményeként egy minősítési kategó­riával feljebb léptek. A Bratislava Aranykoszorújáért lezajlott ének­kari verseny eredménylistája azt is jelenti, hogy ez év áprilisától Szlo­vákiában 12 élkórus tevékenyke­dik. A teljességhez tartozik, hogy három évvel ezelőtt ezt a rangot 11 kórus szerezte meg. Közülük a Szlovák Tanítók Népi Kórusa időközben megszűnt. összegezve elmondhatjuk, je­lentős eredmény, hogy élkórusa­ink tevékenységének művészi színvonala tovább emelkedett. Ja­vult a kórusok repertoárja, az alko­tások igényesebbek, eszmeileg tartalmasabbak, kulturáltabb az éneklés, a kórushangzás, és ked­vezően változott a rendezvény szervezési szempontból is. A nemzetközi kórusversenyekkel egyenrangú technikai feltételnek tartjuk, hogy a zsűri a kórusok versenyműsorának partitúráit fi­gyelve hozhatta meg döntését. Ez a kórusok részéről nagyobb figyel­met és összpontosítást igényelt, és emelte a verseny színvonalát. Reméljük, hasonló színvonal- emelkedésről számolhatunk majd be három év múlva is. DEBRŐDI D. GÉZA Az orgonazene katedrálisában Wijnand Van de Pol hangversenyéről Május 20-án nem mindennapi élményben volt része a szlovák főváros zenekedvelő közönségé­nek. A bratislavai Városi Művelő­dési Otthon zenei osztályának rendezésében hangversenyen ta­lálkozhattak az orgonamuzsika ra­jongói a Szlovák Filharmónia nagytermében Wijnand Van de Po/lal. Az 1958 óta Olaszország­ban élő holland származású orgo­naművész neve Csehszlovákiá­ban sem ismeretlen, hiszen Olaszországon, Anglián, Kana­dán, az NSZK-án és Spanyolor­szágon kívül Prágában és Brati­slavában is készítettek vele rádió- felvételeket. (Még annyit talán illik róla tudni, hogy tanulmányait Rómában vé­gezte a St. Cecília Akadémián, a hires Fernando Germáni pro­fesszornál; jelenleg a peruggiai Morlacchi Konzervatóriumban tanít orgonajátékot, s a Corale Amerina együttes karnagya Ameliában, ahol lakik is.) Az emlékezetes május 20-i hangversenyen Van de Pol a klasszikus orgonamuzsika olyan óriásait szólaltatta meg, mint Jo­hann Sebastian Bach, Georg Frie­drich Händel és Domenico Schar- latti. Nemcsak a szerzők kiválasz­tásában, hanem műsorának összeállításában is „kivételt“ tett - a zömében fiatal - bratislavai hallgatóságával a művész. A hangverseny nyitószámaként Bach nevezetes (BWV 540-es) F-dúr preludiuma és fúgája csendült fel. Van de Pol egy pillanatra sem hagyta kétségek között hallgató­ságát afelől, hogy a hangszer egyik virtuóz mesterét hallgatja, s hogy igazi, avatott tolmács „ke­zét fogva“ lépett az orgonazene monumentális és fenséges kated- rálisába. A két részre osztott program első felében a művész még Bach (BWV 768-as) Partite diverse sop- ra című művét és Hándel három- tételes F-dúr szv/íjét szólaltatta meg. Ez a Hándel-mű nem annyi­ra a sokszínű játékra, mint inkább a művészi elmélyülésre ad alkal­mat, ezzel teljes mértékben élt is az orgonista. A program második felében újabb meglepetésekben részesí­tette Van de Pol ifjú hallgatóságát. Először Scarlatti „miniatűrjeit“, or­gonára irt négy (G-dúr, c-moll, D- dúr és C-dúr) szonátáját, az orgo­nairodalom játékos gyöngyszeme­it adta át a közönségnek, egy csokorba kötve. Itt a művész kitű­nően érvényesítette a művek sok­színűségét, többrétűségét. Elő­adásában jól kidomborodott pél­dául a c-moll (K-58-as) fúga pas­toral hangulata. Noha műsora összeállításában a művész a formai és jellegbeli változatosságra törekedett, egy­fajta élénk dinamizmus is megha­tározta programját. Ennek adott nyomatékot a befejező számként elhangzott (BWV 528-as) c-moll passacaglia és fúga, mely nem­csak az orgonista művészi képes­ségeinek maximális latbavetését követelte meg, hanem még a Fil­harmónia orgonájának hangzás­beli és hangszerépitési strukturá­lis adottságait is próbára tette. A koncert végén gyönyörűséggel állapíthattuk meg, hogy mind a művész, mind a hangversenyte­rem (nagy méretű, az adott teret a mennyezetig kitöltő) korszerű orgonája sikerrel állta a próbát. Minthogy a zúgó ütemes taps nem akart szűnni, az orgonaművész ráadásként még eljátszott egy Bach-darabot, mely csendes megnyugvást adó meditativ han­gulatba „vezette át“ a „követelő­ző“ közönséget. Wijnand Van de Pol nemcsak kiváló orgonamüvész, hanem az orgonaépités avatott mestere is, igy nem véletlen, hogy odahaza a Kulturális és Művészeti Minisz­térium szakfelügyelője, aki az olaszországi történeti értékű orgo­nák restaurálásáért és karbantar­tásáért is felel. Vagyis hangszer­szakértő is egy személyben. Ily- képpen koncertjén nemcsak ő „vizsgázott" mint művész - és zeneértésből a közönség - hanem a Filharmónia orgonája is (amiről persze a közönségnek 'nem volt tudomása), sőt, amint egyik ké­sőbbi nyilatkozatából kisejlett, a város többi orgonája is, lévén a mester érdeklődő természetű. Nemcsak ráadásszáma volt tehát megnyugtató, hanem az is, hogy véleménye a fönti vonatkozásban nem kedvezőtlen. KÖVESDI JÁNOS ÚJ FILMEK Szerződés (lengyel) Krzysztof Zanussi, a Közjáték, az lllumináció, a Védőszinek vi­lághírű moralistája öt évvel ezelőtt készült filmjében, a Szerződésben a lengyel értelmiségnek azt a réte­gét mutatja be, amely - igy vagy úgy - hasznot húz társadalmi helyzetéből, személyes kapcsolat- rendszeréből, vélt vagy valódi te­kintélyéből; feltűnnek a filmben mellettük a kisstílű haszonlesők, helyezkedők is. Korrupcióval, megalkuvással, tisztességtelen eszközökkel teremtett magának jólétet és protekcióra, klikkszerű összefonódásokra épülő egzisz­tenciát ez a csoport. A film négy hőse az értelmiség képviselője. Adam doktor hála­pénzekből meggazdagodott főor­vos, aki családja polgári életfor­májának kereteit társadalmi válto­zásokon keresztül is biztosítani tudta. Fia, Piotr ugyan elítéli apja életformáját, de nem képes követ­kezetesen távol tartani magát a jó­lét és az előrelenditő protekció csábításától. Lilka, egy vidéki gyárigazgató lánya csak abban ért egyet Piotrral, hogy semmiféle se­gítséget nem hajlandó igénybe venni indulásukhoz. Esküvőjük mégis botrányba fullad, mert Piotr gyengének bizonyul, megszegi az alapelvet, s mire észbe kap, már késő: Lilka otthagyja. A lány látvá­nyos gesztussal próbál szakítani a két család és a két csoport közösnek látszó erkölcstelensé­gével. De minden megy tovább, mintha mi sem történt volna: a lu­xusvillában Adam doktor éppúgy megrendezi a nagystílű esküvői partit, mintha minden a legna­gyobb rendben volna. És senkit sem feszélyez az, hogy Lilka meg­szökött, s az őt üldöző Piotr nincs is jelen a házban. Zanussi ebben a filmben a ko­média és a dráma között csapong. Könnyedén irányítja a cselek­ményt, hol összekuszálja, hol szétválasztja a szálakat, feszült­séget, apróbb-nagyobb konfliktu­sokat teremtve, melyek állandóan lekötik a néző figyelmét. Munkája a hetvenes évek második fele len­gyel filmművészetének abba az áramlatába tartozik, amelynek al­kotásai igényesen, hitelesen, ta­nulságosan, de társadalomkritikai éllel tudósítanak a lengyelországi válság közvetlen előzményeiről. A rendező, aki korábbi munkáiban óvakodott a humortól, ezúttal fel­szabadultan, profi szinten komédi- ázik, kitűnő vígjátéki helyzeteket teremtve. Minden szereplője érzé­keny és plasztikus figura, remek atmoszférateremtése kiváló szi- nészvezetéssel párosul. Szereplői közül említést érdemel a befutott sebészt alakító Tadeusz Lomnickí és a feleségét játszó Maja Komo- rowska. Krzysztof Kolberger és Magda Jaroszowa (Piotr és Lilka) a lengyel film főszerepében Lakás, sárga szőnyeggel (olasz) Ismét egy olasz film, amelynek alkotói nem tisztázták előre, hogy szórakoztató filmet, avagy magvas mondanivalójú, társadalomkritikai elemeket tartalmazó drámát ki- vánnak-e forgatni. Az eredmény olyan hibrid film, amely feltehető­leg az ellentmondásoktól terhes olasz társadalmat humoros formá­ban akarja bemutatni (ez még nem lenne baj), de mivel az alkotói szándék rejtve marad, a mondani­való meg nem elég világos, a film megtekintése után megválaszolat­lan kérdések sokasága halmozó­dik fel a nézőben. Pedig a történet szokatlan él­ményt igér. Egy fiatal házaspár látszólag zavartalan együttélését a férj féltékenysége valósággal megmételyezi. Minden rossznak a nászajándékba kapott sárga szőnyeg az oka. Világos: a sző­nyegtől meg kell szabadulni. Ha megszűnik az ok, megszűnik az okozat is. A szőnyeget el kell adni. Csakhamar jelentkezik is az első érdeklődő... S ezzel az alkotó olyan váratlan eseményeket, meghökkentő fordulatokat, félel­metes és véres jeleneteket zúdit a nézőtéren ülőkre, minden moti­váció nélkül, míg végül teljesen dezorientálja őket. A lélektani drá­mának induló történeten néhány­szor jókorát csavar, igy a néző már azt sem tudja: rémfilmet vagy lélektani drámát lát-e, esetleg pa­rabolát, vagy netán az orránál fog­va vezették. Az utóbbi a valószí­nűbb. Szinte hihetetlen: a filmet Carlo Lizzani, az olasz neorealista irány­zat utolsó éveinek leghatározot­tabb, legegyénibb képviselője ren­dezte. Az a Carlo Lizzani, aki olyan maradandó értékű műveket alkotott, mint az ellenállás és a fa­sizmus korával foglalkozó A bát­rak csapata és a Szegény szerel­mesek krónikája. E haladó mű­vész az utóbbi tízegynéhány év­ben azonban engedett a kommer­ciális kísértésnek, s több geng­sztertörténetet és westernt forga­tott. Mostani munkája nemhogy megkerüli a valós gondokat, de szórakoztató filmnek is zavaros.-ym­Erland Josephson, az olasz film egyik főszereplője ÚJSZIÍ 1985. V. 28.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom