Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1985-04-12 / 86. szám, péntek

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Gustáv Husák eszmecserét folytat vendégével (ČSTK-felvétel) A látogatás hozzájárul a kapcsolatok fejlesztéséhez Gustáv Husák fogadta Nagy-Britannia külügy- és nem­zetközösségi miniszterét • Sir Geoffrey Howe tegnap befejezte hazánkban tett hivatalos látogatását SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Mérhető munkával Kétségtelen, hogy gazdasági helyzetünk és a lakosság élet­színvonalának további javulásához a mezőgazdasági élelmi- szeripari komplexum múlt évi sikerei is lényegesen hozzájárul­tak. Mégpedig azért, mert a mezőgazdasági vállalatok nemcsak a mennyiségre, hanem a minőség javítására is törekedtek. A 7. ötéves tervidőszak első éveihez viszonyítva a múlt évben lényegesen több volt a nyereséggel gazdálkodó vállalat. Az egységes földművesszövetkezetek országos viszonylatban 11,2 milliárd, az állami gazdaságok pedig 2,1 milliárd korona nyere­séget értek el. Számos mezőgazdasági vállalatnál a jövedelme­zőség aránya 20-25 százalékos, vagy még ennél is nagyobb volt. Folytatódik tehát az az egészséges gazdasági fejlődés, amely a termelés hatékonyságának növelésére irányul. Természetesen a nyereségből a bérekre és a szociális juttatásokra is több jut. Ez a folyamat azonban nem a véletlen müve. A gazdasági szakem­berek már évek óta nagy gondot fordítanak a bérezési és javadal­mazási rendszer fejlesztésére. A legfontosabb feladatnak az idöbérezés korlátozását tartják. Ahol csak lehet, ezt az egyen- lösdiséghez vezető formát háttérbe kell szorítani, hogy a munka mérhető legyen minden vállalatnál, és ennek alapján alakuljanak a keresetek. A magasabb bérért természetesen jobb munkát is kell végezni. Az alapbért és a prémiumot egyaránt érdemek szerint kell kifizetni. Ilyen alapelveket igyekeznek érvényesíteni mostanában a mezőgazdasági vállalatok is a termelés csaknem minden szakaszán. Az országos felmérések szerint a progresszív bérezési mód­szerek lényegesen elősegítették a mezőgazdasági termelés intenzitásának gyorsabb ütemű növekedését. A dolgozóknak érdekük fűződik ahhoz, hogy új, korszerű módszerekkel fokoz­zák a munka termelékenységét. Ahol már bevezették a brigádrendszerű munkaszervezést és az ezzel összefüggő javadalmazási módszereket, a mezőgazda­sági vállalatoknál a gyalogmunkások és a traktorosok mozgó bére 35—40 százalékos arányt ért el. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a módszer gyors és jó munkára ösztönzi a dolgozókat. A mezőgazdasági vállalatoknál például a műsza­kok befejezése után a csoportvezető javaslatára a főagronómus jóváhagyhatja az azonnal kifizethető prémiumot. Sikerrel alkal­mazzák eit a módszert a nyugat-szlovákiai kerület számos mezőgazdasági vállalatánál. Szigorúan ügyelnek, hogy minden dolgozó érdem szerint kapja a kiváló és gyors munkáért a jutal­mat. A somorjai (Šamorín) Kék Duna Efsz-ben és más vállalatok­nál pontosan ellenőrzik a traktoros és a kezelőszemélyzet által végzett munka minőségét. Határjárás alkalmával megállapít­ják, hogy a tavaszi árpa, borsó, cukorrépa milyen sűrűn kelt ki, s a prémium egy részét csak ezután fizetik ki. Emellett a brigád- rendszerű munkaszervezés értelmében a dolgozók a betakarítás után a hektárhozamok figyelembevételével további célprémiu­mot kapnak. Az érdem szerinti jutalmazás természetesen csak azok szá­mára kedvező, akik valóban becsületes munkát végeznek, mert akik hanyagul dolgoznak, nem kapnak prémiumot, sőt még az alapbérük is megrövidülhet. A visszaélések elkerülése miatt a prémiumok nagyságát és kifizetésük jogosultságát végső fokon a mezőgazdasági vállalat vezetője hagyja jóvá. Ha úgy látja, hogy nem jogos a nagyobb kereset, akkor azt megvon­hatja. A mezőgazdasági vállalatoknál a tavaszi munkák időszakában rendkívül nagy szerepe van a rugalmas premizálásnak. A nyitrai (Nitra) és más járásokban a már említett alapelvek szerint közvetlenül a műszakok befejezése után fizetik ki a megérdemelt jutalmat. Az anyagi ösztönzés nagyobb teljesítményre serkenti a dolgozókat. Ez a módszer azonban csak ott járhat sikerrel, ahol a helyi viszonyoknak megfelelően pontosítják a normákat. Az igazságos bérezés alapja ugyanis a lehetőségek figyelembe vételével meghatározott norma, amely nem túl laza, de nem is olyan túl szilárd, hogy már teljesíteni sem lehet. Elhangzott olyan vélemény is, hogy még a rossz norma is többet ér az időbérezésnél. Ez egy kissé túlzás, de azt akarja kifejezni, hogy a termelésben mérni kell a munkát, hogy kialakulhasson az igazi szocialista bérezési rendszer, amelyre számtalan példát hozhat­nánk fel a mezőgazdasági vállalatok gyakorlatából. BALLA JÓZSEF (ČSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnöke tegnap a prágai vár­ban fogadta Sir Geoffrey Howe-t, Nagy-Britannia külügy- és nem­zetközösségi miniszterét, aki hiva­talos látogatáson tartózkodik ha­zánkban. A találkozón a felek hangsú­lyozták, hogy Csehszlovákia és Nagy-Britannia kapcsolatainak gazdag története és hagyományai Részvéttávirat (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára táviratban fejezte ki részvétét az Albán Mun­kapárt Központi Bizottságának Enver Hodzsának, az Albán Munkapárt KB első titkárának el­hunytéval kapcsolatban. vannak. Megállapították, hogy az utóbbi időben e kapcsolatok újjá­éledtek, s kifejezték, hogy érdekük a kölcsönösen előnyös és gyümöl­csöző együttműködés továbbfej­lesztése és aktivizálása. A jelenlegi nemzetközi helyzet­ről szólva nagyra értékelték az atom- és az úrfegyverekről Genf­ben folyó szovjet-amerikai tárgya­lások jelentőségét. Hangsúlyoz­ták, hogy mindent meg kell tenni a fegyverkezési verseny megállí­tásáért, az eltérő társadalmi rend­szerű államok kölcsönös bizalmá­nak megteremtéséért, a nemzet­közi helyzet egészségesebbé té­teléért és a világbéke megszilárdí­tásáért. A fogadáson részt vett Bohus­lav Chňoupek külügyminiszter, (Folytatás a 2. oldalon) A jelenkor legfontosabb feladata a béke megőrzése és megszilárdítása Josef Kempný találkozott a kanadai parlament küldöttsé­gével • Vendégeink tegnap Bratislavába érkeztek (ČSTK) - Josef Kempný, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke tegnap Prágában találkozott a kanadai parlament küldöttségével, amelyet John Bosley, a parlament elnöke vezet. A vendégeket elkísérte Jaroslav Srb, a Szövetségi Gyűlés alelnöke. A háborús borzalmaknak nem szabad megismétlődniük Hét koncentrációs tábor egykori foglyainak felhívása (ČSTK) - Szabadságunk és a nácizmus felett aratott győzelem negyven év után is nagy történel­mi jelentőségű, - szögezi le hét náci koncentrációs tábor volt fog­lyai nemzetközi bizottságainak nyilatkozata, amelyet felszabadu­lásuk 40. évfordulója alkalmából tegnap Párizsban tettek közzé. A mi feladatunk az ifjúságot emlékeztetni a múltra - állapítják meg a háborús borzalmak tanúi Oswiecimből, Buchenwaldból, Mauthausenból, Natzwielerból, Neiuengammból, Rawensbrück- ból és Sachsenhausenból. A dokumentum emlékeztet a veszélyre, amelyet az atomfegy­verkezési hajsza jelent. - A mi feladatunk, hogy végezetül a kö­zös törekvésnek köszönhetően megszilárduljon a negyven évvel ezelőtt újra megtalált és a ma ismét veszélyeztetett béke. Ezzel összefüggésben a kon­centrációs táborok volt foglyai fel­hívással fordulnak a világhoz, az ifjúsághoz, a jóakaratú férfiakhoz és nőkhöz. „Ne engedjétek a múlt visszatérését! A mi borzalmas ta­pasztalatunk maradjon mindenki számára figyelmeztetés, hogy el­kötelezetten kell szolgálni a sza­badságot, az emberi jogokat, a békét és a nemzeközi. igaz­ságosságot.- Bár országaink különböző po­litikai és társadalmi rendszerűek - mondotta bevezetőben Josef Kempný - sok a közös, elsősor­ban az a meggyőződésünk, hogy a jelenkor legfontosabb feladata a béke megőrzése és megszilárdí­tása. Ennek a célnak az elérésé­hez hozzájárulnak a kölcsönös megbeszélések, valamint a gaz­dasági és kulturális együttműkö­dés bővítése és elmélyítése. A csehszlovák-kanadai kapcsola­tok mindezen területeken pozití­van fejlődnek, bár még vannak kihasználatlan lehetőségek. John Bosley kiemelte, hogy Ka­nadának érdeke a béke erősítése, a gazdasági és a tudományos- műszaki együttműködés fejleszté­se Csehszlovákiával s mindazon akadályok fokozatos felszámolá­Genfben a közepes hatótávolságú fegyverekről (ČSTK) - Genfben az atom- és úrfegyverekröl folyó szovjet -amerikai tárgyalások kereté­ben tegnap ülést tartott a köze­pes hatótávolságú atomfegyve­rekkel foglalkozó munkacso­port. sa, amelyek gátolják a kereske­delmi kapcsolatok fellendítését. Ezt követően a vendégeket tá­jékoztatták a CSNT munkájáról. Csehszlovákiának a környezetvé­delmi problémák megoldásához való viszonyáról, a korszerű tech­nológiák alkalmazásáról és ha­zánk idegenforgalmi lehetőségei­ről. A kanadai parlamenti képvise­lők főleg a gazdasági kérdések iránt érdeklődtek, és hangsúlyoz­ták, hogy Csehszlovákiában na­gyon jó benyomásokat szereztek. A fogadáson részt vett Oldrich Voleník és Zbynék Žalman, a CSNT alelnökei is. A kanadai parlamenti küldött­ség tegnap délután Bratislavába érkezett. A delegációt elkísérte Jaroslav Srb, a Szövetségi Gyűlés alelnöke és Terence Charles Ba­con, Kanada csehszlovákiai nagy­követe. A repülőtéren a vendégeket Ján Gregor és Anna Kretová, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnö­kei üdvözölték. Ezután a küldött­ség az SZNF téren kegyelettel adózott a nemzeti felszabadító és antifasiszta harc hősei emlékének. A koszorúzás a két ország himnu­szának hangjaival ért véget. (Folytatás a 2. oldalon) PENTEK 1985. április 12. XXXVIII. évfolyam 86. szám Ára 50 fillér Nagykövet fogadása (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára tegnap Prágában bemutatko­zó látogatáson fogadta Kim Kvang Szopot, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság csehszlo­vákiai nagykövetét. A gépipari együttműködésről (ČSTK) - Moszkvában tegnap megkezdődött a KGST gépipari együttműködési bizottságának második ülésszaka. A tanácsko­záson a KGST-tagállamok mellett Jugoszlávia is részt vesz. A cseh­szlovák küldöttséget Ladislav Gerle, a szövetségi kormány alel­nöke vézeti. Az ülésszakon megvitatják a KGST 39. ülésszaka és a szer­vezet végrehajtó bizottsága 112. és 113. ülésszaka határozataiból eredő feladatokat, továbbá a bi­zottság statútumának és az 1985-1986-ra szóló munkatervé­nek javaslatát. Pótolják a lemaradást (ČSTK) - Ülésezett tegnap Hra­dec Královéban a kelet-cseh­országi kerületi pártbizottság. Át­tekintette a mezőgazdaság és a közélelmezést biztosító más ágazatok feladatait a CSKP KB 11. ülését követő időszakra vonat­kozóan. Jelen volt František Pit- ra, a CSKP KB titkára. A kerületi pártbizottság elnök­ségének jelentése nagyra értékel­te a mezőgazdaság fejlesztésé­ben elért eredményeket. Bár a múlt évben rekordhozamok szü­lettek, és a gabonatermelés tervét 100 ezer tonnával túlteljesítették, az ötéves tervidőszak kezdete óta bekövetkezett lemaradás még 24 ezer tonna. Várható, hogy ezt a ki­esést a mezőgazdasági vállalatok az idén pótolják. A beszámolót követő vitában František Pitra elvtárs is felszólalt. Hangsúlyozta, hogy a mezőgaz­daság dinamikus és kiegyensúlyo­zott fejlődése jelentősen hozzájá­rul a pozitív gazdasági eredmé­nyekhez. Segítség Etiópiának (ČSTK) - Tizenöt tonna fehér­neműt, ruhát, lábbelit, játékot és edényt indítottak útnak a napok­ban a Cseh Nószövetség Ústí nad Labem-i járási szervezeteinek tagjai az aszály sújtotta Etiópia lakosainak megsegítésére. Erede­tileg nyolc tonna elküldését ter­vezték, de gyűjtésük nemcsak a járásban, hanem az egész észak-csehországi kerületben, sőt még a kerület határain túl is nagy visszhangra talált, és a vártnál jóval nagyobb sikerrel járt. Munkalátogatás (ČSTK) - Váncsa Jenő, a Ma­gyar Népköztársaság mezőgaz­dasági és élelmezésügyi miniszte­re tegnap munkalátogatásra ha­zánkba érkezett. A repülőtéren Miroslav Toman szövetségi me­zőgazdasági és élelmezésügyi mi­niszter és Benyó Pál, Magyaror­szág csehszlovákiai ügyvivője fo­gadta. Látogatása során a vendég megbeszéléseket folytat a két or­szág mezőgazdasági kapcsolatai­nak fejlesztéséről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom