Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1985-04-12 / 86. szám, péntek
A látogatás hozzájárul a kapcsolatok fejlesztéséhez Csehszlovák - magyar gazdasági megbeszélések Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) František Salda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Stephen Jeremy Barrett, Nagy- Britannia csehszlovákiai nagykövete. A brit külügyminiszter délelőtt a prágai Žižkov-hegyen megkoszorúzta az Ismeretlen katona sírját. Elkísérte őt Jaromír Johanes külügyminiszter-helyettes és több más személyiség. A brit külügyminiszter tegnap befejezte hivatalos csehszlovákiai látogatását, és feleségével együtt elutazott. A Ruzynéi repülőtéren a vendéget Bohuslav Chňoupek és felesége, valamint a Külügyminisztérium más képviselői búcsúztatták. Jelen volt Miroslav Houátecký és Stephen Jeremy Barrett, a két ország nagykövete is. Elindulása előtt Sír Geoffrey Howe rövid sajtóértekezletet tartott. Értékelte csehszlovákiai látogatásának eredményeit. Kiemelte, hogy a látogatás nagyon hasznos volt, mert fontos megbeszéléseket folytathatott a csehszlovák vezetőkkel. Ezeket a megbeszéléseket tárgyilagosaknak és nyíltaknak minősítette. Hangsúlyozta, hogy ő az első brit külügyminiszter, aki húsz év óta Csehszlovákiába látogatott. Kifejezte reményét, hogy a látogatás hozzájárul a kapcsolatok továbbfejlesztéséhez. Bejelentette, hogy Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter elfogadta a nagy-birtanniai hivatalos látogatásra szóló meghívását. „Csehszlovák vendéglátóimmal együtt osztom azt a reményt, hogy a Genfben folyó szovjet-amerikai tárgyalások fegyverzetcsökkentési egyezményekhez vezetnek. A Nyugat kész korlátozni a konvencionális és a nukleáris fegyverek számát a Földön és a világűrben egyaránt ellenőrizhető egyezmények segítségével“ - jelentette ki a brit külügyminiszter. Egyidejűleg azonban a legutóbbi szovjet békekezdeményezéssel kapcsolatban megismételte a NATO-tag- országok elutasító álláspontját. Részletesen foglalkozott a két ország kapcsolatai továbbfejlesztésének lehetőségeivel és távlataival. Kiemelte, hogy mindkét országnak a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztésé-' re kell törekednie, s ezen belül rámutatott a gazdasági kapcsolatok fontosságára. E kapcsolatok fejlesztését szolgálja Paul Chan- non brit kereskedelmi miniszter májusra tervezett prágai látogatása, valamint a csehszlovák-brit kereskedelmi, tudományos-műszaki és ipari együttműködési vegyesbizottság júniusban tartandó londoni ülése. Javaslat a Varsói Szerződés meghosszabbítására (ČSTK) - Kádár János, az MSZMP főtitkára tegnap bírálta a meglévő katonai egyensúly megbontására irányuló imperialista törekvéseket, mindenekelőtt az úrfegyverkezési terveket és síkra- szállt a Varsói Szerződés érvényességének meghosszabbítása mellett. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának budapesti ülésén elHazaérkezett a CSKP küldöttsége (ČSTK) - Hazaérkezett tegnap Torontóból a CSKP küldöttsége, amely Ľudovít Pezlárnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának a vezetésével részt vett a Kanadai Kommunista Párt XXVI. kongresszusán. A repülőtéren a delegációt Michal Štefaňák, a CSKP KB osztályvezetője fogadta. hangzott beszédében hangsúlyozta, hogy jelenleg globális erő- egyensúly áll fenn a Szovjetunió és az Egyesült Államok, valamint a két katonai tömörülés között. E paritás megőrzése rendkívüli jelentőségű a nemzetközi biztonság szempontjából, ezért Magyarország helyteleníti a stratégiai egyensúly felborítását célzó imperialista erőfeszítéseket, a kozmosz militarizálását célzó veszélyes terveket. A jelenlegi helyzetben szükség van a szocialista közösség védőpajzsára, a Varsói Szerződés szervezetére. Magyarország ezért a többi tagállamhoz hasonlóan indítványozza a Varsói Szerződés érvényességének meghosszabbítását. Változatlanul érvényben van az a javaslat, amelynek értelmében a Varsói Szerződés indítványozza a két katonai szervezet egyidejű feloszlatását. Javult az újságírói munka színvonala (ČSTK) - Ülést tarott tegní p Bratislavában a Szlovákiai Újságírók Szövetségének Központi Bizottsága. Értékelte a szövetségnek a legutóbbi kongresszusa óta eltelt három évben kifejtett tevékenységét. A tanácskozáson részt vett Karol Mrocek, az SZLKP KB osztályvezető-helyettese és Marcel Nolő, a Csehszlovákiai Újságírók Szövetsége Központi Bizottságának vezető titkára. Beszámolójában Štefan Ba- chár, a Szlovákiai Újságírók Szövetsége Központi Bizottságának elnöke egyebek között megállapította, hogy az elmúlt időszakban javult az újságírói munka, és elősegítette a fejlett szocialista társadalom építését. A szövetség szervei úgy irányították a szervezet tevékenységét, hogy tagjai hatékonyan propagálják a CSKP politikáját, és küzdjenek a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresz- szusa határozatainak megvalósításáért. A beszámoló pozitívan értékelte a tömegtájékoztató eszközök hozzájárulását az emberek szocialista tudatának elmélyítéséhez, a lakosság műveltségi színvonalának emelkedéséhez, valamint a nemzeti felszabadító harc betetőzésének és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulójára kibontakoztatott munkaaktivitás fejlesztéséhez. Az ülés végén elfogadott határozat kiemeli, hogy a szövetség a következő időszakban nagy súlyt helyez a szocialista országok békepolitikájának támogatására és a CSKP stratégiai irányvonalának megvalósítására. Új kenyérgyár alapkövét helyezték el (Tudósítónktól) - Tegnap ünnepélyes keretek között helyezték el Kassán (Košice) a csaknem 136 millió korona ráfordítást igénylő új kenyérgyár alapkövét. Az ünnepségen jelen volt Ján Pirč, a CSKP KB tagja, a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára, Rudolf Schuster, Kassa főpolgármestere, Ladislav Közel, a Malom- és Sütőipari Fő- igazgatóság vezérigazgatója és több más vendég. Az új kenyérgyár tervét a Brati- slavai Potravinoprojekt vállalat dolgozói készítették, kivitelezésével a Kassai Kohóipari Vállalat 03- as számú üzemét bízták meg. Az építkezés befejezését 1987 decemberére tervezik. Erre a hazai, illetve a Szovjetunióból és más szocialista államokból behozott műszaki berendezésekkel ellátott új kenyérgyárra igen nagy szükség van Kelet- Szlovákia központjában. Az új üzemben több mint 250 alkalmazott évente csaknem 13 ezer tonna kenyeret és egyéb sütőipari termékeket készít majd. (ik) Szubotnyik a 40. évforduló tiszteletére (ČSTK) - Számos moszkvai üzem dolgozói úgy döntöttek, hogy május 4-én kommunista műszakot tartanak a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulójának tiszteletére. A kezdeményezők között vannak a Nagy Honvédő Háború résztvevői is, valamint a szovjet főváros legjobb dolgozói és kollektívái. A rendkívüli szombati műszak során az üzemek többsége a megtakarított nyersanyagokból, alapanyagokból és energiából fog termelni. A kommunista műszak résztvevői aznapi bérüket a moszkvai győzelmi emlékmű megépítésére ajánlották fel. Rudolf Rohlíček látogatása a Videoton vállalatnál (ČSTK) - Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke tegnap Budapesten fogadta Rudolf Rohlíček csehszlovák miniszterelnök-he- lyettest, a csehszlovák-magyar gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési vegyes bizottság csehszlovák tagozatának elnökét, aki küldöttség élén részt vesz a vegyes bizottság 20. ülésén. A találkozón áttekintették a két ország tudományos és műszaki együttműködése továbbfejlesztésének néhány időszerű kérdését. A fogadáson részt vett Marjai József, a minisztertanács alelnö- ke, a vegyes bizottság magyar tagozatának elnöke, valamint Ondrej Ďurej és Kovács Béla, a két ország nagykövete. A Rudolf Rohlíček vezette csehszlovák küldöttség tegnap ellátogatott a székesfehérvári Videoton vállalathoz. Tájékozódott az elektronikai és a számítástechnikai termékek gyártásáról, valamint a Videoton és a csehszlovák vállalatok kereskedelmi együttműködéséről. Washington ismét elutasította a nicaraguai tárgyalási javaslatot A kormány változott, más nem (ČSTK) - Ravalpindiben Ziaul Hak diktátor kezébe szerdán letette a hivatali esküt a Mohammed Khan Dzsunedzso vezette új pakisztáni polgári kormány. A 13 miniszterből és 2 államminiszterből álló új kabinet az ország első polgári kormánya az 1977-es katonai hatalomátvétel óta. Az előző kormányból 5 miniszter maradt meg tisztségében. Hak diktátor arra törekszik, hogy a polgári kormány kinevezését a demokrácia felé tett lépésnek minősítsék, ami lehetővé teszi a rendkívüli állapot megszüntetését, mihelyt „stabilizálódik“ az új kormány. A kormány jogköre azonban teljesen elenyésző azzal a hatalommal szemben, amelyet Hak magának tartott fenn, vagyis lényegében semmi sem változott. Rezsimellenes akciók (ČSTK) - Chilében tegnap újabb országos tiltakozó napot tartottak a legnagyobb szakszervezeti központ, a Dolgozók Országos Parancsnoksága kezdeményezésére. A megmozdulásokhoz csatlakoztak az ellenzéki pártok és társadalmi szervezetek. A chileiek az emberi jogok durva megsértése, az emberrablások, a kínzások és gyilkosságok ellen tiltakoznak. A csehszlovák afroázsiai és latin-amerikai szolidaritási bizottság tegnap Prágában nyilatkozatot adott ki, amelyben szolidaritásáról biztosítja a chilei nép hősi harcát. (ČSTK) - Az Egyesült Államok ismét elutasította Nicaragua javaslatát a közép-amerikai helyzet békés rendezéséről szóló közvetlen tárgyalások felújítására. Ismeretes, a mexikói Manzanillóban folytatott tárgyalásokat az USA az év elején egyoldalúan megszakította. Robert McFarlane, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója most kijelentette, az USA nem újítja fel a kétoldalú megbeszéléseket Nicaraguával. A managuai kormány a napokban határozottan visszautasította Reagan elnök arra vonatkozó ultimátumát, hogy a sandinista vezetés kezdjen tárgyalásokat az ellenforradalmi szervezetek vezetőivel. Ezzel szemben készségét nyilvánította a Washingtonnal való tárgyalások felújítására. Míg tehát Managua jóakaratáról tett tanúbizonyságot, az USA megerősítette, nem kíván felhagyni a Nicaraguával szembeni hadüzenet nélküli háborúval. Tiltakozások a megszállt arab területeken (ČSTK) - A megszállt arab területeken már három napja tartanak a tüntetések tiltakozásul az izraeli megszállók politikája ellen. Amint a SANA szír hírügynökség jelenti, a tüntetők követelik az izraeli egységek távozását az összes megszállt területről, a törvényellenesen létesített izraeli miHowe Varsóban (ČSTK) - Stefan Olszowski- nak, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszterének meghívására tegnap hivatalos látogatásra Lengyelországba érkezett Sir Geoffrey Howe, Nagy-Britannia külügy- és nemzetközösségi minisztere. Varsóban tegnap megkezdődtek a lengyel-brit megbeszélések, amelyeken a két ország politikai és gazdasági kapcsolataival foglalkoznak, s áttekintik az időszerű nemzetközi problémákat, főleg az európai biztonság és együttműködés kérdéseit. A jelenkor legfontosabb feladata a béke megőrzése és megszilárdítása (Folytatás az 1. oldalról) A kanadai parlamenti küldöttséget a bratislavai várban Viliam Salgovič, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke fogadta. Jelen voltak: Jaroslav Srb, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, Ján Gregor és Kro- csány Dezső, az SZNT alelnökei és más személyiségek, köztük Terence Charles Bacon nagykövet. Viliam Šalgovič tájékoztatta a vendégeket az SZNT munkájáról és feladatairól, valamint Szlovákia politikai, gazdasági és szociális fejlődéséről. Pozitívan értékelte a csehszlovák-kanadai kapcsolatokat, főleg a gazdasági, kereskedelmi, tudományos és kulturális együttműködést. Válaszában John Bosley köszönetét mondott a szívélyes fogadtatásért, és kiemelte, hogy adottak a két ország kapcsolatai bővítésének lehetőségei. litarizált települések felszámolását és az összes bebörtönzött palesztin hazafi szabadon bocsátását. Nabluszban, Dzsaninban, Bir- ben és más városokban összetűzésekre került sor a helyi lakosság és az izraeli egységek között, amelyek útjába barrikádokat állítottak. A SANA jelentése szerint diákzavargások törtek ki Kelet-Jeru- zsálemben, Betlehemben és Bir Zeitben. A megszállt területeken zárva vannak az arab iskolák, in- ternátusok és egyetemek. Az izraeli kormány „a helyzet normalizálása“ céljából a Jordán folyó nyugati partján levő városokba és községekbe, valamint a Gázai övezetbe jelentős katonai erőket vont össze. Perui választások Esélyes a baloldal (ČSTK) - A perui sajtó megkülönböztetett figyelemmel ír arról a limai nagygyűlésről, amellyel az Egységes Baloldal (IU) koalíció választási kampánya tetőzött. A jobboldali lapok is fényképeket és kommentárokat közöltek a gyűlésről, s kénytelenek voltak beismerni, hogy a baloldali koalíció kampánya a vásárnapra kiirt elnök- és parlamenti választások előtt sikeres volt. A La Noticia című lap kommentárjában az Egységes Baloldalt esélyesnek tartja a győzelemre, s azt írja, hogy a koalíció az ország legjelentősebb politikai erői közé tartozik. Az Expreso című lap Alfonso Barrantesnek, az IU elnökjelöltjének (Lima jelenlegi polgár- mesterének) a nagygyűlésen elhangzott szavait idézi, miszerint megválasztása esetén ,,a szegények javára kíván kormányozni“. Hazánk és a Szovjetunió széles körű együttműködést fejt ki Alekszej Alekszandrovics Gubarjev és Vladimír Remek interjúja A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottságának meghívására tegnap Prágába érkezett Alekszej Alekszandrovics Gubarjev vezérőrnagy, űrhajós pilóta, a Szovjetunió kétszeres hőse, Csehszlovákia hőse. Látogatást tesz a kassai (Košice) Kelet-szlovákiai Vasműben, ellátogat a Szlovák Nemzeti Felkelés Repülőtisztképző Főiskolára, és több nagygyűlésen találkozik a kelet-szlovákiai kerület dolgozóival. Hétfőn látogatást tesz a vodochodyi Aero vállalatnál, és találkozik a dolgozókkal. A Ruzynéi repülőtéren Gubarjev elvtársat a CSSZBSZ Központi Bizottságának tisztségviselői üdvözölték. Jelen volt Vladimír Remek alezredes, a Szovjetunió és Csehszlovákia hőse, az első nemzetközi legénységű űrutazás résztvevője. Ebből az alkalomból a két űrhajós interjút adott. Alekszej Gubarjev egyebek között elmondotta, hogy a Szovjetunióban az idén emlékeznek meg az űrhajóskiképző központ megalakulásának 25. évfordulójáról. Jurij Gagarin 24 évvel ezelőtti űrutazása e központ első sikere volt. „Ha ez az űrutazás nem lett volna, akkor a mi közös űrutazásunkra sem kerülhetett volna sor Vladimír Remekkel“ - mondotta. Vladimír Remek elmondta, hogy még kisfiú volt, amikor Gagarin űrutazása lezajlott. Csak évek múltán tudatosította, mit jelentett a Szovjetunió számára, hogy tizenhat évvel a háború befejeződése után embert juttatott el a világűrbe. „Én is űrhajós akartam lenni, bár a dolgokat sokkal egyszerűbbnek képzeltem el- nyilatkozta. - Most Alekszej Gubarjevvel Kassára utazunk. Arra a kérdésre válaszolva, hogyan értékelik évek múltán közös űrrepülésüket, Alekszej Gubarjev kiemelte, hogy Csehszlovákia és a Szovjetunió az Interkozmosz program keretében szerteágazó és széles körű együttműködést fejt ki. Már a közös űrrepülés idején sikeres volt ez az együttműködés, ezért nem volt véletlen, hogy szovjet és csehszlovák kozmonauta tartózkodott az első nemzetközi legénységű űrhajó fedélzetén. Alekszej Gubarjev hatodszor jár Prágában. Ezért a Rudé právo munkatársa megkérdezte tőle, mit jelent számára fővárosunk. Erre azt válaszolta, hogy immár a harmadik otthona szülővárosa, Kujbi- sev és Moszkva után, ahol most él. Rp. ÚJ SZU 2 1985. IV. 12.