Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1985-04-01 / 77. szám, hétfő

ÚJ szú 3 1985. IV. 1. Naponta bizonyítani Beszélgetés párttagjelölttel az első taggyűlés után Pozitív gazdálkodási mérleg Elhangzott a határozati javaslat, a szavazás következik. Szabó Fe­renc párttagjelölt a kommunisták tanácskozásán életében először vett részt. Az esemény jelentősé­gét mélyen átérezve még percek­kel a taggyűlés után is az élmény hatása alatt van- így, ilyennek képzeltem el. Nyíltnak és elvtársinak az eszme­cserét, amikor konkrétan rámutat­nak a problémákra és hiányossá­gokra. Ugyanakkor nem elégsze­nek meg a tények összegezésé­vel, hanem a megoldást is megke­resik. Valahogy úgy, ahogy azt mi tettük a közelmúltban, amikor egy- szercsak másodosztályú lett a tej. Ezt a zsebünk is megérezte, hi­szen háromszáz koronával keve­sebb prémiumot kaptunk, de meg­értettük, hogy rendnek kell lenni. A jövőben aligha engedünk meg magunknak hasonló könnyelmű­séget. Szabó Ferenc fejő, harmincöt éves, a Komáromi (Komárno) Ál­lami Gazdaság ekeli (Okoličná) részlegén dolgozik. Mint mondja, gyermekkorától szereti az állato­kat. Édesapja is állattenyésztő volt, s amikor csak tehette, vele tartott a munkahelyre. Ilyen előz­mények után és vonzalom mellett már nem is rendkívüli, hogy a ti­zenhét éves fiatalember a mező­gazdaságban látta megélhetési le­hetőségét. A katonai szolgálat után pedig közvetlenül az állatte­nyésztésbe kérte magát. Hosszú éveken át a nagykeszi (Veľké Ko- sihy) telepen dolgozott, majd 1980-ban átjött Ekeire. A két mun­kahely között azonban nagy a kü­lönbség.- Keszin húsz tehenet gondoz­tam és tejtem. Régi, korszerűtlen istállóban, ahol a függesztett sí­- Mindenütt javában folyik a hosszú és szokatlanul hideg tél okozta károk felmérése. Önöknél milyen kárt okozott ez a tél azonkívül, hogy bizonyára jelentős a lemaradás?- Szerencsére számottevő kárt nem szenvedtünk, az azonban mindenképpen nagy kár, hogy a termeléskiesésből keletkezett lemaradás jelentős. Mi olyan télre készültünk, mint amilyen általában mifelénk lenni szokott. Ezúttal azonban december utolsó két he­tétől egészen március közepéig, tehát kereken egy negyedéven keresztül minden nap fagyott, és ez lehetetlenné tette bizonyos épí­tőipari munkák elvégzését.- Ennek ellenére egy negyed­éven keresztül aligha lehetett volna az egész munkásgárdát pihentetni...- Erről szó sincs, hiszen a mun­káskapacitás egyharmadának bel­ső munkákat készítettünk elő. így például a hetes számú lakótelep egészségügyi központjában vala­nen futó csille és a kannába fejés jelentette a technikai maximumot. Itt, Ekelen pedig a legkorszerűbb tehéntelepen dolgozom, mint a körfejő egyik kezelője. Egy mű­szakban két társammal ötszáz te­henet fejünk meg. Elhallgat, végigsimítja oldalra fésült haját, s felnéz, eddig nagy­részt az asztalra szegezett barna szemével. Várja az újabb kérdést, ami, miután elhangzott kissé za­varba hozza. Arra kell felélnie, hogy miért változtatott munkahe­lyet Mikor s miért határozott úgy, hogy vállalja a párttagjelöltséget, s az azzal járó többletfeladatokat. Érzi, ha erről nyilatkozik, önmagát kell dicsérnie, s ezt nem szokta, így aztán csak nezezen szánta rá magát a válaszra. Munkájára és szorgalmára már Nagykeszin felfigyeltek. Amikor az új telepre kerestek embereket, ter­mészetesen olyanokat, akikre bát­ran rábízhatták a hatalmas értéke­ket, s akiknek személye megfelelő biztosíték volt, hogy minőségi munkával ellensúlyozzák a beru­házás költségeit, őt is megkérdez­ték, nem lenne-e kedve munkahe­lyet változtatni? Igent mondott, s azt, hogy felet­tesei jól választottak, tagjelöltsége is bizonyítja. Nemcsak az új mun­kahely nagyobb igényeinek tett eleget, hanem még azokon felül is teljesített. így aztán az is törvény­szerűen következett, hogy az el­múlt év végén a pártcsoport és a gazdaság vezetője felkereste az ajánlattal. A munkatársak, kom­munisták egyöntetű véleménye, hogy szorgalmával, életvitelével és gondolkodásmódjával rászol­gált a bizalomra. Ha ő is úgy gondolja, vállalja a tagjelöltséget. mennyi belső kőművesmunkát el­végeztük a télen. Ezenkívül több dolgozónkat sikerült meggyőzni, hogy most vegye ki szabadsága egy részét, hogy a nyári időszak­ban nagyobb létszámmal dolgoz­hassunk. A legrosszabb az, hogy a többi épületen folyamatosan nem tudtunk dolgozni. Nem tudtuk például elvégezni több helyen a durva földmunkákat, az alapo­zás előkészítését sem. így például Komárom egyik új lakótelepén, a most épülőfélben levő ,,Új Vág" lakótelepen csak most március második felében kezdhettük meg a munkálatokat, így - különösen ezen a helyen - meg kellett változ­tatnunk eredeti elképzeléseinket, és külön intézkedéseket foganato­sítani a lemaradás pótlására.- Melyek ezek az intézke­dések?- Hangsúlyoznom kell, hogy az általunk módosított terv alapján az első félév végéig akarjuk a lema­radást pótolni. Tesszük ezt a fel­sőbb pártszervek határozatainak Ö, igent mondott. Párttagjelölt lett, s ezzel együtt a többletfelada­tokat is vállalta.- Elsődleges feladatomnak a példamutató munkát tartom. Ne­kem naponta kell bizonyítanom. Csak akkor javasolhatom, hogy így, vagy úgy csináljunk valamit, ha eredményeimmel felülmúlom társaimat. Ehhez nem kell semmi rendkívüli, csak fegyelmezett és pontos munka. Például az, hogy az állatokkal megfelelően bánjunk Ne kiabáljunk, mellőzzük a durva­ságot, és nyugodt környezetet biz­tosítsunk. Ha ezzel tehenenként csak fél decivel lesz nagyobb a tejeladás, akkor félezer darabnál már számottevő pluszt értünk el. Pusztán az emberi hozzáállással. Azt is tudatosítja, hogy a példa mellett szóval, meggyőzéssel is kell ösztönöznie. Ez azóta köny- nyebb, amióta a telep dolgozói a szocialista munkabrigád címért versenyeznek. A kollektíván belül mindent megbeszélnek és jóindu­latúan figyelmeztetik egymást Amikor probléma volt a gép tisztí­tásával, leültek és elosztották a feladatokat.- Mindenki végzi a saját köte­lességét, de egyikünk se harag­szik meg a másikra, ha a kollégára is odafigyel. A másik észrevehet olyan hibát, amit az ember munka­végzés közben nem tudatosít. Úgy kell felfogni az ilyen figyelmezte­tést, hogy az az eredmények ér­dekében volt, s ezek állandó javí­tása mindannyiunk feladata.- A kommunistáké pedig elsőd­legesen.- így van, ez törvényszerű - mondja határozottan, s nem két­séges, hogy szavait naponta tet­tekkel bizonyítja. EGR| FERENC értelmében, s meggyőződésem, hogy sikerrel járunk. Először is hangsúlyozni akarom, hogy két hatvannégy lakásegységet magá­ba foglaló lakóépületet kell átad­nunk ez idén, annak ellenére, hogy a téli alapozással elkéstünk Ettől függ azonban az ötödik öt­éves tervidőszak feladatainak telje­sítése, nemcsak vállalatunkon be­lül, hanem a járás lakásépítése terén is. Ezért úgy döntöttünk, hogy azokon az épületeken, ahol a lemaradás a legnagyobb, min­den szombaton külön műszakban dolgozunk, és hetente átlagban két hosszabbított műszakot is be­iktatunk, mindaddig, amig a lema­radás mértéke nem csökken a nul­lára. így aztán eredeti elképzelé­seinkkel szemben valamennyi megkezdett építkezésünkön nem fogunk folyamatosan dolgozni, ott viszont, ahol lemaradtunk, annál nagyobb erővel.- E szerint a második negyed­év a munkások számára szo­katlan, korábban nem tapasz­talt, és csak ritkán alkalmazott munkaritmust követel. Hogyan fogadták ezt a legérintettebbek?- Mielőtt döntöttünk volna, el­képzeléseinket megtárgyaltuk a pártalapszervezettel, a szak­szervezeti bizottsággal, a munka- kollektivák vezetőivel és azok tag­jaival. Valamennyi szinten és fóru­mon jóváhagyták, pedig tudjuk, nem kis áldozatot követel ez a dol­gozóinktól, hiszen a legtöbbjüket várja otthon a család, nagy ré­szüknek kiskertje van, és ott ugyancsak elkéstek a tél miatt a munkával. Más választásunk azonban nem volt, hiszen idei ter­vünk a komplex lakásépítés terén több mint 80 millió korona értékű s az év végén nemcsak formálisan akarjuk átadni a lakásokat. £z azt jelenti, hogy tökéletesen el kell végezni a közművesítést, utakat építeni, és a lakásokhoz tartozó szolgáltatási feltételeket is biztosí­tanunk kell. El kell készülnie az egészségügyi központnak, az üz­lethálózatnak, hisz mindezek az életszínvonallal szorosan össze­függnek.-MéJ­Az öt község határát művelő Kőkeszi (Kamenné Kosihy) Egy­séges Földművesszövetkezet zár­számadó közgyűlésén a mindösz- sze második éve ,,elnöklő" Molnár László elégedetten léphetett az ipolynyéki (Vinica) művelődési házban egybegyült tagság elé, hi­szen az egyes hiányosságok elle­nére eredményes évet zárt a közös. A szövetkezet különösen a nö­vénytermesztés területén ért el ki­váló eredményeket. A sűrűn vetett gabonafélékből hektáronként 6,08 tonnát takarítottak be, ami a szö­vetkezet fennállása óta a legjobb eredmény. Ez főleg a ,,Hela" bú­zafajta érdeme, amely 7,16 tonnát adott hektáronként, de jól fizetett a „Kosútka" és a ,,Vala" is. A kukoricával már nem volt ilyen szerencséje a szövetkezet­nek, a tavaszi 34-napos esőzés nyomán lehullott 194 milliméteres csapadék „elmosta“ a tervezett hozamokat. A szemesnek vetett kukorica fejlődésében visszama­radt, így majd félszáz hektárnyit silózásra kellett felhasználni. Eredményes volt viszont a cu­korrépa-termelés. A 110 hektáron termesztett ipari növény 31,4 ton­nás hozamot adott és így a terve­zett mennyiséget 370 tonnával túl is teljesítették. Ez az eredmény elsősorban azoknak a tagoknak köszönhető, akik vállalták és lelki­ismeretesen elvégezték annak há­romszori kézi megművelését. A vezetőség nagy gondot fordított a termés betakarítására is, ami­hez jelentős segítséget nyújtott a szomszédos ipolynyéki szövet­kezet nagy teljesítményű betakarí­tó gépsorával. Sajnos, ezen a téren dicsé­rő szavak helyett elmarasztalóan szólt az elnök azokról, akik a felkí­nált előnyös anyagi feltételek mel­lett sem voltak hajlandók többlet­munkára a takarmánybetakarítás­nál. Mindezek ellenére közel 28 ezer tonnát sikerült betakarítani, ami egy százalékkal több is a ter­vezettnél. A jövő feladata Az állattenyésztés problémáival már az előző évzáró taggyűlésen is részletesen foglalkoztak, ám annak ellenére, hogy bizonyos ha­ladást sikerült elérni, még mindig sok az eredményes termelést fé­kező hiányosság. Gyenge a súly­gyarapodás, aránytalanul magas a fajlagos abraktakarmány-fo- gyasztás, nem kielégítő egyes te­lepeken a takarmányelökészítés, az állatok és az istállók tisztántar­tása, laza a munkafegyelem stb. Nagy a lemaradás a borjak szü­letésénél és elválasztásánál is. Az előbbinél 94, a másiknál 96 száza­lékra teljesítették a tervet az állat­tenyésztők. A terbegeci (Trebu- šovce) borjúneveidét kivéve, ahol 105,4 százalékra teljesítették a tervet, gyenge színvonalat értek el a napi súlygyarapodásban. A tejtermelésben pozitív a mér­leg: 81 ezer literrel többet fejtek a tervezettnél, eladási tervüket pe­dig 156 ezer literrel túl is teljesítet­ték. A legjobb eredményt a kőke­szi telepen érték el, ahol egy te­héntől 3630 liter tejet értékesítet­tek. A terbegeci borjúneveidében a tervezett elhullást közel a felére csökkentették. Pozitív mérleg A szövetkezet tagsága öröm­mel vette tudomásul, hogy a ked­vezőtlen időjárás és az egyes munkahelyeken előforduló hiá­nyosságok ellenére a szorgalom meghozta gyümölcsét, hiszen a tiszta nyereség 5 millió 895 ezer koronát tesz ki. Az elnöki beszámoló több eset­ben is hangsúlyozta a munkafe­gyelem javításának szükségessé­gét, a tagság aktivitása további fokozásának fontosságát. Értve ezt minden munkaterületre: veze­tőkre, irodai és termelésben fog­lalkoztatott dolgozókra egyaránt. Feltétlenül javítani kell az egyes bizottságok munkájának a színvo­nalát Is. A pozitív gazdálkodási mérleg nemcsak megelégedést váltott ki a tagok között, de elhatározásokra is serkentett. Erről tanúskodtak a felszólalások is, melyekben a munkahelyi problémák megol­dására, az eredményesebb ter­melést elősegítő lehetőségekre mutattak rá. Mindebből kitűnt, hogy akarnak és tudnak is jobban, hatékonyabban dolgozni, amit az is bizonyít, hogy tavaly szocialista kötelezettségvállalásukat több mint háromszoros arányban telje­sítették, BÖJTÖS JÁNOS /2$R) Történelmi események krónikája 1945. április • április 1. — a 2. ukrán front csapatai átlépték a Vágót és felszabadították Trnavát, Hlohovecet, Szencet (Se- nec) és Pezinokot. A 7. gárdahadsereg az este elérte Bratislava elővárosait- az 1. ukrán front csapatai felszámolták az ellenséges csoportosulást Glogow tér­ségében • április 2. - a 2. ukrán front csapatai támadást indítottak Bratislava ellen. A városban lévő fasiszta egységek fel­robbantották a dunai hidat, melyet aztán a felszabadu­lás után a felszabadító egy­ségek a dolgozók segítsé­gével újjáépítettek- a nap folyamán több mint 100 szlovákiai település szabadult fel, többek között Galánta (Galanta), Duna- szerdahely (Dunajská Stre­da), Bošany, Vajnory- Csehszlovákia elnöke ha­tározatot irt alá a kormány és a minisztériumok átszer­vezéséről és elfogadta az emigráns csehszlovák kor­mány tagjainak lemondását Ezzel eleget tett a CSKP azon követelményének, hogy ez a kormány nem tér­het vissza Csehszlovákiába hivatalos szervként • április 3. - a 2. ukrán front csapatai a román egységek­kel együtt felszabadították Kremnicát és további 100 szlovákiai települést- Kassára (Košice) érkezett Beneš elnök, a Fierlinger kormány, a moszkvai és 1. - április 7. a londoni emigráció tagjai­nak különvonatja • április 4. - a 2. ukrán front csapatai felszabadították Bratislavát és további köz­ségeket, többek között Handlovát és Piešťanyt- a 4. ukrán front és az 1. csehszlovák hadtest csapa­tai felszabadították Lit- povský Mikulást- a 2. és 3. ukrán front egy­ségei befejezték Magyaror­szág felszabadítását • április 5. - az 1. csehszlovák hadtest egységei felszaba­dították Ružomberokot. Ezen a napon szabadult fel Dolný Kubín, Prievidza, Bá­novce nad Bebravou és to­vábbi közép-szlovákiai köz­ségek- a 2. ukrán front felszaba­dította Bratislava elővárosát, Petržalkát, Stupavát és to­vábbi 50 települést- a csehek és szlovákok nemzeti frontjának kormá­nya megtartotta Kassán első ülését és kormányprogra­mot hagyott jóvá • április 6. - a 3. belorusz front támadást indított a mai Kali- nyingrád ellen- a 3. ukrán front csapatai eljutottak Bécs elővárosaiba és súlyos harcok kezdődtek a városért- a 2. ukrán front Kúty térsé­gében eljutott a Morava fo­lyóhoz • április 7. - a 2. ukrán front felszabaditotta Nové Mesto nad Váhom-ot, Senicát, Uh- rovecet és további nyugat­szlovákiai településeket.-tm­Nagyüzem az építőiparban a I ^ * ■ ■■ ■ m * // m r m * w m „Adossagtorlesztes“ - jumus végéig Hosszúra nyúlt az idei tél, és ez a mezőgazdaság dolgozóin kívül leginkább az építőipart hátráltatta feladatai teljesítésében. A viszonylag jó idő beálltával azonban már teljes erővel folyik a munka, és a vállalatok azon igyekeznek, hogy minél előbb pótolják a téli, kényszerű lemaradást. A Nyitrai (Nitra) Magasépítő Vállalat galántai üzemének komáromi (Komárno) járási részlege fontos szerepet tölt be a rohamosan fejlődő Duna menti város lakásépítésében. Az idei tervfeladatok teljesítése számukra azért is kiemelten fontos, mert a 7. ötéves tervidőszak utolsó évében minden eddiginél több lakást kell átadniuk. Boncsek Péter mérnök­kel a részleg igazgatójával folytatott beszélgetésünk során is éppen a legégetőbb kérdésekről volt szó. A kladnói Egye­sült Acélművek nevének hallatára mindenki az acél­gyártásra gondol. Azt már kevesen tudják, hogy ipar­művészeti tevé­kenység is folyik itt. Az erre szolgá­ló kovácsmühelyt 1967-ben nyitot­ták meg. Különfé­le speciális fém­tárgyakat készít, amelyeket műem­lék épületek res­taurálása során használnak fel. A képen: Viktor Sthbrný egy az Egyesült Acélművek vállalati igazgatóságának csarnokába szánt plasztikai alkotáson dolgozik. (Jifi Kruliš felvétele - ČTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom