Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-09 / 34. szám, szombat
Szovjetunió A vezető testületek határozata a szocialista munkaversenyröl (ČSTK) - Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Minisztertanácsa, a Komszomol Központi Bizottsága és a Szakszervezetek össz-szövetségi Központi Tanácsa áttekintette annak a szocialista munkaversenynek az eredményeit, amelyet az 1984-es állami népgazdasági és szociális fejlesztési terv teljesítéséért indítottak. A határozat megállapítja, az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar, a közlekedés és más ágazatok dolgozói tavaly további sikereket értek el a XXVI. kongresszus és az ezt követő KB-ülések határozatainak teljesítésében. 1984- ben dinamikusan fejlődött a társadalmi termelés, növekedett a hatékonyság és javultak a minőségi mutatók. Az iparban túlteljesítették mind a bruttó termelési tervet, mind pedig az új termékek gyártásának előirányzatát. A mezőgazdasági dolgozók szintén növelték a termelést és sok mezőgazdasági termék felvásárlását is. A munkakollektívák döntő többsége sikeresen teljesítette a munkatérKétes értékű bejelentés (ČSTK) - Az USA külügyminisztériumának szóvivője csütörö- kön bejelentette, hogy ez év áprilisában megkezdi az amerikai katonák „kivonását“ Grenadáról. 1983 októberében, a grenadai invázió idején a Fehér Ház azt állította, hogy csapatai a harcok befejezése után azonnal elhagyják a szigetországot. Később viszont közölte, hogy a katonák mindaddig Grenadán maradnak, amíg ki nem képezik és fel nem fegyverzik a „helyi rendőri erőket“ - tehát az új hadsereget, amely képes megvédeni a bábkormány hatalmát. Az új, az amerikaiak és a britek által kiképzett rendőrségnek szeptemberben kell megkezdenie feladatának teljes ellátását. A Fehér Ház minden ígérgetése ellenére csaknem bizonyosra vehető, hogy az amerikai megszállók a szigeten fogják „ünnepelni“ az invázió második évfordulóját is. Végső soron ezt alátámasztotta Herbert Blaize, a grenadai kormány új elnöke, aki tegnap kijelentette: az amerikai katonák az elkövetkező nyolc hónapnál sokkal tovább maradnak Grenadán. ÚJ SZÓ 3 1985. II. 9. Pénzért mindent Az afgán ellenforradalmi bandák közötti nézeteltérések a napokban nyílt fegyveres összecsapásokba torkolltak Kurm nyugat-pakisztáni határ menti járásban. A jelentések szerint több mint húszán meghaltak. A kabuli rádió szerint az ellenforradalmár csoportok azért csaptak össze egymással, mert nem tudtak megegyezni a törvénytelen kábitó- szerkereskedelemböl származó jövedelem elosztásában. Az afgán ellenforradalmárok jelenléte egyre súlyosabb feszültséget kelt mind Pakisztán, mind pedig Irán Afganisztánnal határos térségeiben. Ezt igazolja Abdul Karimnak, az egyik volt ellenforradalmi csoport parancsnokának a nyilatkozata is. (Karim 450 emberével a közelmúltban megadta magát az afgán hatóságoknak.) A Haki- kate Inkilábe Szaur kabuli napilapnak elmondotta, a banditák nemcsak Afganisztánban, hanem Pakisztánban és Iránban is súlyos bűntetteket követnek el a lakosság ellen. A határtérségekben egyre gyakoribbak a rablótámadások, az emberrablások és a zsarolás. Szerinte a bűnözés növekedését az is elősegíti, hogy egyre nagyobb hiányt szenvednek a létfenntartásukhoz szükséges alapvető cikkekből. Ugyanis a pakisztáni és iráni táborokban - ahol az ellenforradalmárok állomásoznak - olyan az elosztási rendszer, amely csupán a banditavezérek meggazdagodását szolgálja. (ČSTK) melékenység terven felüli fokozását. A társadalmi termelés növekedése alapján folyamatosan születtek intézkedések az életszínvonal növelésére. Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Minisztertanácsa, a Szakszervezetek össz-szövetségi Központi Tanácsa és a Komszomol Központi Bizottsága mindezzel párhuzamosan leszögezi azonban, hogy több vállalat, néhány ágazat, köztársaság, körzet és határterület nem volt képes a munkaversenyt olyan eredmények elérésére irányítani, amelyek garantálták volna a termelés tartós növekedését. Az említett szervek a legjobb vállalatoknak és munkakollektíváknak odaítélték a vörös vándorzászlókat. Az amerikai rendőrség az elmúlt év novemberétől már több mint 600 olyan személyt tartóztatott le a Dél-afrikai Köztársaság washingtoni nagykövetsége előtt, akik az Egyesült Államok és Pretoria együttműködése, valamint a dél-afrikai rezsim fajüldöző politikája ellen tiltakoztak. Az elmúlt napokban tartóztatta le a rendőrség Jarbis Tyrnert, az USA-beli Ifjú Kommunisták Ligájának elnökét, aki képünkön „Le a fajüldözéssel és az apartheiddel!“ feliratú transzparenssel látható, és további 14 kommunistát. (ČSTK-felvétel) Latin-amerikai hírek A Costa Ricában állomásozó nicaraguai ellenforradalmárok szoros kapcsolatai a CIA-val Kuba részt vesz a térség problémáinak megvitatásában (ČSTK) - A nicaraguai kormány felszólította Costa Ricát, hogy számolja fel a nicaraguai ellenfor-, radalmárok titkos kiképzőtáborait, amelyeket a CIA létesített Costa Rica területén. A nicaraguai külügyminisztérium jegyzéke rámutat: e táborok létezése sérti azokat a kötelezettségeket, amelyeket Costa Rica a semlegesség; státuszával magára vállalt. A managuai kormány örömmel üdvözölte azt a Costa Rica-i döntést, hogy fellépnek az egyes ellenforradalmi bandák képviselői ellen. E döntésnek azonban csak akkor lesz jelentősége, ha a banditák táborai ellen indított szélesebb körű akció részét fogja képezni. Egyébként is az ilyen eljárás lenne teljes összhangban a Contadora-csoport törekvéseivel. A nicaraguai kormány már Costa Rica rendelkezésére bocsátotta adatait a Costa Rica-i területen levő titkos kiképző bázisokról. A Costa Ricában állomásozó nicaraguai ellenforradalmárok és a CIA kapcsolatairól részletes információkkal szolgált csütörtöki sajtóértekezletén Alvaro Jósé Castillo, az ún. demokratikus forradalmi szövetség (ARDE) egyik volt parancsnoka, aki élt a múlt év decemberében meghirdetett amnesztiával és megadta magát a nicaraguai szerveknek. Ő elmondotta, az ellenforradalmárok találkozóira gyakran elmennek az USA Costa Rica-i nagykövetségének dolgozói, sőt, a banditákkal együttműködnek a Costa Rica-i polgári őrség képviselői is. Carlos Jósé Gutiérrez Costa Rica-i külügyminiszter nyilatkozatára hivatkozva a Prensa Latina hírügynökség beszámolt arról, hogy a közelmúltban, Costa Rica és Kuba képviselőinek találkozóján három fontos, az egész latinamerikai térséget érintő problémakört tekintettek át: 1. az USA Kuba elleni gazdasági blokádja, valamint a kubai és más vezető latinamerikai politikusok közötti dialógus szükségessége, 2. Kuba és az Egyesült Államok kapcsolatai, 3. Kuba aggodalmai a Costa Rica és Nicaragua közötti diplomáciai nézeteltérések miatt. A hírügynökségi jelentés szerint a külügyminiszter elismerte: Kubának, mint Latin-Amerika részének teljes joga van részt venni azokon a tárgyalásokon, amelyeken a térség súlyos problémáit vitatják meg. A salvadori legfelsőbb bíróság csütörtökön megerősítette az új választási törvény érvényességét abban a formában, ahogyan azt a parlament hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg közölte, a Duarte elnök által jóváhagyott változat érvénytelen. Az elnök ugyanis úgy hagyta jóvá a törvényt, hogy előzőleg néhány változást eszközölt. Ezek a változtatások azonban nem tetszettek szélsőjobboldali ellenfeleinek, mivel bizonyos előnyben részesítették volna Duarte Kereszténydemokrata Pártját a közelgő parlamenti választásokon. A szélsőjobboldal ezért közzé tette a törvény eredeti szövegét azzal, hogy á bíróság döntse el, melyik az érvényes. A választási törvény körüli huzavona igazolja, Salvadorban lassan túlsúlyba kerülnek a szélsőjobboldali erők. így van ez már a parlamentben, a legfelsőbb bíróságon és a hadseregben is. Csütörtökön Panamában 4000 amerikai katona kezdett hadgyakorlatot. Főleg szárazföldi műveleteket és a partraszállással kapcsolatos manővereket gyakorolják. Hivatalosan ugyan panamai -amerikai hadgyakorlatként jelentették be, Panama részéről azonban csak 300 katona vesz részt. A műveleteket a Pentagon a Panama-csatorna védelmével kapcsolatos rendszeres manővereknek minősítette. Weinberger nyugat-európai körúton (ČSTK) - Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter ötnapos nyugat-európai körútra indult, melynek során Nagy-Britanniát és az NSZK-t keresi fel. A Pentagon illetékesének kijelentése szerint Weinberger nyugat-európai útjának legfőbb célja, az, hogy tájékoztassa az Egyesült Államok szövetségeseit a genfi szovjet-amerikai leszerelési tárgyalásokon képviselendő washingtoni álláspontról. Útjának legalább ennyire fontos a másik A varsói találkozó békefelhívása A béke a legnagyobb érték (ČSTK) - Varsóban csütörtökön véget ért 18 szocialista és más baráti ország nemzeti frontjainak és békeszervezeteinek 5. találkozója, amelynek résztvevői békefelhívást fogadtak el. Ebben megállapítják: a világ népei mind aktívabban harcolnak a béke megvédéséért, a lázas fegyverkezés megállításáért, az agresszió és a más államok belügyeibe való beavatkozás ellen. Mindezek ellenére tovább uralkodik a világon a fenyegetettség és a bizonytalanság érzete. A konfrontációs imperialista politika veszélyesen élezi a nemzetközi helyzetet. Az USA agresszív körei által ösztönzött intenzív fegyverkezési progamok egyáltalán nem erősítik a biztonságérzetet, s az embereknek azzal a tudattal kell élniük, hogy az atomkatasztrófa veszélyezteti létüket. A márciusban kezdődő szovjet -amerikai tárgyalások kapcsán a dokumentum kifejezi a résztvevők azon reményét, hogy a két nagyhatalom közötti párbeszéd felvétele elősegíti, hogy a nemzetközi kapcsolatok kikerüljenek a zsákutcából. „Tudatosítjuk - szögezi le a felhívás - e cél eléréséhez a békeerőknek állandóan nyomást kell gyakorolniuk a NATO vezető köreire, főleg az USA-ra annak érdekében, hogy ismerjék el a realitásokat, az egyenlőség és egyenlő biztonság elvét.“ A varsói találkozó résztvevői dokumentumukban hangoztatják azt a meggyőződésüket: a német fasizmus és a japán militarizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója jó alkalom arra, hogy e hatalmas jelentőségű eseményről úgy emlékezzünk meg, mint a béke és igazságosság erőinek győzelméről. A nemzeti frontok, mozgalmak és szervezetek, melyek részt vettek a varsói találkozón, a békét a legnagyobb értéknek tartják. Teljes mértékben támogatják országaink békepolitikáját és minden olyan kezdeményezést, amely erősíti a nemzetközi biztonságot. A dokumentum aláírói felszólították a világ országait, járuljanak hozzá a nemzetközi békefront lehető legnagyobb mértékű kibővítéséhez és erősítéséhez. célja is, nevezetesen, hogy meggyőzze a nyugat-európai politikusokat a „csillagháborús“ program fontosságáról, amelyet a Fehér Ház valamiféle stratégiai védelmi kezdeményezésként próbál reklámozni. Ez a terv, mint ismeretes, a világűrben telepített rakétaelhárító rendszer létrehozásával számol. A kozmosz militarizálását jelentő program ellen még a Fehér Ház leghűségesebb atlanti szövetségesei is szót emeltek. A Rea- gan-kormányzat „csillagháborús“ terveit bírálta legutóbbi washingtoni látogatása idején Margaret Thatcher brit kormányfő is, rámutatva arra, hogy a terv megvalósítása a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról 1972- ben megkötött szovjet-amerikai szerződés megszegését jelentené. Amerika Hangja-adó épül Izraelben (ČSTK) - Az izraeli kormány több hetes habozás után az Egyesült Államok sürgetésére beleegyezését adta ahhoz, hogy izraeli területen az uszító Amerika Hangja rádióállomás egy nagy teljesítményű adóját építsék fel. A New York Times tegnapi számában azt irta, hogy már megkötötték az adó építésére vonatkozó szerződést. Washingtonnak az a terve, hogy az Amerika Hangja izraeli adójának megépítésével az adások foghatók lesznek Afganisztánban és a Szovjetunió közép-ázsiai területén. A kétségtelenül szovjetellenes propagandát szolgáló adó építése a lap értesülései szerint több mint másfélmilliárd dollárt emészt fel. Csehszlovák-magyar megbeszélések (ČSTK) - A Szövetségi Gyűlés ipari, közlekedési és kereskedelmi bizottságának küldöttsége tegnap befejezte ötnapos magyarországi látogatását, amelyre az Ország- gyűlés ipari bizottságának a meghívására került sor. A csehszlovák delegációt fogadta Sarlós István, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke. Alois Húla, a csehszlovák delegáció vezetője, a Népi Kamara alelnöke, az ipari, közlekedési és kereskedelmi bizottság elnöke a Csehszlovák Sajtóiroda és a Csehszlovák Rádió tudósítóival folytatott beszélgetésében nagyra értékelte a tárgyalások nyílt, konkrét és konstruktív jellegét. A megbeszéléseken mindenekelőtt a bizottságok ellenőrző tevékenységével kapcsolatos tapasztalatcserét folytattak. A Magyar Népköz- társaság illetékes minisztériumaiban lezajlott megbeszéléseken, valamint a jelentős ipari üzemekben tett látogatások alkalmából mindenekelőtt a gazdaságirányítás új formái érdekeltek bennünket, mondotta Alois Hűla. Hozzáfűzte, a felek egyetértettek abban, hogy tovább kívánják javítani a két bizottság partneri kapcsolatait. Tel Aviv megsérti az emberi jogokat (ČSTK) - Genfben az emberi jogok ENSZ-bizottságának ülésén Banglades, az NDK, Argentína, Bulgária, Kuvait, Afganisztán és a Nemzetközi Jogászbizottság képviselői elitélték Izrael gyarmatosító és expanzív politikáját a megszállt arab területeken. Rámutattak arra, hogy az izraeli kormány az ENSZ-határozatok és a világközvélemény ellenére a megszállt arab területeken bűntetteket követ el, durván megsérti az emberi jogokat és a palesztinokat erőszakosan elűzi otthonaikból. Nialt Macdermot, a Nemzetközi Jogászbizottság főtitkára hangsúlyozta, hogy a bizottság által összeállított dokumentum leleplező adatokat tartalmaz a megszállók bűntetteiről, amelyeket a Nab- lusz közelében levő Farah koncentrációs táborban követtek el, valamint számos olyan esetről, amikor megkínozták az arab lakosságot. A főtitkár felkérte az emberi jogok bizottságát, hogy az izraeli magatartást elbírálás céljából terjessze a hágai nemzetközi bíróság elé. Bejrút Befejeződött a gépeltérítési ügy (ČSTK) - Emberáldozatok és sebesülés nélkül fejeződött be a Boeing 707 jelzésű utasszállító repülőgép eltérítésének az ügye. Fegyveresek csoportja csütörtök éjszaka, röviddel a gép Ciprusból való megérkezését követően megtámadta és foglyul ejtette a gép kilenctagú személyzetét, valamint túszként fogva tartotta a KLM társaság három libanoni alkalmazottját. A légikalózok azt követelték a ciprusi kormánytól, hogy bocsássák szabadon azt a két férfit, akit 1983 júniusától gépeltérítés miatt tartanak börtönben. Azt követően, hogy Nabih Berri libanoni igazságügyminiszter kapcsolatba lépett a ciprusi kormánnyal, amely ígéretet tett a követelés teljesítésére, a géprablók elhagyták a repülőgépet és nyomtalanul eltűntek. A nicosiai kormány a szabadon bocsátás időpontját nem közölte. Kémrepülőgép Egyiptomnak (ČSTK) - A Pentagonban bejelentették, hogy az Egyesült Államok leszállítja Egyiptomnak sorrendben immár az ötödik E-2c típusú repülőgépet, melynek fedélzetén riasztó és felderitő rendszerek vannak. Becslések szerint a pótalkatrészekkel együtt egy ilyen kémrepülőgép mintegy 50 millió dollárba kerül. Washingtonban azzal indokolták a felderitő célokat szolgáló gép Egyiptomnak történő eladását, hogy ezek a repülőgépek hozzájárulnak az ,,egyiptomi légvédelem erősítéséhez“. Az említett fajtájú repülőgép tulajdonképpen az ismert amerikai AWACS gépek némileg módosított változata.