Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-10 / 8. szám, csütörtök

Közép-Amerikában létrejöttek a békés rendezés feltételei Daniel Ortega fogadta Karol Lacót (ČSTK) - Daniel Ortega megválasztott nicaraguai államfő kedden este fogadta Karol Lacot, a CSSZSZK kormányának alelnökét, aki az államfő mai beiktatásán részt vevő hivatalos csehszlovák delegációt vezeti. ÚJ SZÚ 3 1985. I. 10. A találkozón eszmecserét foly­tattak több időszerű nemzetközi kérdésről és áttekintették a kétol­dalú együttműködés bővítésének lehetőségeit. Méltatták azokat az erőfeszíté­seket, amelyeket a Contadora- csoport államai tesznek a közép­amerikai konfliktus békés rende­zése érdekében. Daniel Ortega a találkozón kije­lentette, hogy a mai beiktatásán való reprezentatív részvétel annak a széles körű nemzetközi támoga­tásnak a kifejezője, amelyet a san­dinista népi forradalom élvez a közvélemény körében. A találkozón jelen volt Miguel d’Escoto nicaraguai külügymi­niszter is. Panama városban folytatódott a Mexikót, Kolumbiát, Venezuelát és Panamát tömörítő Contadora- csoport külügyminisztereinek ta­nácskozása, akik a térség válsá­gos helyzetének békés rendezé­sét célzó programjuk végleges változatát dolgozzák ki. A külügy­miniszterek egyetértettek abban, hogy létrejöttek a békés rendezés pozitív feltételei a térségben. A ta­nácskozás első napját értékelő kolumbiai külügyminiszter rámuta­tott arra, hogy a Contadora-cso­Csehszlovák pártküldöttség Kabulban (ČSTK) - A CSKP KB küldöttsége Mikuláš Beňónak, a CSKP KB titkárának a vezetésével tegnap Kabulba érkezett. A csehszlovák pártküldöttség az Afganisztáni Né­pi Demokratikus Párt Központi Bi­zottságának meghívására részt vesz a párt megalakulása 20. év­fordulójának ünnepségein. A csehszlovák delegációt a ka- buli repülőtéren Szaleh Muham­mad Zairal, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB PB tagja, a KB titkára, Mahmud Barjalai, a Politikai Bizottság póttagja, a KB titkára és további afgán hivatalos képviselők fogadták. Jelen volt Václav Kouba, Csehszlovákia af­ganisztáni nagykövete is. Babrak Karmai, az ANDP KB főtitkára, a Forradalmi Tanács el­nöke tegnap fogadta Mikuláš Be­nőt. A szívélyes és elvtársi légkörű beszélgetés során áttekintették a két párt együttműködése elmé­lyítésének lehetőségeit. Benő elv­társ tájékoztatta vendéglátóját azokról az eredményekről, melye­ket népünk a CSKP vezetésével a szocializmus építésében elért. Peking elutasította a VSZK javaslatát (ČSTK) - A Kínai Népköztársaság Külügyminisztériumának képviselője tegnapi pekingi sajtóértekezletén eluta­sította azt a vietnami javaslatot, hogy tartsanak tűzszünetet a kínai-vietnami határokon a Holdújév alkalmából. A szóvivő beismerte, hogy a határo­kon újból éleződik a helyzet és ezzel összefüggésben fenyegetően emlé­keztette Vietnamot a tavalyi kínai „el­lentámadásra“, amely az 1979 februári határmenti háború óta a legnagyobb betörés volt vietnami területre. Bírósági kereset benyújtása (ČSTK) - A Los Angeles-i szövetsé­gi bíróságon keresetet nyújtottak be az USA kormánya és a KAL dél-koreai légitársaság ellen annak a 19 japán utasnak a hozzátartozói, akik 1983- ban vesztették életüket a dél-koreai repülőgép incidense során - közölte tegnap a Kiodo japán hírügynökség A dél-koreai légitársaság Boeing 747 repülőgépe kémfeladatok teljesíté­se során a Fehér Ház tudtával 1983. szeptember 1 -én éjszaka behatolt a Szovjetunió légiterébe. Az áldozatok hozzátartozói követe­lik, hogy a Los Angeles-i bíróságon vonják felelősségre ezért a politikai provokációért a Boeing és a Litton Industries társaságot is, amelyek a na­vigációs berendezéseket szállították. port kétéves tevékenysége idején a térségben nem robbant ki továb­bi fegyveres konfliktus. Jelentős­nek minősítette, hogy minden kö- zép-amerikai kormány bekapcso­lódott a feszült helyzet megoldását célzó tárgyalásokba. A külügyminiszterek most min­denekelőtt a Salvador, Honduras és Costa Rica által indítványozott módosításokról tárgyalnak. Mint ismeretes, a Contadora rendezési tervét változtatások nélkül csak a nicaraguai vezetés támogatta. Megfigyelők rámutatnak arra, hogy a dokumentum eredeti szö­vegének megváltoztatásában el­sősorban az USA érdekelt. Ha ugyanis az eredeti verziót hagy­nák jóvá, akkor az Egyesült Álla­moknak többek között haza kelle­ne rendelnie Hondurasban állo­másozó mintegy 3000 fős egysé­gét, vissza kellene hívnia Salva­dorban tevékenykedő katonai ta­nácsadóit, fel kellene számolnia több katonai kiképző központját Hondurasban és le kellene mon­dania a provokatív amerikai-hon- durasi rendszeres katonai manő­verek megtartásáról. Panama városban a külügymi­niszteri tanácskozás folytatódik, s közös közlemény elfogadása várható. A nicaraguai külügyminisztéri­um jegyzéket intézett Honduras- hoz, amelyben hangsúlyozza, hogy a hondurasi területen műkö­dő nicaraguai ellenforradalmi ban­dák állítólagos kiutasítására vo­natkozó hondurasi kijelentések csak abban az esetben minősíthe­tők jelentőseknek, ha a gyakorlat is megerősíti ezeket. A dokumentum rámutat arra, hogy a hondurasi bázisokon lévő somozisták kiutasítása hozzájá­rulna nemcsak a nicaraguai-hon- durasi kapcsolatok javításához, hanem elősegítené a közép-ame- rikai válság békés rendezését cél­zó Contadora-kezdeményezés keresztülvitelét is. Nicaragua az állandó észak-amerikai agressziós veszély miatt kénytelen minden szükséges intézkedést megtenni az ország területi egységének és függetlenségének megvédése céljából. Képünkön Managua főváros lakói légvédelmi bunkereket építenek. (Telefoto - ČSTK) A hazafiak fegyveres akciói Dél-Libanonban (ČSTK) - A libanoni hazafias erők az utóbbi 24 órában több támadást intéztek Dél-Libanonban az izraeli megszállók ellen. A ha­zafiak Basurija és Burdzs Samari helységek között megtámadtak egy izraeli motoros járőrt és meg­semmisítettek egy páncélos szállí­tójárművet. A támadás során az izraeli megszálló hadsereg több katonája életét vesztette. A megszállók a fokozott harci tevékenység térségében újabb erősítéseket vontak össze. Sajda és Szúr városokban az izraeli ka­tonák átkutatták a házakat és le­tartóztatták a „gyanús“ személye­ket. E városok felett izraeli katonai repülőgépek is átrepültek és szín­lelt megfélemlítő támadásokat haj­tottak végre. A Jordán folyó megszállt nyu­gati partján levő Nablus városban izraeli katonák lövésekkel kerget­ték szét azokat a tüntetőket, akik az izraeli megszálló erők erősza­kos eljárása ellen tiltakoztak A brutális beavatkozás során több tüntető megsebesült. Új védelmi politika Görögországban (ČSTK) - A görög Legfelsőbb Nemzetvédelmi Tanács (KYSEA) Andreasz Papandreu kormányfő vezetésével jóváhagyta az ország új védelmi koncepcióját. Ebben nagy hangsúlyt helyeznek Görög­ország függetlenségének és te­rületi egységének a megvédésére és rámutatnak a szomszédos Tö­rökország részéről fenyegető ve­szélyre. Görögország ezzel a döntéssel NÉHÁNY SORBAN AZ 1905-1907-ES OROSZ FOR­RADALOM 80. évfordulója alkalmából tegnap kiállítás nyílt Leningrádban, amelyen több mint 200 értékes kiállítá­si anyag látható: például Lenin munkái az említett időszakból, korabeli röpla­pok, újságok, folyóiratok, plakátok és orosz forradalmárok arcképei. MOSZKVÁBAN január 7-én 81 éves korában elhunyt Vlagyimir Kokki- naki, a Szovjetunió kétszeres hőse, Lenin-díjas, a Szovjetunió érdemes kí­sérleti repülője. A nekrológot Konsz- tantyin Csernyenko és más szovjet vezetők írták alá. A KOREAI MUNKAPÁRT KB Politi­kai Bizottsága határozatot hozott Kore­ának a japán militaristák uralma alóli felszabadítása 40. évfordulójának ün­nepségeiről. AZ ARGENTIN KOMMUNISTÁK abban a nyilatkozatukban, amelyet Buenos Airesban tett közzé az Argentin Kommunista Párt Központi Bizottsága, tulajdonképpen az eddig követett katonai doktrína feladása mellett határozott, amely szerint az or­szág potenciális ellenfelei minde­nekelőtt a Varsói Szerződés tagál­lamai lehetnének. A dokumentum leszögezi, hogy ilyen veszély nem áll fenn. Görög napilapok ezzel összefüggésben megjegyzik, hogy az új védelmi politika „a szovjet katonai veszélyről“ ter­jesztett koholmányok hivatalos visszautasítását jelenti. teljes szolidaritásukat nyilvánítják az Afgán Demokratikus Köztársaság né­pével és kormányával. Az afgán nép­nek ugyanaz a fő ellensége, mint Ar­gentína, Nicaragua, Kuba és egész Latin-Amerika népeinek, mégpedig az észak-amerikai imperializmus - hang­zik a nyilatkozatban. ABDAL HAMID BRAHIMI, a Nem ­zeti Felszabadítási Front párt Politikai Bizottságának póttagja, az Algériai De­mokratikus és Népi Köztársaság kor­mányának elnöke tegnap kétnapos hi­vatalos látogatásának befejeztével el­utazott a Bolgár Népköztársaságból Ott-tartózkodása alatt tárgyalásokat folytatott Gri$a Filipovval, a BNK Mi­nisztertanácsának elnökével és talál­kozott Todor Zsivkovval, a BKP KB főtitkárával, a BNK Államtanácsának elnökével. A JAPÁN KOMMUNISTA PÁRT felhívta Nakaszone konzervatív kormá­nyát, hogy valamennyi fiatal japánnak egyenrangú jogot biztosítson a műve­lődésre, a munkára, a fizikai és kulturá­lis fejlődésre, valamint a társadalmi és politikai életben való részvételre. Kommentárunk Genf - első lépés A merikai közmondást idézett egyik minapi kommentár­jában a moszkvai Pravda, misze­rint „ tangót csak ketten táncolhat­nak“. A genfi külügyminiszteri tár­gyalások előtt ezzel arra kívánt figyelmeztetni a lap, hogy a kéz­zelfogható eredmény érdekében- s vonatkozik ez elsősorban a nukleáris és az űrfegyverek kér-t déskörére - a kölcsönösen elfo­gadható döntésekre irányuló szovjet törekvések mellett az amerikai fél konstruktív hozzáállá­sára is szükség van. Magyarán: kettőn áll a vásár. Nos, a Genfben kedden véget ért szovjet-amerikai tárgyalások eredményei annyit tükröznek, hogy Andrej Gromiko és George Shultz a közös kezdő lépéseket megtette, de hogy milyen lesz a folytatás, az nyitott kérdés. Az utóbbi esztendőkben egyáltalán nem volt elkényeztetve a világ a kelet-nyugati kapcsolatoktól, s főleg nem a szovjet-amerikai viszonytól. így tekintve Genfre, némi derűlátásnak is hangot lehet adni, annál is inkább, mert az ember mindig reménykedik. Ezt a reményt éltették, illetve felélesztették a tavalyi év utolsó heteinek nemzetközi diplomáciai eseményei. Miután novemberben bejelentették, hogy Genfben janu­ár elején szovjet-amerikai külügy­miniszteri tárgyalások lesznek, szinte egycsapásra megindult a kelet-nyugati diplomáciai nagy­üzem, ami azt erősítette meg, hogy a két nagyhatalom viszonya alapvetően befolyásolja a külön­böző társadalmi rendszerű orszá­gok együttműködésének alakulá­sát, főleg Európában. Nyugodtan nevezhetjük monst- re-programnak is a genfi megbe­széléseket, hiszen a Gromiko és a Shultz vezette küldöttségek két nap alatt 15 órát töltöttek a tárgya­lóasztal mellett. Bonyolult és nagy türelmet igénylő eszmecsere folyt a zárt ajtók mögött, s ugyancsak ilyen jelző illeti meg azokat a tár­gyalásokat, amelyek megkezdé­sében a felek végül megállapod­tak. Ez volt az a maximum, amit a genfi találkozótól várni lehetett Sokak véleménye szerint már az is nagy eredmény lett volna, ha a „tárgyalásokról szóló tárgyalá­sok“ - így nevezték a helyszíni tudósítók a külügyminiszteri esz­mecserét, - folytatásában egyezik meg Gromiko és Shultz. A közeljövőben tehát szovjet­amerikai tárgyalások kezdődnek a nukleáris és az űrfegyverekről. Figyelemre méltó körülmény, hogy- a kiadott közös nyilatkozat tanú­sága szerint - a megbeszélések tárgyát az űr- és nukleáris (hadá­szati és közepes hatótávolságú) fegyverekkel kapcsolatos kérdé­sek komplexuma fogja képezni, vagyis mindezeket a problémákat kölcsönös összefüggéseikben fogják megvitatni. Ebben fellelhető az Egyesült Államok kompromisz- szumkészségének is a csírája, ugyanis az amerikai küldöttség azzal a javaslattal érkezett Genf- be, hogy a Szovjetunió és az USA kezdjen két, párhuzamos tárgya­lást: külön az ún. támadó nukleáris fegyverekről (ide sorolva mind a hadászati, mind a közepes ható- távolságúakat), s külön a - ugyan­csak amerikai szóhasználat sze­rint - „védelmi“ fegyverekről, te­hát a műholdelhárító és más, az űrben elhelyezett elemeket tartal­mazó rendszerekről. A Szovjetunió ezzel szemben kezdettől fogva a két téma kölcsö­nös összefüggését hangsúlyozta, s igy a kérdések megoldására egyetlen fórumot javasolt. Nyil­vánvaló, hogy az űrfegyverkezés a Földön folyó nukleáris fegyver­kezési verseny új, minden eddigi­nél veszélyesebb, ellenőrizhetet- lenebb, magasabb szintjét jelenti, tehát a kettő egymástól elválaszt­hatatlan. Az új tárgyalások célja olyan hatékony megállapodások kidol­gozása lesz, amelyek a lázas űr­fegyverkezés elhárítására, a Föl­dön folyó fegyverkezés megszün­tetésére, a nukleáris fegyverek korlátozására és csökkentésére, a hadászati stabilitás megszilárdí­tására irányulnak. Egyelőre azon­ban semmilyen biztosíték nincs arra, hogy az USA változtatna ko­rábbi magatartásán, s hajlandó lenne valamit tenni is a valóban kölcsönösen elfogadható megálla­podásokért. Emlékezhetünk rá, a hadászati és a közepes hatótá­volságú nukleáris fegyverekről Genfben már folytak párhuzamos tárgyalások, ezek azonban 1983 decemberében megszakadtak, mivel az USA megkezdte a nyu- gat-európai rakétatelepítést, s így a tárgyalások értelmüket veszítet­ték. Pozitív irányú változás e téren Washington politikájában azóta sem következett be, s az aggodal­makat csak fokozza, hogy az USA sem a nukleáris, sem az űrfegyve­rek terén nem hajlandó előzetes korlátozásokat vállalni. A mühold- elhárító fegyverek kipróbálására vonatkozóan az esetleges korláto­zott moratóriumot nem vetik el Washingtonban, de kizártnak tart­ják, hogy az „űrvédelmi“ eszkö­zökkel kapcsolatos kutatási prog­ramot leállítsák. A genfi találkozó mindazonáltal jó alkalom volt az álláspontok tisz­tázására, s remélhetőleg pozitív impulzust ad a szovjet-amerikai, a kelet-nyugati kapcsolatoknak. Bebizonyosodott: a párbeszédre lehetőség, sőt, szükség van az előrelépés minimális követelmé­nyének - a bizalom helyreállításá­nak - érdekében. Ó vatos derűlátás - nagyjából így jellemezhető a genfi ta­lálkozó utáni nemzetközi hangulat. Nem a Szovjetunión múlik, hogy az optimizmus kerekedjen felül, s ne csak óhajokon, hanem konk­rét lépéseken, megállapodásokon alapuljon. A korábbi évek tapasz­talatai azt bizonyítják, hogy a szo­cialista országokkal szembeni ka­tonai erőfölény megszerzésére, az erőpolitika alkalmazására tett kí­sérletek kudarcot vallanak, így ér­telmüket vesztik. Talán rájönnek erre Washingtonban is, s akkor a „tangó“ harmonikus, egymás­hoz igazodó lépésekből áll majd PAPUCSEK GERGELY Romes Csandra havannai sajtóértekezlete (ČSTK) - Romes Csandra, a Béke-világtanács elnöke a kubai fővárosban tartott sajtóértekezle­tén kijelentette, egyesíteni kell a világ valamennyi békeszerető erőit, amelyek tudatosítják, milyen súlyos a nukleáris katasztrófa fe­nyegetése. Csandra, aki a fegy­verkezési versennyel, a béke és a fejlődés kérdéseivel foglalkozó havannai nemzetközi konferenci­án vesz részt, elmondta: a tavalyi év megerősítette, hogy a haladó emberiség nem választja külön a fegyverkezés elleni harcot az amerikai imperializmusnak a szu­verén országok belügyeibe való beavatkozásai ellen folytatott harctól. Romes Csandra a továbbiak­ban emlékeztetett arra, hogy a vi­lág az idén ünnepli meg a fasiz­mus felett aratott győzelem 40. évfordulóját. Az ebből az alkalom­ból rendezett különböző akciók el­sősorban a háborús veszély elleni erőfeszítések egyesítését fogják szolgálni. 1985 az ifjúság éve (ČSTK) - Az APN szovjet hír- ügynökség és a Lityeraturnaja Ga- zeta című lap New York-i tudósító­ja felkérte Javier Pérez de Cuel­lar ENSZ-főtitkárt, összegezze azokat az okokat, amelyekért az ENSZ 1985-öt nemzetközi ifjúsági évvé nyilvánította. „Kétezerben várhatóan 1,8 mil­liárd fiatal él majd bolygónkon“- mondta az ENSZ főtitkára. „Az afrikai, ázsiai és latin-amerikai or­szágokban gyakorlatilag megkét­szereződik a fiatalok száma. Ezekben a térségekben már ma is nyomor, írástudatlanság, éhség, betegségek és munkanélküliség sújtja a fiatalokat. A fiatalok nem­zetközi évének jelszava: Részvé­tel, fejlődés, béke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom