Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-03 / 2. szám, csütörtök
VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG A brit bányászok sztrájkja, háttere és perspektívája A világ közvéleménye élénk érdeklődéssel kíséri a brit bányászok sztrájkját, amely már több mint kilenc hónapja tart. Nagyon is helyénvaló a kérdés: vajon mi váltotta ki azt a sztrájkot, amelyet annak időtartama, s a sztrájkolok száma szerint egyedinek tarthatunk? A Nagy-Britanniából érkező hírekből tudjuk, hogy a sztrájk kirobbanásának közvetlen oka a konzervatív kormány bejelentése volt, mely szerint 20, állami tulajdonban lévő bányát bezárnak. A határozat végrehajtásával Skócia, Wales és Yorkshire szénbányáiban több mint 20 ezer bányász veszítené el munkáját. És a munkanélküliek száma Nagy-Britanniában már most meghaladja a 3,5 milliót. Vajon a 130 ezer sztrájkoló bányász fellépése, amely nagy visszhangot váltott ki, sót támogatásra talált a vasutasoknál és a kikötői munkások körében, csupán válasz az állítólag veszteséges bányák bezárásának előkészítésére, vagy a brit dolgozók elégedetlenségét fejezi ki Margaret Thatcher kormányának politikájával szemben? A „vaslady“ kormányzásának időszakára olyan intézkedések jellemzők, amelyek egyrészt gyengítik a brit gazdaságot, másrészt olyan következményekkel járnak, amelyek érzékenyen érintik a munkásosztály gazdasági és szociális helyzetét. A brit statisztikai kimutatások szerint ugyan az elmúlt évben a bruttó nemzeti jövedelem 2,75 százalékkal, az ipari termelés 3,5 százalékkal, a beruházások volumene pedig 10 százalékkal növekedett, ám ha ezeket az eredményeket összehasonlítjuk az 1979 előtti adatokkal, vagyis a Margaret Thatcher miniszterelnöki funkcióba való lépése előtti időszaknak az eredményeivel, akkor láthatjuk, hogy a növekedés nem éri el az említett időszak szintjét. S a konzervatív kormány politikájának sikertelenségét illusztráló példából többet is találnánk. Elég megemlíteni a Malvin- szigetekkel kapcsolatos konfliktust, amely Nagy-Britanniának 50 millió fontjába került, vagy a brit nők tiltakozását az atomfegyverek elhelyezése ellen, esetleg azokat az intézkedéseket, amelyek a bányászok sztrájkját robbantották ki. Nagy-Britannia kedvezőtlen gazdasági helyzete azonban nem pusztán a kormány politikájának tudható be. Annak szerepe csupán másodlagos azokhoz az ellentmondásokhoz képest, amelyek a kapitalizmusnak, mint társadalmi rendszernek - amely általános válságának harmadik szakaszában fennmaradásának eszközeit keresi - a velejárói. Ebben szocialista tőkés országok országok !|U["r| 'Ijifl 11 aj-IdqáZi ii vízenergiád J^atcmenerqia m gyökerezik a konzervatív kormány politikája is. A konzervatív kormány programjának, amely az úgynevezett közép-távú pénzügyi stratégiát tartalmazta, meg kellett volna állítania a brit gazdaság gyengülését. Elsősorban a magas infláció és az állami költségvetés jelentős hiánya ellen lépett fel. Az említett program megvalósításának eszköze a gazdaság állami szabályozásának gyengítése lett, elsősorban az állami szektor felszámolása, vagy vállalatoknak, esetleg a részvények bizonyos százalékának magántulajdonba adása révén. Az állami tulajdon magántulajdonba való kerülését privatizációnak, az eredetileg magántulajdonból lett állami tulajdonnak újra magánkézbe juttatását pedig reprivatizációnak nevezzük. A privatizáció és a reprivatizáció az elmúlt két évben olyan ütemű lett, hogy nemcsak érinti az állami szektort, hanem annak létezését is veszélyezteti Nagy-Britanniában. / A brit állami szektor egy része még a II. világháború előtt, nagyobb mértékben viszont a baloldali Munkáspárt uralma alatt az 1946-1951-es években keletkezett. Például a szénbányászat államosítására vonatkozó törvény 1946-ból, a villamosenergiáról és a közlekedésről szóló 1947-ből származik, 1948-ban a gázgyárakat, 1949-ben pedig a vas- és acélműveket államosították. Bár az évek folyamán ellentétekre került sor a Konzervatív és a Munkáspárt között (amit a baloldaliak államosítottak, ezt a konzervatívok reprivatizálták), mégis 1970- ben a konzervatív kormány új vezetőségének hatalomra lépésekor az állami szektor részaránya a bruttó nemzeti jövedelemnek 50 százalékát, a beruházásoknak közel 20 százalékát képezte és a munkaképes lakosságnak körülbelül nyolc százalékát foglalkoztatta. Azonban állami vállalatok nemcsak államosítással jöttek létre, hanem állami beruházással is. Elsősorban tőkeigényes, vagy az olyan ágazatoknál érvényesült az állami vállalatok létrehozásának ez a módja, amelyek a népgazdaság számára fontosak voltak, ám a magánvállalkozók részéről csekély volt irántuk az érdeklődés. Megemlíthetjük például a légi közlekedés, a vegyipar, a kőolajbányászat, a távközlés fejlesztését. A jelenlegi konzervatív kormány ötéves működésére az állami vállalatok eladása, s egyben az államkasszába folyó pénzösszegek növelése jellemző. A privatizációtól és reprivatizációtól a kormány 10 milliárd font bevételt vár. Az ilyen összegre viszont a veszteséges és nem gazdaságos vállalatok eladásával - amelyek iránt a maNSZK_ / Ausztrália | l^ngyelorszcig Egyób Nagy-Britannia 2,9'i Az elsődleges energiafelhasználás szerkezetének változása 1974-1983 között A világ széntermelésének százalékos megoszlása a főbb termelők szerint 1983-ban (The Economist) gántőke nem is mutat érdeklődést - nem lehet szert tenni. A kormánynak ez az argumentuma nem helytálló, s ezt az is bizonyítja, hogy az idáig reprivatizált vállalatok nyereségesek voltak. Példaként megemlíthetjük, hogy az Északi-tenger nyolc kőolajmezőjének részvényeit a British National Oil Corporation társaságnak adták el; esetleg a Britisch Aerospace légitársaság részvényeinek, valamint a kohóiparban dolgozó British Rail vasúti társaság szállodáinak eladását, miközben a vasúti közlekedés, amely veszteséggel zár, állami tulajdonban maradt. Ez azonban pusztán jelentéktelen része azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a kormány már végrehajtott, illetve még ezután valósít meg. A közeljövőben reprivatizációra javasolt vállalatok között olyanok is szerepelnek, mint a British Telecoms (távközlési vállalat), amelynek 250 ezer dolgozója van, a British Shipbuildera (hajógyár) 68 ezer alkalmazottal, a British Gas (Gázgyár) 106 ezer munkással, a British Post, amelyeknek 179 ezer dolgozója van. Valójában az állami vállalatok 80 százalékáról van szó. így aztán a munkáspárti kormány - amely Nagy-Britanniában a széles körű állami szektort kiépítette - vívmányai összeomolnak. A konzervatív kormány fentiekben ismertetett politikája nem kedvelt a brit dolgozók körében, mert következményei elsősorban a munkásosztályt érintik. Mindenekelőtt a bérek csökkenéséről van szó. Az állami vállalatoknál magasabbak a bérek, mint a magánvállalkozóknál, s így a reprivatizációkor az új tulajdonos azonnal csökkenti a dolgozók bérét. A másik negatív következmény a foglalkoztatottak számának csökkenése (a kormány jelentése szerint az állami vállalatoknál a magánszektorokkal összehasonlítva magasabb a foglalkoztatottság). A bányák bezárása esetében újabb 20 ezer bányász veszíti el állását. Az említett problémák ismeretében nyilvánvaló, honnan ered a dolgozók elégedetlensége és az az erő, amely meg akarja akadályozni a kormányt a már ismert intézkedések végrehajtásában. Hiszen az államkasszának a bérekből megtakarított pénzzel való feltöltése a dolgozók számára nem elfogadható. A szakszervezeteknek a konfliktus megoldására vonatkozó próbálkozásai eddig sikertelennek bizonyultak. A kormánynak nem érdeke visszavonni álláspontját, mert a bányászok ilyen jellegű reakciójára nyilván számított és jól fel is készült. Az üzemelő bányák szénkészletei a becslések szerint tavaszig kitartanak, s a kormány feltételezi, hogy addigra a sztrájk is befejeződik. Sajnos, nem nagy az esély arra, hogy a sztrájk a dolgozók számára győzelemmel végződjön. Sokak ellen a rendőrség és a katonaság lépett fel, mások börtönbe vagy kórházba jutottak. Arthur Scargill, a bányászok szakszervezeti szövetségének elnöke a Munkáspárt évzáró gyűlésén a jelenlevőket a bányászok sztrájkjának támogatására szólította fel. A sztrájk visszhangra és szolidaritásra talált az egész világ dolgozói részéről. A sztrájkolók juttatásokat kapnak más szakszervezetektől is, és reménykednek a győzelemben. Az ellenfél azonban erős és terveit szintén nem akarja feladni. ELENA BENOVÁ mérnök, docens, KOMMENTÁLJUK Legyen konkrét és ellenőrizhető Az eszmei-politikai nevelő munka összetett feladat. Jelentőségének megfelelően kiemelt helye van az alapszervezetek tevékenységében. Különösen a fiatal párttagjelöltek nevelésére kell nagy hangsúlyt helyezni. A párttagjelöltségre méltó fiatal még nem kommunista, csupán az előfeltételek adottak nála, hogy az idő folyamán azzá neveljük. A pártbizottság célszerű és következetes irányításával, valamint az idősebb és tapasztalt kommunisták útmutató gondoskodásával. Az egyéniség és jellem formálásában egyetlen tényezőt, így a pártfeladatok szerepét és fontosságát sem szabad lebecsülni. A feladat kapcsolódjon a fiatal érdeklődési köréhez. Ez egyben bizonyítja a személyével szembeni figyelmet is, ami csak növeli önbizalmát. Tudatosítja, hogy a kommunisták odafigyelnek munkájára és tetteire. Megérti, hogy politikailag elkötelezett helytállást várnak tőle. Szívesen vesz részt a tömegszervezetek munkájában. Nemcsak tapasztalatokat szerez, hanem a munkamódszere és egyénisége is sokat formálódik. Ez a tudat egyre igényesebb megbízatások vállalására és teljesítésére bátorítja. Régi igazságok ezek, mégsem felesleges a hangsúlyozásuk. Nem egy fiatal tagjelölt jön zavarba, ha pártfeladatairól kérdezik. Sokan csak általános dolgokat említenek: hatékonyan hozzájárulni a termelési feladatok teljesítéséhez, ügyelni a gazdaságos és a minőségi munkára, bővíteni a személyes ismereteket, esetleg részt venni valamelyik tömegszervezet, leggyakrabban az ifjúsági alapszervezet munkájában. Két, nagyon komoly hiányosságot rejtenek magukban az így megfogalmazott feladatok. Nem konkrétak, s teljesítésük sem ellenőrizhető. Másrészt, nevelő hatásuk is vitatható, mivel nem konkrétak s nem teszünk különbséget a rövid és hosszú távú feladatok között, s nem határozzuk meg pontosan a teljesítés és ellenőrzés idejét. Ahol a pártfeladatok konkrétak és ellenőrizhetők, ott az eredmény is megmutatkozik. íme néhány példa a számtalan jó tapasztalatból. Az Agrokomplex nagymegyeri (Čalovo) gazdaságában a pártalapszervezetek három konkrét feladatot adnak a tagjelölteknek. Ezek közül egy politikai-társadalmi jellegű, kettő pedig a munkahellyel, illetve az egyén munkájával kapcsolatos. Az újmajori részlegen az elválasztott borjakat gondozó két fiatal tagjelölt például pontosan tudja, hogy e területen mit kell tenniük, milyen mutatókat kell elérniük. Az Úrföldi (Slovenské Pole) Állami Gazdaságban is konkrétak a tagjelöltek feladatai. A fiatalt nem az ifjúsági szervezetben való munkával bízzák meg, hanem feladatul kapja, hogy szervezzen a politikai neveléssel kapcsolatban kirándulást és beszélgetést. Megkérik, hogy munkahelyén teremtse meg a feltételt a hulladékpapiros összegyűjtéséhez és jó minőségben való leadásához. Vagy gondoskodjon arról, hogy a gazdasági épület körülzárt területének szabad részét takarmánytermesztésre hasznosítsák. Hogy miért lehet az egyik pártalapszervezetben konkrét és ellenőrizhető pártfeladatokat adni és a másikban pedig nem, kézenfekvő a magyarázat. Ahhoz, hogy konkrétak legyenek a megbízatások, a pártdokumentumok valóra váltását célzó alapszervezeti határozatoknak is konkrétaknak kell lenniük. Olyanoknak, amelyekben a termelési, takarékoskodási, minőségi, fejlesztési stb. célokat konkrétan megfogalmazták, s párhuzamosan azt is meghatározták, hogy ezek eléréséhez hol s milyen tömegpolitikai munkára van szükség. Ezt tudatosítani az értékelés és tervezés időszakában minden párt- szervezet alapvető érdeke és kötelessége. EGRI FERENC A Brandýs nad Labem-i Gépgyár és öntöde gyártja a BOBR típusú gépkocsikat, amelyek a háztartási hulladék elszállítására szolgál- ýj gjQ nak. A jármű innovációjának köszönhetően jelentősen sikerült csökkenteni a gázolajfogyasztást, s a lineális sajtolás révén ötször annyi hulladékot lehet vele szállítani, mint a korábbi típusokkal. Az “ új BOBR két prototípusát UAZ tehergépkocsialvázra szerelték fel. (Miroslav Vodéra felvétele) 1985. I. 3.
