Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-03 / 31. szám

A lemezhajiítás. Jaroslav Mikla és Pa- vol Kopecny mester A pártelnöktől kapott megbízatás alapján a szakmai gyakorlat utáni héten kirándu­lásra viszik a kör tagjait. Egyhetes, pihe­nést, ismeretszerzést szolgáló kirándu­lásra, fel a hegyek közé, hogy megláto­gathassák a Szlovák Nemzeti Felkelés néhány jelentősebb emlékhelyét is. És arra is büszkék a gyakorlatvezető mesterek, hogy szeptembertől kezdve a vállalati vezérigazgatóság rendelkezé­se szerint teljesen önálló lesz a szaktan­intézet. Egyes szakmákban pedig közép­fokon folyik majd az oktatás. Ami annyit jelent, hogy érettségiző szakmunkásokat is képeznek. Panaszok Problémáknak nevezném inkább ami­ről panaszként szólnak, de mivel egye­dül, maguk nem tudják megoldani leg­jobb akaratuk ellenére sem, hát elisme­rem, hogy panasz az, amit mondanak. Nyári helyzetkép a vállalati szaktanintézet műhelyében E sztergályos, marós, fémforgácsoló, csőszerelő, gépszerelő, szer­számkészítő szakmunkásokat képeznek a SIGMA érsekújvári (Nővé Zámky) kon­szernvállalat szaktanintézetében. Két­százhárom fiatalt, akik közül 19 leány. Az első osztályos ipari tanulók, akárcsak az alapiskolások, vakációznak. A harmad­éveseket július elején, szakmájuk szerint beosztották a műhelyekbe. Őnekik nincs vakáció, teljesítménybérben dolgoznak december közepéig, a záróvizsga napjá­ig. A másodévesek, szám szerint hetven­négyen, a szaktanintézet, az ifjú techni­kusok állomása műhelyében a kötelező, négyhetes szakmai gyakorlat feladatait teljesítve dolgoznak. Jozef Kelebere ve­zetésével hat gyakorlatvezető mester foglalkoztatja őket. Naponta, reggel 6 órától délután 2-ig, a délelőtti műszak­ban, tizenkét fős munkacsoportokban. Amire büszkék A három kommunista gyakorlatvezető mester, Kovács József, Pavol Kopeőny és Kotián Dániel kérdéssel fogad: Látta az üzem bejáratánál a legjobbak arckép- csarnokát? Azért kérdik, mert a legjobbak között látható példás ipari tanuló címet, kitüntetést nyert tanítványaik fényképe, a Juraj Supeké, a Haris Imréé és a Luboé Koláriké, s ők, akárcsak a többi gyakor­latvezető mester, Kovács Rudolf, Mária Bartoviőová, Kecskés Zoltán, elsősorban tanítványaikra büszkék. Ugyanis az a vé­leményük, hogy munkájuk eredményes­sége leginkább a tanítványok sikerén mérhető le. Külön is megemlítik néhány, kitűnő elömenetelű ipari tanuló nevét. Persze, mindegyikről dicsérettel szólva. A tardos- keddi (Tvrdosovce) Hruby Péter egyetlen napot sem mulasztott. A bánovi Drahomí- ra Szombathová kézügyessége páratlan. Elek József pontos munkát végez. A má­sodéves lányok közül Pathó Anita, Pathó Andrea, Alica Rusnáková, mint marósok, feltétlenül megbízhatóak, már most meg lehet bízni őket igényes feladatokkal. Ja­roslav Mikla munkája minőségi, figyelme­sen, önmagát ellenőrizve dolgozik. Másodéves tanítványaik közül 25 tagja van a politikai és társadalmi problémák­kal foglalkozó körnek, melynek tevékeny­ségét Kecskés Ivetta, Mária Simuneková, Leczkési Márta nevelők szervezik. Drahomira Szombathová munkáját Ol­ga Makelová, az instruktor figyeli A szerző felvételei-A tantervi előírásoknak, követelmé­nyeknek maradéktalanul csak úgy tudunk eleget tenni, ha felkészülünk a gyakorlati foglalkozásokra. Ehhez pedig idő kell. Naponta legalább két-három óra. Akik elméleti képzéssel foglalkoznak, így dol­goznak. Mi, főleg a nyári gyakorlatok idején, mivel a műszakok nyolcórásak, munka után a szabad időnkben készü­lünk fel a másnapi foglalkozásokra.- Sajnos, még mindig előfordul, hogy a nevelési elvek tekintetében a szülők álláspontja eltér a mienktől. Ilyenkor a műhelyben végzett munka szerint mi állapítjuk meg, hogy a tanulók milyen összegű ösztöndíjat, úgynevezett zseb­pénzt kapjanak. A legkevesebb ötven korona, de aki igyekvő, százhúszat is kaphat.- Kevés a leány. A pályaválasztási tanácsadók csak ritkán, és kevés lányt hoznak el műhelylátogatásra. Talán azért, mert sokan eleve úgy ítélik meg, hogy az itteni munka nem lányoknak való. Bár aki jól, vizsgálódva körülnéz nálunk, láthatja, hogy az esztergályos, a marós, a szerszámkészítő korántsem emelget olyan nehéz terhet, mint például az üzleti elárusító. És a fiatalok véleménye? A rendelt szünetek is hozzátartoznak napi munkaidejükhöz, s a fiatalok egyik csoportja most éppen szünetet tart, pi­hen, mert már befejezték a műhely mel­letti tanterem takarítását. Tegnap ók ma­guk festették, s erre büszkék is, hiszen ők nem festők, mégis szép, hibátlan a fes­tés. Egy-két szóval megemlítik, hogy ez nem szakmai gyakorlat, csak szükségből foglalkoztak ilyen munkával, azután an­nál beszédesebbek, amikor a nyári szak­mai gyakorlat kerül szóba. Elek József: - Az első két nap szokat­lanul hosszú volt, mert ilyenkor nyolcórás műszakot kell ledolgozni, de már meg­szoktuk. Különben a lassú munkavégzés jobban fáraszt, mint a eleven, ütemes, Drahomira Szombathová: - Nem bán­tam meg, hogy a marós szakmát válasz­tottam. Az meg kimondottan tetszik, hogy a lányokhoz ilyenkor, a nyári gyakorlat idején nőket osztanak be instruktornak. Jaroslav Mikla: - Elég sok önálló fel­adatot kapunk, és nekem ez tetszik. El- magyarázgatják, megmutatják türelme­sen a munkafogásokat, de szerintem az a legjobb, ha mindenki maga alakítja, próbálja ki a keze járásának legmegfele­lőbb módot. Hruby Péter: - Igen, hát erről mi már vitatkoztunk egymás közt. A mesterek azt kívánják, hogy ilyenkor, amikor hetekig velük dolgozunk, mutassuk meg, mit ta­nultunk elméletből. Mi meg azt várjuk tőlük, hogy ők mutassák meg, mit, ho­gyan kell csinálni. Olyan „Most mutasd A fúrógépnél Kovács József mester és tanítványa, Hruby Péter meg!“ műsor ez a nyári gyakorlat. Amiről egyébként az a véleményem, hogy akkor sikeres, ha kölcsönös... Egyszer ők, másszor mi... így vélekednek a gyakorlatvezető mesterek is, mert lám, Kovács József már szólítja is: Gyere Péter, mutasd meg a fúrógép üzemeltetését! És a műhelyben kigyúl a neonfély, murtkapadhoz állnak a fiatalok. Mozdula­tukat, munkájukat figyelik a mesterek. S ha kell, igazítanak is a gépen, a mun­kafogáson. HAJDÚ ANDRÁS A központi épület és néhány munkahely megte­kintése után már meggyőződhet a látogató, hogy a Bajcsi (Bajő) Állami Gazdaságban a gazdasági propagandának és a szemléltető agitációnak fontos szerepet tulajdonítanak. Lépten-nyomon mozgósító tartalmú jelszavak és feliratok figyelmeztetnek s ösztö­nöznek a jobb minőségű munkára és a feladatok teljesítésére. A Legjobb dolgozók galériája azokat dicséri akik a munkában példát mutatnak. A propagan­da- és falitáblák is konkrét tényekre irányítják a dolgo­zók figyelmét. A faliújságokon a bel- és külpolitikai eseményekről, valamint a jelentős történelmi évfordu­lókról szóló anyagok mellett a munkahelyekkel kapcso­latos észrevételek sem hiányoznak. Odafigyelnek a munkaidő kihasználására, az agrotechnikai időpon­tok betartására és a munka minőségére, s ha kell, bírálnak is. A tájékoztatásban és az ösztönzésben nagy szere­pet játszik a havonta - de csúcsmunkák idején, például aratáskor naponta - megjelenő üzemi Híradó. Egyetlen példány elolvasása is bizonyítja, hogy a vállalati lap a gazdasági propagandának és agitációnak valóban jelentős eszköze. A júniusi szám például részletesen ismerteti a nyári munkák politikai-szervezési munkater­vét, valamint a prémiumokat s azok elnyerésének feltételeit. Figyelmeztet, hogy június a természetvéde­lem hónapja, s ezzel kapcsolatosan részletezi a helyi vadásztársaság ilyen jellegű munkáját, majd végül a legjobb dolgozók rovata bemutatja Simonies Jánost, a gazdaság kiváló fejőjét.- Mindez szerves része a tömegpolitikai munkának - mondta Kmetyó Károly, az üzemi pártbizottság elnö­ke. - Közel hatezer hektár földterületen gazdálkodunk, dolgozóink száma 869. Az öt pártalapszervezetnek 236 tagja van. A kommunisták személyes példamutatása és a színvonalas gazdasági propaganda ösztönzően hat a dolgozókra. Ezért is fordítunk rá komoly gondot. Közben kezembe adta azt a felmérést, amely a tö­megpolitikai munka szerepét részletezi atermelési ered­mények növelésében. A felmérésből az is kitűnik, hogy a 6. ötéves tervidőszak utolsó éveiben rosszabbodtak a gazdasági eredmények. Lényeges változás csak idén állt be. Egy sor komoly intézkedés meghozta az eredményt. Most már bíznak abban, hogy a dinamiku­sabb fejlődési ütemet tartani, sőt fokozni is tudják. Ebben meghatározó szerepe van a hatékonyabb tö­megpolitikai munkának is.- Elsődleges feladataink között szerepel a kezde­ményezés fokozása, a munkaverseny kiszélesítése és a dolgozók bekapcsolása a szervező-irányító munkába - hangsúlyozta az üzemi pártbizottság elnöke. - A gaz­dasági propagandát és agitációt irányító bizottság mindenre igyekszik komolyan odafigyelni. A tudomá­nyos-műszaki haladás céljaival összhangban segíti a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság helyi szervezetének munkáját. Nem kerülik el figyelmünket az újítók sem, s ha szükséges, a dicséret mellett bírálunk is. Tavaly nyolc újítást vezettünk be, s ezek haszna több millió koronát tett ki. Viszont ennek ellenére sem hallgatjuk el, hogy nyolc tematikus feladat megoldásai közül csak egyet hasznosítottunk, és az alkatrészek felújításában sem használtunk ki minden lehetőséget. Tehát a javulásnak számtalan jele tapasztalható, amint azt a felmérés is bizonyítja. A jó tömegpolitikai munkának tudható be az is, hogy évről évre újabb közöségek kapcsolódnak;be a szocialista munkabrigád címért folyó versenybe. Jelenleg tizenöt szocialista munkabrigád dolgozik a gazdaságban, melyeknek többsége kiemelkedő sikert ér el. A bajcsi fejők, az anyalai traktorosok, vagy a Stará Gúta-i sertésgondo­zók példája mindenki számára követésre méltó.- A brigádokat és a címért versenyző kollektívákat fontosnak tartjuk. Ezért állandóan növeljük a szocialista munkabrigádok számát, de ugyanakkor az egyéb lehe­tőségekről sem feledkezünk meg. A töm eg politikai munka jól érvényesíthető a pártoktatásban is. A politi­kai nevelés kabinetjének dolgozói és a pártoktatók ezt kellően tudatosítják. Ez mondható el a tömegszerveze­tekről is. Gazdaságunkban kilenc tömegszervezet te­vékenykedik, s munkájukkal a gazdasági propagandá­ba is besegítenek. Segítenek a munkaverseny szerve­zésében és értékelésében, a szemléltető agitációban is. Nemegyszer a szakszervezet üzemi bizottsága, vagy valamelyik tömegszervezet vezetője hívja fel figyelmünket egy-egy fiatalra, aki munkájával és élet­formájával rászolgált arra, hogy felvegyük a párttagje­löltek sorába. Nem véletlen tehát, hogy évente tíz­tizenegy tagjelölttel bővítjük sorainkat - mondta befeje­zésül az üzemi pártbizottság elnöke. EGRI FERENC nníí mm rufl □-mJLUuLJ LmJÜÜ U uuudJ LmJLSÜlJ □ Meggyőzni és megnyerni Tömegpolitikai munka egy állami gazdaságban

Next

/
Oldalképek
Tartalom