Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-27 / 30. szám
GYERMEKÜNK APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ÚJ! SZÚ 23 FŐZZÜNK TÖLTÖTT ZSEMLE Hozzávalók: 10 db zsemle, fél kg sovány darált hús, 5 dkg vaj, 2 dkg piros paprika, pici só, bors, 10 dkg vöröshagyma, 3 dl tej, 3 db zöldpaprika, 3 db paradicsom, 3 db tojássárgája. A zsemléket kettévágjuk, a belsejét kiszedjük, és tejben megáztatjuk. Vajon hagymát párolunk, majd hozzáadjuk a darált húst, a piros paprikát, a szeletekre vágott zöldpaprikát, paradicsomot, és megpároljuk. Ezután belekeverjük a tejben áztatott, kifacsart zsemle belsejét, a fűszereket, majd a három tojás sárgáját, jól összekeverjük, és megtöltjük vele a zsemléket. Alufóliába csomagoljuk, sütőben vagy grillsütőben 15-20 percig sütjük. GOMBÁS SERTÉSNYELV Hozzávalók: 60 deka füstö- letlen sertésnyelv, 15 dkg gomba, 5 dkg füstölt szalonna, 1 fej hagyma, 1 kávéskanál őrölt tárkony. A körethez: 1 kg burgonya, 5 dkg vaj, 2 dl tej. A kb. 3 darab sertésnyelvet alaposan megmossuk, tárkonyos, sós vízben egyben puhára pároljuk, majd felszeleteljük. A gombát alapos mosás után felszeleteljük, apróra vágott, füstölt szalonna kiolvasztott zsírján puhára pároljuk úgy, hogy fél merőkanálnyi tárkonyos vizet adunk alá a puhuláshoz, majd 10 perc múlva összekeverjük a nyelvszeletekkel. A burgonyapüréhez a krumplit meghámozva, kockákra vágva kevés sós vízben puhára főzzük, összetörjük és a tejjel-vajjal kikeverjük. EZ IS, AZ IS • .. .ha a kötött holmikat otthon, házi mosással tisztítjuk, az utolsó öblítővízbe tegyünk kevés ecetet, a ruhák visszanyerik fényüket, rugalmasságukat. • ... az ablakmosó vízbe tegyünk néhány kanál ecetet, ragyogó fényes lesz az ablak, és gyorsabban elkészülünk a tisztítással. • ... ha nincsen hűtőszekrényünk, egy-két napig eltarthatjuk a húst, ha ecetes vízbe mártott, kicsavart ruhába csavarjuk, és porcelán tálban hideg helyre tesszük. MIT TEGYÜNK, AMÍG AZ ORVOS MEGÉRKEZIK Itt a nyár, a nyaralás, pihenés időszaka. A gyerek egész nap játszhat, focizhat, füröd- het, s ez nagyon jó. Ám statisztikák bizonyítják, hogy ilyenkor megnő a balesetek száma, s még azokkal a gyerekekkel is történhet baj, akik szülői felügyelet mellett játszanak, für- denek. Ha a gyerekkel baj történik: lenyel valamit, elesik, elvágja a kezét stb., sok szülő ijedtében valósággal megbénul, s nem tudja mit tegyen, amíg az orvos megérkezik. Valóban: mit is tegyünk? Idegen tárgyat nyel a gyerek Ne tegyünk semmit, amíg a gyerek kap levegőt, beszélni, vagy köhögni tud. Egyébként: Egyik kezünkkel támasszuk meg a mellét, a másikkal erőteljesen üssünk a lapockák közé, körülbelül négyszer. Vagy fektessük a gyereket az oldalára, a mellét támasszuk térdünknek és ütö- gessük a hátát. A kisbabát fektessük fel alsó karunkra, hátát ütögessük. Amennyiben nem járunk sikerrel, karoljuk át hátulról a kicsit, öklünket nyomjuk a köldöke és alsó bordája közé és üssünk néhány rövidet felfelé. Vérző vágott sebek és más nyílt sérülések Nyomjunk közvetlenül a sebre kötszert vagy tiszta kendőt. Ha csonttörés látható, tartsuk magasba a sérült végtagot. Ha a vérzés lecsillapodott, feszes kötést alkalmazzunk. Ellenőrizzük a pulzust. Ha nem érezzük, lazítsunk a kötésen. Veszélyes vegyszerek okozta sérülések Tartsuk a gyereket legalább öt percig erős, hideg vízsugár alá. A fertőzött ruhát gyorsan távolítsuk el. Szükségmegoldásként használhatunk kerti locsolót is, vagy öntsünk nagy mennyiségű hideg vizet vödörből a gyermekre. A sérült testrészeket kössük át nem tapadó kötéssel. Állapítsuk meg, hogy a gyereknek sokkja van-e, vagy sápadt, nedves, hideg-e a bőre. Ha a gyermek sokkot kap a baleset után Fektessük a gyermeket lehetőleg egy plédre és takarjuk be. Vigyázat: ne mozdítsuk meg a gyermeket, ha a tarkóján vagy a hátán sérült meg! Fejsérüléseknél vagy abban az esetben, ha a gyermek légzési nehézségekkel küzd, helyezzünk valamit a nyak és a vállak alá, polcoljuk fel. Ha nem okoz fájdalmat, polcoljuk fel a lábait is. Eszméletvesztésnél fektessük a gyermeket az oldalára. Az elsősegélynyújtás után azonnal hívjunk orvost. ÁLLÁS KÖSZÖNTŐ ■ 'Csehszlovák Dunai Hajózási Vállalat bratislavai folyami és tengeri hajózási részlege (Martanoviőová 24) előnyös munkafeltételekkel azonnali belépéssel dolgozókat vesz fel komáromi (Komámo) kirendeltségére a következő munkakörökbe:- villanyszerelő,- hegesztő,- lakatos,- asztalos; továboá- idénymunkásokat (nagyobb számban segédmunkák végzésére). Az érdeklődők a komáromi kikötőben, illetve Bratislavában, a vállalat személyzeti osztályán jelentkezhetnek (Martanoviő utca 24.) ÚF-82 ADÁSVÉTEL ■ Eladó jó állapotban levő Chrysler 1610 gépkocsi, arany metalízzal. Na- gyová Mária, Hradská 48, Vrakuóa, Bratislava tel.: 247-378. Ú-2445 ■ Eladók kardvirág (írisz) hagymák a legdivatosabb nagyvirágú, illatos, fodrosszélú fajtából. Tengerentúli fajták listájáról választhatók. Sudek, Sadme- lijská 5,831 06 Bratislava. Ú-2453 ■ Eladó Moszkvics 1500-as alkatrészenként. Cím: Diakovce 278. Érdeklődni este 7.00 óra után lehet. Ú-2495 ■ Eladó Moszkvics 412-es alkatrészenként. Érdeklődni lehet minden nap 17.00 óra után. 925 42 Trstice 578, okr.: Galanta. Ú-2497 ■ Július 29-én ünnepli 60. születésnapját Besenyőn (BeSeőov) a drága jó férj, édesapa és nagyapa Magyar Mihály. E szép ünnep alkalmából szeretettel gratulálnak, további jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak felesége, lányai: Erzsi, Margit, fia Misi, veje László, anyósa, sógora és unokái: Évike, Robika, Romanko és Lacika. Ú-2390 ■ Július 22-én ünnepelte 80. születésnapját Hajnács- kőn (Hajnáőka) a drága jó nagymama Nagy Mária. E szép ünnep alkalmából szeretettel gratulálnak, további jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak unokái: Zita, Ottó, Magda és családja, dédunokái: Zsolti, Lilla, Bandika, Ingridke, Norbika, Imike és Pétiké, akik sokszor csókolják a nagymama munkában elfáradt dolgos kezét. Ú-2502 ■ A legdrágább férjnek, édesapának, apósnak, nagyapának Szócs Gézának (Felsöszeli - Horné Saliby) 50. születésnapja alkalmából szívből gratulál, erőt, egészséget és még sok boldog születésnapot kíván felesége Irén, fia Laci, menye Márti, unokája Tomika. A jókívánságokhoz csatlakozik a Sándor család Tallós- ról. Ú-2566 HIRDESSEN ON IS AZ ÚJ SZÓBAN ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak és mindazoknak, akik 1984. július 1-én elkísérték utolsó útjára a drága halottat Huszár Kálmánt, akit 75. életévében hosszú, súlyos betegség után ragadott ki a halál szerettei köréből. Emlékét őrző felesége, lányai, vejei és hat unokája Ú-2491 MEGEMLÉKEZÉS ■ Soha el nem múló szeretettel emlékezünk a felejthetetlen drága jó férjre, édesapára Kovács Vilmosra (Medve - Medvedov), akinek szerető szíve 1980. július 25-én, 49-éves korában dobbant utolsót. Akik szerették, gondoljanak rá szeretettel ezen a szomorú 4. évfordulón. Emlékét örökké szívükben őrzik felesége, lányai: Erzsi és Nelli, vejei: Laci és Karcsi, unokái: Csaba. Norbert, Anikó és a nászék Ú-2332 ■ Bánatos szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a felejthetetlen férjre, édesapára, apósra és nagyapára Habán Bélára, akit a halál 1983. július 29-én, tragikus hirtelenséggel ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra oly fájdalmas első évfordulón. Örökké gyászoló felesége, lánya, fiai, menyei, veje és unokái Ú-2484 A „Nyaralásra is könyvvel“ című sorsolással egybekötött könyvárusító akció nyereménylistája Tisztelt olvasók! A „Nyaralásra is könyvvel“ című könyvárusitó akció keretében megrendezett sorsoláskor, amelyet 1984. július 9-én a SLOVENSKÁ KNIHA könyvterjesztő vállalat igazgatóságának propagandaosztályán (Bratislava, ul. Obrancov mieru ő. 27) tartottak, a kitűzött díjakat a következő számú sorsjegyek nyerték: az 1. díjat: a SKODA GARDE típusú személyautót: a 029 049-es számú sorsjegy, a 2. díjat: a tetszés szerinti áruvásárlást 10 OOO korona értékben: a 059 466-os számú sorsjegy, a 3. díjat: a tetszés szerinti áruvásárlást 5000,- korona értékben: a 070 143-as számú sorsjegy, a 4. díjat: a tetszés szerinti áruvásárlást 2000,- korona értékben: a 045 051-es számú sorsjegy, a 5. díjat: a tetszés szerinti áruvásárlást 10OO,- korona értékben: a 007 601-es számú sorsjegy, a 6-10. díjat: a tetszés szerinti áruvásárlást 500,- korona értékben: a 010 898-as, a 012 723-as, a 045 615-ös, a 062 453-as és a 086 279-es számú sorsjegy a 11-20. díjat a tetszés szerinti könyvvásárlást 300,- korona értékben: a 003 680-as, 009 687-es, a 016 787-es, a 033 609-es, a 054 649-es, a 073 293-as, a 073 922-es, a 074 172-es, a 077 759-es és a 084 666-os számú sorsjegy a 21-1000. díjat: a szlovák szépirodalom remekeiből válogatott 4—4 múböl álló könyvcsomagot: a 678-as és a 19-es számra végződé sorsjegyek nyerték. TÜ, CÉRNA, OLLÓ NAPOZÁSHOZ Könnyen készíthetünk kiteríthető napozót rafiából, frottírból, vastag vászonból. Méretre testalkatunkhoz igazodjék. Szeghetjük 3—4 centiméter szélesen csíkos, kockás, petytyes vagy egyszínű anyaggal. A kötő összesen 150 centiméter hosszú. Kör fogja le, amelynek átmérője 10 centiméter. Anyaga azonos a szegópán- téval. Valamennyi kedves nyertesünknek szívből gratulálunk! A nyerés tényének bejelentése: 1. Az 1. díj nyertesének legkésőbb 1984. szeptember 14-ig kell személyesen jelentkeznie az alábbi címen: SLOVENSKÁ KNIHA, n. p., propagaőny útvar, Obrancov mieru 27, 812 60 Bratislava. A nyertesnek be kell mutatnia a nyertes sorsjegyet, valamint a megrendelt könyvek kifizetését és átvételét igazoló postaszelvényt. 2. A 2-20. dijak nyertesei levélben is jelentkezhetnek a fönt közölt címen, legkésőbb 1984. szeptember 14-ig:- be kell küldeniük a nyertes sorsjegyet, valamint a megrendelt könyvek kifizetését és átvételét igazoló postaszelvényt,- fel kell tüntetniük teljes és pontos lakcímüket- egyúttal közölniük kell a pontos nevét és elmét annak az üzletnek (könyvesboltnak), ahol a tetszés szerinti kiválasztott árut (könyveket) meg akarják venni. 3. A 21 -1000. díjak nyertesei szintén levélben jelentkezhetnek legkésőbb 1984. szeptember 14-ig a fönt közölt címen:- be kell küldeniük a nyertes sorsjegyet, valamint közölniük keli teljes és pontos címüket, amelyre postafordultával elküldjük a 4-4 szlovák szépirodalmi műből álló könyvcsomagot. A közölt határidő lejártával a nyertes sorsjegy érvényét veszti és a nyereményt nem adjuk át! Valamennyi nyertes sorsjegyet az alábbi címen jelentsék be: SLOVENSKÁ KHINA, n. p., propagaőny útvar, Obrancov mieru 27, 812 60 Bratislava. Figyelmeztetés! Azok, akik nem nyertek, ne küldjék el sorsjegyeiket! ÚP-81 984. VII. 27.