Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-09 / 45. szám
(A cikk első részét múlt heti vasárnapi számunkban közöltük) Egyesült Államok és Nagy-Bri- tannia kormánya valódi második frontként igyekezett feltüntetni csapatai észak-afrikai partraszállását. 1942. augusztus 14-én Churchill emlékeztetőt intézett a szovjet kormányhoz, amelyben többek között ez állt: „A legjobb második front és az egyetlen lehetséges nagyobb akció az Atlanti-óceán felől a Torch hadművelet". Hasonló szellemben hallatta magát Roosevelt amerikai elnök, amikor 1942. november 7-én kijelentette: irAz angolamerikai csapatok partraszállása Észak- Afrikában a második front megnyitását jelenti, s hatékony segítséget nyújt orosz- országi hősi szövetségeseinek“. Hogy ez a megnyilatkozás mennyire volt őszinte, azt az amerikai elnök személyes véleménye bizonyítja a legjobban. Roosevelt 1943. január 22-én a casablancai konferencián mondta fiának, Elliotnak: „A háború bizonytalan ügy. Ahhoz, hogy ezt a háborút megnyerjük, nem könnyű kapcsolatokát kell fenntartanunk: egyik szövetségesünket támogatjuk, így a másikat bukni hagyjuk. Hagytuk magunkat rákényszeríteni egy olyan stratégiai kompromisszumra, amely a legnagyobb valószínűséggel megsérti az oroszokat... “ Ez a „stratégiai kompromisszum“ újabb egy évvel elodázta a Szovjetuniónak nyújtott hatékony segítséget - a második front megnyitását Európában. Ezért nem csoda, hogy ,,Joe bácsi" - ahogy Sztálint nevezték az USA és Nagy-Bri- tannia vezető köreiben - elutasította a részvételt az 1943 januári casablancai konferencián és azt sürgette: ,,Tisztítsák meg minél hamarabb Észak-Afrikát és hatoljanak be Nyugat-Európába!" Az észak-afrikai partraszállás első tervét Churchill már 1941. december 22-i találkozójuk során Roosevelt elé terjesztette. Az amerikaiak egyetértettek vele, s a terv alapján egész sor intézkedést foganatosítottak a diplomácia, a katonaitechnikai előkészületek, valamint a felderítő és elhárító tevékenység területén. A brit titkosszolgálat készítette elő például a Brazília és a tengelyhatalmak „válására“ irányuló különleges hadműveletet, mégpedig egy rágalmazó levél formájában megirt hamisítvány segítségével. A dolgokat úgy rendezték, hogy a hamisítvány „véletlenül“ kerüljön Vargas brazil elnök kezébe, aki annyira feldühödött, hogy azonnal megszüntette a LATI olasz légiforgalmi társaság működését, majd megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Németországgal és Olaszországgal. Brazília nem sokkal ezután felajánlotta az amerikai haditengerészetnek, hogy bázisként használja a dél-atlanti kikötőit. Az USA ugyancsak engedélyt kapott arra, hogy Brazília északi részében repülőtereket építsen, amelyek az Afrikába és a Földközi-tenger térségébe irányuló csapatszállítások szempontjából voltak fontosak. A repülőterek nélkül ugyanis nem lehetett volna végrehajtani az algériai és a marokkói inváziót. Érdekek ellentéte A tulajdonképpeni partraszállásban végérvényesen 1942 júniusában állapodott meg Churchill és Roosevelt. 1942. június 24-én az angol-amerikai csapatok egyesített vezérkari testületé kitűzte az invázió időpontját és meghatározta a katonai-technikai lépéseket. A szövetséges csapatok feladata az volt, hogy az El Alameinnél vereséget szenvedett és Egyiptomból Líbia felé visszavonuló német-olasz egységek hátába jussanak, a 8. brit hadsereggel együttműködve szétverjék őket, ellenőrzésük alá vonják egész Észak-Afrikát és felújítsák a földközi-tengeri hajóútvonalakat. E stratégiai célok megvalósítását megkönnyítette, hogy Algériát és Marokkót teljes mértékben Petain marsall vichyi kormánya tartotta ellenőrzése alatt. 1942. november 5-én Eisenhower tábornok, az angol-amerikai csapatok fő- parancsnoka kalandos út után Gibraltárra érkezik. Itt mutatják be neki Giraud tábornokot, akit az amerikai diplomaták a szövetségesek oldalára átálló francia vichyista csapatok élére szemeltek ki. Giraud furcsa körülmények között szökik meg a német fogolytáborból. Tengeralattjárón szállítják a szövetségesek főhadiszállására, s a tartalék szerepét tölti be, ugyanis az amerikaiaknak szükségük van egy olyan személyiségre, amely De Gaulle tábornok ellensúlyát képezhetné. Ezt a szerepet éppen Giraud tábornoknak kellett volna eljátszania. Ám, az amerikai titkosszolgálat célttévesztett-Giraud tábornok nem volt az igazi és a Churchill által „patronált“ De Gaulle-lal szemben nem volt semmi esélye. Anglia, amely elsősorban szorgalmazta az észak-afrikai partraszállást, ezzel az akcióval közép-keleti pozícióit szerette volna megerősíteni, s ki akarta terjeszteni befolyását Dél-Európára - a Balkánra is. Az amerikaiak ezzel szemben, ahol csak lehetséges volt, ki akarták szorítani szövetségesüket, s a Közép-Keletre való behatolásukhoz igyekeztek hídfőállást kiépíteni (itt ugyanis befolyásuk egyelőre viszonylag elenyésző volt). Nagy-Britan- nia és az USA különböző hozzáállása tükröződött a két nagyhatalom titkosszolgálatainak tevékenységében is. Ezek aktivitása a „Torch“ hadművelet előkészületei során főleg Spanyolországban fokozódott. Találkozás a medencénél A Velazquezről elnevezett madridi exkluzív klub medencéje mellett 1942. szeptember 2-án a szokásos a délutáni forgalom. A háború itt is érezhető: a medence egyik végében foglalnak helyet a németek, olaszok és japánok, a másikban az angolok és az amerikaiak. A középső rész a spanyoloké, svájciaké, svédeké és más „semlegeseké“. Szinte valamennyi fürdőzö vagy magas rangú kormányhivatalnok, vagy a diplomáciai testület tagja, újságíró, külföldi vállalatok kereskedelmi képviselője, illetve ezek családtagja. Hans Liebig (az Abwehr madridi rezidense) éppen a vízből jött ki a „semlegesek“ csoportja közelében, s az olasz nagykövetség egyik női munkatársával csevegett, akivel alkalmanként teniszezni szokott. A nő azok közé tartozott, akik talán mindenkit ismernek, s rendkívül jól tájékozottak. Hans észrevette, hogy a medence másik végéből egy fürdönad- rágos férfi figyeli öt. Azon a részen ült, ahol túlnyomórészt spanyolok tartózkodtak. Hans szinte biztos volt abban, hogy az illető nem spanyol. Nem akart neki különösebb figyelmet szentelni, csupán észrevétlenül végigmérte, s úgy tűnt neki, hogy valahonnan ismeri. Hol is látta?- Ha tudni akarod, ki az a személy, aki nem veszi le rólad a szemét, megmondhatom - súgta Hansnak olasz barátnője. - Prestonnak hívják, a New York Times tudósítója. Az új amerikai nagykövet megérkezése után bukkant fel, s találkozhatsz vele Spanyolország minden sarkában. Azt mondják róla, nagyon kellemetlen tud lenni. Sokat utazik, s ahol megjelenik, mindig valami fontos történik. Liebig rögtön rájött, hogy miről is van szó. Emlékezetében 1939 júniusáig lapozott vissza. Akkor - mindjárt megérkezése után - egy diverziós akciót készített elő, amelyet Willi Friezs irányított. Két kettős ügynök felszámolásáról volt szó, akik látszatra a német Abwehrrel működtek együtt, valójában azonban a CIA munkatársai voltak, s hosszú éveken át dolgoztak Spanyolországban. Közvetlen főnökük az USA madridi nagykövetségének harmadtitkára - John Preston - volt. Az akciót a Prestonnal megbeszélt találkozóra időzítették, s természetesen nem maradt el a lövöldözés sem. Maga Preston is megsebesült. Az amerikaiak megtudták, hogy az incidens Willi Friezs müve, s azóta mindenáron kézre akarták keríteni. A dolgok olyan messzire mentek, hogy Willinek bizonyos időre el kellett tűnnie Spanyolországból. Ismételt bevetését a rendkívüli körülmények kényszerítették ki. Hitler ugyanis tartott attól, hogy elveszíti befolyását a spanyol vezető politikusok körében. Cselekedni kell A barcelonai Calle Masque del Dueron levő amerikai-brit klubban szintén nagy volt a nyüzsgés. Rendszeresen találkoztak itt az amerikai, a brit konzulátus munkatársai, illetve más baráti országok diplomatái. Gyakori vendégek voltak a magasabb beosztású spanyol hivatalnokok és a semleges országok képviselői is. A klub könyvtárában két középkorú férfi karosszékében kényelmesen hátradőlve beszélgetett. Az idősebbik fojtott hangon szólalt meg.- Sürgős figyelmeztetést kaptam Prestontól, hogy az Abwehr itteni rezi- deniúrája valamilyen akciót készít ellenünk. Nem kizárt, hogy a németek megpróbálják megsemmisíteni a Texas tartályhajót. Javítása épp a befejezéséhez közeledik az itteni dokkokban, s kísérőhajóival együtt a napokban kellene csatlakoznia a legközelebbi konvojhoz. Még valami. Tudod kivel találkozott John Madridban? Kapaszkodj meg, Willi Friezzsel. Mire azonban észhez tért, eltűnt a szeme elől. Preston meg van győződve róla, hogy a rezidentúrán dolgozik Liebiggel. Azt kéri, hogy hozzunk megfelelő intézkedéseket Willi semlegesítésére. Ha felbukkanna itt, Barcelonában, az azt bizonyítaná, hogy a németek valamire készülnek. Ami Friezst illeti, egyszer s mindenkorra ki kell öt iktatni a játékból. Minden áron, érted?! Sokatmondó tekintetet vetett fiatalabb kollégájára, mintha válaszra várt volna. További szavakra azonban nem volt szükség. Mindketten nagyon jól megértették egymást. Az idősebbik férfi maga Taylor alezredes volt, a Pentagon haditengerészeti titkosszolgálatának az alkonzuli tisztség fedezete alatt dolgozó munkatársa. Most megszokott mozdulatokkal szivarra gyújtott, majd így folytatta:- Ezekben a napokban mindenképp biztosítanunk kell minden olyan központ gondos ellenőrzését, ahol németek és olaszok szoktak találkozni. Konzulátusái- kat állandó megfigyelés alatt kell tartani, s minden szokatlan körülményre fel kell figyelni. A legapróbb változás is gyanús lehet és azonnal jelenteni kell. Különös figyelmet kell fordítanunk a német klubra, s minden olyan helyre, ahol ez a banda gyülekezni szokott. Azonnal bevezetjük az Abwehr itteni ügynökeinek követését is, mindenekelőtt Rolf Hönigét. Ha tényleg a Texas ellen készülnek, nem lehetnek meg az ő segítsége nélkül. Nem kizárt, hogy Willi Friezs öt is felkeresi. Lépj kapcsolatba O'Neillel és dolgozzátok ki az ellenintézkedések pontos és részletes tervét. Számolhattok a városban rendelkezésünkre álló valamennyi eszközzel.- Teljesen világos - szólalt meg Mackenzie százados, s karosszékében még nagyobb kényelembe helyezte magát. Cipője orrának remegése elárulta, hogy intenzíven gondolkodik. Taylor alezredes beosztottja volt, s örült, hogy főnöke elégedett vele. Most is igyekezni fog. A beállt csendben már azon törte fejét, milyen intézkedésekre lesz szükség... Búcsú a szobornál Madrid egyik üres, sötét utcájában két férfi lépked a Piazza de Espana felé: Hans Liebig és Willi Friezs. Együtt vacsoráztak a kevésbé ismert Regina étteremben. Willi tökéletesen ismerte a helyi viszonyokat, s tudta, hol lehet kiválóan megvacsorázni úgy, hogy az ember ne legyen szem előtt. Azután, hogy a CIA indexére került, nagyon óvatos lett, s kerülte mindazokat a helyeket, ahol ellenfeleibe ütközhetett volna.-Ahogy mondtam - ismételte Hans Liebig -, nagyon óvatosnak kell lenned. Ne feledd, hogy Preston a nyomodban van, s csak arra vár, hogy valamilyen hibát véts. Nem zárhatjuk ki, hogy valamilyen módon rájöttek, mit is akarunk véghez vinni Barcelonában. Az ördög sosem alszik, ezt te tudod a legjobban. Willi válasz nélkül hagyta barátjának ezeket a szavait, s elgondolkodva hallgatta további információit.- Rolftól szintén fontos hírt kaptam az Afrikában elhelyezett amerikai felderítő légi egységek tevékenységéről és Sofie az olasz nagykövetségről elmondta, rezi- dentúrájuk azt a parancsot kapta Cesare Amé tábornoktól, az ő titkosszolgálatuk parancsnokától, hogy olyan jelek után kutassanak, amelyek megerősítenék az amerikaiak és az angolok esetleges partraszállási terveit. Neked és Rolfnak nagyon jó lehetőségetek van arra, hogy a legmagasabb helyeken ellenőrizzétek le ezt. Tudod, hogy van, amíg a tengernagynak továbbítjuk az újabb hírekét, mindent gondosan le kell ellenőriznünk. A Piazza de Espana órája épp elütötte az éjjeli fél tizenegyet, Don Quijote és Sancho Panza szobránál a két titokzatos férfi búcsút vett egymástól. Abban a pillanatban még egyikük sem sejtette, hogy ez volt az utolsó találkozásuk... Magda otthon A berlini gyors egyórás késéssel érkezett meg Prágába. Magda megkönnye- bülten lélegzett fel. örült, hogy főnökének Berlinben kellett maradnia, s megengedte, hogy egyedül utazzon haza. Az utazás a megszállt Franciaországon, majd Németországon keresztül fárasztó békeidőben is, hát még háborúban! A vonatok tömve voltak katonákkal és tisztekkel, s persze nem kerülte el figyelmüket, hogy egy attraktív nő utazik velük. Bármennyire is undorodott főnökétől, ezúttal egészen hálás volt neki a „kíséretért“. Az NSDAP jelvénye kabátja hajtókáján megfelelő és megbízható védelmet jelentett. A fáradtság ellenére elégedett volt magával, feladatát teljesítette. A legszívesebben azonnal Zdenékhez rohant volna, hogy jelentse, minden jól sikerült. A találkozó azonban csak a jövő héten volt esedékes. Ma csupán a megbeszélt jelet kellett elhelyeznie a pályaudvar előtti telefonfülkében, tudatva, hogy visszatért, az utasításokat maradéktalanul végrehajtotta. Hordárt hívott, s kocsit rendelt, majd a telefonfülkéhez vette az irányt. Miközben házvezetőnőjével beszélgetett, ceruzájával észrevétlenül egy apró keresztet rajzolt a telefonkészülék jobb felső sarkába. Ezzel teljesítette utolsó kötelességét is, s nyugodtan ülhetett be a várakozó kocsiba. Két hét múlva már a szovjet felderítés központjában értékelték ki Magda információit. Érdekes körülmények Az angol-amerikai csapatok partraszállása Eszak-Afrikában november 7-ről 8-ra virradó éjszaka kezdődött meg, rendkívül kedvező időjárási feltételek közepette és november 12-ig tartott. Az első hullámot az amerikai 1., 3. és 34. gyalogos hadosztály, az 1. és 2. páncélos hadosztály, valamint a 1. hadsereg 78. gyalogos hadosztálya, vagyis összesen 6 hadosztály alkotta. A második hullámban szállt partra az amerikai 9. gyalogos, valamint a brit 1. és 46. gyalogos és a 6. páncélos hadosztály. A szövetséges csapatok 110 kísérőhajóból, 200 hadihajó védelme alatt szálltak partra. Az invázió főparancsnoka Eisenhower tábornok volt. Az amerikai és angol kikötőkből a partraszállás helyéig a szövetséges hajók nem ütköztek sem a német, sem az olasz hadihajók vagy repülőgépek ellenállásába. A nyugati szövetségesek számára kedvező körülmény volt, hogy az ellenség döntő erőit a keleti front kötötte le, ahol tetőpontjához közeledett minden idők legnagyobb ütközete, a sztálingrádi csata. Végül nem kis jelentősége volt a szövetségesek titkosszolgálatai közös fellépésének, amely lehetővé tetté az ellenség katonai intézkedései hatékonyságának oly mértékű csökkentését, hogy a csapatok szállítását gyakorlatilag semmi sem fenyegette. Aligha beszélhetünk meglepetésszerú hadműveletről. Közismert, az olasz legfelsőbb helyeken már 1942 szeptemberében tudtak arról, hogy a szövetségesek a Földközi-tenger térségében partraszállásra készülnek. Ezeket az információkat átadták az Abwehr főnökének, Canaris tengernagynak is. Érdekes, hogy a német titkosszolgálat nem fordított kellő figyelmet azokra a jelentésekre sem, amelyek spanyolországi ügynökeitől származtak. Nem zárható ki, hogy Canaris szándékosan bagatellizálta a szövetségesek észak-afrikai partraszállásáról szóló jelentéseket, mégpedig a Hitler ellen készülő merénylet miatt, amelyben a német titkosszolgálat vezetője fontos szerepet játszott. De ez már egy másik történet... OPL „Stratégiai kompromisszum...“
