Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-09 / 45. szám
> r* * A _ ősz még megjutalmazta MZ néhány veröfényes nappal, mielőtt a színházak nézőtereinek félhomályos zsöllyéiben elfoglalta volna hol kényelmetlennek, hol kényelmesnek érzett helyét. Lófrált a városban, barátaival bo- rozgatott, ellenségeivel kezet fogott, ha találkozott velük... [gy teltek napjai, s a színházi bemutatók izgalmától mentes őszelői hangulatból egy kiáltás zökkentette ki.- Ott megy a legkövérebb színikritikus! A mondat hallatán körülnézett, kereste a hang gazdáját, bár sejtette, hogy az ironizáló hanglejtés kitől eredhet. Igen, Séta úr, a Rendező volt, a „nagy errel“ Írandó, aki elvárja mindenkitől azt, amit annak idején az édesmamájától és édespapájáA kritikus már csak kövér marad tói megkapott, ha elesett a játszótéren, ha meg akarta buktatni egy bátor tanár, ha felvételizett a szín- művészeti főiskola rendezői szakára. A gyámolítást, a segítséget, a protekciót. Tehát ö kiabált, két rendezéssel és néhány elvtelenül őt dicsérő baráttal a háta mögött. Végül is nincs semmi kivetnivaló a dologban, hiszen ő is csak véleményt mondott egy, rendezéseit érteni és dicsérni nem merészelő kritikusról. „Lám, milyen igaza van!“ Gondolta a kritikus, bár hiúságának engedve egy pillanatra megállt az egyik kirakat előtt. „Tényleg, igaza van.“ Dörmögött magában. „Megfontolandó lenne a nyári fogyókúrát folytatni. Előnyömre válna.“ Gondolta a lelkes elhatározásokat elindító kritika után. Valami furcsa elégedettség lett rajta úrrá. Még arra is maradt ideje, hogy visszaintsen a barátaival röhögve távolodó Séta úr, a Rendező felé. Lám, lám, ennyire hizlal hát a színház! Nehéz gondolatok zsiros falatjaira gondolt, amelyektől olykor megfájdult a feje. Csak azoktól hízhat. Bár ki tudja, hogy egy-egy ilyen útszéli kritika nem túlzó-e? Talán nem is ó a legkövérebb? Azt még csak megállapíthatná, hogy melyik kritikus milyen jelzőt érdemelne ki a pályatársai közül, ha elolvassa írásaikat, de a súlyfeleslegükről legfeljebb feleségük és szeretőik beszélhetnének. Baktatott az utcán és Séta úrra, a Rendezőre gondolt... De eszébe jutott a cigarettázó színész is, aki nem árulja, hanem issza a bort, aki hamutárcának nézte a fejét, bár minden második szavában egy ládához hasonlatos, szeméttárolására használt edényt emlegetett. Baktatott az utcán, s boldog volt. örült a kritikáknak, amelyek ráébresztették, hogy törődjön többet egészségével: kerülje a színházakat... Az ősz még megjutalmazta néhány veröfényes nappal, s a kritikus egy este ismét beült egy színház nézőterének félhomályos szegletébe. És nem törődött kövérségével. DUSZA ISTVÁN Komédia A görög isteneknek jó humorérzékük volt. A tragédia istennője, Mel- pomené talán azt mondhatta, áldozattok nekem írók, Thalia viszont arra szólíthatta fel a drámaírókat, hogy törjenek borsot az orra alá. Vajon ebben a fordítottságban az rejlik-e, hogy a komédia fordítottja a tragédiának? Úgy vélem, nem. Sajnos Arisztotelész poétikájából elvesztek azok a részek, amelyekben a komédiát taglalta, csupán töredék mondat maradt ránk. A görög komédiának ariszto- telészi fogalmával azért csak hézagosán tudunk megismerkedni. „A komédia, mint mondottuk, a hitványabbak utánzása, nem a rosszaságé a maga egészében, hanem a csúfságé, amelyhez hozzátartozik a nevetséges.“ Ennek a hagyatéknak az agyonelemzése sajnos sok zavart okozott a későbbi drámaesztétikákban, s így teremtődött meg a másodrendű drámai műfaj hamis fogalma. Arisztotelész megállapításától eltérően, a komédia tárgya nem „csúfságé“. A vígjátéknak éppen az a paradoxona, hogy rendkívül komoly dolgot fejez ki mulatságos formában. Arisztophanész három különböző színdarabot írt, amelynek tárgya az emberi béke. A béke gondolata igazán nem nevezhető csekélynek, De Moliére sem akarja eltréfálni a mondanivalóját - mondjuk azt, hogy a polgár ne majmolja az arisztokráciát. S vajon Gogol A revizorban könnyű tárgyat emel-e a színpadra azzal, hogy Anton Antonovics polgár- mesterben megmutatja a cári társadalom talpnyaló bürokráciáját? Az ö figyelmeztetése fenyegető, bármily mulatságos is a forma. Bemard Shaw Szerelmi házasság című komédiájában a XIX. század második felének londoni telekspekulációit választja tárgyául. Ebben valóban nincs semmi fennséges. Nem nevezhetjük magasrendú hősnek azt a háztulajdonost, aki. minden darab korhadt fáját védi a bérlő egészségével szemben. De a komédia leleplezi, hogy sokan élnek ebből az uzsorából, és !■■■■■■■■■ vannak, akik nem is tudják, hogy jövedelmük forrása a telekspekuláció. A felsorolt darabokra egyaránt találó Schiller meghatározása: A komédia tragédia egy másik fórum előtt. A komédiák kezdeti formájában sok a tragikus elem, s csak később, iróniát öltve, s az öngúny játékosságával gazdagodva válnak felszabadultan mulatságossá. Ezért érzünk az igazi nagy komédiák mélyén tragikus komolyságot. Euripidész Bellerophón\a Pegazuson, szárnyas lovon megy fel az istenekhez, a Béke című Arisztophanész mű hőse, Trügaiosz ga- najtúró bugáron repül fel az égbe. hogy változtasson a világon. A komédia mindent nevetségessé tesz, ami értelemellenes. Innen a komédiaírók pátosza. Nem könnyeinkkel, nevetésünkkel jelezzük, hogy fölkeltette bennünk a katarzis érzetét. A komédiát bizonyos szeszélyessége miatt egy modern angol irodalomtörténész nőnemű műfajnak nevezi, s a tragédiát természetesen hímneműnek. Ez a megkülönböztetés mulatságos, de semmi igazságot nem tartalmaz. Mi különbözteti meg hát a komédiát a tragédiától? Talán a befejezés? A tragédiák szomorúan végződnek, a vígjátékok vidáman. GYÁRFÁS MIKLÓS MŰFAJOK SKÁLÁJA Igaz, a komédia szerkezete lazább, mint a tragédiáé. Ha a szo- phoklészi tragédia kemény és határozott szerkezeti világát összevetjük Arisztophanész szerkesztési módjával, a nagy különbség ellenére még sincs olyan benyomásunk, mintha két egymással ellentétes földrészen járnánk. A drámai hősök komor léptekkel vonulnak keresztül a tragédián. A komédia hősei szökellnek, táncolnak, s mégis rabul ejt bennünket valamiféle hasonlóság, ami nem más, mint a drámai műfaj bensőséges költészete. Minden jó dráma költői alkotás. A komédia emelkedettsége a józanság. A közönség a komédiában értelmi katarzison esik át. William Archer, Shaw jó barátja, akivel első színdarabját írta, azt mondja, hogy a komédiában az igazság a lényeges, a komikus hatás esetleges. így igaz! A komédiának van valami kijózanító jellege. Azért nagyítja a társadalmi és egyéni hibákat, hogy szabadulni, lehessen tőlük. A komédia írója hol szelíden fedd, hol szenvedélyesen ostoroz, de akármilyen a vérmérséklete, azért csúfolódik, Csalóka észrevétel. Moliére vígjátéka, a Kénytelen házasság happy enddel zárul, de ez csak látszat happy end. Sganarelle ugyan elveszi Doriménet, csakhogy Dori- méne szörnyű nöszemély, aki tönkre fogja tenni a szerencsétlen férfi életét. Az előadás a komikus hősre nézve tragikusan végződik. Blanche és Trench egymásba szeret a Szerelmi házasságban, s amikor Trench megtudja, hogy Blanche pénze telekspekulációból származik, visszalép a házasságtól. Később rájön, hogy az ö életjáradékának is szoros köze van a harácsolt pénzhez - mit tehet mást: elveszi a lányt. Ez a happy end se mondható éppen derűsnek, angyalinak, édesnek vagy megnyugtatónak. Persze, a vígjátékok többsége könnyed formában végződik. Ki-ki a párjával, mindenki megkapja azt, amit érdemel: a fiatalok a boldogságot, az intrikus felsülést, a kedves öregek aranyos, békés alkonyi napokat stb. A vígjátékíró ecsetje a kritika. Kiszínezi a nevetséges tulajdonságokat, nem fél a torzítástól sem, s legfőbb ügyessége éppen abban rejlik, hogy túlzásaival nem torzítja el, csak élénkebbé teszi a valóságot. A komédia is költői alkotás. Pátosza egyszerre érvényesül a képzelet csapongásában és az értelem dicséretében. A józanság és képzelőerő együttesen váltja ki a nevetést. Mit jelent a nevetés? Egyik legcsodálatosabb képességünk: önmagunk gyöngeségein derülni tudunk. Ezt a képességet használja ki a komédiaíró, ezen keresztül jut érvényre a humor humanitása. Példázat Plautus Szamárvásár című öt- felvonásos merész bolondsága röviden ennyiből áll: Demaenetus, az agg életművész húsz mina ezüstöt akar lopatni szolgáival a feleségétől, hogy fia szerelmi bánatán segítsen. A fiúnak ugyanis lejárt a bérlete Philenium örömlánynál, s húsz ezüsttel újabb esztendőre kibérelhetné érzelmei tárgyát a lányt árusító mamától. A derék atyának két szolga meg is szerzi a húsz minát régebben eladott szamarak árából, de a megváltó pénz hatására mindenkit elfog a vágy Philenium után. A szolgák csókokat kényszerítenek ki a lányból, az öreg pedig egy éjszakát. Demaenetust végül a felesége örök bünhődésre ítéli azzal, hogy elkergeti Phileniumtól, és ezentúl vele kell hálnia. Az összeütközés groteszksége, a kiélezett helyzetek sora, a nevetséges köntösben járó végzet szerepe arra vall, hogy a komédia is nagy szenvedéllyel sűríti a valóságot. A felfokozottság, a nevetségessé válásban megvalósuló bukás, s a fonákságban is érvényesülő erkölcsi mondanivaló arra vall, hogy a komédia a legkomolyabb vígjátéki műfaj. Ha nem nevetséges formában jelennének meg az emberről vallott nézetei, akkor tragédia is lehetne. Philenium őszintén szereti az ifjút, és a fiú is őt, de mind a ketten kiszolgáltatottjai a húsz mina ezüstben megtestesendő kényszernek. (A szamarak árát jelentő ezüstök jelentősége éppen olyan, mint a sorsé.) A komédiában minden, ami tragédiává válhatna, megmarad nevetségesnek. A feledékenység A gyarlóságok alcsoportjába tartozik a ,, kései eszmélés", vagyis a feledékenység. Színházi környezetben ez a legrettegettebb dolog, mind a színfalak előtt, mind a színfalak mögött. Jó pár évvel ezelőtt történt, hogy egyik tájolásunk alkalmával egy Rimaszombat (Rimavská So- bota) melletti község látta vendégül a társulatot. Az előadás főszereplője az akkor már szép színpadi sikereket elért, nagy népszerűséget élvező színész, Rimaszombat szülötte volt. Talán ez is közrejátszott abban, hogy az esti előadás iránt a ,,sok falunyi átlagnál“ jóval többen érdeklődtek. Szép nyárvégi, napsütéses vasárnap volt. A szállodai semmittevés nem volt kedvünkre való, így röviddel ebéd után elindultunk, hogy egy kis falusi hangulatot élvezhessünk. A faluban aztán ki-ki kedve szerint elcsatangolt jobbra- balra, mezőre, patakpartra, esetleg meglátogatta egy korábbi turné alkalmával szerzett jóbarátját. A jegyek elfogytak, majd a kezdési időpont közeledtével a ,,falu népe szépen sorban elindult a kul- túrházba“... A színpad bedíszletezve, a szereplők az öltözőben sminkjeik elkészítésén serénykedtek... Minden rendben lett volna, csak egy ,, legény“ hiányzott a társulatból, s ez szerfelett nyugtalanította a szervező titkárt és a darab rendezőjét!.. . Az idő, amint az ilyenkor lenni szokott, gyorsan telt. Mikor aztán az egyik színésznő vészjósló hangon a kolléga holléte után érdeklődött, pillanatokon belül mindenkinek ideges émelygés telepedett gyomra tájékára. Hamarosan meggyőződhettünk róla, hogy az aggodalom nem volt alaptalan.- Ott jön! - rikoltotta rémülettel elfúló hangon az iménti érdeklődő, és az ablakon át az utcára mutatott. Mindenki az utcára néző ablakhoz rohant - ahonnan, mivel emeletnyi magasan voltunk - szinte az egész falut beláttuk. Számunkra a látvány, enyhén szólva, vérfagyasztó volt?... Utcá- nyi szélességben falubeli nótázó legények közeledtek. A helyi szokásoknak megfelelően összekapaszkodva imbolyogtak. A ,,csatár lánc“ közepén a Művész, a nap hőse, az előadás hősszerelmese, erősen illuminált állapotban. Bennünket észrevéve, fejét felszegte és új nótába kezdett, hogy:- Én vagyok a falu rossza, egyedül... - Aztán indultak a túlsó soron lévő kocsma felé. Mikorra odaértek, a rendezővel együtt, már mi is ott voltunk. A meggyőző érvek és a hosz- szas rábeszélés után egy-kettőre az öltözőbe tereltük. Társait enyhe szigorral kintmarasztaltuk, de közülük egyet muszáj volt beengedni, mert sírva fakadt és a többi azt hitte volna, hogy bántalmaztuk. A helyzet az öltözőben sem vált reményteljesebbé, sőt arra a gyászos meggyőződésre jutottunk, hogy a Művész úr aznapi fellépése teljesen kizárt. A rendező, aki eddig csak szűrögette a szavakat a fogai között, most a realitást felismerve, fenyegető hangon a kollégákat kísérgetö legénykére támadt:- Látja, mit csinált?!... Mindenért maga a felelős!... Majd meglátja, mi lesz ebből!... A fenyegető szavak súlya alatt a fiú lábai megroggyantak és ájul- tan terült el a padlón, nyekkent egyet és elcsendesedett...- Nos, már csak ez hiányzott!- fohászkodott a rendező. - Ébresszétek fel, mert, ha kinyiffan, becsuknak bennünket színházastól együtt!... A társulat egy része életmentő tevékenységbe fogott, a többiek meg belerázták az ugyancsak fél- holt rendezőt Művészünk jelmezébe, mert közben meggyőztük őt arról, hogy neki kell eljátszania a szerepet, ami a választható rosszak közül a legkevésbé rossznak látszott.- Akkor mindenki súgni fog!- nyöszörögte a sorsnak magát megadó, egyébként szigoráról híres rendező. Óhaját teljesítettük. Mindnyájan a kulisszák mögött tolongtunk és nem győztünk azon csodálkozni, hogy egy rendező hogyan tudhat ilyen valószínútle- nül keveset az általa rendezett darabból?!... Számomra szinte teljesen ismeretlen volt a szöveg, de azért én is súgtam, méghozzá olyan igyekezettel, hogy az ügyelő mellém furakodott és megkérdezte, hogy én tulajdonképpen mit sugdosok a színpadon esetlenke- dő rendezőnek.- Mit?! Mit?! - feleltem sértődötten. Hát ami most a legfontosabb, azt, hogy ne féljen!... Amikor az előadásnak vége lett, én már inkognitóban a nézők között sodortattam magamat és hallgatóztam a spontán elejtett vélemények után. Egyre még most is emlékszem:- Azt beszélték, hogy ez a Cs. L. milyen jó színész, pedig ez azt se tudta, hogy mit hogyan csináljon, ráadásul még a szövegét se tanulta meg. KOVÁCS JÓZSEF Egy magyar vígjáték sikere A brnói Szatirikus Színház társulata idén már harmadik évadban játssza nagy sikerrel Bencsik Imre magyar író Ideiglenes anyagi gondok, avagy a pénz nem minden című komédiáját. A mai Budapesten játszódó történet a férfi és a nő kapcsolatán keresztül szól a társadalomban még előforduló visszásságokról. Egy elvált nő, Lucia alagsori lakásába a telefon segítségével, de a valóságban is beköltözik a fél világ. Barátnők, barátok, kollégák és kolléganők sora lesz részese a vígjátéki bonyodalomnak, amit a szerző végül is mesterien tisztáz. A darabot cseh nyelvre Frantiéek Stier és Ida de Vries fordította. Az előadás rendezője Jaroslav Fért, aki jó érzékkel alkalmazta a vígjátékot a brnói színház színpadára. ALEá MORÁVEK ÚJ SZÚ' 14 1984. XI. 9.
