Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-28 / 39. szám
A dráma - miként az írás általában - személyes vallomás a világról és az emberiség mindenkori életéről, amely része egy kollektív életérzésnek. Az ilyen tartalmak lehetővé teszik a jó egyéni alakításokat, elvégre minden színész a közös játék szerves elemévé válik és részese lehet a tartalmas előadásnak. Ez a tény valamennyiüknek emberi és színészi egyéniségét teszi próbára. A jó játéknak (előadásnak) nem az a lényege, hogy csak szöveget közvetítsen, hanem hogy a szerepek színpadi életének belső tartalmát jelenítse meg. Hogy munkájuk művészi eredményeit le tudják mérni, ahhoz értékelni képes kritika, megértő közönség is kell. Olyanok, akik amellett hogy elfogadják a színház által felkínált darabokat, igénylik és elvárják azok rangos előadását.- Egy színésznek nem minden évad műsora kedvező. Van amikor a nőknek, a férfiaknak kedvez, máskor a fiatalabbaknak, néha az idősebbeknek szerez örömet, kínál óhajtott szerepeket. Ezért ilyen értelemben kérdezem Fazekas Imre érdemes művésztől, hogy ebben az évadban olvashatjuk-e nevét a színház plakátjain?- Valószínűleg. Az eltelt időben sok szerepben mutathattam meg magam. Minden bemutatómra úgy készültem, mint életem legnagyobb erőpróbájára A színész tisztelje az írott mű és a színpadi művészet szellemét. Ne engedjen teret a divatosnak vélt szeszélyeknek sem a műtől független rögeszméknek, mert azzal nemcsak az előadott darabot „idegeníti el“ szerzőjétől, hanem, előbb-utóbb, a közönséget is a színháztól. Sajnos a szereposztást el kell fogadnunk, mert nincs nagyon kikből válogatni. Ennek ellenére helyt kell állnunk minden kapott szerepben. A „hiba“ akkor következik be, amikor a színészi rutin kerekedik felül.- Milyen tanulságot von le mindebből a színész, aki komolyan készült feladatának megoldására, s aki talán alig kapott nagyobb szerepeket az eltelt egynéhány évad során?- Vannak a színház hétköznapjaival kapcsolatos vissza-vissztéró kérdések, amelyekre újra meg újra választ kell adni. Ezek közé tartozik elsősorban a músorpolitika és a kritika. Olyan kérdéskör ez, amelynek szakmai és társadalmi vizsgálatára úgy hiszem mindig szükség lesz, s ezért nem lehet elkerülni. Oda jutottunk, hogy bizony vannak kielégítő, sőt kimagasló eredményeink. Tartalékaink is vannak, s itt színészeink foglalkoztatására gondolok elsősorban. Sajnos hajlamosak vagyunk a látszatmegoldásokra, s egy siker után azt hisszük, hogy mindent megoldottunk.- Ha beszélünk valamiről, akkor már teszünk is valamit, szokták mondani. És ha sokat beszélünk valamiről - miért nem cselekszünk? Lehet, hogy ez nézői okoskodás, bár az is lehet, hogy féltés és aggódás.- Minden időben voltak divatok, amelyek akarva-akaratlanul kihatottak a színházi munkára. Az utóbbi időben az egyik ilyen vitatott téma bemutatóink kritikai visszhangja volt. Ezért nehéz az eligazodás. Jórégen például Az öreg fa is kivirágzik című játékban egy szövetkezeti elnököt alakítottam. A bemutatóról három ellentétes kritika jelent meg. Magam sem voltam elégedett a szerepformálással, pedig egyezett a szerző szándékával. A kritikák viszont mindezt figyelmen kívül hagyták. Az, hogy egy színészt a társadalom, a közönség elismerése kíséri, mindenképpen nagy dolog. Ugyanilyen hasznos a nézők véleménye is, amikor megállítják az embert az utcán és mosolyogva vállon veregetik. De ugyanúgy negatív megjegyzések is elhangzanak, sőt nekem is vannak jobbító megjegyzéseim a saját munkámhoz. A színházi világnak ez is a része, hozzátartozik a munkához. Szükség van rá, hogy közönségünk ilymódon jelezze véleményét. Részesei vagyunk mindanynyian annak, ami körülöttünk zajlik. Ugyanúgy hatnak ránk a változások, ugyanúgy örülünk, amikor egy bemutatónk sikerült. Úgy érzem, hogy társadalmi felelősségem a színpadon is megnyilvánul, annak ellenére hogy a közéletben is aktívan tevékenykedem. Közéleti szereplésem nem vesz el sokat színházi felelősségemből. Az én életem nem magánélet ezen a területen sem.- Ha röviden jellemezni kellene eddigi munkásságát, mit válaszolna?- Nem tudom. A szavak nem alkalmasak ilyesmire. Én boldog embernek érzem magam. Családi életem is kiegyensúlyozott. Pedig nehezen küzdöttem fel magam idáig. Ha megkérdezné valaki, hogy mi jogon foglalok itt helyet több évtizeden keresztül, nem fogom azt mondani, hogy íme harminc esztendeje hivatásszerűen foglalkozom színházi dolgokkal, ALKOTÁS ÉS ÜZENET Párbeszéd Fazekas Imrével A SCSUKIN SZÍNMŰVÉSZETI FŐISKOLA A Szovjetunióban jelenleg mintegy 80 művészeti főiskola működik. A legnépszerűbbek (mint szerte a világon) a színművészeti főiskolák. A fiatalokat vonzza a színház csillogása, a hírnévszerzés köny- nyűnek látszó lehetősége, pedig a pálya nehéz, akadályokkal, buktatókkal teli utat takar. Am ez sem riasztja vissza az ambiciózus jelentkezőket. A túljelentkezés a szovjet színművészeti főiskolákon is igen magas. Példa erre a Vahtangov Színház mellett működő Scsukin Színművészeti Főiskola, amelynek rektorával, Georgij Peleszowal az APN tudósítója beszélgetett.- Színész szakon minden helyre 150 jelentkező jut. Ebből következnek azok a gondok, amelyek a tanárok munkáját is megnehezítik. Annak érdekében, hogy a felvételi vizsgán a tévedéseket lehetőleg kizárjuk, az egész országban folyamatosan keressük a tehetséges fiatalokat. A színházi szövetségek támogatják munkánkat, sőt a színházak vendégjátéka idején a színművészeti főiskola tanárai beszélgetésre hívják össze a helyi fiatalokat. Ez igen hasznos a jelentkezők számára, hiszen azok, akiket kiválasztottunk és megfelelő ajánlással láttuk el, automatikusan a felvételi vizsgák harmadik szakaszába kapcsolódhattak be. A színészszak nappali tagozatára évente 30, minden szempontból megfelelő jelentkezőt veszünk fel.- A Scsukin Színművészeti Főiskolán - hasonlóan sok más főiskolához - nemzetiségi stúdiók is működnek.- Igen, a nemzetiségi stúdiókat 30 éve alapították meg főiskoláinkon. Színésznövendékeink egy része nem orosz anyanyelvű - Moldáviából, Da- gesztánból Észak-Oszétiából és más köztársaságokból származik. A nemzetiségi stúdiók szervezése a helyi igényeknek megfelelően a köztársaságok kulturális minisztériumainak a feladata. A felvételi a helyszínen folyik, s a vizsgabizottság a Vahtangov Színház vezető művészeiből áll. Évente 25-30 nemzetiségi hallgatót veszünk fel, akik szükség esetén egy új színházi társulatot alkothatnak. A főiskola elvégzése után néhány kész előadással, saját repertoárral érkezik haza a társulat. A kész előadást szó szerint kell érteni, hiszen a színészek magukkal viszik a főiskoláról a jelmezeket és a díszleteket is.- Van-e különbség az alapképzés és a nemzeti stúdiók tanterve között?- Alapvető különbség nincs. Kivétel talán a képzés ideje, hiszen a nemzeti stúdiókban egy évvel tovább - öt évig - tanulnak a növendékek. A gyakorlat szerint erre azért van szükség, hogy az ország távoli vidékeiről érkezett diákok megszokják Moszkvát, a fővárosi életritmust. Minden más megegyezik: egyforma óraszámban oktatjuk a humán és a szaktárgyakat is. A főiskolán orosz nyelven folyik az oktatás, de a nemzetiségi stúdiókban külön gondot fordítunk a növendékek anyanyelvi képzésére is. Nagytudású, tapasztalt nemzetiségi nyelvtanárok segítik ezt a munkát. A beszédkultúra és az asszociatív gondolkodás fejlesztésére speciális programot állítottunk össze, amely az orosz és a nemzetiségi irodalom értékeinek teljesebb megismerésében segít. A főiskolán a jelentős költségek ellenére a világirodalom klasszikusait, valamint a mai külföldi drámaírók alkotásait lefordítják a különböző nemzetiségi nyelvekre.- Úgy hallottam, hogy stílustant is tanítanak.- Valóban, ezt csak nálunk oktatják. A tantárgyat különböző népek és korok divatja, etika és természetesen a színészmesterség alkotja. A stílustan tehát a korok és kultúrák sajátosságainak és az ehhez tartozó viselkedésformáknak az ötvözete- Gondot okoz-e a végzett hallgatóknak az elhelyezkedés?- Nem. Régi hagyomány, hogy a vizsgaelóadá- sokra az ország minden részéből meghívunk rendezőket, akik megnézik az előadást, elbeszélgetnek a fiatalokkal. Ezután nyújtják be a kérelmeiket, amelyek alapján elhelyezkedhetnek a hallgatók.- Sokan úgy tartják, hogy a színészek gyermekei előnyt élveznek a főiskolai vizsgákon.-A felvétel legfőbb feltétele a tehetség. Ha a jelentkezőnek közepes adottságai vannak, még akkor sincs esélye a felvételire, ha szülei nagy érdemeket szereztek a pályán. Természetesen a „színészgyerekek“ előnyben vannak a többiekkel szemben, de ez abból származik, hogy jobban ismerik a színházat. Ismétlem azonban, hogy az egyetlen, mindenkire vonatkozó feltétel: a tehetség. Dinasztiák természetesen léteznek, de velük nemcsak a művészek között találkozhatunk, hiszen ismerünk orvos-, tanár-, munkásdinasztiákat. Ha az utódok képesek folytatni szüleik színházi sikereit, támogatjuk őket. (BUDAPRESS—APN) • Fazekas Imre Shakespeare A windsori víg nők című komédiájában. Partnere (a kép bal oldalán) Turner Zsigmond. (Nagy László felvétele) hanem azt fogom hangsúlyozni, hogy nem mindegy számomra színházunk sorsa, további útjának iránya.- ön szerint milyen lenne az az irány?- Színházunk mindent elkövet, hogy időszerű, igazán mai legyen és valós problémákat tárjon a néző elé. Elgondolkoztató, katartikus színházat akarunk csinálni. De talán az sem ártana, ha a szórakoztató színház dolgában is leleményesebbek és „engedékenyebbek" lennénk. Műsorpolitikánk ettől még nem szenvedne csorbát. Előadásainknak rangjuk van, ezt óvnunk kell és színvonalában erősítenünk. A szimbólumok és az útkereső színpadi megoldások sem megvetni valók, ha megvannak hozzá a reális feltételek. Körültekintőbb lett dramaturgiánk: tisztázódott végre a „mai dráma“ és a „mai színház" fogalma, amelynek helytelen értelmezése sok zavart okozott. Kétséges volt ugyanis, hogy kortárs drámát, illetve a ma színházát kell-e a fogalmak alatt érteni, netán a napjaink feltételezett ízlés- és gondolatvilága előtt egy lépéssel haladó moderneket kell-e maradéktalanul -tisztelnünk, utánoznunk. A mara- dandóság szerintem nem a műfajok patinájának szól, hanem az adott tartalmaknak és a színészi alakításoknak, rendezői koncepcióknak.- Közvetlenül a nyugdíjazás előtt áll. Milyen tervei vannak még a színházban, s mi az, amit a fiatal nemzedéknek üzenne?- Még érzek magamban annyi erőt, tehetséget, hogy egy ideig, ha egészségem is engedi, a színháznak is hasznára lehetek. Az új, illetve a fiatal kollégáknak pedig azt üzenem, hogy szeressék hivatásukat, még színházunk nehezebb feltételei közepette is, mert csak így tehetjük - tehetik gazdagabbá kollégáik, közönségük mindennapi életét. Mindezt persze az egymásközötti jó viszony és a nézők megbecsülése, szeretete is elősegíti. Szükségünk van erre, hogy alkotó munkánkkal mi is gazdagíthassuk szocialista kultúránkat. Erre az új színházépületünkben, ideális környezeteben és körülmények között bizonyára minden lehetőségünk meg lesz. SZUCHY M. EMIL ...ha a nő teszi ugyanazt... A cím azt sugallja, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek. Hogy nincs teljes egyenjogúság a színmúvészetben sem. Legalábbis ez derül ki abból a beszélgetésből, amit a lengyelországi Teatr folyóirat idei 7. számában három neves színésznővel, Krystyna Jandával, Jadwiga Jankowska-Cieslakkal és Dorota Stalihskával folytatott a lap ugyancsak női szerkesztője, Elzbieta Baniewicz. A találkozó azért jött létre, mert mint az újságírónő hangsúlyozta: a három színésznő a fiatal színész(nó)nemzedék legkiválóbb képviselője, s mert különös jelenség figyelhető meg a színház, de különösen a jelenlegi lengyel filmművészet berkeiben. Mégpedig az, hogy a férfi színészek helyett a nők kerültek előtérbe, ők váltak a komoly társadalmi problémák boncolgató filmek főszereplőivé. Korábban elegendő volt - a színpadon, a filmvásznon és az életben egyaránt ha szép volt, kedves, mélyérzésú és tudott szenvedni. A színésznők sem igen kaptak más szerepet, egyszerűen ilyen hősnőket kreáltak a drámaírók, a forgatókönyvírók, akiknek döntő többsége férfi. Dorota Stalinska az előítéletekkel nem törődő nő típusát teremtette meg: „A lányok ma menekülnek a fazék mellől, a férfiak uralmától, nem árnyékai többé a férfinak, maguk kezdenek harcolni." A nézők, főleg a nők, Stalióska szemére vetik, hogy alakításai túl kemények, szinte férfiasak. Hogy valóban így van-e, és a nők dominálnak-e egy-egy előadásban, az abból is adódik - állítják -, hogy valahányszor főszerepet kapnak, mindig probléma megfelelő parnert találni. Krystyna Janda négy-öt olyan filmben játszott, amely jelent valamit, ugyanakkor százával készülnek férfiföszereplökkel filmek, mégis kevés köztük a jelentős. Szerinte ebből az következik, hogy „a mi alakításunk kifejezőbb; amit hoztunk, új volt, esetenként sokkoló“. Stalinska hasonlóképpen vélekedik: „Az életben átvettük a férfiak szerepét, dolgozni kezdtünk - a férfiakra, harcolunk értük, autót javítunk, szervezzük az úgynevezett életet, s ez a szerepeinkbe is átvivődik“. De miért nem jut senkinek az eszébe, hogy konkrétan egy színésznőnek írjon szerepet? A filmek többsége fériaknak íródik, a nők csak kiegészítésként szerepelnek. A vélemények itt is megoszlanak. Jankowska-Cieslak -példaként hozta fel: Kaminski azzal kereste fel, hogy a Bovaryné én vagyok főszerepe neki készült. A forgatás alatt kétségbe vonta, hogy így van-e, és óvakodik attól, hogy kifejezetten neki írjanak szerepeket. Sokkal jobb, ha a rendező kiválasztja azt a színésznőt, aki megfelel az elképzeléseinek. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt lehetetlen volt, hogy úgymond a jó ízlésnek fittyet hányva, drasztikus jeleneteket is eljátszanak a színházban. Nekik hármuknak volt merszük, eleinte meghökkentették a nézőket, aztán lassan hozzászoktak, végül akceptálták ezt a „stílust“. „Ha egy férfi tesz olyasmit, amit mi - mondja Krystyna Janda senki sem botránkozik meg rajta. De ha egy nő? Hallatlan! Ám drámai időket élünk, az élet felgyorsult, s az erkölcsi normák szintén megváltoztak.“ Pénzért játszik-e a színész? Krystyna Janda szerint nem, és ha például Bécsben forgat, de egy heti szabadságot kér a menedzserétől, mert Tamobrzegben lép fel, a színházban, azt kérdik tőle, mennyiért válthatják meg az előadást? „S nem értik meg, hogy nem pénzről van szó", ,,De arról is!“ - veti ellen Stalinska, - mert élni kell valamiből. Elégtételt pedig az ad, hogy úgy érezzük, szüksége van ránk a közönségnek. “ Mindhárom színésznő kemény, féfias nőket alakít. A nézők elfogadják ezt a „stílust“, de találkozások alkalmával sokszor elmondják: valami szépet is szeretnének látni, ami tiszta szereimről szól... (koú) ÚJ SZÚ < 14 1984. IX. 28.
