Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-28 / 39. szám
P ável egyenesen a lány szemébe nézett. Kezével jól megmarkolta a tölgyfaasztal szélét és így szólt:- Azt hiszem, nem jöhetek többé hozzád. Végre kimondta. És most látta, hogy a lány sűrű szempillái megrezzennek. Rita ceruzája megakadt félúton, a papír közepén, azután mozdulatlanul hévért a nyitott füzet lapjain.- És vajon miért?- Idő dolgában mind rosszabbul állok. Magad is tudod, milyen nehéz lett nálunk a munka. Sajnálom, de ezeket a megbeszéléseket el kell halasztanunk egyelőre... Alig nyögte ki máris, érezte, hogy amit mondott, csöppet sem meggyőző. ,,Miért kerülgeted a forró kását? - gondolta magában. - Úgy látszik, nincs benned elég férfiasság ahhoz, hogy egyenesen nekivágjál!“ Es Pável makacsul folytatta tovább:- Azonkívül már régen meg akartam mondani neked, hogy magyarázataidat alig tudom megérteni. Nézd csak, amíg Szégál foglalkozott velem, minden megragadt a fejemben, de veled sehogy se megy. Valahányszor elmentem tőled, mindig kénytelen voltam Tokárevet felkeresni, hogy magyarázza meg nekem jobban a dolgokat. Az agyam valahogy nem akar működni... Rita figyelmesen nézett rá. Pável görcsösen kikerülte a lány vizsgálódó tekintetét. Végül csökönyösen mégis csak kimondta:- Mindebből az következik, hogy kár feleslegesen vesztegetnünk az időt. Felállt, lábával óvatosan arrébb tolta a széket, felülről egy pillantást vetett a lány lehajtott fejére és a lámpafényben elsápadó arcára. Aztán fejére tette sapkáját és halkan így szólt:- Hát sok szerencsét, Rita elvtársnö! Nagyon sajnálom, hogy annyi idődet elraboltam. Mindjárt az elején meg kellett volna mondanom, hogy hiábavaló. Ebben aztán csak én vagyok a hibás. Rita gépiesen nyújtotta felé kezét. Pável váratlan ridegsége annyira megbántotta, hogy nagynehezen csak ennyit tudott mondani. .— Nem hibáztatlak, Pável. Nem tudtam hozzád közeledni és nem volt bennem elég megértés - így hát csakugyan megérdemeltem ezt a leckét. Most, hogy elindult az ajtó felé, Pável úgy érezte, mintha ólomsúly nehezednék lábaira. Az ajtó hangtalanul becsukódott mögötte. A kapualjban még egyszer megállt. Még nem késő, még vissza lehetne fordulni, magyarázkodni, elmondani mindent... De minek? Talán, hogy sértő szavakat vágjanak a fejéhez és végül megint csak itt álljon, a kapualjban? Nem, nincs semmi értelme. x A holtvágányok valóságos temetői lettek a rozzant, megrokkant vasúti kocsiknak és kihűlt mozdonyoknak. A szél finom fűrészport kergetett az üres faraktárak között. A város körül pedig Őrlik bandája leselkedett az erdei ösvényeken és a mély szakadékokban, zsákmányra éhesen. Nappal meghúzódott a környékbeli tanyákon és a gazdag erdei méhesekben, de esténként ki-kitört az utakra és szörnyű munkájának végeztével megint visszavonult búvóhelyére. Gyakran kisiklattak mozdonyokat; a vasúti kocsik pozdorjává törtek, az alvó utasok ott lelték halálukat; az áruszállítmány tönkrement, vérrel és sárral keveredett a drága gabona... A banda gyakran megtámadta a környék csendes kis falvait is. A tyúkok rémült kotkodácsolással menekültek az utcáról. Hirtelen lövöldözés zaja verte fel az éjszaka csendjét. A helyi szovjet fehér házikója körül puskák ropogtak, úgy pattogtak a lövések, mint ősszel a száraz gally az ember lába alatt. Többnyire csak néhány percig tartott az egész. A banditák jóltáplált, gyors lovaikon rázúdultak a falvakra, mint a fergeteg, gyorsan kifosztották a meglepett embereket. Lőfegyvert ritkán használtak - a lőszerrel takarékoskodniuk kellett. Amilyen hirtelen jöttek, olyan villámgyorsan tűntek el. A bandának mindenütt voltak megfigyelői, kémei, bizalmi emberei. Ezek szemmel tartották a helyi szovjet kis házát; figyelték a pópa házából és figyelték a gazdag kulákok udvarából. Ezektől a megfigyelőktől láthatatlan szálak nyúltak az erdő sűrűjébe. Innen került a banditákhoz a lőszer, a friss disznóhús és a kísüstön főzött pálinka. De innen került tovább a hír is, amit előbb a helyettes atamán fülébe súgtak nagy titokban, hogy aztán bonyolult hálózaton át végül eljusson magához Őrlikhoz. A banda két-háromszáz zsiványból állt, de tagjait sohasem sikerült kézre keríteni. Két-három részre oszlott és egyszerre több helyen bukkant fel. Teljesen lehetetlen volt az egész bandának egyszerre nyomára bukkanni. Éjjel banditák voltak, de nappal békés, jámbor parasztokká változtak: otthon, a ház körül foglalatoskodtak, takarmányt gyűjtöttek, kiálltak a kapuba és gúnyosan, fölényesen eregették pipájukból a füstöt, amikor a banditák nyomozására kiküldött lovasosztagok elrobogtak előttük. Nem szóltak semmit, csak gyűlölettől fátyolos tekintettel néztek a lovasok után. Alekszandr Puzirevszkijnek nem volt se éjjele, se nappala. Fejébe vette, hogy megszabadítja a környéket ezektől a banditáktól. Csapataival végigcirkálta mind a három kerületet. Törhetetlen kitartással kergette a banditákat és néha sikerült egy-egy csoportjukat szétverni. Őrlik egy hónap múlva két kerületből kivonta bandáit. A gonosztevők most már egyetlen kerületben tömörültek össze. x A városban a rendes kerékvágásban folyt az élet. Az öt bazárban tülekedett, veszekedett, kiabált a tömeg. Két csoport, két áramlat tusakodott itt: az egyik minél nagyobb hasznot akart szerezni, a másik minél kevesebbet adni. Ez volt az a hely, ahol minden rendű és rangú csalók, csirkefogók nyüzsögtek, hogy erejüket és képességüket összemérjék. Mint a bolhák, úgy sürögtek-forogtak itt a semmitől vissza nem riadó, fürge, gyanús alakok, akiknek tekintete sokféle érzést kelthetett az emberben, csak éppen bizalmat nem. Mint valami szemétdombon, úgy gyűlt itt össze a város söpredéke, hogy becsapja és kifossza az idevetődö egyszerű, tapasztalatlan embereket. A nagyritkán érkező vonatok csak úgy ontották magukból a zsákokat cipelő utasokat. Ezek az emberek egytől-egyig a bazárok felé tartottak. Este kiürülnek a bazárok. Az üres, elhanyagolt bódésorok feketén tátonganak. Nem sok bátor ember akad, aki megkockáztatja, hogy éjnek idején behatoljon ebbe a halott negyedbe, ahol minden árusítóbódé mögött néma, fenyegető veszély leselkedik. Néha mintha kalapáccsal rávernének egy bádoglapra - beledobban az éjszaka csendjébe egy-egy váratlan revolverlövés és többnyire vérbe fúló hörgés követi. A milicia - a rendőrség - tagjai nem szeretnek egyesével járni ezen a környéken. Ha valami zajra a legközelebbi őrhelyről futva ideérkezik az őrjárat, már csak a kövezeten elnyyló halottat találja a helyszínen, más senkit. alig leplezve és rejtegetve - pu rosba. De tudtak a közeledő vil akik a vagonok tetején érkezte nem a bazár felé tartottak. / a hátukon cipeltek, titkos címe mekre, amiket nem írtak fel, inkí zetükben őrizték. Mindezek az emberek jó ért keztek, de a munkásnegyedel a bolsevikok sem sejtettek sei harról. A városban csak öt olyan bol ezekről a készülődésekről. Petljura terrorista bandái, í Hadsereg a szovjet-területről ország területére kergetett, mos vet a külföldi országok varsói ké NYIKOLAJ OSZTROVSZKIJ B^BS SBBB JBRh MBpíBSnsbHhsl &M BUB BBIffiutts bB mf BBm MM MM WMm Ib^ AV ww HK Mß Maga a banda ekkor már távol, ki tudja, hol tartózkodik, de pillanatok alatt mégis mindenről értesül, ami a bazár éjjeli, alvilági alakjait érdekelheti. Itt, a bazárnegyeddel szemben van az Orion mozi. Az utca és a járda villanyfényben úszik. Az emberek csak úgy özönlenek a moziba. Odabent berreg a vetítőgép. A vásznon két boldogtalan szerelmes éppen egymást gyötri vagy gyilkolja... a kép a legizgalmasabb pillanatban elszakad és a közönség vad üvöltéssel követeli a folytatást. A város középpontjában és külső részeiben is a régi, megszokott kerékvágásban folyt az élet. Még ott, ahol a forradalmi kormányzat agyveleje volt - a kormányzósági bizottságban is, mintha minden a régiben maradt volna. Ám ez a nyugalom csak látszólagos - a felületes szemlélő benyomása. A város felett már sűrű viharfelhők gomolyognak. A vihar közeledtéről sokan tudnak már azok közül, akik újabban érkeztek ide a szélrózsa minden irányából. Ezek az emberek ködmönük alatt - aligkel szorosan együttműködve hogy a küszöbönálló felkelésb vegyenek. Az egykori Petljura-ezredek r hamcsapatokat szerveztek. A zendülók központi bízott sí ban is megvolt a szervezete. A t hét ember tartozott, túlnyomórés a múltban is tevékeny szerepet féle ellenforradalmi mozgalmai hiszékenységének jóvoltából S2 ták üzelmeiket. A szervezet élén Vaszilij póf és egy Kuzmenko nevű Petljura nütt, még a párt végrehajtó biz< ban is voltak kémeik és felderíti Az ellenforradalmárok elhatán lés éjjelén kézigránátokkal megc őrséget, kiengedik a fogva tartott kát és ha lehetséges, kezükbe k« A nagy városban - az eljövi F red Crane mindig sokat szeretett beszélni. Ha elment kávéházba vagy találkozott valakivel, leállt vele beszélgetni. Ha vonaton, villamoson utazott, szórakoztatta utastársait. De Fred egyszer megváltozott. Azóta nem beszél olyan emberekkel, akiket nem ismer. Hogy miért lett ilyen? Erről szól a következő történet. A múlt év egyik napján Fred kirándulni ment Anglia egyik nagy városába. Ebben az időben kereskedő volt és sok pénzt keresett. Fred vonattal utazott, hogy útközben beszélgethessen. A fülkében ahol ült, három személy tartózkodott rajta kívül. Két férfi és egy nő. Az egyik férfi, aki az ablak mellett ült, újságot olvasott. Amikor a vonat elhagyta az állomást, a férfi elaludt. A másik férfi és a nő beszélgetni kezdtek Freddel különböző dolgokról. Egy idő után szóba került a pénz is. — A pénz nem minden! - mondta a férfi, aki orvos volt. - Én úgy dolgozom, hogy megmentem az emberek életét, de nem a pénzért teszem. Én nem akarom, hogy sok pénzem legyen.- De egy férfinak szüksége van a pénzre - mondta Fred. - Ha valakinek nincs pénze, az minden szempontból nagyon rossz.-A gazdag emberek predig gyakran gonoszok - mondta a nő.- Ez igaz! - felelte Fred. - A szegény emberek viszont rosszul élnek, mert nincs pénzük és ezért néha lopnak is. A pénz megváltoztatja az emberek életét. Az orvos nevetett.- Lopott ön életében valaha? - kérdezte Fredet az orvos.- Igen, loptam. Mindenki lopott már valamit - mondta Fred.- És mit lopott? - kérdezte a doktor.- Amikor kisfiú volta, akkor loptam valamit az üzletből. Fred gondolkodott, majd így szólt: - Most elmondok egy jó történetet. Fiatal férfi voltam abban az időben. Szerelmes voltam egy nagyon csinos lányba. Azt akartam, hogy ő is belém szeressen. Akartam neki adni valami szép ajándékot, de nagyon kevés pénzem volt. Egy nap megláttam egy üzlet kirakatában egy gyűrűt. Gyönyörű gyűrű volt, pont olyan, amilyet a lányok szeretnek. De nem volt rá elég pénzem. Csak egy választásom volt: ellopni a gyűrűt. Elmentem az üzletbe és nagyon sok dolgot kértem egyszerre. Köztük volt a gyűrű is. Amikor az elárusító elfordult egy pillanatra, elloptam a gyűrűt.- És oda adta a gyűrűt annak a lánynak? - kérdezte a nő.- Nem, nem adtam oda neki - válaszolta Fred. - Amikor hazamentem akkor éjjel, már csak egy papíron hagyott üzenetet találtam helyette. A lány nem akart engem többé látni, mert férjhez ment egy másik férfihoz. Hát feleslegesen loptam el a gyűrűt. De ezután elkezdtem keményen dolgozni, és nem akartam soha többé lopni. Négy év múlva meggazdagodtam. Ekkor már vehettem volna száz olyan gyűrűt, amilyet elloptam. Az életem megváltozott, mert gyűrűt loptam. Igen rossz dolog volt.- Most én is elmondok egy történetet - mondta az orvos. - Amikor fiatal voltam, nagyon kevés pénzem volt. Orvos akartam lenni, de néha még ennivalóra sem volt pénzem. Igaz, ezzel nem sokat törődtem. Azt akartam, hogy könyveim legyenek, amiből tanulhatok. Azok a barátaim, akik gazdagok voltak, néha kölcsön adták a könyveiket olvasni. Ezeket a könyveket nem tarthattam hosszú ideig magamnál. Volt egy nagy könyv, amit az összes orvosnak nagyon jól kellett ismernie és a benne lévő anyagot tudnia. De hogyan kaphattam volna meg? Hát úgy, hogy elloptam a könyvesboltból. Bementem az üzletbe, a könyvet betettem a táskámba és aztán kisétáltam az üzletből. Nyugodt voltam, senki sem látott meg. Ezután orvos lett belőlem, és az emberek életét mentem meg. Frednek tetszett az orvos története, majd a nő felé fordult és megkérdezte.- És ön lopott valamit életében?- Igen - felelte a nő. - Én egyszer loptam, de akkor sokat és mégsem vagyok tolvaj. Az apám gazdag volt, és bármit kértem, mindent megkaptam. De ez mégsem volt kedvemre, ezért loptam. Egyszer az apámmal elmentem a barátaihoz egy vidéki villába. Nagyon sokan gyűltek össze erre az estélyre. A vacsora után bementem a házigazda hálószobájába és elloptam tíz fontot. Másnap reggel a férfi elkezdte keresni a pénzét. Nagyon dühös volt, mert nem találta sehol. A szolgáló- lányt gyanúsította a lopással. Én megsajnáltam a szolgálólányt és a» mondtam: Nem ő lopta el a prénzt, hanem én. Erre először mindenki neA FÉRFIM SZERETETT! Őszi hangulat LINTNER ISTVÁN rajza
