Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-28 / 39. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1984. szeptember 28. XVII. évfolyam 39. szám Ára 1 korona • Pavel Baj- móczy (balról), Stanislav No- vansky és Jozef Porubsky, a három vagonren- dezó az irányítópult mögött • „Napközben könnyebb dolgunk van.“ (Gyökeres György felvételei)- Na, végre! Itt a svéd szerelvény! Csak tudnám, miért késett ennyit? Szabad már a huszonnyolcas pálya? Vigyázz! Óvatosan a szürke tartálykocsival, mert klór gurul a síneken. Figyeld a nyomásmérőt! A negyvenkettes vagont kis sebességre állítsd! Kösz. így gondoltam. Jöhet a következő! Számok, fényjelek, kezek. Sóhajok, kérelmek, kérdések. Integrált áramkörök és átgondolt mozdulatok. Megnyomsz egy gombot és elindul a lejtőn a vagon. Megnyomod a másikat és arra a vágányra gurul, amelyikre akarod. Mintha csak egy játékautomata előtt ülnél. Nyerhetsz is, veszíthetsz is. Nyersz, ha időben, baj nélkül áll össze az új szerelvény, veszítesz, ha felborul a vagon, vagy ha netán olyan erővel koccan az előtte állóhoz, hogy ebben is, abban is, megsemmisül az áru. Csak ülsz, figyelsz és száz meg száz szerelvény sorsa fölött döntesz. A Bratislava-keleti rendezöpályaudvar irányítótornyában vagyunk. Szeptember 19-e van, meleg őszi délután. Fent, a korszerű szovjet berendezés mellett három ember tart szolgálatot, lent a sínek között senkit sem látok.- Pedig a vagonokat szét is, össze is kell kapcsolni - mondja Frantiéek Rychík állomásfónök-helyettes s ezt a munkát is emberek végzik.- Merre mennek aztán az újonnan összeállított szerelvények?- Az egyik Ausztriába, a másik Magyarországra, a harmadik a Slovnaftba, a negyedik Dél-Szlovákiába... harminchét vágány, harminchét útirány.- Mikor van a legtöbb dolguk? Hétfőn? Szerdán? Pénteken?- Nem. Hétvégén. Szombaton és vasárnap. Ezeken a napokon több mint háromezer vagont veszünk át. Hogy hogyan? íme egy példa: itt egy tehervonat Jugoszláviából. Először szétkapcsoljuk a vagonokat, s állomások szerint osztályozzuk őket, aztán amint kialakul az új szerelvény, mondjuk Őeská Trebovába vagy Budapestre, akkor mozdonyt kapcsolunk elé, s már megy is tovább az áru. Hát, ennyi az egész.- Mennyi időbe telik, amig szétkapcsolnak egy közepes hosszúságú szerelvényt? Egy órába? Vagy még ennél is többe?- Nem, dehogy is. Nyolc perc alatt negyven vagon gurul le a lejtőn. Naponta nyolcvannyolc szerelvény.- Sokat túlóráznak a munkások?- Sokat. Nagyon sokat. Főleg azért, mert kevesen vannak. A tervek szerint hatszáznyolcvan embernek kellene itt dolgoznia; jelenleg éppen kétszázzal vannak kevesebben.- Nagy a fluktuáció? Vagy más valami okoz gondot?- Nem nagyon jönnek hozzánk, az a baj. Az utóbbi években egyre kevesebb fiatal jelentkezik a vasútnál. Talán félnek az éjszakai műszaktól? Vagy a balesetektől tartanak? Nem tudom.- Az is lehet, hogy a gyárakban, az üzemekben több előnyben részesülnek, mint a vasútnál...- Nem hiszem. Mint minden vállalatnak, nekünk is van munkásszállónk, s ha kell, lakást is tudunk biztosítani. Ráadásul sem az ebédért, sem a vacsoráért nem kell fizetniük. — Akkor talán az átlagfizetés alacsony.- Négyezer korona. Olyan kevés az? Három vagonrendező ül előttem az irányítópult mögött: Jozef Porubsky, Stanislav Novansky és Pavel Bajmóczy. Tizenkét órás műszakuk a vége felé közeledik, de lazításról szó sem lehet. Egyetlen egy elhibázott gombnyomás több ezer koronás kárt okozhat. Kérdéseimre mindig az ad választ, aki éppen szabad egy percre. Nem többre: mindössze egy percre.- Úgy tudom, ennek a modern berendezésnek csak Leningrádban van párja, s még a legbonyolultabb műveleteket is pillanatok alatt megoldja. De mi az, amit nem tud? Amire sehogy sem lehet „megkérni“.- Két dolgot nem tud: felgyorsítani és lelassítani a vagont. Nagy kár.- Miért? Olyan gyakran korrigálnák a sebesség betáplálását?- Nem. De a tudat, hogy bármikor megtehetjük, megnyugtatna bennünket.- Hármuk közül ki nyomta volna már meg ezt a képzeletbeli gombot?- Én - csúszik ki Pavel Bajmóczy száján. - Másfél éve történt: olyan sebességre állítottam egy belga vagont, hogy majdnem ripityára ment, amikor az előtte állónak futott. Persze, a vagon is rossz állapotban volt, nem sok kellett neki.- Megérezte a pénztárcája?- Naná! Ne is beszéljünk róla!- Mikor megy jobban a munka? Nappal vagy éjszaka? Balról jön a válasz:- Éjjel nagyobb a csönd, s talán a lentiek is nyugodtabbak, én mégis azt mondom: napközben könnyebb dolgunk van. Mindent látni: a vagonokat is meg a síneket is.- Ezek szerint a sötétség a legnagyobb ellenségük?- Á, dehogy. A köd, az eső meg a hó. Akkor a fékek sem engedelmeskednek.- És mi van nyáron, amikor tűz a nap és felforrósodnak a sínek?- Semmi. A hőség csak nekünk árt. Képzelje csak el: harminchárom fokot mutat az orrom előtt a hőmérő, én meg le sem vehetem a tekintetem a pultról.- Megtörtént már, hogy megmakacsolta magát a gép és azt csinált amit akart?- Igen, volt rá példa. Nem is olyan rég. Én a huszonnyolcas vágányra küldtem a vagont, az meg a harminckettesre gu- írult. Nem akartam hinni a szememnek.- Még jó, hogy észrevette.- Ha nem veszem észre én, észre veszi más, aki ellenőrzi a szerelvényt.- S ha ő sem?- Akkor eltúnik a vagon. Erre, persze, ritkán van példa.- Áramszünet esetében mit tudnak tenni?- Leállunk, és megvárjuk, míg kiküszöbölik a hibát. Mostanában azonban egyre többet emlegetnek egy újítási javaslatot. Ha sikerül megvalósítani, az . ájJSmszünet sem zavar majd bennünket.- Akárhogy is veszem: érdekes, izgalmas munkájuk van.- Először nekünk is érdekes volt, de mára már csak az izgalom maradt. Az örökös idegesség, hogy mindent időre és pontosan végezzünk el. SZABÓ G. LÁSZLÓ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ HM El
