Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-07 / 36. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1984. szeptember 7. XVII. évfolyam- 36. szám Ára 1 korona Zólyomi Zoltán Köböl Róbert (Gyökeres György felvételei) Lila, sárga, halványkék foltok a fűben. Tarka virágszőnyegek a felhőtlen ég alatt. Kitaposott utak a domboldalon. A táj itt is úgy fest, mint másutt, de a föld errefelé több „kincset“ rejt. Mert ott, ahol a legöregebb fák gyökerei éltető nedvet találnak a mélyben és még mélyebben, ahol már ujjnyi vastagságú erekben csordogál a talajvíz, sötétbarna bányamezőket takar a homok. Nagykürtösön (Vel'ky Krtíá) járunk. A Dolina Bánya körül ugyanaz a csend honol, mint néhány száz méterrel távolabb, a hegyek között. Fent dús lombú fák, bokrok, napfény és nyugalom, lent, a föld alatt száll a fekete por, hullik, recseg, omlik a szén, csattog a tolószalag, búgnak a kombájnok. Még két óra és véget ér a reggeli műszak. Még százhúsz perc és megpihen a kéz, a derék, fogasra kerül a csizma, a kapca, az ing, a nadrág, a kabát meg a védősisak, szekrény aljára a fejlámpa és az oxigénes mentőkészülék. Még két óra és újra világosság! x Köböl Róbert a bányaüzem folyosóján vár rám. Magas, mokány fiú. Huszonhét éves. Nős, egy családja van. Előbb átöltözik, mondja, aztán a bánya bejáratánál elbeszélgetünk. Délutáni műszakban dolgozik; ilyenkor tizenhárom negyvenötkor száll alá.- Kőművesnek tanultam - mondja pár perccel később a bánya „szájánál“ de a barátom addig-addig csalogatott ide, amíg végül is meggondoltam jpagam. Ez kilenc évvel ezelőtt történt. Azóta mindent megszoktam: a kemény munkát, a sötétséget, sőt a veszélyt is.- Hány órát dolgozik naponta?- A műszak nyolcórás, de többször is megesik, hogy tíz-tizenkét vagy még ennél is több órát töltök a föld alatt.- Miből szokta megérezni, hogy a vége felé jár a munkaideje? • - A csuklóm jelzi a leghamarabb. Egyébként órát sosem viszek le magammal.- Használta már a mentőkészülékét?- Nem. Még soha. De volt egy balesetem 76-ban. Mindkét lábamat eltörte a le- omló fal. Éjszaka volt, mindent bebiztosítottunk magunk körül, mégis megtörtént a baj. Hétméteres hosszúságban levált a fal és „odagyürt“ a támvashoz. Olyan hirtelen szakadt le, hogy még odébbug- rani sem volt időm. Hat hónapba telt, mig meggyógyultam.- Es visszajött...- Vissza, mert én már csak itt érzem jól magam. ,Ha hiszi, ha nem: neljem két- három nap szabadság után már úgy hiányzik a bánya, mint a családom, ha távol vagyok tőle.'- Félni sosem szokott mostanában?- Nem. Ilyesmire nem is gondolok. Csak olyankor dobban egy nagyot a szivem, ha azon kapom magam, hogy baj van. Legutóbb akkor izgultam nagyon, amikor betört a víz a folyosóra. Azt sem tudtuk, hogyan mentsük ki a gépeket a járatokból, olyan hirtelen történt az egész.- Csalódott már valakiben a föld alatt?- Egy frontaknász sosem csalódhat a munkatársában. Hárman vagyunk egy folyosón, de mert brigádvezető vagyok, kilenc ember épségéért felelek. Egy pillanatra sem veszíthetem el a fejem, mert akkor... de ne is beszéljünk erről.- Mikor megy jobban a munka? Télen vagy nyáron?- Ott lenn, a föld gyomrában nem nagyon befolyásol bennünket az időjárás. Fent akármilyen hideg vagy akár pokoli hőség is lehet, odalenn általában huszonöt fok körüli a hőmérséklet. A szellőzésnek persze, nagy szerepe van.- A többletmúszakokról mi a véleménye?- Én szívesen belemegyek. "Szinte minden hónapban többet dolgozok a szükségesnél.- Olyankor mennyit kap kézbe?- Tíz-tizenegy ezret.- Sha csak huszonegy műszakja van?- Akkor öt és fél- hatezer koronát.- Elégedett?- A pénzzel igen, de a gépekkel nem. öregek, elavultak, sok gondot okoznak.- Végül is miért jó bányásznak lenni?- Mert egyszerre van szükség az erőmre és az eszemre. Mert minden nap más valamit tartogat. Újat, érdekeset, izgalmasat. x Zólyomi Zoltán fél négykor jön fel a mélyből. Ha két órával korábban fejezte volna be a munkát, amikor a műszak véget ért, már rég otthon lehetne. De nem siet. Azt mondja: ha elkezd valamit, azt be is fejezi. Nézem az arcát: olyan fekete a szénportól, mint az éjszaka. Húsz perccel később már nyári ingben és farmerban áll előttem. Negyvenhárom éves, Nős, családapa.- Ha most arra kémé valaki, hogy maradjon még, maradna?- Miért ne? Átöltöznék és visszamennék.- Hát nem fáradt?- Megszoktam én ezt a munkát. És különben is: jó kondícióban vagyok.- Hány éve dolgozik a bányában?- Huszonöt.- Volt már olyan napja, amikor gyűlölte a marókorongot?- Volt. De csak egyszer. Amikor egyszerre négy barátomat veszítettem el. Péntek volt, délelőtt tizenegy óra. Beomlott a fal, és maga alá temetett mindenkit. Szörnyű volt, azt mondtam, nem bírom.- Igaz, hogy huszonhét embert irányit?- Igaz.- Mit gondol, milyennek ismerik magát?- Azt, hogy ami a szivemen, az a számon, biztos tudják rólam. Meg azt is, hogy én mindenkit a teljesítménye alapján értékelek.- Mi a legnagyobb ellensége a föld alatt?- A talajvíz. Ha úszik a szén, irgalmatlanul rossz napom van.- Megtörtént már, hogy a karácsonyt is a szénfal előtt töltötte?- Persze, hogy meg. Kibújhattam volna belőle, de nem akartam. Megkértek, hát bejöttem. Ebben a hónapban is már két szombatot dolgoztam le, s lehet, hogy ezen a héten vasárnap is bent leszek.- A felesége mit szól ehhez?- Hát mit szólna? Zsörtölődik. De a pénznek ö is örül.- Sokat keres?- Sokat.- Mire költi általában a pénzét?- Van egy kocsim, azt itatom. Mindenhova azzal járok. Meg most vettem új bútort, ha látná... nem akármilyen.- Moziba szokott járni?- Ebben az évben mégcsak egyszer voltam.- Akkor olvasásra sem jut ideje?- Dehogyis nem. Olvasni nagyon szeretek. Főleg krimit, meg Jókait.- Mire marad még ideje?- Hát, mire? A bányára és még egyszer a bányára. SZABÓ G. LÁSZLÓ ■ ÍHwd« 11IIIIU MISili
