Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-06 / 27. szám
• Házi Tánya és Fazekas Imre Blanka Jirásko- vá Zűrzavar című vígjátékénak egyik jelenetében IMimi eikMääött Nem elbizakodottság ez, hanem a fiatalság természetes tenniakarása, amely nélkül egyetlen hivatás sem lehet meg. S kétszeresen nem a színészet... Házi Tánya és Mikula Róbert, a bratislavai Színművészeti Főiskola hallgatói túl vannak az első vizsgákon. Valami elkezdődött. (d-n) Túl vannak az első akadályon. A főiskola, a színésztanonci élet még nem a színház. Bár mindketten játszottak már a MATESZ társulatában, lényegében most lépték át először a pálya küszöbét. Az ilyen vizsgákból tucatnyi lesz még a főiskolai évek alatt. Óvatosan úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem dőlt el semmi, csupán elkezdődött valami. Nevezhetném küzdelemnek. A tananyaggal is, de mindenekelőtt önmagukkal, a kimondatlanul esetleg kimondva is létező előítéletekkel. Mindenesetre az önmagukkal vívott küzdelem lesz a legnehezebb. A mindennapok megszokásai, a lustaság, a kényelmesség, a könnyebb utakat sugalmazó érzetek ellen. Végül is ők egy régebben is meglévő gyakorlat folytatói. A Magyar Területi Színház utánpótlását ők maguk aligha oldják meg. A színészképzés, a színészutánpótlás folyamat, amelyről egy színháznak nem szabad megfeledkeznie. Vannak akikben hitt, bízott a színház, s ilyen vagy olyan okok miatt végül mégis hátat fordítottak a társulatnak. Vannak, akiknek kitartása, hűsége példa lehet minden színészjelölt számára. De ha nem úgy indul el a pályán, hogy minden eddigit felül kell múlnia, túl kell szárnyalnia, akkor... De ezt hagyjuk, hiszen az idő, a főiskolai évek eldöntik, kiből lesz igazi színész: ki lesz mestere szakmájának, ki művésze. Minden nemzedéknek kötelessége úgy elindulni, hogy a megelőző generációk munkáját tisztelve újat, többet, mást teremtsen a közösség számára. • Mikula Róbert és Hizsnyai Zoltán az özvegy Karnyóné című Csokonai-darabban (Nagy László és Bodnár Gábor felvételei Kétségtelenül érdekes adatokat adott közre a Tvor- ba mellékletében Jan Kazimour a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban végzett kultúrakutatás legújabb eredményeiről. Bár a kultúrával kapcsolatosan több országban végeznek különböző kutatásokat, hazánk az egyetlen, ahol egy reprezentatív vizsgálatban a lakosság részvételét, az érdeklődését, véleményét is vizsgálták a kultúrával kapcsolatban. Az 1980-as népszámlálás során minden ötvenedik háztartásban vizsgálták a bevételekkel, a szabad idő felhasználásával és a kulturális élettel kapcsolatos adatokat. A családok ebben a kutatásban önként vehettek részt, ami egyben a válaszok őszinteségét is garantálta. A kultúra demokratikus jellege, a szabad idő felhasználása, a zene, a képzőművészet, a mozi, a televízió, a rádió, az irodalom és az amatőr művészeti tevékenység vizsgálata mellett a kutátásban helyet kapott a színház és a színházlátogatási szokások elemzése is. A megkérdezettek 15,6 százaléka rendszeresen, 32,4 százaléka időnként jár színházba. Ezek szerint 52 százalékuk egyáltalán nem jár színházba, akik között több a férfi (54,8 százalék) mint a nő (45,2 százalék). A színházba nem járók szociális rétegződése a következőképpen alakul: 73,2 százalékuk nyugdíjas, 67,2 százalékuk háztartásban dolgozó nő és 65,3 százalékuk szövetkezeti tag. Tekintetbe kell venni azt is, hogy ma már a televízió egyre több színházi előadást közvetít, ami persze nem jelenti azt, hogy az élő előadás azonos minőségű élményt ad. A színházba nem járókat megkérdezték az okokról is. 30,1 százalékuk a nagy távolságra és a rossz közlekedésre hivatkozott, míg 23,3 százalék a kévés szabad időt és 15,9 százalék a kisgyermekek nevelését jelölte meg okként Csupán 8,2 százalékban játszanak közre egészségi okok és csak 1,8 százalékban anyagiak. A férfiak és a nők esetében az okok többé-kevésbé azonosak. A nagy távolságra leginkább a 15-19 évesek, valamint az 50-59 évesek hivatkoztak. Az időhiányban a 40-49 évesek, az egészségi állapotban a 60-69 évesek jelölték meg az okokat. A lakóhely szerint a kétezer lakosú községekben a megkérdezettek 45,5 százaléka a színház nagy távolságára hivatkozott. Színházba a nők 17,7 százaléka, a férfiak 13,2 százaléka jár rendszeresen. Ez az arány többé-kevésbé minden társadalmi réteg esetében érvényes. A színházlátogatók 27,2 százaléka alkalmazott és diák. A műveltséggel kapcsolatos az a megállapítás, mely szerint az iskolai végzettséggel együtt növekszik a színházlátogatás is. A lakóhely nagysága és a központi városoktól való távolsága is meghatározó lehet, hiszen a falvakon élőknek csupán 35,1 százaléka jár időnként színházba, míg a városokban élők esetében ez az arány 69,2 százalékra emelkedett. A férfiak többsége elsősorban a prózai előadásokat szereti, de az jellemző az egyes társadalmi rétegek többségére is. így az operakedvelök között többségben vannak a nők és a magasabb iskolai végzettségűek. D. I. Varsói színházi levél Kicsi színház Varsóban a Mar- szalkowska utcában a Teatr Roz- maitosci, avagy a Változatosságok Színháza, de nagy múltra tekint vissza: már a múlt században is előkelő színháznak számított. Mindig az jellemezte, hogy kortárs darabokat mutatott be, az 1918-1924 közti időszakban több mint 80 bemutatót tartottak, s ennek háromnegyed része modern darab volt. 1919-ben a színház leégett és öt évig tartott, amig újjáépítették, de a második világháború csodálatosképpen megkímélte. Kortárs szerzők darabjainak szinrevitele a színház küldetése ma is. S a Van kedved a szerelemre? - igazi mai darab. Tegyük hozzá: mai lengyel darab. Ennek a kétszemélyes színműnek máshol talán nem lenne akkora sikere, mint Lengyelországban, mert a ta- káskérdés negyven évvel a háború befejezése után is központi probléma, s minden jel arra mutat, hogy még sokáig aktuális lesz. Egy házaspár a főszereplője a darabnak, nem a legfiatalabbak már, tízesztendei házasság van mögöttük és tizesztendei különélés. Nem azért laknak külön, mert rossz a házasságuk, hanem mert nincs lakásuk, reményük sem arra, hogy belátható időn belül hozzájutnak. Az asszony a gyerekkel a szüleinél lakik; szeretnének otthont teremteni, de nem tudnak, Így azután még egy gyerekre végképp nem gondolhatnak. Jerzy Przezdziecki a mai fiatal lengyel értelmiség fájó problémáját vitte színre, amely úgy látszik, megoldhatatlan. A házaspár ritkán tudja megteremteni az együttlét zavartalan perceit, ez csak akkor sikerül, ha valami jó barát megkönyörül rajtuk és átengedi a lakását néhány órára, esetleg egy egész hosszú éjszakára. Kölcsönlakásban játszódik a cselekmény, egyetlen éjszakán; néhány órára otthont próbálnak maguknak teremteni. Csakhogy nem megy, mindketten belefáradtak az évek óta tartó küszködésbe, a kilátástatanságba. A közeledésből veszekedés lesz, összekapnak, aztán kibékülnek, ünnepi vacsora kerül elő a táskából, a hangulat mégsem oldódik. Valami megromlott köztük. S félő, hogy végérvényesen. Felemlegetik a régi sérelmeket, s a válás lehetősége is felmerül megoldásként. Vagy a másik lehetőség: elhagyni az országot, a boldogulást - aminek feltétele a lakás - idegen földön keresni. Ám ezt a megoldást is elvetik, hiszen elmenni éppoly nehéz, mint maradni, s tovább várni a csodát. Marad minden a régiben. Marad a küszködés, a lakástalanság. A reménytelenségből játékba menekülnek. Pár óráig kitalált történetekkel szórakoztatják egymást, jelmezbe bújnak és eljátsszák azt, hogy saját lakásuk van. De a játék sem önfeledt, minduntalan visszazökkennek a valóságba. Az éjszaka nem hoz feloldást. A címbeli kérdésre tagadó a ki nem mondott válasz. Hajnalban elhagyják a kölcsönlakást, de mielőtt leoltják a villanyt és bezárják maguk mögött az ajtót, odalépnek a rajztáblához (ez utal a barát hivatására) és felvázolják majdani lakásukat, belerajzolják a bútorokat is. A nő fásult: nincs menekvés, mondja. A férfi azonban bizakodó, bátorítóan-súgja feleségének: nem csüggedünk. Kézen fogva hagyják el az idegen lakást, ki-ki megy a maga „otthonába". Ilyen az élet. K. CS. Jelenet az előadásból: a nő Jadwiga Andrzejewska. a férfi Jerzy Mazur (Renata Pajchel felvétele) Színházlátogatási szokásaink l SZÁMOK TÜKRÉBEN