Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-03 / 5. szám
ERŐSEBB SZOCIALIZMUS -TARTÓSABB BÉKE Nemrégiben levelet kaptam. Szerzője - mellesleg szólva nem ő az egyetlen, aki ezt a kérdést teszi fel: a szovjet propagandában elég sok szó esik a háborús veszélyről; nem túlozzuk el ennek a nagyságát? Ez a levél feltétlenül figyelmet érdemel. Hiszen olyan kérdést érint, amely rendkívül fontos minden ember számára. Amikor válaszolok rá, mindjárt meg kell mondanom: azok az értékelések, amelyeket a mi propagandánk ad, semmiképp sem túlzottak. Mégpedig a következők miatt nem. Az Egyesült Államok katonai fölényre törekszik Az Egyesült Államok a hetvenes évek második felétől kezdve a fegyverkezési verseny új szakaszát indította el, amelyet gyakorlatilag az évszázad végéig szándékozik folytatni. Nem titkolják, hogy ennek célja az Egyesült Államok és a NATO katonai fölényének biztosítása a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés országaival szemben. Hát mi ez, ha nem konkrét felkészülés a háborúra? Továbbá. Ugyanebben az időszakban az Egyesült Államokban új katonai-stratégiai koncepciókat dolgoztak ki. Olyan atomháború-elméletekről van szó, amelyek a Nyugat részéről történő első csapás lehetőségét irányozzák elő; olyan képtelen elméletekről, amelyek szerint atomháborúban lehetséges a győzelem. Más szóval, az a „keresztes hadjárat“, amelyet Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke hirdetett meg, nem pusztán szólam. Akcióprogram, amely arra irányul, hogy - a reakciós nyugati politikusok szóhasználatával élve - a szocializmust „visszaszorítsák“. Vagyis: a világszocializmus ellen, a társadalmi és a nemzeti felszabadulás erői ellen folytatott sokoldalú harc programja. Lehet-e azonban azt állítani e tervek ismeretében, hogy azonnali háborút akarnak kirobbantani a szocializmus ellen? A nyugati politikusok sok kijelentéséből és nyilatkozatából kitűnik, hogy mai akcióik elsősorban zsarolási szándékú- ak. Nyilván úgy vélik, hogy az ilyen zsarolás - amelyet a katonai előkészületek, a gazdasági, technológiai és másféle blokád megszervezésére irányuló kísérletek is megerősítenek - engedményekre kényszeríthet bennünket. Az atomzsarolás mint politikai eszköz Miről van szó? Az Egyesült Államok és a NATO reakciós körei azt szeretnék, ha a szocialista országok hajlandóak volnának „liberalizálni“ fennálló rendszerüket. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy mondjunk le a nálunk levő rendről. A Fehér Ház egyik nemrég hivatalba lépett tanácsadója nyíltan kijelentette: ha a Szovjetunió és a szocialista országok nem hajlandók elfogadni a „nyugati értékrendszert“, akkor háború lesz. Beszélni is felesleges arról, hogy az ilyesféle számítások mind teljesen alaptalanok. Az imperialista világ évtizedeken keresztül próbálta zsarolni a szovjet államot. De egyetlenegyszer sem fordult elő- és nem is fog - olyasmi, hogy államunk, népünk fejet hajtson az imperialista zsarolás előtt. Egyes amerikai politikusok nyilatkozataiból ítélve, már ők is kezdik megérteni ezt. A szocializmusra kifejtett nyomás kísérletei azonban nem szűnnek meg, épp ellenkezőleg, egyre fokozódnak, mind aktívabbá válnak. Világos, hogy az ilyen irányvonal, a katonai fölény elérésére és az arra irányuló kísérlet, hogy amerikai katonai támaszpontok rendszerével vegyék körül a Szovjetuniót: a minden haladó, demokratikus erőre kifejtett nyomás fokozása- mindez növeli a konfliktushelyzetek kialakulásának lehetőségét. De azt jelenti-e mindez, hogy a háború már küszöbön áll? Vagy azt, hogy az emberiség olyan helyzetbe került, amikor a háború elkerülhetetlenné válik? Ezekre a kérdésekre pártunk, államunk tagadó választ ad, s ennek nyomós okai vannak. Az a véleményünk, hogy el lehet kerülni a katasztrófát, meg lehet akadályozni a háborút, vissza lehet térni az enyhülés, a stabil békés egymás mellett élés és együttműködés útjára - a mai világ realitásain és elsősorban az erőviszonyok értékelésén alapul. A reális erőviszonyokról Mindenekelőtt a szocializmus és az imperializmus közötti erőviszonyról van szó. A Szovjetunió és a szocialista közösség országai jelenleg az Egyesült Államokkal és a NATO-országokkal egyenlő katonai erővel rendelkeznek. Más szóval katonai-hadászati paritás van. E paritás elérése a szocializmus nagy vívmánya. És soha, senkinek nem engedjük meg, hogy ezt megbontsa. Amikor ezt hangoztatjuk, gyakran válaszolják, hogy a paritás nem képes megakadályozni a háborút, nem paritásra, hanem leszerelésre van szükség. A mi paritás-koncepciónk azonban éppen abból indul ki, hogy minden ország egyenlő biztonságát a katonai-hadászati paritás megőrzése mellett kell biztosítani, egyidejűleg azonban a két fél jelenlegi fegyverzetszintjének, a fegyverkezés csökkentése mellett. Éppen erról-tolytattunk tárgyalásokat a nyugati hatalmakkal, elsősorban az Egyesült Államokkal. A Szovjetunió és a szocialista közösség országai következetesen harcolnak ~ a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, ennek tényleges csökkentéséért. E célból egyre újabb kezdeményezéseket terjesztenek elő, s ezek a világ valamennyi térségében széles körű támogatást élveznek a társadalmi és a politikai erők részéről. A jelenlegi erőviszonynak van még egy nagyon fontos eleme is, mégpedig a fejlődő, elsősorban az el nem kötelezett országok álláspontja. Ezek az államok pedig többségükben következetesen sík- raszállnak a béke megszilárdítása, az enyhülés, a sokoldalú, kölcsönösen előnyös nemzetközi együttműködés fejlesztése mellett. Súlyuk a politikában nagy, és egyre növekszik. Tevékenységük egyúttal reális akadály azoknak a köröknek az útjában, amelyek a katonai konfrontációt szeretnék folytatni. A békeharcban óriási szerepet játszik a munkásmozgalom. Ismeretes, hogy ez nem egynemű, különböző eszmei-politikai irányzatok léteznek benne: vannak kommunisták és szociáldemokraták, különböző irányzatú szakszervezetek stb. Jelenleg azonban a munkásmozgalom túlnyomó többsége, nézeteitől és meggyőződésétől függetlenül a béke megszilárdításáért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért száll síkra. Emellett a munkásszervezetek nemcsak az atomkonfliktus veszélyét veszik tekintetbe, hanem a fegyverkezési verseny megszüntetésének szükségességét is, minthogy ez mind nagyobb mértékben károsítja a dolgozó tömegek érdekeit. A háborúellenes mozgalom fejlődése A jelenlegi politikai élet fontos ismertetőjelévé vált a háborúellenes mozgalom. Bátran állíthatjuk; az emberiség történelmében még sohasem fordult elő, hogy ennyire különböző politikai és eszmei álláspontú emberek, pártok, szervezetek egyesítették volna erőfeszítéseiket a háborús veszély ellen folytatott harcban. A háborúellenes hangulat általánosan elterjedt a világ valamennyi térségében. Az Egyesült Államokat is hatalmába kerítette; itt nemcsak a társadalmi szervezetek, hanem befolyásos parlamenti körök is egyre aktívabban tiltakoznak a washingtoni kormányzat politikája ellen. Végül a jelenlegi helyzet még egy, eléggé fontos, tényezőjéről kell szólni. Maga az imperialista világ egyáltalán nem egységes. Mélységes ellentmondások szabdalják szét. Nemcsak az imperialista államok közötti szokásos el- lentmodásokról van szó, amelyek a különböző országok tőkései között folyó konkurrencjaharc formái, hanem a háború és a béke, a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolatok kérdéseire vonatkozó, gyökeres véleménykülönbségekről. A nyugati világnak azok a vezetői, akik a szocializmussal való egymás mellett élésért és kölcsönösen előnyös együttműködésért szállnak síkra, természetesen egyáltalán nem a mi híveink. Ellenkezőleg, végső céljuk szintén az, hogy harcoljanak a szocializmus mint rendszer ellen. Ők azonban megértik, hogy a katonai konfrontáció végeredményben semmilyen problémát nem old meg. A Szovjetunió a béke megőrzése terén hajlandó együttműködni ezekkel a vezetőkkel, bár teljes mértékben figyelembe veszi osztályálláspontjaink és érdekeink különbségét. A háborút meg lehet akadályozni! Tehát, a béke ügyét fenyegető veszély, a háborús veszély létezik. Ez tény. De ma is helytálló az a következtetés, amelyet pártunk levont: a háború nem elkerülhetetlen, meg lehet akadályozni. Ennek a nagy ügynek a sikere mindazoknak az aktivitásától függ, akik érdekeltek a háború megakadályozásában. Politikánk ezért arra irányul, hogy megerősítse ezeket az erőket, biztosítsa kellő együttműködésüket. Az emberiség sorsa jelenleg óriási mértékben függ a szocialista közösségtől. Ha erősebb a szocializmus - tartó- sabb a béke. Ez napjaink nagy igazsága. VAGYIM ZAGLAGYIN IJSZÚ 3 1984. II. 3. null HÍG A párthoz tartozás nem jelent kiváltságokat, hanem a kommunisták nagyobb felelősségét követeli mindenért, ami a szocialista építésben és a társadalmi fejlődésben történik az országban. Alekszandr Szuhanov semmiben sem különbözik a föld felszíne alól feljövő munkásoktól: alacsony növésű, széles vállú, szőke hajú ember. „Tipikus bányász“ - mondják brigádvezetőjükről kollégái.-1952-ben Komszomol-ajánló- levéllel jöttem a moszkvai metróépítő vállalathoz - emlékszik visz- sza Szuhanov.- Vájárként kezdtem dolgozni és mind a mai napig hűséges maradtam szakmámhoz. Idősebb társaim tanították a fiatalokat arra, hogyan kell szeretni a hivatást, hogyan kell együtt élni a közösség gondjaival, bajaival. Most Szuhanov tanítja erre brigádjának tagjait. A metróépítők munkája nem könnyű. Nagy mélységben kell dolgozniuk, naponta megküzdve az elemekkel. A vájárnak jól képzett szakembernek kell lennie, aki tud fúrni, robbantani, rakodni, csillevonatot vezetni, betonozni.- Mi évente három szakmai ünnepet is ülünk - mondja tréfálkozva Szuhanov. - Az építők napját, a bányászok napját és a vasutasnapot. Szuhanov harminc éve dolgozik a metróépítkezésen és húsz éve brigádvezetö. Több szakma nagyszerű ismerójeként először azt érte el, hogy brigádjának minden tagja széles körű képzettséggel rendelkező szakember lett, egymást kölcsönösen tudják helyettesíteni. A moszkvai Metrosztroj vállalat pártbizottságán tudtam meg, hogy még a legnehezebb feltételek között sem kért magának semmilyen kedvezményt. Sőt, ellenkezőleg, mindig a munka legnehezebb részét keresi. Szakmai tudása nem egyszerűen ismereteket jelent, hanem a munkához való viszonyt, az új iránti fogékonyságot, az állampolgári és munkabecsületet és büszkeséget. Alekszandr Szuhanov számos kezdeményezés és újítási javaslat elindítója, amelyek lehetővé tették a metróépítés gyorsítását és javítását. Brigádja mindig az elsők között volt. A Metrosztroj vállalatnál ők tértek át először a brigádelszámolási rendszerre. Munkaszervezést, pontosságot, újítószellemet tanulni fiatalok és idősek egyaránt jönnek Szuha- novhoz. A brigádot már régóta a metróépítés iskolájának nevezik. És mindezt annak ellenére, hogy a metróépítőket jelenleg iparitanuló intézetben, különleges háromhónapos tanfolyamokon képezik ki. Szuhanov úgy véli, hogy amennyiben valaki egy évet dolgozott vájárként, már legyőzte az első nehézségeket, és lesz valami belőle. Előfordul, hogy egy ifjú metróépító nem bírja a feszített tempót, és más munkát keres magának. Alekszandr Szuhanov brigádjából azonban ritkán távozik valaki. Az emberek innen általában valamely más építési részlegre mennek, mint mesterek, hogy átadják tapasztalataikat. Nevüket az egész Metrosztroj vállalatnál ismerik, ám nem száll fejükbe a dicsőség. A szerénységet szintén mesterüktől tanulták. Amennyiben valamilyen probléma merül fel, a volt tanítványok nem restellnek tanácsért fordulni tanítójukhoz, nem félnek, hogy tekintélyük meginog. Szuhanovot a Metrosztrojnál ezért nem csak az ifjúság, de a brigádvezetők nevelőjének is tekintik. Szuhanov az idén májusban töltötte be az ötvenedik évét. E napon a Szovjetunió számos területéről, Bulgáriából, Magyarországról, Csehszlovákiából kapott jókívánságokat, vagyis azokból az országokból, ahol metró épül. Ezen nem is kell csodálkoznunk. Szuhanov élénken érdeklődik hazai és külföldi kollégáinak munkája iránt, megosztja velük gazdag tapasztalatait. A metróépítés hosszú évei alatt sok nevezetes esemény történt vele. Ezek legfontosabbika a pártba való belépése. Egész életében készült rá. „Mégis nehezen szántam rá magam, mivel sokat gondolkoztam azon, hogy egy magamfajta egyszerű munkás, aki nem tesz semmi különöset, tagja lehet-e a pártnak“.- Harminchét éves voltam, amikor a tagsági könyvemet átvettem - mondja. - Nehéz kifejeznem azt az érzést, amelyet akkor éltem át. Hiszen a párttagság olyan bizalmat jelent, amelyhez méltónak kell lennem. • A vájárok számára az ötvenedik év a nyugdíjkorhatárt jelenti, Szuhanov azonban nem szándékozik megkezdeni megérdemelt pihenését. A párt XXVI. kongresszusa a metróépítők elé új, komoly feladatokat tűzött. A végrehajtásukban való részvételt legfontosabb pártmegbízatásának tartja a k\- emelkedö brigádvezető. ALEKSZEJ NYIKITUSKIN
