Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-20 / 3. szám

Ez azokban a régijdök- ben történt, amikor még mindenki félt a sárkányok­tól meg a boszorkányoktól. Este felüvölt a kémény­ben a szél, nahát, a sár­kány ideküldte a boszor­kányt és valakit baj fenye­get. A sárkányok rendsze­rint a hercegnőket rabolták el. De sárkány sok volt, hercegnő pedig kevés, ezek a szörnyek pedig nem riadtak vissza a kevésbé előkelő származású asszo­nyoktól sem. Egy éjszaka a szél felü- völtött kéményében annak a háznak, amelyben Per­zsia lakott kolenc fiával. Mi ez? Vajon a sárkány kisze­melte anyjukat, ugyanis nem volt kívüle más nő a házban. De hát a kilenc legény megvédi-e any­jukat? A fiúk megegyeztek: egyikük a házat őrzi. a töb­biek pedig elmennek dol­gozni. Amíg az idősebb fiúk karddal a kezükben őrizték anyjukat, semmi rossz nem történt, nyolc nap jól eltelt. Aztán a legkisebbik fiúra került a sor, hogy ott­hon maradion. Áll a kapunál, időnként ránéz a kéményre, és sem­mi gyanúsat nem vesz ész­re. A legény már be akart menni a házba ebédelni, amikor a kertben vidám ne­vetést hallott. Körülnéz és mit lát?! Egy szép leányt, mellén vérvörös mákkal Csalta magához a legényt - gyere hozzám! Csak elő­ször tegye le a kardot, mert ez a fegyver nem tetszik neki. A legény leteszi a kar­dot, és a lány abban a pilla­natban fecseg, vihog, letépi melléről a mákot, a legény felé nyújtja: - Ne, szagold meg! A mit sem sejtő le­gény hozzáütötte orrát a vérvörös virághoz és olyan álmos lett, hogy ott a kertben elterült Még azt meglátta, hogy bőgve és fújtatva megérkezett a sár­kány, anyját felmarkolta, vitte a levegőben, a szép lány pedig boszorkánnyá változott, seprűhyélre ült és elrepült. A legkisebbik fiú jó soká­ig aludt, s ahogy felébredt, nem tudta megérteni, mité­vő legyen, mit mondjon a bátyjainak. Talán az a legjobb, ha elindul meg­keresni a sárkány barlang­ját. Kardját felkötötte, zse­bébe egy kenyérszeletet dugott és útnak indult. Ment, mendegélt és es­tefelé mit lát? Az útnál egy fáradt öregember ül, és Így kéri:- Fiam, sajnálj meg, adj egy darab kenveret! ANNA SAKSE- örömmel, nagyapó - felelte a legkisebbik fiú. Csak mondd, nem láttad, merre vitte anyámat a sár­kány? Az öreg délre mutatoti, elvette a karéj kenyeret, ült tovább, a legény pedig szedte a lábát dél felé. Ment, mendegélt és es­tefelé láss csodát! - arra a helyre érkezett, ahol az öregembert hagyta. Az pe­dig kezdte:- Fiam, áss nekem egy gödröt, és ültesd el ezt az almafát. Nekem nincs erőm hozzá. A legkisebbik fiú fürgén kiásta kardjával a földet, elültette a fát, csak arra kérte, mutassa meg neki az utat a sárkány barlang­jához. Az öregember északra mutatott. És a fiú ment, mendegélt, s estefelé - képzeljétek el! - újra oda­ért, ahol az öregember ülf. Az pedig még egy szolgá­latot kért tőle: ölje meg a kí­gyót, amely bemászott a kunyhójába, mert éjszaka nem hagyja aludni. A legény bement a vis­kóba, és kardjával levágta a kígyó fejét. Arra kérte az öreget, hogy többé ne csapja be.- Három próbát kellett kiállnod: lám, milyen a bő­kezűséged, szorgalmad és bátorságod? Fiam, menj nyugatra és ott, ahol éjsza­ka pénz lesz eldugva, an­nak közelében a sárkány barlangja. Kemény harc vár reád, nem tudom, mindkét-' ten életben maradtok-e. Mondok neked egy va­rázsszót, s azzá változol, amivé akarsz. Csak jól je­gyezd meg: kétszer az le­szel, ami akarsz, de har­madszor emberré kell vál­toznod. Hogyha harmad­szor másra gondolsz, örök­re az maradsz. A legény megjegyezte a varázsszót, és elindult nyugatra. Ment, mendegélt, míg éjfélkor meglátott egy kék fénysugárt. Itt pénz van elásva! A legény jól megszorítot­ta kezében a kardot, elin­dult a fénysugár felé, bele­süppedve a mocsárba. Mit lát? Jön szembe vele egy görbe asszony, vállán ne­héz tüsköt cipelve. Ki ez? Talán nem az anyja? A fiú megszólította any­ját. az pedig ijedten sirán­kozni kezdett:- Jaj, kisfiam, minek jöt­tél keresésemre? Ebből a mocsárból még senki sem került ki élve! Jobb, ha elpusztulok egyedül, mint hogy téged a sárkány rab­ságában lássalak.- Nem, anyám - felelte a fiú - az én hibámból ke­rültél a sárkány fogságába. Az én feladatom, hogy most megmentselek. Ülj rá a tuskóra, mondok egy szót, folyóvá változom és kiviszlek a mocsárból. Úgy is tettek. De a sárkány, látva, ho­gyan úszott el rabnője, Per­zsia, utána iramodott, a fo­lyó folyt, hömpölygött, míg a homokos mezőig ért, s ott a víz kiszáradt.-Anyácskám, lóvá vál­tozom, ülj fel rám, kapasz­kodj a sörényembe. Úgy viszlek át a homokos me­zőn - mondta a legény, és délceg mén lett belőle. Vágtatott a ló az asz- szonnyal, száguldott, s a sárkány utánuk. Talán nem éri be a gyorslábú mént, ha a menekülők útját nem zárja el egy széles, mély árok.- Fiam, változz újra em­berré, és bújj el az árok fenekén - könyörgött az anya, de a legény rá sem hederített.- Kilenc fiad van, s ne­künk csak egy anyánk - mondta. - Súrü virágzó bokor leszek, és te bújj el ágaim között. A legény kimondta a va­rázsszót, és az árok fölött súrü bokor nőtt, illatos, ibo- lyaszínü virágokkal. Per­zsia elrejtőzött az ágak közt, a sárkány pedig hö­rögve okádva a tüzet, el- vágtatott mellette. Most mennyi ked dísze a perzsiai orgona! BÁN PÉTER fordítása Karinthy Frigyes fűd diglkféúá APPARDON... szabad?-Kérem, parancsoljon... nincs elfog­ja...- Köszönöm.- Kérem.- Appardon... szabad ezt az újságot?- Tessék.-Ööö... tetszik tudni, azért mondom, az óhirdetések miatt...- Kérem, tessék.- Nagyon kedves... Csakhogy itt léghu- n van.- Igen...- Csakhogy nagyon tele van a kávéház. cs más hely.- Igen.- Nekem őszintén szólva, nagyon mind- !... Itt is jól érzem magam. Fő, hogy az óhirdetéseket elolvashassam...- Eee... igen. (Olvas.)- Az ember bejön a kávéházba, leül és as - nem igaz? Én egyedül érzem magam sgjobban. .. engem ne zavarjon senki, én zavarok senkit. De Pesten nem tudnak az berek diszkrétek lenni... Pesten mindenki mélyeskedik, leül az ember mellé, elme­az élete történetét, mintha az valakit ekelne... nem igaz? • De bizony, kérem, igaz. Na, ugye. Másképp van ez, kérem, kül­ön. Londonban két év előtt, márciusban am, tetszik tudni, kataszteri hivatalnok yok, ki voltam küldve a banktól, mondom anyósomnak, kicsit süket szegény, na, mondom, jól van. Hát mondom, Londonban az emberek tudják, mi a személyes diszkré­ció. Mert ugye, mit érdekel engem egy másik embernek a baja? Például, mit érdekli önt az, hogy én miért böngészem az apróhirdeté­seket?- Hehe ... bizony, mit érdekel.- Na látja, ugye, azért mondom. Nem szabad tolakodni az embernek a személyes dolgaival. Hát én nézem az apróhirdetést... ön itt mellettem ül és néz... és passz. Diszkréció. Ez kérem, a diszkréció, önt eset­leg érdekli, hogy én miért nézem az apróhir­detést. De ön ezt nem kérdezi és én nem mondom meg, mert ez esetleg nekem egy személyes ügyem, amiben nekem diszkrétül kell eljárni, mert tessék elhinni, például a nők csak a diszkrét embereket szeretik. Például vegyük ezt. Miért van nekem olyan nagy sikerem a nők körül? Na. Hát mert a nők tudják, hogy én diszkrét ember vagyok, és ez a nőknek, tessék elhinni, a legfőbb. Hogy ók nyugodtak lehessenek, hogy én nem fecse­gem el a dolgot a barátaimnak, nem adom tovább, nem csinálok pletykát - mert tessék elhinni, a hírnevükre nagyon vigyáznak a nők. Most például, tessék ezt venni, hogy példát mondjak. Itt van nekem például egy nőm, egy nagyszerű, fess, molett, barna úrinó, de az nem fontos. Hanem kérem, mi a fontos? Ugyebár az én nőm egy férjes nö, akivel mi találkahelyeken szoktunk összejön­ni. Már mostan, ha én ennek a nőnek levelet irok, mint más fiatalemberek teszik, ugyebár, mit tesz az ő marha férje, ugyebár felbontja a levelet és minden kiderül. Azért vagyok én okos és diszkrét ember. Az én leveleimet nem látja meg ottan, náluk. Engem maga nem lát oda elmenni, felmászkálni, bemutat­kozni a családnak, mint más fiatalemberek teszik. Engem marha férj nem is ismer. Én megírom szépen az apróhirdetést, itt a Pé Hába; a nö elolvassa, tudja, hogy mikor kell nekünk találkozni. Na. A dolog, ugyebár, milyen egyszerű és nagyszerű. Mondjuk, holnap akarok találkozni. Érre írom: „Pupu. Holnap délután, szokott helyen.“ Pupu. Ugye, milyen egyszerű? ki sejti, hogy mit jelent, az: Pupu? És így: „szokott helyen.“ Naná majd kiírom, Bábergold Antalné, Bajza utca három. A dolog egyszerű. A nö elolvas­sa és rendben van. Nincs levél, nincs gya­nakvás, nincs skandalum, nincs mászkálás kapuk előtt, nincs baj. És mindez miért? Mert tudok diszkrét és ügyes lenni, és nem jár el a pofám, és nem mászkálok a lakásokba, és nem megyek veszélyes helyekre, és nem ismerkedem családdal, és nem beszélek a barátaimnak, és tudok hallgatni. Ezért van sikerem a nőnél, ezért szeret a nő és ölel és csókol és harap, a bestia... Hát nincs igazam?...- Hehehe... De igen...-Na, ugye... De most szaladok... há­romra ott kell lennem... Na, örülök, hogy mulathattam... (Kezét nyújtja.) Frász Ödön vagyok, különben...- Hehehe... örültem... Bábergold Antal vagyok... in ...............mm...mii.....mi................................ VL ADIMÍR REISEL Kezek Kezek, fehérek, mint a felleg, margaréta kezek, kezek, acélnál keményebbek, újat teremtenek. Kezek - asszony-öl puha ujjak, arcon megpihenök, kezek - kőkemény-fogásúak, sás-éles-sziszegők. Kezek - tengervíz simaságu kezek, lágy, csöndesek, éjszínű, hajnal pirosságu, hüsárnyéku kezek. Alkotó kezek, néma, szorgos, szökőkút-fényüek, kezek - enyhül a seb, ha lobbos, delejtük, hűs füvek. Vérmocskos kezek, érintésük kénszagu borzalom, fekete kezek, tengermélyük sós könny, halál, iszony. Kezek - fehérek, mint a felleg, margaréta kezek, kezek, acélnál keményebbek, újat teremtenek. A kutató Fölmértem számos térségedet, ember, csillag magaslatod, tenger mélységedet, a megtört álmok partjain kietlen, ráncverte arcokat, árkos tenyereket. Térképemnek mégis milyen hibái vannak, mennyi fehér folt, és üres terepi A képzelt szirtfokok elhullajtott magok csak, madárfészeknek látom a vélt mélységeket, s a hült vulkánok mélyén vad láva hömpölyög. ím, az ember örök. Halhatatlan álom Nem árnyékolom el a szememet, mégis látom, mint süllyedő hajót - eltékozolt szerelmemet. Ami beszéd volt, az ma hallgatás. A mosoly megfagyott. Lengnek súlytalan porszemek, a szél fölkapja, viszi őket. Szivén talált, kimúlt sas - a szerelem halott. De ö, a vérző álom él. Ott fönn ragyog. DEMÉNY OTTÓ fordításai A neves szlovák költő most ünnepli 65. születés­napját MAG GYULA: Leányfej /

Next

/
Oldalképek
Tartalom