Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-15 / 24. szám
A► ÚJ SZÚ 5 Nyugatnémet szakértők a KAL-007 utolsó útjáról Ml OKOZTA A DÉL-KOREAI GÉP TRAGÉDIÁJÁT? Amerikai részről ma is gyakran hivatkoznak szovjetellenes kirohanásaikban a KAL-007 dél-koreai polgári repülőgép 240 utasának és szokatlanul magas létszámú 29 (!) főnyi személyzetének tavaly szeptember 1 -i tragédiájára. Pekingi látogatása alkalmával az amerikai elnök ismét éles támadást intézett a Szovjetunió ellen, megismételve a már ismert vádakat. Úgy látszik, Reagan elnököt nem érdeklik a tények, vagy nem ismeri azokat, ami annál rosszabb, hiszen magatartásától és döntésétől milliók élete függhet. Pedig vannak ilyen tények. Egy nyugatnémet pilótákból és légi irányítókból álló csoport külön vizsgálatot folytatott, mert súlyos ellentmondásokat fedeztek fel az amerikaiak nyilatkozataiban, s lelki- ismereti kérdést csináltak a valóság felderítéséből. A szakértők közül azonban csupán Rudolf Braunburg, a Lufthansa volt fópilótája vállalkozott a tapasztalatok ismertetésére és a kérdések megválaszolására. A többiek még aktív szolgálatban vannak, s ezért inkognitóban akarnak maradni, mert nyilvános szereplésük az állásukba kerülhet. az 1-es számú munkabizottság elnöke, dr. Welch, a georgiai egyetem (USA) tanára kijelentette: a Skylab S190B kamerájának felvétele az 1:50 ezres nagyításban 60 százalékos pontossággal, a Landsrat nevű szenzor 40 százalékos pontossággal adja vissza az egyes tárgyak részleteit. F. Doyle, amerikai szakértő ugyanezen a tanácskozáson megállapította, hogy ,,a szóban forgó elektronikus rendszerek pontosságával kapcsolatos eufória teljesen indokolatlan. A Landsrat mul- tispektrális felvevő 1:1 milliós léptékben képes ugyan felvételeket készíteni, de az abból származó nagyítások egy ponton túl már legfeljebb tapétának használhatók“... A nyugatnémet szakértők szerint az amerikai politikusok blöffölnek, amikor arra hivatkoznak, hogy mesterséges műholdjaik segítségével „mindent látnak“, s ennek a hiszékeny emberek, köztük még nyugat-európai politikusok és újságírók is bedőlnek. A blöffölésre utal, hogy a NATO-tanács és a hadügyminiszterek A Korean Air Lines Boeing 747-ese. Ugyanilyen volt az a gép, amellyel a példátlan provokációt végrehajtották. A nyugat-németországi Sauerland fe- nyóerdökkel övezett, dombos hegyvonulatai között rejtőző faluban, Waldroelben, a Felsenweg 14 szám alatt épített magának házat Rudolf Braunburg, a Lufthansa időközben nyugállományba vonult föpiló- tája, több, repüléssel kapcsolatos szakkönyv és regény szerzője. Rudolf Braunburgot, a szakértői csoportnak a dél-koreai gép letevésével kapcsolatos magánvizsgálódásai során szerzett tapasztalatairól faggatom. Ma már tudjuk - mondja: - a KAL-007 „elkalandozását“ az első perctől az utolsóig figyelemmel kísérték. Először is egy mesterséges hold segítségével, amely a repülés ideje alatt háromszor pásztázta végig a területet. Megfigyelést végzett egy AWACS és egy RC-135, valamint egy Orion P3 jelzésű amerikai felderítőgép és a tengeren egy amerikai hadihajó. A gépek az amerikai radarfigyelő szolgálattal álltak összeköttetésben. S végül az adott időpontban még egy koreai utas- szállító gép, a KAL-0015-ös tartózkodott a térségben, amely a kijelölt nemzetközi légifolyosón haladt. A közte és a KAL-007 közötti 500 kilométeres folyosóban manőverezett az AWACS, az RC-135-ös és az Orion P3-as felderítő. Az amerikaiak azt állítják, hogy a 200—480 kilométeres magasságban keringő műholdjaik segítségével meg tudják különböztetni a tábornokot a közkatonától, s elolvasható az irkutszki parkban ülő ember kezében tartott Pravda címe. F. M. szerint (egy másik nyugatnémet szakértő - A szerző) erre nézve mérvadónak nem a politikusok, hanem a szakértők nyilatkozatait kell tekinteni. Dr. Jörg Albertz, a darmstadti műszaki főiskola tanára szerint ez az állítás technikai nonszensz. Ha ugyanis feltételezzük, hogy az űrbolygó felvevókamerájának objek- tívja 120 centiméteres fókusztávolsággal rendelkezik, akkor az említett magasságból 12 kilométeres sávot, azaz egy felvétellel 144 négyzetkilométert tud befogni. Ha a Pravda oldala egy méter széles lenne, akkor a felvételen századmilliméteres nagyságban jelentkezne. A Pravda címét tehát a műholdfelvételeken nem lehet elolvasni.- Ne higgyünk tehát annak az amerikai állításnak, miszerint a műholdak útján mindent látnak?- Erre nézve maguknak az amerikai szakértőknek a véleménye az irányadó. Erről pedig F. M., a kutatásokat végző egyik nyugatnémet pilóta érdekes állás- foglalásokat idéz. 1982. április 14—16-án Canberrában a műholdas felméréssel és fotometriával foglalkozó nemzetközi társaság ülésén titkos ülésein az utóbbi években az amerikaiak többször is „bizonyítékokat" szolgáltattak a szovjet SS-20-as rakétákról, azok újabb és újabb kilövőállomásairól. De amikor egyes NATO-országok tábornokai a felvételeket kérték, csak rajzokat ábrázoló diákat kaptak, arra való hivatkozással, hogy az eredeti felvételek „szigorúan titkosak, mert elárulhatják a felderítés módszereit“. S ez a magyarázat arra is, hogy vállalták a kockázatot: egy utasszállító gépet küldtek a szovjet légtérbe, az ugyanis azt a reakciót válthatta ki a szovjet légvédelem részéről, amire az amerikaiak kíváncsiak voltak, s amit sem a mesterséges holdakkal, sem pedig a saját katonai felderítőgépeikkel nem'tudtak kiprovokálni. A mesterséges hold ugyanis nem vált ki semmilyen földi reakciót, a katonai felderítőgépeket pedig, mint azt sok eset tanúsítja, behatolás esetén megsemmisítik. Hogy ez egy utasszállítóval is megtörténhet, nos, erre minden bizonnyal nem számítottak, vagy ha igen, mint elkerülhetetlen áldozatot, ezt is bekalkulálták.- Az amerikaiak mindvégig kitartottak amellett, hogy a dél-koreai gép eltévedt, pilótája nem vette észre, hogy órákon át 500 kilométeres mélységben szovjet felségterület fölött repült.- Ez kizárt dolog. Magam is többször repültem ezen az útvonalon, amit a világ egyik legbiztonságosabb útvonalának tartok, mert állandó megfigyelés alatt áll, mind szovjet, mind amerikai részről, ami megkönnyíti a pilóták dolgát. Azonkívül a szóban forgó gépen, a Boeing-747-esen három egymástól független, automatikus navigációs berendezés működik. Ha azonban valamilyen oknál fogva mind a három meghibásodott volna, a pilótának akkor is lehetősége lett volna a gép helyzetét meghatározni, és a „tévedést“ korrigálni. A radarberendezést földi visszhangjelzésre állítva, pontosan követni tudta volna a Kamcsatka- félsziget vonalát, s látta volna, hogy rossz vonalon halad. S még valami: az amerikaiak ebben a térségben tizenöt földi irányító- és radarállomással rendelkeznek, nem beszélve a szovjet irányítókról, amelyek számát nem ismerjük.- Az amerikaiak szerint a katonai radarállomások nem tudnak összeköttetésbe lépni polgári gépekkel.- Ez nem igaz. A Boeing-747-es bármelyik amerikai radarállomással kapcsolatot létesíthetett volna, arról nem is szólva, hogy a szovjet repülésirányítási szakkönyv szerint bármely, a légtérbe tévedt idegen gép kapcsolatba léphet a szovjet légvédelemmel a 121,5 megaherzen. S Ogarkov marsall szerint a koreai gép pilótája több felszólítást kapott e hullámhosszon, de nem válaszolt.- Egy másik verzió szerint a térségben uralkodó rossz időjárás is szerepet játszhatott az eltérésben, továbbá, hogy a szovjet pilóták egyértelműen felismerhették, hogy egy utasszállítóval van dolguk.-Ami az időjárást illeti: A széljárás a kérdéses időpontban nyugat-keleti irányú volt, tehát éppen az ellenkező irányba, a tenger és nem a szárazföld felé kellett volna hogy sodorja a gépet, ezt a hatást azonban a gép korrigálni tudja. F. M. a következőket teszi hozzá:-A látási viszonyokról Goto Takeda, japán repülőtábornok nyilatkozott. Közlése szerint, amit senki sem cáfolt meg, 1983. szeptembern 1-én a Szahalin- és Hokkaido-szigetek térségében, 6,30 percig teljes sötétség uralkodott. A nap 6 óra 50 perckor kelt, a gépet pedig 6 óra 34 perckor lőtték le. A tábornok továbbá kijelentette, hogy a szovjet vadászok soha nem közelítették meg két kilométernél jobban a gépet. Ahhoz azonban, hogy a jelzéseket leolvasnassák, 300 méternyire kellett volna megközelíteniük. S végül a Suhoz-15-OE gép pilótája (ö kapott parancsot a gép megsemmisítésére) a földi irányító központnak arra a kérdésére, hogy milyennek látja a gépet, azt felelte, hogy „sötét, mint a halál“, s hogy semmit sem tud rajta felfedezni, csupán egy vörös fényt a gép alján. A szovjet földi irányítóállomások és a vadászgép pilótáival folytatott beszélgetések magnófelvételeiből kiderült, hogy tíz szovjet vadászgép kísérelte meg leszállásra kényszeríteni a gépet, s csak a tizedik kapott túzparancsot, akkor, amikor a gép a szovjet légtér elhagyására készült. A KAL-007 összesen 5 óra 26 percet tartózkodott szovjet légtérben, s több mint két órán át tartott közte és a szovjet vadászok között az üldözés.- És mi lehetett a sötétbe burkolódzó gép alján a vörös fényforrás? F. M. szerint „a gép alatt elterülő tájat tapogató lézer bocsát ki ilyen fényforrást. Ez a lézer egycentinyi eltéréssel tudja letapogatni az alatta elterülő tájat és objektumokat.“- önök szerint a KAL-007-es számára kijelölt pályán egy másik dél-koreai utasszállító, a KAL-0015-ös repült.- A KAL-0015-ös ugyancsak Boeing-747-es utasszállító, és szintén Anchorage-ban szállt fel. S noha ez a második gép még meg sem érkezett Ancho- rage-ba, amikor az elsőnek már el kellett volna indulnia, az, megmagyarázhatatlan okok miatt, bevárta a KAL-0015-öst, amellyel aztán később mindössze négyperces eltéréssel, párhuzamosan repült. Ez a tény akkor vált különösen gyanússá, amikor kiderült, hogy a KAL-0015-ös időnként pozíciójelzést adott a KAL-007-es nevében. A repülés utolsó szakaszában a japán földi irányító központ helyzetjelentésére válaszolva a 0015-ös pilótája „a gépen minden rendben“ megnyugtató választ adta, noha a KAL-007-est akkor már lelőtték. Más szóval: a földi irányítók a halott kapitány jelentését vették. Csakhogy az egymástól 500 kilométeres távolságra levő légtérben eltérő időjárási viszonyok uralkodtak, amit valaki figyelmen kívül hagyott, s ez leplezte le a csalást.- A gépen 269 személy tartózkodott, de a dél-koreai légitársaság csak a főpilóta, a másodpilóta és a fedélzeti mérnök nevét hozta nyilvánosságra az utasoké mellett.- Igen, ez újabb rendkívül fontos tényező. A Lufthansa közismert a gépein nyújtott kitűnő szolgáltatásairól is. Nekünk ehhez, a pilótákat is beleértve, mindössze tizenhét főre van szükségünk. Mit csinált a KAL-007 fedélzetén plusz tizenkét személy, s miért nem hozták nyilvánosságra a személyzet adatait? Talán éppen azért, mert egy részük ügynök volt, akiket erre a speciális feladatra képeztek ki.- S mi a véleményük a gép letevését követő kutatómunkáról?- Adataink szerint a Szovjetunió 29 hajót küldött ki a mentési és kutatási munkára. Ha titkolnivalója lett volna, aligha teszi. Nagy apparátussal vonultak ki az amerikaiak is, akik, ha találtak is valamit, ami a ténymegállapításnál fontos lenne, azt nem kürtölték világgá. A titoktartáshoz pedig csak akkor fűződhet érdekük, ha az adatok nem az ő verziójukat támasztja alá.- Az önök végső következtetése?- A birtokunkba jutott tények és adatok alapján számunkra csupán az egyetlen ésszerű magyarázat marad, az, hogy ez az eset tudatos provokáció volt. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy egy védelmi rendszert csak egy ilyen akcióval lehet próbára tenni. A felderítő műholdak erre nem alkalmasak, azoknak más feladatuk van. Itt azonban arról volt szó, hogy egy aktuális, konkrét esetben a másik ország védelmi reakcióját kitapogassák. Szerintem ezért tűrték el, sőt minden valószínűség szerint előre megtervezték az esetet. (Az F. M.-től idézett megállapítások megjelentek a nyugatnémet pilóták és légiirányítók számára, belső használatra készült Der Flugleiter című, negyedévenként megjelenő kiadványban.) Bonn, 1984. május KANYÓ ANDRÁS (Népszabadság)
