Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-25 / 21. szám
A utópálya, azután kellemes aszfaltút vezet Windomba Minneapolisból, a legközelebbi nagyvárosból. A távolság éppen annyi, mint Budapest és Bratislava között. Minnesota középnyugati állam végtelennek tűnő alföldjén haladunk keresztül. Egy-két silótornyos tanyák, egy-két- ezer lakosú városkák sorakoznak az út mentén, amelyen - akárcsak bárhol másutt az Egyesült Államokban - a követési távolságot és a legnagyobb engedélyezett sebességet éppen csak hogy betartva követik egymást az irdatlan kamionok, üzemanyagszállító tartálykocsik és a farmerek négykerékmeghajtású terepjárói. Az Egyesült Államok egyik legtermékenyebb, leggazdagabb mezőgazdasági vidéke ez, a Mississippi folyótól már nyugatra. A 16 000 lakosú Cottonwood-járás székhelyére, Windomba tartunk. A járás a nyárfáról, a székhely egy múlt századi politikusról kapta a nevét. Határában a zöld színű táblán fehér felirat tudatja az 1980. évi népszámlálás eredményét: a város lakossága 4660 fő. Kelet-Európábán bizonyára nagyközségnek neveznék. Amerikában azonban város ez. És nem is csak azért, mivel a közigazgatás annak kezeli. A farmerek jórészt a saját vagy bérelt földjükön, tanyákon élnek. Windom lakosai az iparban, de még inkább a környékbeli farmerek szükségleteit kielégítő szolgáltatásokban dolgoznak. A város kommunális ellátottsága ugyancsak nem mondható falusi szintűnek. A főtéren háromemeletes középület áll, olyan görög oszlopsorral, mintha a Parthenon dicsőségét irigyelte volna meg. A mintegy száz esztendős, de máris műemléknek nyilvánított épületben működik a járási hivatal és a bíróság. A körülötte lévő házakban találunk mozit, vendéglőt és szaküzletet, köztük a legnagyobb a vaskereskedés. A fő termék persze nem a kasza, a kalapács, az öntözőkanna, hanem a villamosfúró, a fü- nyírógép és a kerti öntözőrendszer. A főutcán találni az autószerelőket, a benzinkutasokat, a négy kis motelt, a szupermarketet, a gyorsbüfét, a bankokat, az ügyvédek, az ingatlanügynökök és a biztosítók irodáit, meg az orvosi rendelőket, amelyeket Amerikában ugyancsak irodának neveznek. Windom lakosainak túlnyomó többsége saját családi házában él. Ezek rendszerint fából épültek, földszintesek vagy egyemeletesek. Az elv: mindenkinek egy csöpp hálószoba; azonkívül egy közös helyiség, afféle nappali a családnak és egy nagy étkezőkonyha. A jobb módúaknái a helyiségek nagyobbak, a berendezés gazdagabb, van vendégszoba is és minden vagy csaknem minden családtagra jut egy-egy külön fürdőszoba vagy zuhanyozó. A házak előtt parányi gyep, esetleg virágággyal. A kerítés nem szokás itt. Nagyobb udvar, kivált konyhákért sehol. Minden házhoz garázs tartozik. Autó nélkül moccanni sem lehet, hiszen még maga Windom is jókora területen van szétszórva. A városi s különösen a városközi autóbusz-forgalom itt ismeretlen. Windom valamennyi utcája aszfaltozott (csak járda nincs, de minek? senki sem jár gyalog), minden házba eljut a vízvezeték és a csatornázás. Telefon gyakorlatilag minden házban van. A városban tizenegy felekezetnek van saját temploma vagy imaháza. Általában tetszetős, építészeti szempontból kellemes külsejű épületek. Az egyházak elég gazdagok. Maguk nem fizetnek adót, híveik pedig rendszerint szépen adakoznak. És sokan. Mert noha Windomban - akárcsak más amerikai kisvárosokban - a hivök aránya valószínűleg sem nem kisebb, sem nem nagyobb mint bárhol másutt a világon, az emberek szinte kivétel nélkül tagjai valamely egyházközösségnek. Ez ugyanis a társadalmi élet egyik legfőbb sejtje, alighanem sokkal inkább, mint mondjuk, Nyugat-Euró- pában. Azután van még egy intézménytípus, amelyben a lakosok kénytelenek hinni, s amelynek gazdái talán még a gyóntatópapnál is .jobban ismerik titkaikat. Ez a bank. Windomban három működik: két helyi, egy-egy család birtokában lévő bank és egy széles hálózattal rendelkező pénzintézet helyi fiókja. Nemcsak azért van mindenki rászorulva, mert ha nincs csekkszámlája, jószerével a csekkben kapott fizetését sem tudja beváltani vagy a villanyszámláját sem tudja kifizetni, hanem azért is, mert az amerikai ember hitelbe él, hitelbe vásárol házat, autót, hűtőszekrényt. A kedves és kellemes családi házak nagy részét jelzálogkölcsön terheli. Sok, a kelleténél is több dolga van a bankokkal a farmereknek. Csaknem mindnyájan el vannak adósodva. Az elmúlt években nagyon gyorsan emelkedett az üzemanyag, a műtrágya, a vegyszerek ára, ugyanakkor a terményárak alaposan leestek Amerikában. Ezt Jim Baumgard, a windomi szövetkezeti gabonatároló igazgatója mondja el, aki napra, sőt órára kész ebben a témában. Az íróasztalán elhelyezett tévé- készülék képernyőjén ugyanis nem a Colombo vagy a Dallas kockái váltják egymást, hanem a chicagói gabonatőzsde pillanatnyi árai. Nemcsak azt tudja, hogy tegnap mennyibe került egy tonna kukorica vagy szója, hanem azt is, hogy öt perccel ezelőtt mennyiért jegyezték. A 30 000 tonna termény tárolására képes elevátor azonban ottjártamkor, novemberben is félig üres.- A jelenlegi rendkívül alacsony árak mellett a farmerek érthetően nem akarják eladni terményeiket és otthon tárolják. A farmer, ha kell, a gépszínt is megtölti gabonával, s úgy várja, mikor megy fel az ára. Viszont már fizetnie kellene a tavasszal felvett bankkölcsönt. Ha nem fizet, elárverezik. Ha viszont a jelenlegi áron eladja a terményt, hogy fizethessen, akkor is csúnyán ráfizet és tönkremegy. * Windom legnagyobb üzeme a Toro- gépgyár helyi telepe, ahol házi használatú benzinmotoros hóeltakarító- és fűnyírógépeket készítenek. Nagyon ügyes, könnyen kezelhető, alig kilenc kilogramm súlyú masinák ezek. Jobb időkben hét- százan dolgoztak az üzemben, két váltásban. Ottjártamkor viszont a recesszió miatt megcsappant az érdeklődés a gépek iránt. Ezért sok dolgozót elbocsájtot- tak, s a gyár csupán egy váltásban dolgozott kétszázhetven fővel. Minnesota államban olyan törvény van érvényben, hogy ha egy üzemben szak- szervezet működik, akkor abban minden munkás köteles fizetni a gyakran meglehetősen magas tagsági díjat. Igaz, a szakszervezet megteszi a magáét. A Toro-gyárban például olyan béreket fizetnek, amelyekből, ha a családban ketten dolgoznak, nagyon szépen, ha csak egy fő dolgozik, akkor is szerényen, de nagyobb gond nélkül meg lehet élni. (Más kérdés persze, hogy aki teljesen munka nélkül van, az hat hónapig kapja a munkanélküli segélyt, aztán kész. Ebben a városkában nem igen lehet másutt elhelyezkedni, s mivel az emberek rendszerint a saját házukban laknak, mint ingatlantulajdonosok, nem jogosultak szociális segélyre.) Az üzemben segélyhely működik egy ápolónővel. Orvosi rendelő, öltöző, zuhany nincsen. Óvoda sem. A dolgozó anyáknak maguknak kell gyermekeiket elhelyezniök. A legtöbben a szomszéd városkában működő maszek napközibe viszik őket. A kilenc hónapos és a tizenkét éves kor közötti gyermekek után fizetendő összeg a szalagnál dolgozó munkásnö bérének mintegy az egyhato- da, de ebben az étkezés nincs benne ( és persze a naponta oda-vissza szállítás benzinköltsége sem). Az igazi gond akkor kezdődik, ha egy munkásnőnek két kisgyermeke van, s kivált, ha egyedülálló. Kedves házigazdáim este partit rendeznek, hogy megismerkedhessem a városka nobilitásaival: a polgármesterrel, a lapszerkesztővel, a járásbíróval, a közkedvelt orvossal. Frederickson úr, a polgármester eredeti szakmáját tekintve mezőgazdasági pénzügyi konzultáns. Nyolc évig Ugandában dolgozott mint kormánytanácsadó, aztán visszatért városába, hogy a környékbeli farmereket lássa el tanáccsal. Ám földijei gondoltak egyet és bár Frederickson nem volt jelölt, összebeszéltek és a polgármester-választáson beírták a nevét a szavazólapokra. Amikor másodszor választották meg, már nem is volt ellenjelöltje. Windom költségvetéséről kérdezem. A 4660 lakosú város bevétele az ingatlanadóból, valamint a villany-, a víz- és a csatornázási szolgáltatásokból származik. Az erőmű és a vízmű ugyan nem a város tulajdona, de a magánkézben lévő cégektől megveszi az áramot, a vizet és magasabb áron toyább adja a lakosságnak. Ebből tartják fenn a közigazgatást, a rendőrséget, valamint a sportcsarnokot, a könyvtárat és az uszodát. A helyi kórház magánkézben van. A tűzoltóság sem terheli számottevően a költségvetést, mivel önkéntes egyesület, öntevékeny alapon működik Windomban egy énekkar, egy színjátszó csoport és egy járási történelmi társulat (afféle helytörténeti múzeum) is. A városkában azelőtt két újság jelent meg, de vagy húsz évvel ezelőtt tönkrement az egyik. A megmaradtnak Citizen (állampolgár) a címe (az idén 100 éves) és hetenként egyszer jelenik meg 4500 példányban. (Azért ilyen sokban, mert a környező járásban is olvassák.) A terjedelme 28 nagy formátumú oldal, ami akkor is meglepően soknak tűnik, ha tudjuk, hogy ennek negyven százalékát üzleti hirdetések foglalják el. Ebből - tudniillik reklámból - él a lap, akárcsak a helyi rádió. Ez napi tizennyolc órán át sugároz műsort, de ennek csak elenyésző része saját szerkesztésű, a többi készen vett vagy átvett „konzerv“. A bőségesnek látszó tájékoztatás ellenére a városka lakói nem tűnnek túlságosan tájékozottnak, legalábbis Kelet-Európát illetően. Milyen látogatás lenne egy középnyugati városkában, ha nem keresném fel a seriffet és a rendőrfőnököt? A kettő között lényeges különbség van. A seriff a vidék, azaz a járás - a helyi rendőrséggel nem rendelkező minivárosok és tanyák — közbiztonságáért felelős és választott tisztséget tölt be. A rendőrfőnök a városi közrendet felügyeli és kinevezett alkalmazott. Eredetileg nem szakemberek (Glenn Ward, a jelenlegi seriff például hentes volt), de azóta hároméves iskolán szerezték meg a szakmai tudást. Elton Wagnernek, a rendőrfőnöknek még egy kétéves továbbképző tanfolyamot is kellett végeznie, hogy rendőrengedélyét megtarthassa. Egy épületben dolgoznak és véletlenül mindkettőjüknek hat-hat beosztottjuk van. Közlekedésrendészeti ügyekben, egy-egy nyomozás során együtt is működnek (akárcsak súlyosabb bűnügyekben az állami rendőrséggel), de egyébként területük, munkakörük különbözik. Elton Wagner kék egyenruhát visel, tányérsapkával, zubbonyának jobb ujján felirat jelzi, hogy Windomi rendőrség, bal mellén hímzett amerikai zászló van, továbbá a nevét feltüntető táblácska, a száma és ez a felirat: Chief (főnök). A seriff és helyettesei (így nevezik segédeit) barna egyenruhát, kalapot és a filmekből nálunk is jól ismert, fémből készült ötágú seriffcsillagot viselnek. Meg jókora pisztolyt az oldalukon. Ezzel azonban véget ér a vadnyugati filmek seriffjeivel való hasonlóság. Windomban nem lőnek csípőből. Sőt egyáltalán nem lőnek. Megkérdeztem ugyanis Wagner rendőrfőnököt, hogy milyen gyakran használja a pisztolyát. Kiderült, hogy a szolgálatban eltöltött huszonkét esztendeje alatt még egyszer sem lőtt vele emberre. Az amerikai Középnyugaton, a farmvidéken a közbiztonság nem olyan, mint Miamiban, Chicagóban, Detroitban vagy New Yorkban.- Kilenc éve vagyok rendőrfőnök Windomban - mondja Elton Wagner. - Azóta a városban rablógyilkosság, fegyveres rablás, útonállás nem történt. Évente harminc alatt van az üzleti és lakásbetörések száma. 150-160 lopás, valamivel több csendháborítás, családi és más verekedés adódik, mintegy 200 közlekedési baleset ügyében indítunk eljárást... Windom sem kívül, sem belül, sem főutcájának képével, sem lakóinak gondolkodásmódjával nem különbözik soksok ezer más olyan kisvárostól, ahol az amerikaiak zöme él. Többségük viszonylagos jómódban, aktívan részt vállalva a társadalmi életben vagy befelé fordulva, nagy családdal övezve vagy magányosan, boldogan vagy boldogtalanul. Él és élni akar. KULCSÁR ISTVÁN • Cottonwood-járás bírósági és közigazgatási épülete a város főterén Imi&fti usmmN • Glen Ward seriff nem lő csípőből...
