Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-25 / 21. szám
* '* ■c. Anatolij Vasziljev NAPLÓ TERMELÉS VAGY MŰVÉSZET? Sztanyiszlavszkijjal az orosz színpadon megjelent a nem termelő színház. Ez a színház sokat ismétel, kísérletezik, működése sokban emlékeztet a festő munkájára. A festő nem tudja megfesti-e a képet vagy sem. Nyugaton ilyen kérdés nem létezik - a színház kommersz intézmény, tehát úgy működik mint egy termelő üzem. A gazdaságilag irányított színház is kommersz kell hogy legyen. Miért akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy ez nem így van? KI ALKOTJA MEG A MODERN SZÍNHÁZAT? Ma valóban komoly kérdés, hogyan találja meg egy hétköznapi ember, az egyszerű ember a szépet? Aki ezt megfejti - megtalálja a modern színházat. A fiatal vagy egészen fiatal szerzők műveiről, amelyek közül nekem sok igen tetszik, kész vagyok minden esetben bebizonyítani, miben érdekesek. Például azt, hogy színműveikben olyan hősök kelnek életre, akik mintha távol lennének a színházi valóságtól. A színház feladata elérni, hogy színpadi életük olyan tömör és világos legyen, mint III. Richárdé. Mennyi próbálkozás volt már, hogy mindezt elérjék, és milyen kevés eredmény... Nem tudok megnevezni olyan színielóadást, amely engem kielégített volna az élethez és a művészethez való viszonyulásának színvonalával. Az alapvető hiba: a létezést a létezés szintjén ábrázolni. Az élet konfliktusait az élet konfliktusainak szintjén. Hogyan alakult úgy, hogy mi olyan egységesen tudjuk ábrázolni a párttitkárt vagy a gyárigazgatót és szinte már kapitulálunk egy olyan darab előtt, amelyben a főszereplő egy elárusítónő? Munka közben gyakran jön olyan pillanat, amikor az ember nem tudja, hogyan tovább. Elér egy bizonyos szintet, ameddig elérnek az érzései és a fantáziája, aztán - stop! Ebben különbözik a professzionalizmus a dilettantizmustól. A hivatásos megáll: ,, Egyelőre nem megy, nem tudom jobban.“ De a dilettáns nem áll meg, biztos, hogy még valamit hozzátesz... TERMÉSZETESEN KELL JÁTSZANI Bárkit alakítunk, bármilyen színmüvet játszunk - klasszikust, mait, régimódit vagy modernet, mindig természetesen kell játszani, érzéssel. De a természetességre egész életeden át törekszel, s csak a vé-1 ge felé éred el. A Tyeatrbót fordította: Bellus Imre Jelenet Páskándi Géza Egy ember, aki megunta a bőrét című komédiájából. A képen Gombos Ilona, Skronka Tibor, László Géza, Páva Ibolya és Várady Béla látható. ^Bodnár Gábor felvétele)------------------------------► A ro mániai Szatmárhegyen született, ma Budapesten él. Beszélgetésünkre egyik darabjának kassai (Kosice) bemutatója adott emberhez méltó okot. A MATESZ Thália Színpada játssza Egy ember, aki megunta a bőrét című komédiáját. Költő, drámaíró, a Kortárs versrovatának a szerkesztője, aki publikált gyermekverskötetet, novellákat, regényt, írt tévéjátékot, rádiójátékot és számos esszét.- önt tájainkon elsősorban drámaíróként ismerik, hiszen a tömegkommunikáció - a rádió, a televízió - elsősorban az e műfajban alkotott műveit sugározza. Egy ember, aki megunta a bőrét című drámájának ,,előszavában“ így ír: ,,Ha én rendező lennék...“. Ezzel azt is jelzi, milyen a kapcsolata a színházművészettel?- Évekkel ezelőtt volt egy kísérletem, pontosabban próbálkozásom. Debrecenben Sándor János rendezte Csokonairól szóló poéti- kus komédiát, s akkor egyetlen egyszer a színlapon segédrende- zöként is előfordultam. Majd rájöttem arra, hogy ez két embert kíván. Nem mintha évek múlva egyszer sem tennék kísérletet, de azt már ma is tudom, hogy mindenképpen egyszeri kísérlet lenne. A kérdés mögött ott sejtem, hogy a rendezői utalások, utasítások szaporasága is foglalkoztatja. Kérdezték tőlem azt is, miért aggályoskodva írom körül a Szöveget; mások állították, hogy így olyan, mintha műkedvelőknek írnék. Nem tudom melyikünknek van igaza. Tény azonban, hogy magának az írónak kell először is valamifajta körültekintőbb meghatározását adnia annak, amit a színpadon mondani akar. A szöveg lehet drámai, költői, de a színházat még mindig, s egyre inkább a színpadon játsszák. Ez olyan közeg, ahol magának az írónak is otthonosan kell mozognia, mert helyismeret nélkül aligha írhat érvényesen használható drámákat.- Bár lényeges változtatás nem történt, az Egy ember, aki megúnta a bőrét mégsem egészen ugyanaz, mint az ön által írt eredeti változat. Mi erről a véleménye?- Lényegében elégedett vagyok azzal, amit a Tháliában láttam. Tisztességes előadás, amelynek adottságai sikert hozhatnak a társulatnak. Lesz olyan néző, akinek a fabula köti le a figyelmét, másoknak a komédiázó kedv tetszik majd, s remélem nem kevesen lesznek olyanok, akiket gondolkodásra, töprengésre késztet ez a Moliére-től kölcsönvett szerepcserés játék.- A történelem is ilyen engeae- keny a ,,botcsinálta doktorok“ és az ismét,, favágóvá vert ál-doktorok ‘ ‘ esetében? Egyáltalán drámáihoz miért választ történelmi közeget?- Történelmi téma úgy nincs, hogy mégis van. Anyagának ismeretében ki tudja elvitatni, hogy a helyzetek időnként nem ismétlődnek? Valamifajta történelmi folyamatról nem tudok abban az értelemben gondolkodni, ahogyan általában vulgarizálni szoktuk a múltat. Ha ugyanabban a történelmi időben a világban egymástól háromezer kilométerre a feudalizmus, a polgári demokrácia és a szocializmus is felismerhetően létezik - nem beszélve a brazíliai őserdők kökorszaki kultúrájú indiánjairól akkor ez a jelen idő amiben élünk, történelmileg egy idő, azzal amit mi a múltból kőkorszaknak vagy a polgári demokrácia virágzásának nevezünk. Bár időeltolódás ezekhez képest létezik, hiszen mint fizikai jelenségről is szó van, ez a sokszínű történelmi-társadalmi egymásmellettiség mégis azt igazolja, hogy nem léteznek kizárólagos történelmi témák. Csak a mában is felismerhető szituációk. Ha ezek egymás mellett létezhetnek, akkor felül kell vizsgálnunk az anakronizmus szót, fogalmat is. Az engedékenységről talán annyit: nem biztos, hogy a botcsinálta doktor az, aki a vétkes. O egy benne is megszületett vágy és egy véletlen külső elvárás találkozásának pillanatában ismerte fel, hogy ez a doktor- ság számára lehetőség. Kicsinyes, elítélhető, megbélyegezhető, de mit gondoljunk azokról, akik ha él valakiben a vágy, ha nem, a „favágót“ mindig akkor és úgy verik „doktorrá“ amikor és ahogyan éppen az érdekeiknek megfelel.- A következőkben csak címszavakban: költészet, szerkesztés, Kortárs. Mi jut eszébe ezekről?- Soha nem lehetek pesti író. Én mindig a szükebb pátriám, Szatmár élményvilágát írom, még akkor is, ha fizikailag környezetet váltottam. Számomra a költészet anyanyelvi tett. A verseimet belülről, érzések és gondolatok szűrőjén átengedve írom. Nem valami egyetemes gondolatiság, hanem az anyanyelv lehetőségeit keresem.- Drámaírás, költészet és a világ. Ez utóbbiba ugyanúgy beletartozunk Prágában, Kassán, Londonban mint Belgrádban vagy Budapesten.- Ez csak természetes, s nem zárja ki az előbb elmondottakat. Dialektikus egésznek látom, hogy a nyelvi determináltság ellenére is tudtam a tizenhetedik századi Moli- ére-nek egy kis bohózatában olyan szekvenciákat találni, amelyből mai komédiát írhattam. Meghatározottságaim talaja mégiscsak a nyelv. Minden más - világnézet, eszmeiség, téma, stílus stb. - erre épülhet rá, ez az alap, ennek kell szilárdnak lennie.- Köszönöm, hogy visszakanyarodott az ihlető Moliére-hez. Az Egy ember, aki megúnta a bőrét szövege azzal fejeződik be, hogy ön ismét javaslatot tesz a rendezőnek, hogy a tablóra érkező színészek hozzák be az ihlető neves francia szerző arcmását. Ha még mindig zúgna a taps, megjelenhet a komédia igazi szerzője, élőben. Ennek kapcsán kérdezem meg, ilyennek látja a mai magyar drámaíró sorsát?- Értem a célzást, hiszen magam is elszenvedője vagyok annak az ellentmondásnak, amely szerint nincs mai magyar dráma, s ha van, nem jó. Valamifajta rendezői, önmegvalósítási törekvések hatására másodrendűként kezelik a mai magyar drámaírókat. Ebben a „nincs mai magyar dráma állításban" egy jó adag ellentmondást érzek. Az, hogy van-e, s ha van, jó-e, nem derülhet ki, mert nem játsszák ezeket. Ebben is meghatározó a színház és a rendező. Vannak rendezők, akiknek jobban konveniál, ha világhírű külföldi produkciókkal konkurálhatnak, és olyan drámákat választanak, ahol megmutathatják, hogy talán tudnak annyit, mint ez vagy a külfödi kollégájuk. Más rendezők viszont vállalják a leszó- lásokat, és mai magyar drámát rendeznek. Ebből is kiderül, hogy nem a drámaírással van a hiba, hanem a színházak szemléletével. Az írót színpadi szerzővé csak a színház nevelheti. Ezzel visszaértünk oda, ahonnan a beszélgetés elején elindultunk: a drámákat a színházban játsszák...- Köszönöm a beszélgetést. DUSZA ISTVÁN VILÁGSZÍNHÁZ • Érdekes színházi bemutatóra került sor Magdeburg- ban. A. Szanyin szovjet szerző Én - az ember című darabját mutatták be, amelyet Kari Marx életőröl és munkásságáról írt. A produkciót ketten rendezték: Vlagyimir Andrejev, a moszkvai Jermolov Színház és Kart Schneider, a magdeburgi színház rendezője. • A lengyel operaénekesek a világ sok színpadán aratnak sikereket. Legutóbb a bajor opera színpadán Stefánia To- czynská énekelte Carment, Kazimierz Kord vezényletével. A berlini Komische Operben a Borisz Godunov Pimen szerepét Leonard Mróz énekelte, majd ugyanazon a színpadon lépett a közönség elé Hanna Lisowská a Bolygó hollandiban és a Pikk dámában. • A londoni Royal Shakespeare Company kamaraszínpadán játsszák varietészerű felfogásban a Foucalt krimikézikönyve alapján készült Fegyelem és büntetés című játékot. A produkció érdekessége, hogy a puszta deszkákon frak- kos urak adják elő a rövid szkeccseket. • Olga Alekszandrovna Csernova, a taskenti színművészeti főiskola tanára idén a Ceské Budéjovice-i Délcsehországi Színházban rendezett. Pauls Ptuynse Mi lesz, ha jön a szerelem című darabját a színház rendkívüli körülmények között mutatta be, mivel a próbák időtartama alatt egyszer tűz pusztított az épületben. A bemutató ennek ellenére nagy sikert aratott. mmm Beszélgetés Páskándi Gézával Ha az általános fejlődés fokát valamilyen egységgel, mondjuk, ,,fejlődusszal“, lehetne mérni, akkor mondhatnánk a következőt:-Az ember csak néhány percre nem néz oda, máris lemarad egy két fejlődusszal! Úgy értem, a saját szakmájában marad le, aztán a saját szakmája is lemarad a másokéhoz képest! S ha még huzamosabb ideig nem figyel oda az illető, esetleg ideig-óráig, vagy netalán évekig elmélázik?!. .. Tyű!... Akkor meg úgy lemarad szegény, hogy még azt is elfelejti, mi az a fejlő- dusz! Ügyes ember meg mit csinál hasonló esetben? Ügyesen becsempészi munkaterületére a mások vívmányait. (Lásd hipermodern díszlettervezés, tutyi-mutyi szövegmondás stb.) így aztán ami veszik a réven, bejön a vámon. Ha nem értik meg, legalább nincs vele sok munka! Unszolnak, noszogatnak, nyöszögetnek, hogy egyre újabbak legyünk, újszerűén újat alkossunk. Egyszóval hozakodjunk elő újításokkal! Én sietek is, mert ismerve az ilyenkor szokásos dulakodást, attól tartok, hogy valaki megelőz. Egy hasznos kis gépecske megkonstruálását javaslom. Remélem műszaki szempontból a kivitelezés nem ütközik nehézségekbe. Szóval, ez a szerkezet egészen picike, zsebben hordható, nagyon, de nagyon tökéletes dolog lesz. Főbb alkatrészei: egy repülő-csészealjhoz hasonló kagylócska, amolyan modern formájú; forgatható miniatűr tekerő. A kagylót cselekményeinket irányító szervünkre, tudniillik a hasunkra, tapasztjuk. A tekerővei pedig tetszésünk szerint irányítjuk hangulatunkat, indulatainkat és az események ránk gyakorolt hatását. Hogy ez mire lesz jó?!... Megmagyarázom: Ha kollégánk gratulál játékunkhoz, egy fordulat a teke- rőn és máris elhisszük neki, amit mond. Nem is gondolnák, mennyire befolyásolja az ilyesmi a hangulatot. Ha szerepriválisunk azt magyarázza, hogyan kell a szerepünket megformálni, egy fordulatot visszatekerünk s máris: öklendezés helyett örvendezni fogunk! Udvariasan, hálás szavakkal megköszönjük jóindulatát és elhitetjük vele, hogy olyan tök- kelütöttek vagyunk, amilyennek ő elképzel minket! S ha ezen mi még mosolyogni is tudunk, akkor mindkettőnk idegrendszerére jó hatással lesz a móka!... Máskor, ha vadszamár ordításához hasonlító hangot hallok, tekerőt tekerek és a szférák zenéjét vélem hallani, vagy legalábbis az újdelhi szent tehén bőgősére fog emlékeztetni kollégám intonációja... Ha vitázok, elhiszem, hogy elhitték; ha rágalmaznak, nem hiszem, hogy valamit elhisznek belőle. Hallgatásomatvitézség- nek, sőt bölcsességnek minősítik; pletykáimat jó humornak; embereken valóátgázolásomat szorgalomnak, engem tökéletesnek, színpadi játékomat ragyogónak, ezt a kis irka-firkámat pedig szellemesnek fogják elismerni!... Csak készüljön el az a kis gépecske!... KOVÁCS JÓZSEF A ÚJ SZÚ 14 1984. V. 25.
