Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-05-25 / 21. szám

Összeállításunkkal köszöntjük a nemzetközi gyermeknapot és a Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) ezekben a napokban zajló Dunamenti Tavasz gyermekfesztivált. A felvételeket Gyö­keres György készítette. Hol volt, hol nem volt, volt egy­szer egy asztalos. Szorgalmas mesterember volt, reggeltől estig túrt, faragott, gyalult. Az egyik na­pon, éppen déli harangkondulás előtt, érezte, hogy elnehezül a ke­ze, lába. Annyira elnehezült, hogy le kellett ülnie. Ültében el is szu­nyókált, mert nagyon fáradt volt. Amíg az asztalos az igazak álmát aludta, megszólalt a keze, a Kéz.- Mit gondolsz te tulajdonkép­pen? - támadt rá a Kéz a Fejre.- Azt hiszed, hogy világéletedben csak parancsolgatni fogsz? Ho­gyisne. Eleddig bizony bolond vol­tam, mert ha azt parancsoltad, hogy gyaluljak, gyalultam, ha azt, hogy enyvezzek, enyveztem, ha azt, hogy söpörjem fel a műhelyt, felsöpörtem. Még jóformán ki sem bökted, mit akarsz, én már tettem a dolgomat. De most már elég belőle. Nem akarok a rabszolgád lenni, nincs ínyemre, hogy te csak ugráltatsz engem, én meg dolgo­zom, fáradok. A nagy igyekezet­ben tegnap is behasítottam a kör­mömet, úgy fáj, szinte a csillago­kat látom. Nézd meg, milyen da­gadt az ujjam. A Fej csodálkozva hallgatta a panaszt és így felelt.- Nincs igazad, kedves bará­tom, mert mi összetartozunk. Én az eszemmel dolgozom, te meg az ujjaddal. És én sohasem pa­rancsolok neked olyasmit, ami ne válna a javunkra. Te nem tudha­tod, hogyan kell egy széket össze- eszkabálni. Neked nincs fejed, nincs eszed. Ha én nem tervez­ném meg előre, mit kell csinálnod, olyan fejetlenség támadna, hogy attól koldulnánk.- Mit beszélsz? - fortyant fel a Kéz. - Hogy nekem nincs fejem? Hazugság, aljas rágalom. Igenis hogy van fejem. Az én fejemet kézfejnek hívják.- De a kézfej nem tud gondol­kozni.- De dolgozni tud. Vésni, fűré­szelni, gyalulni, söprögetni. Teszi, amit kell. Nem úgy, mint te, aki csak parancsolgatsz és közben a napot lopod.- Mondtam már, hogy én az eszemmel dolgozom - fortyant fel a Fej.- Igazán? - gúnyolódott a Kéz.- Akkor fűrészeld ketté ezt a desz­kát! No, tessék, rajta!- Rendben van. Fogjunk hozzá- egyezett bele a Fej.- Hogyhogy fogjunk hozzá? Fű­részeld csak ketté egyedül, ha olyan nagy legény vagy.- Én majd irányítalak - mondot­ta a Fej.- Nincs szükségem az irányítá­sodra. Éleget magyarázgattál. Lá­tod? A sok munkától lett kérges a tenyerem.- Igaza van a Kéznek - szólt bele a vitába a Láb is. - Én is ugyanolyan szolgának érzem ma­gam, mint ő. Nekem is folyton parancsolgatsz. Most menj ide, most menj oda. Most ugorj egyet, most meg állj meg... Annyit ugrál­tattál, hogy belefájdult az inam. Most már én is azt mondom, elég DÉNES GYÖRGY m am alak volt. Ezentúl azt teszem, amit én akarok, ami a legkényelmesebb a számomra. Például pihenek.- Megbánjátok ti ezt keserve­sen - fenyegette meg őket a Fej. - Várjatok csak, jön még a kutyára dér.- Lári-fári - csúfolódott a Kéz meg a Láb. - Dolgozz most már magadra egyedül. Meglátjuk, mit tudsz előállítani. A Fej egy árva kukkot sem szólt többet, csak keserűen mosolygott. Telt-múlt az idő s a Kéz meg a Láb csak heverészett. Amikor megunták a naplopást, elindultak sétálni. De a Láb hol az árokban kötött ki, hol meg nekiment vala­melyik ház falának. Ilyenkor szidta a Fejet, hogy nem segít tájéko­zódni. A Fej azonban csak hallgatott. Hetek óta lustálkodtak már, s a kamrából kifogyott az élelem. Mivel bútort nem készítettek, pénz sem került, nem tudtak élelmiszed vásárolni. Érezték, hogy evés nél­kül egyre jobban elgyöngülnek. A Láb már remegett gyöngesé- gében.- Elég volt a naplopásból - kor- dult ekkor egyet-kettőt a Gyomor.- Fogjatok hozzá a munkához, med éhen halunk.- Rendben van - egyezett bele a Kéz meg a Láb. - Hozzálátunk a munkához, de a Fej parancsol­gatása nélkül. Rá nincs szüksé­günk. Ó még egy szöget sem tud beverni a deszkába. A Kéz megragadta a fűrészt és elkezdett fűrészelni. De fejetlenül tette a dolgát, összevissza vag­dalta, hasogatta a deszkaszála­kat. A Láb meg hol ide, hol oda ugrott. Nem lesz ez így jó, barátaim,- mormogta a Gyomor. - Fejetle­nül nem lehet dolgozni. Ész nélkül még egy kisszéket sem tudtok elkészíteni. Amondó vagyok, szól­jatok a Fejnek, ha vinni akarjátok valamire. A Kéz meg a Láb megtorpan­tak, és elgondolkoztak a dolgon. Végül odafordultak a Fejhez.- Tudod kérlek, a ló is botlik, pedig négy lába van. Mi is elszá­mítottuk magunkat. Bocsáss meg Fej testvérünk, amiéd megbántot­tunk és fellázadtunk ellened. Hiá­ba, nekünk nincs eszünk, csak erőnk. De már az is fogytán. Ké­rünk hát téged, irányíts, vezess minket, add ki a parancsot, mikor mit tegyünk. Legyen úgy ezután is mint régen volt.- Na látjátok - mondta a Fej békülékenyen. - Ha nem okos­kodtatok volna, nem kellene éhez­nünk. De majd csak utolérjük ma­gunkat. Osszenevettek és jókedvűen láttak a munkához...- Ejnye, de furcsát álmodtam- rezzent föl az asztalos szunyó- kálásából. - Érdekes. Megint könnyű a lábam meg a kezem. Úgy látszik, segített ez a kis dur- molás. Sebtében bekapott néhány fa­latot és nekidurálta magát a mun­kának, hogy estére elkészüljön az asztal. Csakúgy sikongott a desz­ka a gyalu alatt. Oldrich Sirovátka lllllillllll H ol volt, gonos ketten, egy 2 a szolgáló]; a Bodrogkö2 éltek kevély I küknek sem fecsérelték a gonoszabb ti pedig leáldo; osontak ki aí praktikáikat, szorgalmát, r ké csak áln< Eltervelték, h kincsre teszr lesznek a szí Tavaszra Szent György fős úr meg e most is azo juthatnának a Sághoz.- Lelkem« titkos vágyun a vénséges( dozó, sápadt füvet dobott £ Mikor pedi teregve szart gomolyagból mett előttük.- Engem vagyok - vig kapzsira az ö ketekért cs< benneteket a Sággal. A nagyapóról Volt egyszer egy nagyapó, aki sétálni ment az erdőbe. Amint ment, mendegélt, talált az avarban egy gyönyörű ládikót. Aztán tovább­indult és nézelődött, így hát talált egy kulcsot is. Ez attól a ládikótól lesz, mondta magában. Erre kinyitotta a ládikót és mit gondoltok, mit talált benne? Egy gyönyörű bundát. Fel is öltötte rögvest, de sajnos, a bunda túl rövid volt neki. Ha ez a bunda hosszabb lett volna, ez a mese is hosszabb lett volna, mivel azonban egészen rövid volt, ez a mese is egészen rövid lett. Élt egyszer egy király... Élt egyszer egy király és annak volt egy fia. Egyszer a herceg elhatározta, hogy útnak indul és körülnéz külországokban is, hogy megtudja, hogyan élnek másutt az emberek. Az öreg király elbúcsú­zott tőle, fölszerelte őt útravalóval és pénzt adott neki, aztán a herceg hajóra szállt és nekivágott a tengernek. Egy alkalommal fent álldogált a fedélzeten, amikor a szél hirtelen - sssss! - lefújta a fejéről a kalapját/ts az a tengerbe pottyant. A herceg egy percig sem tétovázott, a vízbe vetette magát, de mire a kalapját kifogta volna, a hajója már jó messzire eltávolodott. így hát a herceg máig is ott áll a tenger közepén és várja, hogy egy másik hajó jöjjön arra. Amikor erre sor kerül, akkor majd én is folytatom ezt a mesét. Valahol a hegyekben... Valahol a kegyekben élt egyszer egy birkapásztor és annak volt egy akkora fekete kutyája, hogy csak úgy reszkettek félelmükben a farka­sok és a medvék, amikor megpillantották. De látom, ti is féltek tőle. Ha valóban féltek, akkor nem is mondhatom tovább ezt a mesét. Ám ha megígéritek, hogy nem fogtok félni, akkor folytatom. Figyeljetek hát! Valahol a hegyekben élt egyszer egy birkapásztor és annak volt egy akkora fekete kutyája, hogy csak úgy reszkettek félelmükben a farkasok és a medvék, amikor megpillantották. De ti megint csak féltek tőle! Ezért hát a mesét nem folytathatom tovább. TÓTH LÁSZLÓ fordításai Nem ijedt a dölyfös úr, tek a váratlai meg is kötött« gél. Miután b; a füstölgő tű; szállt belőlük ördögi gönc A csúf alku i előtermett, s; el is tűnt. É telhetetlent cs várta. Dúskát csillogó gyérr lett hirtelen Nem is vár egyetlen perc pant várat ép les tisztáson,. A környéki el a hír, hoc erős falú, m<x urai nem má alak: Zombo gonosz dajká Nem sokái ként tettek sz emberek bon a rettenetes 1 egész vidék 1 kája az örd a legokosabt rukat. Múltak a n tak a hetek é akadt egyetle vár közelébe miként is lett a két gonosz jától kezdve nyéket. Külöl hajú Zom bor vihart zúdított hajadon okát, ördög paranc nítve küldte I átalkodott daj Barak László Csalimese Csalimese Fogtam halat, akkorát, amekkorát, akkorát... A súlya... A súlya... Volt vagy százezer font! akár egy úszó támaszpont... Elfért volna bizony benne két tengernagy regimentje. Ha elhoztam volna nektek, száz évig is halat esztek. Aranyászok jöttek arra, mindük foga fájt a halra. Sokan voltak, nekik adtam, jómagam éhkoppon maradtam. így végződik hát e mese: volt, nincs halam - egye fene. Dusza István PANj Megkerültük az Üveghegyet. Gabi felült a griffmadárra is, hogy a csúcsá­ra repülhessen. De a griffnek nem ízlett a málnaszörp, jgy körbe gyalo­goltuk az Üveghegyet. A gonosz bo­szorkány kunyhójához érve láttuk, hogy otthon hagyta a varázsgömbjét Nézegetni kezdtük. Elláttunk Afriká­ba, ahol fekete gyerekek táncoltak. Gabinak eszébe jutott, hogy az Ópe­renciás Tenger partján van a Világ­szép Tündér virágfestőmühelye. Oda is elbandukoltunk. A Világszép Tün­dér éppen valamelyik távoli völgyben festegetett. Gabi kölcsönvette a festé­keket... és mi mint afrikai törzsfőnö­kök gyalogoltunk tovább az Óperenci­ás Tengeren is túlra. Mire az Óriások királyával találkozhattunk volna, meg- jött a nagyi... .. Bosszúsan dobta le az ebédlő- asztalról a málnaszörptől ragacsos

Next

/
Oldalképek
Tartalom