Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-05-25 / 21. szám

­Aj szú ti Gyökeres György felvétele a Gyerkőcök sorozatból \ /alahányszor nem irodalmi, V de nemegyszer irodalmi körökben is ha szóba kerül a gyer­mek- és ifjúsági irodalom, továbbá annak létjogosultságának, társa­dalmi szükségességének kérdé­se, általában felemlegetjük a ne­velésben betöltött szerepét is. Mi több, nevelő hatását olyan tulaj­donságának tartjuk, amely révén az irodalomnak ez az ága szem­mel láthatóan különbözik a felnőtt olvasóknak címzett szépirodalmi művektől. Az olvasóra gyakorolt nevelő hatást ugyan nem vitatja el senki a felnőtteknek szánt iroda­lomtól sem, ám az ifjúsági iroda­lom megítélése közben az esztéti­kai érték fogalma rendszerint alá­rendelt szerepet játszó, noha le­hetséges, sőt üdvözölhető, de mégsem kikerülhetetlen összete­vőként jelenik meg. Ennek az esz­tétikai értéknek ilyen értelemben valamiféle díszítő funkciót tulajdo­nítunk, amely növeli az irodalmi mű elsődleges, azaz nevelői sze­repének a hatékonyságát. Az ilyen szemlélet kiindulópont­ja az ifjúsági irodalom nevelő és művészi hatásának a dualista ér­telmezése. E szerint a gyermek- és ifjúsági irodalmi szövegek mű­vészi és pedagógiai értékei egy­mástól aránylag függetlenül létező minőségek. Az egyikhez is, a má­sikhoz is hozzá lehet tenni, vagy éppenséggel el lehet venni belő­lük. Mintha ezek a minőségek egymás mellett, s nem pedig egy­mással kölcsönös alárendeltség­ben léteznének. Mivel e mostani fejtegetéseink­nek már a címével is jelezzük, hogy az irodalom társadalmi érté­kével szeretnénk foglalkozni, tehát azokkal az összetevőivel, amelyek messze túllépnek annak szűklátó­körűén értelmezett nevelő hatá­sán, elsőként is az ifjúsági iroda­lom didaktikus jellegét hangoztató nézetek kritikáját kell megejte­nünk. Véleményünk szerint ezek a nézetek ugyanis károsan hatot­tak és hatnak vissza nemcsak ma­gára az ifjúsági irodalomra, s las­sították fejlődését és fékezték az irodalom többi ágazataihoz való felzárkózásának folyamatát, ha­nem különböző korlátokat állítot­tak fel és különböző torzulásokat okoztak az iskolai irodalomokta­tásban is, főleg ami az irodalom­nak a nevelés gyakorlatában való ún. felhasználását illeti. Egyszerűen szólva, az ifjúsági irodalom didaktikus jellegének hangsúlyozása közben egyértel­műen a haszonelvű, prakticista szempontok felől közeledtünk az irodalmi műhöz. Most arra a kér­désre keressük a választ, hogyan segíthet az irodalmi mű azoknak a pedagógiai és oktatási felada­toknak a megoldásában, amelyek annak felnőtt közvetítője előtt áll­nak. Aszerint aztán, hogy ez a fel­nőtt közvetítő mit vár el az iroda­lomtól és az ifjúsági művek nevelő hatását tekintve mit sorol az első helyre, leszűkül az irodalom neve­lő hatásának az értelmezése is az erkölcsi nevelésre, az olvasók ér­zelmi színezetű világnézeti befo­lyásolására, tényszerű ismereteik növelésére, szókincsük gazdagí­tására és nyelvi tudatuk fejleszté­sére, s olykor-olykor még a fiata­lok iskolásán értelmezett irodalmi nevelésére is. Az ifjúsági irodalom haszonelvú értelmezése megújulásának foko­zottabb figyelmet kell szentelnünk annak megmutatása érdekében, hogy a munkájukban a szépirodal­mat is felhasználó (illetve tulajdon­képpen kihasználó) nevelők buz­galma valójában így önmaga el­len, azaz az irodalomnak a szó igazi értelmében vett nevelő hatá­sa ellen fordul. A fiatalok nevelé­sének beszűkült értelmezése, a nevelés tartalmának az irodalmi mű mindössze néhány összetevő­jére szorítkozó redukálása ilykép- pen közvetlen összefüggésben van az irodalmi értékek beszűkült értelmezésével, valamint azzal, hogy sokoldalú, úgyszólván min­denre kiterjedő hatás helyett csu­pán részleges hatást képes gya­korolni a fiatalokra. Az irodalmi mű didaktikus jellegének hirdetői par­ciális értékeket szakítanak ki összefüggéseikből és a műalkotás egészén belüli alárendeltségi vi­szonyukból, s ezzel eltorlaszolják a megértésükhöz vezető utat és csökkentik a hatékonyságukat is. Mindezeken kívül a pedagógusok könyvekhez való viszonyának e haszonelvú szempontok szerint igazodó értelmezése következté­ben az irodalomórák gyakran unalmassá is válhatnak. Az irodalom szerepe az erkölcsi nevelésben Vizsgáljuk meg tehát közelebb­ről mindenekelőtt ezt az utilitárius szempontot, amellyel talán a leg­gyakrabban találkozhatunk a gyer­mek- és ifjúsági irodalom ok­tatása terén. Napjainkban már első pillantásra is nyilvánvalóan konzervatív és régimódi ez a mód­szer, ám ennek ellenére kitartóan alkalmazkodik a megváltozott kö­rülményekhez. Ennek kiindulópontja az az egy­szerű feltételezés, hogy az iroda­lom, s főleg pedig a különböző történetek elbeszélésére épülő epika és drámairodalom nem más, mint az általa ábrázolt alakok és helyzetek összessége, amelyeket a nevelés folyamatában követésre méltó vagy éppen elrettentő pél­daként is felhasználhatunk. Az ilyen leegyszerűsített elképzelé­seknek kitűnően megfelelt a gyer­mek- és ifjúsági irodalom fejlődé­sének korai szakaszából szárma­zó egyértelműen didaktikus írás­művek hosszú sora, vagy a hábo­rú utáni szocialista irodalmunk el­ső lépéseinek idejében született irodalmi munkák fekete-fehér se­matizmusa. E munkák ellenkező­jéről tanúskodik azonban minden összetettebben és érzékenyebben megírt irodalmi mű, amelyeknek nem a közvetlen példamutatás vagy elrettentés a lényege, hanem a lehetséges élethelyzetek teljes összetettségükben (még ha - ter­mészetesen - bizonyos erkölcsi szempontok szerint) történő meg­mutatásának az igyekezete. Az irodalmi műnek nem az a feladata, hogy a jó és a rossz bélyegeit ragassza rá alakjaira, hanem mindenekelőtt ezeknek az alakoknak a mélyebb megértését, konkrét cselekedeteik személyes és társadalmi indítékainak lelep­lezését kell szolgálnia. A negatív hőst középpontjába álfító műnek is meg lehet a maga igazi nevelő hatása, amennyiben az olvasót önmaga jobb megismeréséhez, valamint annak megértéséhez és átérzéséhez vezeti, hogy mi az, ami az embert fölemelheti és mi az, ami sárba taszíthatja. Az ifjú­sági irodalomtól didakticizmust számon kérő koncepciónak azok a művek sem felelnek meg, ame­lyekben az ún. pozitív hős emberi megnyilvánulásainak egész skálá­jával túlságosan messzire kerül a példamutatás sémájától, illetve, másképpen mondva, veszélyesen eltér attól. Mindössze egészen elemi példákat említenénk erre: amikor Gajdar Timurénak sürgő­sen szüksége van egy motorke­rékpárra, hogy megvalósíthassa csapata nemes és humánus cse­lekedeteinek egyikét, képes egy idegen garázs ajtajáról is leütni a lakatot. Vagy Ondrejov Jergus La­pinja, ez a rendkívül érzékeny és becsületes fiú, aki egyébként ap­róbb csínytevésekre is hajlamos, álhidat épít hóból, amely aztán leszakad a vásárból hazatérő öreg­asszonyok alatt. E motívumok által, vagy jobban mondva - e mo­tívumok által is emberileg meg­győző, élő, hús-vér figurákká vál­nak ezek a kis hősök felnövekvő olvasóik szemében. Túllépnek sa­ját személyes sorsukon és a kriti­ka fényével világítanak rá az ural­kodó társadalmi viszonyokra. Ám az irodalomtól pusztán »didaktikát várók a legszívesebben elhallgat­ják, vagy esetenként szükséges rosszként igyekeznek feltüntetni ezeket a motívumokat, ami már önmagában is az ilyen koncepciók alapvetően elhibázott voltáról ta­núskodik. Igen, az olvasás valóban mesz- szememö hatással van a fiatalok érzelmi életére és gondolatvilágá­ra, ám ez az irodalom esztétikai hatásának egyeneságú következ­ménye. (...) Az irodalom jelentősége a megismerésben Az irodalomnak tagadhatatlan szerepe van az ismeretszerzés­ben is. Itt nem csupán az írásmű­veknek arra a sajátos fajtájára gondolunk, amelyet az ismeretter­jesztő irodalom laikusán hangzó összefoglaló címével szoktunk el­látni, illetve nem is csak annak egy kisebb részére, melynek esztétikai törekvései is vannak, s amelyet tényirodalomnak szoktunk nevez­ni. Ide számítjuk a szépirodalmat is. Az olvasás ismereteket gazda­gító funkcióját a mindennapi gya­korlat is igazolja. A buzgón olvasó diákoknak általában az ismereteik is kiterjedtebbek a társaikénál. Fő­leg ami a társadalmi viszonyok és emberi kapcsolatok ismeretét illeti. De többet tudnak az élet számos egyéb reáliájáról is. Az olvasásnak általában a történelmi és földrajzi ismeretek gazdagításában van a legnagyobb szerepe, amiben is az oly előszeretettel olvasott törté­nelmi és útleíró könyveké a legna­gyobb érdem. Ha nem számítjuk a szélsősé­gesen elvont lírai költészetet, el­mondhatjuk, hogy minden irodalmi mű, főleg pedig az epikai művek témájának megvannak a maga tárgyi vonatkozásai is. Az irodalmi művek mindig konkrét környezet­ben és konkrét történelmi korszak­ban játszódnak. Hőseik valamelyik társadalmi réteghez tartoznak, van fog lalkozásuk és megvannak a ma­guk kedvteléseik. Ilyképpen a mű témája és konfliktusa a társadalmi élet reáliái sokaságának és elmúlt korok vagy idegen tájak jellemző jegyeinek közvetítésével bontako­zik ki. Mindezek az ismeretek aztán a hős sorsával való azonosulás közben észrevétlenül is elraktáro­zódnak az olvasó tudatában. Ezért is olyan fontos, hogy az ifjúsági irodalom alkotásai a társadalom, a környezet és általában a felhasz­nált reáliák alapos és körültekintő ismeretére épüljenek. A művelő­déstörténetből nem egy olyan pél­dát ismerünk, amikor jelentős sze­mélyiségeknek az irodalom az is­kolánál több olyan megbízható is­meretet adott, amelyek fontosnak bizonyultak mindennapi életünk szempontjából. Az irodalom jelentősége a nyelvi nevelésben Az irodalmi mű építőanyaga a nyelv. Az irodalmi mű minden összetevője - témája, eszmeisé­ge, képzeletvilága, humora stb. - a nyelv, az írói szóhasználat, szintaxis, stílus segítségével való­sul meg. Sok pedagógust, főleg pedig az anyanyelv tanítóit (és iskoláinkban általában az irodalmi nevelés is az ő gondjuk) mindezt arra készteti, hogy az irodalmat, s a könyvek mindenféle felhasz­nálását az oktatásban a diákok nyelvi nevelésének célszerű esz­közeiként értékeljék. Vagyis meg­felelő alkalomként szókészletük gazdagítására és kifejezéskészle­tük fejlesztésére, nyelvi tudatuk elmélyítésére, azaz valamiféle gyakorlati nyelvi nevelésre. Való igaz, hogy az irodalommal való rendszeres találkozásoknak nagy jelentősége van a fiatal olva­sók nyelvének gazdagításában és csiszolásában. Sajátságos formá­ban ölt testet ez a probléma a leg­kisebbek számára íródott irodalmi alkotások esetében, amikor is ép­pen a szavak hangzásbeli és kom- pozíciós elrendezése teszi lehető­vé számos mondóka és mese el­sajátítását és szinte kihívást jelen­tenek a gyerekek számára, hogy azokat reprodukálják, s ezzel egyidejűleg birtokba vegyék a nyelvet is. Ám ezek valóban csak sajátságos esetek, amikor a szövegek nyelvezete (mindenek­előtt a nehezen mondható nyelv­törők esetében) válik magának a játéknak a tárgyává, s e játékok során a gyermek önmögát valósít­ja meg. E helyen azonban minket elsősorban az a fajta irodalom ér­dekel, melyben a nyelvnek közve­títő szerepe van. Ahol a nyelv eszköz, és nem pedig cél. És éppen az ilyen jellegű irodalom esetében (befogadásának folyamatában) történik meg, hogy olvasás köz­ben a mű nyelvére nem is nagyon figyelünk. Az olvasó tudatában a képek, az egyes alakok, illetve az ö egymáshoz való viszonyuk és konfliktusaik kerülnek előtérbe. Azt is mondhatnánk, hogy minél sikerültebb és kifejezőbb vala­mely mű nyelvezete, annál kevés­bé figyelünk rá, mivel nem lehet elkülöníteni az irodalmi mű jelen­tésétől. Ha tehát az irodalom­mal kapcsolatban felemlegetjük a nyelvi nevelés tényét hangsú­lyoznunk kell, hogy ez szinte auto­matikusan, észrevétlenül, az iro­dalomnak mintegy a kísérőjelen­ségeként valósul meg. Az ügy ér­dekében nem emelhetjük jelentő­ségében az első helyre. Hiszen abban a pillanatban, mihelyt fi­gyelmünket elsődlegesen a sza­vakra, mondatszerkezetekre, stí­lusbravúrokra összpontosítanánk anélkül, hogy megvizsgálnánk e nyelvi eszközöknek a mű egész természetéhez és belső tartalmá­hoz való viszonyát, nemcsak az irodalmi mű esztétikai hatása csökkenne, hanem az irodalmi művek segítségével történő nyelvi nevelésre irányuló igyekezetünk sem érhetne célt. A helyett, hogy összefoglal­nánk az ifjúsági irodalom társadalmi értékéről szóló fejtege­téseink eredményeit, befejezésül mindössze egyetlen dologra sze­retnénk fölhívni a figyelmet. Akad­nak olyanok, akik úgy gondolják, hogy az irodalom nevelő hatása kizárólag a pedagógusok közvetí­tésével valósul meg. Azazhogy az irodalmi szöveg nem több egy töb- bé-kevésbé vonzó alapanyagnál, amelyre rá lehet építeni a pedagó­gus nevelömunkáját. Mivel ez utóbbi nélkül az irodalmi mű mintha valamiképpen befejezetlen marad­na és nem járna a kívánt haszonnal. És pontosan ez a pedagógiai elő­ítélet az oka mindazoknak a torzu­lásoknak, amelyek a gyermek- és ifjúsági irodalom haszonelvűségen alapuló gyakorlati alkalmazásának a következményei, s amelyekkel a fentiekben már foglalkoztunk. Éppen ezért hangsúlyozottan is ki kell emelnünk, hogy a jó irodalom nevelő hatásának a titka annak esztétikai minőségeiben rejlik. A jó irodalmi műhöz nem kell semmit sem hozzátenni, sem eszmeileg megjobbítani és kiigazítani nem szükséges azt. Ezzel ugyanis ma­gára a művészetre tartozó felada­tokat vennénk magunkra, és ilykép­pen több kárt okozhatnánk, mint amennyi hasznot hajthatunk. (...) A irodalom segítségével történő nevelőmunka első lépése, az iro­dalom társadalmi értéke kihaszná­lásának a legalapvetőbb feltétele a gyerekek és a fiatalság olvasóvá válásának, valamint a jó irodalom gyerekek számára való hozzáfér­hetővé tételének érdekében kifej­tett tevékenység, továbbá az olyan ismeretek nyújtásának a biztosítása, amelyek a fiatalokat arra ösztönzik, hogy helyesen tá­jékozódjanak a könyvek világá­ban. További feltétele mindennek az alapos irodalmi műveltség. Ol­vasmányélményeim meghatvá­nyozódnak, ha tudom, mit olva­sok, ha tudom, ki és milyen körül­mények között írta az általam ol­vasott müvet, ha tudatosítom, miben rejlenek ennek vagy annak az iro­dalmi műnek az eszmei és az esztétikai értékei. Az irodalmi mű hosszabb ideig rezonál a fiatal olvasó lelkében, ha érdekes be­szélgetések, viták, játékok, vetél­kedők tárgyává válik, ha irodalmi kirándulásokat szervezünk, ha iro­dalmi témájú fogalmazásokat ira­tunk stb. Számos formája és lehe­tősége ismeretes annak, hogy a gyerekeket jól készítsük fel az irodalmi művek igényes befogadá­sára, valamint hogy meghosszab­bítsuk és állandósítsuk az olva­sókra gyakorolt hatást, ám ezek­nek a felsorolása most nem a mi feladatunk. A legfontosabb, hogy az irodalmi mű közvetlenül is ne­velő hatást tudjon gyakorolni olva­sójára. Amennyiben erre nem ké­pes - akár művészi megformálá­sának hiányosságai miatt, akár pedig azért, mert figyelmen kívül hagyja olvasói életkori sajátossá­gait, a mű eszmei-esztétikai súly­talanságát a pedagógusok leg­buzgóbb lelkesedésével sem sike­rül ellensúlyoznunk. (Rövidített szöveg) JÁN POLIAK A gyermek- és ifjúsági irodalom társadalmi értéke 84. V. 25. Ki

Next

/
Oldalképek
Tartalom