Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-25 / 21. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1984. május 25. XVII. évfolyam 21. szám 4ra 1 korona □AMD niniN-TÁRTAIMBAN Emlékszem, emlékszünk még a parázs vitákra, főleg a hatvanas évek derekán. Többen - köztük szakemberek is - azt hangoztatták, hogy az amatőr mozgalom a végét járja, nincs és nem lesz létjogosultsága. Mert a falu, a motorizáció és a növekvő életszínvonal, s ezáltal a változó életvitel okán is mind közelebb kerül a városhoz, a televízió meg házhoz hpzza a kultúrát, a kiemelkedő művészegyüttesek produkcióit, s így az amatőröknek nem lesz életterük. Ma már egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az idő alaposan rácáfolt ezekre a jóslatokra, okoskodásokra. Olyannyira, hogy napjainkban az amatőr mozgalom a világon, s így hazánkban is soha nem látott fejlődésnek indult; Szlovákiában például még nem volt ennyi amatőr együttes, ennyi művészeti szakkör, mint ezekben az években. A felvirágzás okait nem is olyan nehéz megtalálni. Az egyik kétségtelenül az emberek több szabad ideje, amellyel még nem mindenki tud gazdálkodni, következésképpen még nem képes célirányos szabadidő-háztartást szervezni. Pedig ez a kérdés egyáltalán nem mellékes, s a közeljövőben még fontosabb lesz. Elméletben tiszta a képlet: a szabad időt - Marxszal szólva - termékeny idővé kell alakítani azzal a céllal, hogy az ember aktívan pihenjen, szórakozzon és művelődjön, szüntelenül továbbképezze magát, szellemileg, fizikailag felfrissülve, bizonyos vonatkozásokban megújulva lépjen újra munkába, s legyen képes mind nagyobb feladatok elvégzésére. A gyakorlatban, mint minden, ez is sokkal bonyolultabb. Sokan bizony fáradtabban mennek munkahelyükre, mint onnan haza. Ez nem csoda, hiszen szabad idejüket szinte kizárólag csak pénzszerzésre fordítják, nem egyszer a család, az egészség rovására. Szociológiai felmérések igazolják, amit egy orvosnő - egyébként lelkes népművelő is -, mondott: lassan elfelejtünk pihenni, ünnepelni, megadni a fényét, melegségét a családi és nagyobb közösségi ünnepeknek; gyermek csak aludni, hétvégeken este meg pihenni tátja az apját. Nem a fizetéskiegészítés, a hétvégi foglalatoskodás ellen szólunk, hanem a kispolgári, a fogyasztói szemléletet bíráljuk, amely csak egy értéket ismer: a pénzt, és mindent ennek rendel alá. Vannak, s növekszik azoknak a tábora, akik jól sáfárkodnak szabad idejükkel, össze tudják egyeztetni a hétvégi munkát, a családi életet a művelődéssel, a szórakozással. Közéjük tartoznak az amatőr együttesek tagjai is. Munkások, szövetkezeti dolgozók, értelmiségiek, egyetemi hallgatók, középiskolások, akiket a művészet szeretete, a közösségteremtő óhaj, az értelmes időtöltés és az önmegvalósítás igénye hoz össze. Országjáró barangolásaim során megható példák egész sorával találkoztam. Láttam nyolcvanéves parasztbácsit, aki folklórcsoportban járta a pásztortáncot, s arra volt a legbüszkébb, hogy unokája meg már a gyermek- tánc-együttesben szerepel. Szívet melengető érzés olyan kemény tartásé, tiszta tekintetű embereket hallgatni, akik a munkásdalárdákban azokat a forradalmi dalokat éneklik, amelyek egykor őket és apáikat erősítették-biztatták arra, hogy a harcban nem szabad megállni, s ők bátrak voltak és mertek szembeszegülni csendőrszuronyokkal, társadalmi igazságtalanságokkal. Tudok olyan színjátszó csoportról, amely csupán szombatonként - akkor is csak este - tudtak próbálni, az ingázók, a különböző műszakra járók csak ekkor voltak valamennyien szabadok. Mégsem panaszkodtak, nem hivatkoztak objektív nehézségekre: tették azt, amit tenniük kellett. S vajon nem nevezhetó-e hőstettnek annak a pedagógusnak a munkája, aki egy kisiskolába kerülve mindösz- sze harmincöt tanulóból nem egészen egy év leforgása alatt tehetséges gyermekszínjátszó együttest kovácsolt, miközben ráébresztette ezeket, a színpadot talán sohasem látott gyerkőcöket az alkotás, az önfeledt játék örömére. Sok-sok ilyen fölemelő példát sorolhatnék, amely a művészeti munka szépségeit és jellempróbáló nehézségeit egyaránt igazolja. Munkájuk feltételei - s ez is az amatőr mozgalom fejlődésének egyik tényezője - összehasonlíthatatlanul jobbak, mint akár két évtizeddel ezelőtt. Korr szerű művelődési otthonok, szövetkezeti klubok nyújtanak jó lehetőségeket. A kultúrához - így az amatőr művészeti munkához is - már pénz, méghozzá nem is kevés pénz kell, amelyből napjainkban sehol sincs elég, ám úgy érzem, kellő szervezéssel, leleménnyel, összefogással elő lehet teremteni a szükséges anyagiakat Szlovákia magyar lakta vidékein is. A további fejlődést, az együttesek munkáját leginkább talán a lélekölö közömbösség teheti tönkre. Az az áldatlan állapot, amikor az iskolaigazgató nem támogatja, Sőt akadályozza a pedagógus- rendező próbáját, felkészülését, amikor a helyi tisztségviselők nem vesznek tudomást a helyi amatőr együttesek munkájáról, előadásaikról, amikor... ezt is lehetne sokáig sorolni. Az amatőr idény végéhez, kicsúcsosodásához érünk ezekben a napokban, hetekben. Minden hét végén országos fesztiválokra hívnak a szervezők. Becsüljük meg részvételünkkel, érdeklődésünkkel is a sokezer szereplőt, s gondolkodjunk, formáljunk véleményt velük együtt sorskérdéseinkról, kis'és nagy közösségek mindennapjairól, jelenéről és jövőjéről, örömeinkről, gondjainkról. Életünkről. SZILVÁSSY JÓZSEF Gyökeres György (4) és Molnár László felvétele
