Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-18 / 20. szám
Tavaly őszkor, a hagyományos lévai (Levice) Márton napi vásáron, a bazársor sátrai közt járva, nézelődve vettük észre, hogy nem is bazáráru, amit megvételre kínéinak a sládkovicovói fazekasok. Ahogy jobban szemügyre vettük a korsókat, kancsókat, bögréket, csuprokat, tálakat, tányérokat, mindjárt megállapítottuk: kiviteben, formában, díszítésben vetekszenek a bakabányai (Pukanec) készítményekkel. Mindegyik sátornál giccset kínáltak, hamisítatlan népi kerámiát csak a bakabányai és sládkovicovói fazekasoktól vásárolhattak az érdeklődők. Amikor kész az edény, egy vékonyka dróttal levágják a korongról és szikkadni rakják a kerekeken guruló állványra.- Amint látja - mondja Horváth Borisz - hagyományos a munka, csak éppen gépesített, mert a korongot villanyáram hajtja. Most a kivitelt, a formát és a díszítést nem a vásári forgatagban, hanem a készítők műhelyében, a Sládkoviőovói Hnb kerámia üzemében vizsgálgatjuk, tanulmányozzuk. Somogyi Etel, az üzem vezetője és könyvelője sorba elénk rakja a különféle agyagedényeket, kerámiákat, s lelkesen magyarázza:- A tűzálló agyagból korongolt edény alapszínét elfedi a tejfölsűrűségű, átlátszatlan ónmáz. Ehhez színező anyagot adunk, és így színes lesz a fedőmáz. Ez a jellegzetes antimonsárga szín az égetéskor tűnik elő. Azért fajansz, népifajansz a mi készítményünk. Az olaszországi Faenza várostól származik ez az elnevezés, ahonnan ez a technika továbbterjedt Európában. Nálunk a népi kerámia forma- és díszítménybeli változatait a fajansz technikával a habánok gazdagították a XVI-XVII. században. Tőlük vették át a későbbi századokban a felföldi szlovák és magyar fazekasok.- Népművészeti alkotások ezek- hangsúlyozza -, az eljárást átvették, utánozták, de a díszítmény színét, elemeit és kompozícióját a lakosság ízlésének megfelelően módosították. Mi az így kialakult, ma már hagyományosnak számító stílusjegyeket alkalmazzuk akkor is, ha esetleg új az edények, a díszkerámiák formája. A forma és mintatervezés Bartos Katalin feladata, aki a keramikusokat képző siladicei szaktanintézetben tanulta a fazekasság mesterfogásait.- Mégha művészi is a kivitelezés- mondja szerényen - a fazekas, aki agyagból korongolt és égetett edényt készít, mesterember. Különben mi, a műhely dolgozói, mind a négyen ugyanabban a szaktanintézetben tanultuk a fazekasságot. Hagyományos népi mesterség ez, csak néhány készítményünk újszerű. Huszonöt különféle tárgy a műhely másfél éves működésének eredménye. Zömében a hagyományos formák szerint fazék-, és korsóféléket, tálasedényeket, tányérokat készítettek. Ám a népi kerámia formaváltozatai közé be nem sorolható dísztárgy se ritkaság a raktárukban. Akad itt szép számban váza, hamutartó is. '- Nézze csak meg - figyelmeztet a kisüzem vezetője ha divatos, újszerű is a forma, hagyományos, népi eredeti a díszítése. Erre ügyelünk. A díszítés, vagyis az edényekre kerülő virágos ornamentika ecsettel való ráfes- tése Iveta Palicková munkája.- Piros, vörös, sárga, zöld és kék árnyalatú színek keverhetők ki a földfestékekből - magyarázza -, az ónmáz meg türkizzöld, kobaltkék, vagy mangánlila lehet, de ha a minta megtervezésekor elhatároztuk, hgy mit, mivel festünk, mindig ugyanazt a színt használjuk. Azt akarjuk, hogy a mi műhelyünk jellegzetes mintáit, színeit már messziről felismerjék. Átmegyünk a műhely másik helyiségébe, ahol Stefan Jáno és Horváth Borisz dolgozik. Munkájuk az edények formálása, korongolása. Nedves kézzel végzik. Azután a fazekasság legfontosabb nyersanyagáról, az agyagról beszél: kiváló minőségűt kapnak Breclav mellől és a siladicei bányából, jóformán tisztítani sem kell, csak géppel gyúratni, hogy még rugalmasabbá váljék, könnyebb legyen a készítendő edény nagyságára szabott agyagdarabokat megkorongolni. Társa fontosabbnak tartja az égetőkemencék zavartalan működését. — Végre fennakadás nélküli az égetés - magyarázza -, mert két kiváló kemencét kaptunk. Mégpedig újabb, úgynevezett német vagy hosszú kemencét, mely téglalap alakú. Ilyen volt, csak persze nem villanyáramra működő, a habánok kemencéje is. A legfontosabb kérdésre, hogy menynyire kifizetődő vállalkozás a fazekasStefan Jáno a korong mellett (A szerző felvételei) műhely üzemeltetése, Somogyi Etel ad választ:- Eddig csak helyben árusítottunk, meg a nagyobb vásárokon, de egyre keresettebbek a készítmények. Újabban nagyobb szállítmányokra is szerződéseket kötöttünk. Az idén nyáron például már a Magas Tátra területén az ajándékboltokban is árusítani fogják készítményeinket. Egyre nagyobb a forgalmunk, a hasznunk. Nem volt kedvező az árusítás szempontjából a téli időszak, az utóbbi kilenc hónapban mégis 283 000 korona volt a bevételük,- Lesz ez több is - mondja -, mert mi nem giccset, hanem minőségi fazekas- árut kínálunk. Nézze meg, a minőséget bizonyító jegy ott látható mindegyik készítményünk alján. Amikor felemelem a ravatalozó számára készített, magnánlila, díszes vázát, hogy megnézzem a kerámiajegyet, A raktárban eszembe jut: a Bratislavai Városi Múzeumban látható sládkovicovói leleteket, a több száz évvel ezelőtt készített agyag- korsókat a mandulafenyő stilizált ága díszíti. Ezen a vázán azonban másféle jegy látható.- Ez a macskahere virága - mutatja. - Ez a mi kerámiajegyünk, mert mandulafenyő sehol sem található városunk határában, ez a ritka, pannonflórához tartozó, ajakos növény viszont a távoli környéken sehol se, de nálunk megtalálható. Nézem, nézem a különös kerámiajegyet. Nem kétséges, a macskahere, a Phlomis tuberoza sugaras szimmetriájú, sisakszerű ajakos virágát mintázza. Egyszerű, de könnyen felismerhető, a szokványos, mértani szerkezetű kerámiajegyekkel még véletlenül se téveszthető össze.- Ez a növény, a macskahere - magyarázza - a népi gyógyászatban kiválóan alkalmazható. Vérzéscsillapító, idegnyugtató, a bőrbántalmakat elmulasztja. Aromás főzete, mint tea is kiváló. Létezése jelképesen, de nagyon találóan fejezi ki mindazt, ami a mi fazekasárunkról, kerámiánkról élmondható. így igaz, azért mondom magam is: ha vásáron, ajándékboltban meglátják a macskahere kerámlajegyú készítményeket, biztosak lehetnek, hogy nem giccset, hanem kiváló minőségű fazekasárut vásárolhatnak. HAJDÚ ANDRÁS- Nagyon szeretem a virágokat. Télen bent voltak az előszobában, de nyáron az udvart díszítik - fogadott kedvesen, majd a lakásba invitált. - A férjemmel ketten élünk itt, a gyermekek már felnőttek. A ház körül ugyan mindig akad tennivaló, de néha hiányzik a társaság. Horváth Mihályné Sánta Margit hellyel kínált s nem is kérette magát, hogy életéről beszéljen.- Szüléink szegények voltak, s a második világháború még azt a keveset is megtizedelte, amink volt. Szörnyű hónapokat éltem át. A férjemet behívták katonának, itt maradtam a picivel, a másikat pedig már a szívem alatt féltettem. Igaz, a hajam megőszült, mire végre a pincéből feljöhettünk de örültünk, hogy túléltük a veszélyt. Akkor a pincében, halálfélelemben fogott először ceruzát s régi papírlapokon megörökítette az eseményeket. Ezekről a megsárgult ívekről másolta át később a család krónikájába az akkor írottakat, egészítette ki azokkal az eseményekkel, melyek teljesebbé tették az ebben az időszakban történteket.- Olyan hosszú, olyan borzalmas volt a pincében az összezártság, a bizonytalanság, hogy az írás akkor menekülést, kikapcsolódást jelentett számomra. Volt, amikor arra gondoltam, hogy talán csak ez a füzet marad meg utánunk. Ha csendesebb napok voltak, abban bíztam, e sorok segítségével gyermekeimnek majd pontosabban elmondhatom, mit étiem at, mit ereztem akkor. Elővette a vaskos füzeteket. Az egyik kizárólag a háború éveit fogja össze, a másikban a családban történt eseményeket írja le időrendi sorrendben. Életének minden jelentősebb állomásáról beszámol.- Falunkban 1952-ben alakult meg a szövetkezet. Én is tagja lettem. Egy gyermekkori kézsérülésem miatt viszont nehéz munkát nem tudtam végezni, azt pedig nem akartam, hogy mások dolgozzanak helyettem. A férjem vasutas volt, ó segített, de az a második műszak sok volt neki. Ekkor kértem a falu vezetőit, tegyenek könnyebb beosztásba. Egy időre az óvodába kerültem. Közben részt vett a CSEMADOK szervezte tanfolyamokon és a falu fiataljait maga köré gyűjtötte: tánccsoportot, énekkart szervezett, színdarabokat tanított be. Amikor ezek az évek kerülték szóba, férje is bekapcsolódott a beszélgetésünkbe:-Azok voltak a szép évek. Hétvégeken jártam csak haza, de fáradtság ide, fáradtság oda a próbák és a színjátszás elfelejtetett mindent. Emlékszem, a Sári bírót tizenháromszor játszottuk, farsangtól májusig jártuk vasárnaponként a környező falvakat. Margit néni a tánccsoportot vezette legszívesebben, 1975-ben egy számára felejthetetlen, nagyszabású bemutatóval fejezte be ezt a tevékenységét. Megszámlálni sem tudja hányszor léptek fel a kiszehajtással, a cigány- és a seprüs- tánccal, a karikázóval. A pereszlényi (Preseíany) csoportot sok helyen rrteg- tapsolták.- Nagyon szerettem a fiatalokat, s úgy gondolom, ök is kedveltek engem, hisz nem volt különösebb gond megszervezni az összejöveteleket, a próbákat. Igaz, más körülmények voltak akkor: a legtöbbjük helyben, vagy Ipolyságon (Sahy) dolgozott, de naponta itthon voltak. Milyen szívesen jártak ajdubba is, melyet évekig irányítottam! De megváltozott nálunk is az élet. A fiatalok nagy része Iplyságra költözött, a szövetkezetei is összevonták. Elkényelmesedtek az idősebbek, a fiatalabbak egyaránt. Pedig nagyon sajnálom, hogy nem folytatják a hagyományokat. Milyen szép is volt, amikor népviseletbe öltözve roptuk a táncot! Lelkesen szervezett, irányított, nem ismerte a fáradtságot. Hányszor varrta éjjelente a táncosok ruháit. Amikor a kis óvodásoknak mesejátékot tanított be, a mesét úgy írta át, hogy valamennyi apróságnak legyen szerepe. Az óvodások által előadott, három óráig tartó lakodalmas is felejthetetlen élményt jelentett az egész falunak.- Egyszer aztán eszembe jutott, hogy leírom községünk népszokásait - vette elő a következő füzetet. - Hónapok szerint írtam le, mikor milyen szokás volt, melyik napról mit tartottak a faluban. Ezzel párhuzamosan kezdtem összeírni az általam ismert közmondásokat, találós kérdéseket is. Ezek nem befejezett munkák. Esténként vagy álmatlan éjszakákon sokszor eszembe jut egy s más. A papír, a ceruza mindig kéznél van s a kis lámpa fényénél feljegyzem, nehogy reggelre elfelejtsem. A szokások közül még hiányzik példuál a mosás leírása, meg szeretném örökíteni, hogyan jártak az asszonyok az Ipolyra. Horváth néninek nagy érdeme van abban is, hogy a falu lakosai megszerették á könyvet. 1970-töl ugyanis ő vezeti a könyvtárat. Több mint 100 állandó olvasója van. Vasárnap délutánonként nyitja ki, de ha valamelyik diáknak hétközben van szüksége valamilyen könyvre, tudják, Margit néni szívesen elsétál a könyvtárba s odaadja. A Szlovákiai Nöszövetség helyi szervezetét majdnem két évtizedig irányította. Gazdag, sokrétű tevékenységet fejtettek ki a falu lányai, asszonyai. Most is szívesen elmegy a rendezvényekre, sőt ha megkérik, segít is. Bízik benne, hogy a kölcsönzött füzetnek, melyben régi szép nóták, dalok vannak, hasznát veszik a nők s talán az énekkart sikerül újra összehozni. Margit néni gyűjteményéből olyan műsort állíthatnak össze, mely életre keltené a már feledésbe merülő értékeket. Fényképeket vesz elő és felcsillanó szemmel mondja, melyik milyen alkalomkor készült. Mint a legtöbb anya, ő is örömmel néz végig gyermekei felvételein. Mind a négyen becsületesen helytállnak az életben, s az unokák gyakori látogatása teszi még szebbé a Horváth házaspár nyugalmas napjait.- Még van egy krónikám - szólt Margit néni, s kezembe adta a további füzetet. - Ebben a falu történetét írtam le. A régebbi adatokat összegyűjtöttem, a háború éveit és a felszabadulás óta eltelt időszakot pedig a magam élményei alapján örökítettem meg. Minden jelentősebb esemény szerepel benne. Az írás pihenést, kikapcsolódást nyújt Horváthnénak. Ezzel is pótolni próbálja azt a közösséget, melyet nagyon szeretett, a fiatalokat, akikből egyre kevesebb van a faluban, s a szervezőmunkát, melyet már a fiatalokra hagyott. A sok-sok élmény, melyeket a szereplések, fellépések nyújtottak, az elért sikerek, az emlékek gyakran felidézödnek emlékezetében. A virágokkal övezett udvaron üldögélve ilyenkor újra fiatalnak, a fiatalok közt érzi magát s az évek száma ilyenkor elhalványul... DEÁK TERÉZ ÚJ szú 8 1984. V. 18. nn [MHűnras A fiatalok között érzem magam jól (Bellus I. felvétele) Fá kkáié
