Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-13 / 15. szám
* ÚJ szú 3 84. IV. 13. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet jellegének kérdése a múltban és napjainkban is fontos szerepet tölt be a forradalmi proletár és az opportunista ideológiák közti harcban. Kulcsfontosságú kérdés, mivel az átmenet jellege határozza meg milyen módszereket választ a proletariátus és a burzsoázia a politikai hatalomért folytatott harcban. Meghatározza azt az utat is, amelyet a társadalom megtesz a kizsákmányoló rendtől az antagonisztikus osztályok nélküli társadalomig. Marx Károly az átmeneti időszakot jellemezve leszögezte, hogy a tőkés és a kommunista társadalom között az egyik társadalomnak másik társadalommá való forradalmi átalakulásának időszaka van. Ennek felel meg az átmeneti időszak, amelyben az állam nem lehet más mint a proletariátus forradalmi diktatúrája. Ka- utsky 1922-ben Marx meghatározását a szociáldemokrata koalíciós politika szerint módosította. Azt mondta, hogy a burzsoázia és a proletariátus által uralt demokratikus állam időszaka között van egy időszak, amikor az egyik állam a másik állammá változik. Ennek felel meg az átmeneti időszak, amelyben rendszerint kormánykoalíció uralkodik majd. A szocialista forradalom és a szocializmus építésének gyakorlata az egyes országokban megcáfolhatatlanul bebizonyította a revizionista állítások valótlanságát. Ennek ellenére a tőkés rendszer védelmezőinek érvelésében még ma is találkozhatunk ezekkel a hatvan év előtti koholmányokkal. Napjainkban pl. az eu- rokommunisták megfeledkeznek arról, hogy Marx foglalkozott a proletárdiktatúrával, szerintük a diktatúrát úgy értelmezte, mint ideiglenes történelmi jelenséget, amelyet az tett szükségessé, hogy le kellett küzdeni az ellenforradalmat, és nem mint a szocializmus építésének törvényszerűségét. A mai revizionisták nem tagadhatják a szocializmus megvalósíthatóságát, mivel számos országban már létező valóság. Csehszlovákiában az átmeneti időszak a háború utáni két évtizedben ment végbe. A szocializmus alapjainak építése ebben az időszakban nem volt hiba- és tévedésmentes. Szükségszerűen le kellett küzdeni a leegyszerűsített és szubjektív, elferdített nézeteket. Különösen veszélyesek voltak a szocialista építés egyszerűségére vonatkozó illúziók. Nekünk is meg kellett fizetnünk annak a téves elképzelésnek az árát, hogy elegendő átvenni a politikai hatalmat, a többi már simán megy. Ugyanígy ráfizettünk arra, hogy meg akartuk gyorsítani a fejlődést, tekintet nélkül a feltételekre és a reális lehetőségekre. Az ellenség nem hagyta figyelmen kívül ezeket a tévedéseket, ezekkel igazolta saját nézeteit, a társadalmi fejlődés saját értelmezésének „helyességét* Figyelmüket arra összpontosították, hogy megcáfolják a szocializmusba való átmenet általános törvényszerűségeit. Ez a mai reformizmus és jobboldali opportunizmus alapvető jegye. Túlbecsülik az egyes országok sajátosságait és eltérő vonásait, s egyúttal lebecsülik az átmeneti időszak alapelveinek jelentőségét. A sajátosságok túlbecsülése Az opportunisták mindenekelőtt az átmeneti időszakban végbemenő változások forradalmi jellegét támadják. Be akarják bizonyítani, hogy ezek evolúciós változások, tehát jellegükről inkább, sőt, kizárólag, csak az adott ország sajátosságai döntenek. Tagadják a törvényszerűen szükséges változások jelentőségét, így a munkásosztály társadalmi vezető szerepre megszilárdításának, a proletár diktatúra állama kialakulásának, a szocialista termelési viszonyok kialakításának, a falvak szocialista átalakításának, a szocialista forradalom vívmányai védelme szükségszerűségének jelentőségét. Marx már a Nagy Októberi Forradalom előtt bebizonyította, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszaka nem lehet más, mint a mély minőségi változások, tehát forradalmi változások időszaka. Ezt megerősítette a szocialista forradalmak tapasztalatainak marxista -leninista elemzése is, melyet a kommunista- és munkáspártok 1957. évi tanácskozása végzett el. Az elemzés alapján megfogalmazták a társadalom fejlődésének törvényszerűségeit az átmeneti időszakban. Az átmeneti időszak forradalmi változásai végrehajtási törvényszerűségének kiemelése azonban semmilyen esetben sem jelenti az egyes országok nemzeti és más sajátosságainak tagadását. Az átmeneti időszak forradalmi jellege és törvényszerűségei nem jelentik, hogy az átmeneti időszaknak minden országban azonosan kell végbemennie. Éppen ellenkezőleg, az a tény, hogy a marxista-leninista munkáspártok megismerték az átmeneti időszak lényegét és törvényszerűségeit, az egyik feltétele a forradalom sajátságos formái eredményes alkalmazásának, az átmeneti időszak feladatai megvalósításának, a szocializmus alapjai megteremtésének. Az átmeneti időszak alapvető feladatai megoldásának módja és eszközei nem változtatják meg e folyamatok tartalmát, így pl. a burzsoázia gazdasági uralma felszámolása szempontjából nem fontos, hogy ezt egyszerre és kártérítés nélkül hajtják-e végre, úgy mint a Szovjetunióban és számos népi demokratikus államban, vagy pedig fokozatosan, kártérítést fizetve, mint a Kínai Népköztársaságban és a Német Demokratikus Köztársaságban. Az sem fontos, hogy a mezőgazdaság kollektivizálását fokozatosan a szocializmus alapjainak megteremtéséig hajtják végre, mint Csehszlovákiában, vagy pedig rövid idő alatt, mint Kínában, vagy a Bolgár Népköztársaságban. A nemzeti sajátosságok, így pl. a mezőgazdasági kistermelők erős hagyománya nálunk, vagy az erős burzsoá demokratikus hagyományok, illetve a két német állam, az NDK és az NSZK léte sem változtathatja meg az átmeneti időszak jellegét, mivel az ilyen sajátosságok csupán azt befolyásolják, hogy milyen formát választanak az átmeneti időszak feladatainak megoldására. Az alapvető feladat megoldásának különleges formája az adott ország sajátosságát jelentheti, ilyen például a nemzeti burzsoázia részvétele a szocializmus építésében Kínában, a kulákok átnevelé- se a mezőgazdasági szövetkezetekben, az NDK egyes sajátosságai stb. Az alapvető és a specifikus feladatok megoldásának módja az ország belső viszonyaitól, az országon belüli és nemzetközi erőviszonyoktól, a gazdasági és kulturális fejlettségtől, a nép forradalmi öntudatától, a párt azon képességétől, hogy vezetni tudja-e a tömegeket függ. így tehát amikor meg akarjuk határozni a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti időszak jellegét, elemeznünk kell, mi a lényeges az átmenet szempontjából és kisebb figyelmet szentelnünk azoknak a tényeknek, amelyek nem befolyásolhatják lényegesebben. A jobboldali opportunisták és az imperializmus más hívei különböző recepteket agyainak ki arra vonatkozóan, hogyan hosszabbítható meg a burzsoázia élete a kommunizmusig. Bernstein, Kautsky és mások régi nézeteinek különböző változatait „marxistáknak" nevezik. Az 1956- os magyarországi események, amelyek során a jobboldali opportunisták a legre- akciósabb erőkkel szövetkeztek a néphatalom megdöntésére és a Horthy-reakció felújítására törekedve megmutatták az ilyen nézetek osztály lény egét. A marxista és a revizionista ideológia közti küzdelem tükrözi a haladó imperializmus és az egyre erősödő világszocializmus közti harc kiéleződését. A forradalom lényegének tagadása A revizionisták nagyon tágan értelmezik a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakát. Az időszakba beleszámítják a szocialista forradalmat megelőző szakaszt is. Ugyancsak az átmenethez sorolják azt az időszakot, amikor a proletariátus közvetlen követelményei megvalósításáért küzd, amikor a munkások gazdasági szervezeteket alapítanak, építik a kommunista pártot, osztályöntudatra tesznek szert, kidolgozzák programjukat és kivívják domokrati- kus jogaikat. A valóságban ez az időszak a szocializmusért folytatott történelmi küzdelem szerves része. Ez azonban nem jelenti, hogy a kapitalizmusban is kialakulhatnak a szocialista termelési viszonyok, amint ezt a revizionisták hirdetik. Azt állítják, a tőkés világban az állami kapitalista irányzat terjedése megbízhatóan bizonyítja, hogy az emberiség visz- szavonhatatlanul, a legkülönbözőbb utakon a szocializmus időszaka felé halad, így csak azok gondolkodhatnak, akik a „szervezett kapitalizmust", a „népi kapitalizmust" szocializmusnak tekintik, és olyan elméletet hirdetnek, miszerint a kapitalizmus békés úton szocializmussá fejlődhet stb. A revizionisták továbbá az átmeneti időszakhoz sorolják a kapitalizmusból a kommunizmus legmagasabb szakaszába való átmenet egész időszakát. Egyes teoretikusok a kommunizmusnak alacsonyabb és magasabb szakaszra való osztását a marxizmus sztálini revíziójának minősítik. A marxizmus számos bírálója általánosan, absztraktul ír a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakáról, nem különböztetve meg az átmenet magasabb és alacsonyabb szakaszát. Azáltal, hogy a revizionisták az átmeneti időszakhoz sorolják a forradalom előtti szakaszt is, lebecsülik a szocialista forradalom jelentőségét és a forradalmi marxizmust vulgáris evolucionizmussal helyettesítik. Történelmi szempontból korszakunk a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka, ami azt jelenti, hogy a szocializmus és a kapitalizmus közti harc képezi forradalmunk fő tartalmát. Az a tény azonban, hogy a mai korszaknak átmeneti jellege van, még nem bizonyítja azt, hogy már minden ország a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet szakaszába lépett, amint ezt az opportunisták állítják. A szocializmus jegyei kialakulhatnak, sót a szocializmus építése megkezdhető már a demokratikus forradalomnak szocialista forradalommá való átalakulásának időszakában, de az ilyen szocialista jellegű átalakulások végleg csak a szocializmus alapjainak megteremtése után, az átmeneti időszak során válnak végleg szocialistákká. JOZEF REINER Kiért szól a harang? Csaknem negyven éve béke van Európában. Csaknem négy évtizede békében látják meg a napvilágot az angol, a francia, a német, a lengyel, az orosz és más nációbeli csecsemők, gőgicsélésüket nem nyomja el a harci zaj, szüleik pedig hálát adnak a sorsnak, hogy gyermekeik békés körülmények közé születtek, ágyúk csak ünnepi alkalomkor dördülnek el, tűzijáték fénycsóvái adják hozzá a kíséretet. Leírja az ember a csaknem szócskát és legott beleborzong, milyen baljós az értelme. Hiszen nem is oly nagy idő az a négy évtized, az ember természetes tehetsége alig bontott szárnyat, nagyon keveset tehetett a társadalom javára, alig élvezte az életet, röviden: nem volt meg az az érzése, hogy békében öregedett meg, teljesítette kötelességét. Bármely európai család (és nemcsak az európaiakra áll ez, hiszen a tűzvész, amely földrészünkön lobbant föl egykettőre átterjedt az egész világra) veszi is szemügyre családfáját, azt látja, hogy a század eleje óta két ízben tizedelte háború. Két világháború lidérces emlékét milliónyi fejfa őrzi a La Manche-csatornától Japánig. Mi, oroszok, mindenki másnál több áldozatot hoztunk, sehol annyi sír nem domborodik, mint a mi hazánk földjén. És vajon a nem egészen négy évtizednyi időszak igazán gondoktól mentes volt-e? Hányszor zavarta meg az emberek nyugalmát ama militarista körök kemény színrelépése, amelyek képtelenek belenyugodni a szocializmus létezésébe, s hányszor kényszerültek a milliók szembenézni a rettenetes kérdéssel: ,,Hát mégiscsak lehet újra háború?" De mindezek ellenére hiszünk az emberi értelemben és - reménykedünk. Sokmilliónyian a földkerekségen feszülten figyeltek a Géniből érkező lakonikus közleményekre, amelyek arról tudósítottak, hogy az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról folynak a tárgyalások és reménykedtek, hogy akik a népek képviseletében tárgyalnak, józan értelemmel vannak megáldva, és előbb vagy utóbb, de megegyeznek. De hiába a józan ész, hiába a népek akarata, hiába, hogy milliók tüntetnek Bonnban, Londonban, Párizsban, Rómában az atomhalál ellen, Európa egét amerikai nehézbombázók lepik el, felszerelve a halált osztogató Pershingekkel és robot- repülőgépekkel. Az Amerikai Egyesült Államok politikai cinizmusa nem ismer határt. Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke 1983 novemberében nyilatkozatban figyelmeztette az amerikai kormányt, hogy a Szovjetunió nem tud tovább tárgyalni, és kénytelen lesz felfüggeszteni a Szovjetunió európai területén a középhatótávolságú nukleáris eszközök telepítésének moratóriumát. Egyéb intézkedéseket is hozott. Nem figyelmeztetett-e elégszer a szovjet kormány ezekre a következményekre, nem óvott-e tőlük jó néhány józan eszű nyugati politikus is? Nem ezt harsogta-e a milliókat tömörítő békemozgalom minden földrészen? Mára háború kirobbanásának gondolata is esztelen, megbocsáthatatlan, szörnyű. És nem százszorta nagyobb bűntény, hogy olyan cselekedetekre vetemednek egyesek, amelyek a háború felé sodornak? A két világháború az USA területét megkímélte. Washington, miközben rakétákat telepit Európában, arról próbálja meggyőzni az amerikai népet, hogy ezzel az USA-t mentesíti az atomcsapástól. Gyermeteg elképzelés ez, de egyesek mégis arra számítanak, hogy a félrevezetés sikerül. Ámde biztos menedék nincs sehol, sem valamely lakatlan szigeten, sem a föld mélyében elrejtőzni nem lehet. Aki mégis így gondolkodik, az erkölcstelen és több mint naiv. John Dunne angol költő irta: ,, Minden halál engem is sújt, hisz egy vagyok az egész Emberiséggel. Ezért ne kérdezd soha, kiért szól a Harang. Mert az Érted is szól. “ (Szputnyik) Az átmeneti időszak - az ideológiai harc tárgya
