Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-06 / 14. szám
< t ÚJ szú 5 1984. IV. 6. ...**y» ■* Ä"c.<*v >% GR ENADA Aligha vitatható, hogy az Amerikai Egyesült Államok jogtiprást követett el Grenadában. A kérdés mindössze az, milyen következményei lehetnek az efféle tetteknek? Ha nem jön közbe az amerikai agresz- szió, akkor a grenadaiak az idén ünnepélyesen mégemlékeztek volna egy jelentős évfordulóról, arról, hogy tíz esztendeje született függetlenségük. Grenada kicsiny sziget a Karib-tenger délkeleti részén, területe mindössze 344 négyzetkilométer, lakosainak száma mintegy 110 ezer, fővárosa Saint George. 1974. február 7-én végre függetlenséghez jutott, megszűnt gyarmat lenni, befejeződött a 191 esztendős gyarmati korszak. De Grenadát most megint megfosztották önállóságától. Ha az USA nem intézett volna fegyveres támadást eme állam ellen, polgárai tavaly nem kevésbé ünnepélyes körülmények között emlékeztek volna meg egy másik történelmi dátumról is, arról tudniillik, hogy éppen tíz éve fogalmazódott meg az Új Mozgalom Pártjának (JEWEL) tíz működési elve. (A JEWEL a párt angol nevének rövidítése, s annyit jelent, hogy „Közös erőfeszítés a jólétért, a művelődésért és a szabadságért.“) Az elvi nyilatkozat legfontosabb pontjai kimondják az élet általános demokratizálását az országban, a nép részvételét az állam irányításában, szövetkezetesítést, a nemzet természeti kincseinek népi ellenőrzését, minden egyes családra kiterjedő életszínvonal-emelést, teljes foglalkoztatást. 1979 márciusában Az Új Mozgalom Pártjának vezetésével felkelt a nép és forradalmi kormányt segített hatalomra, A kormány élére a párt vezére, Maurice Bishop került. Bó négy esztendő alatt ez a kabinet számottevő eredményeket ért el a gazdaság fellendítésében, a közoktatás kiépítésében, a közegészségügy megszervezésében, a lakásépítésben és a nők egyenjogúsításában. Nemzetközi téren Grenada tevékeny részt vállalt az el nem kötelezett országok mozgalmában, kapcsolatokat teremtett egész sor országgal, szocialistákkal, fejlődő és tőkés országokkal egyaránt, beleértve az Európai Gazdasági Közösséget is. A kormányzó pártot felvették a Szocialista In- ternacionáléba. Grenadán ma nem iskolák épülnek, hanem koncentrációs táborok, növekszik a munkanélküliség, az önkény tombol és senki még csak nem is említi a nép részvételét az állam irányításában. Mint ahogy nincs szó arról sem, hogy Grenada folytassa az el nem kötelezettség áldásos politikáját. Az amerikaiak lázas sietséggel alakítják át a szigetet saját katonai támaszpontjukká. Ha Grenada nem esett volna áldozatul a kíméletlen amerikai intervenciónak, minden kétséget kizáróan lett volna elegendő ereje az országnak, hogy a vezető párt irányító testületében támadt viszálykodást leküzdje, és a belőle fakadó súlyos belpolitikai nehézségeken úrrá legyen. Amint ez köztudott, az események menete balos szélsőségesek hibájából tragikus fordulatot vett. 1983. október 19- én fegyveres összeütközésekre került sor, az ország miniszterelnöke, Maurice Bishop, néhány miniszter és szakszervezeti vezető életét vesztette. Vajon milyen tanulságokat kell levonni abból, ami Grenadával történt? Az első és legfőbb tanulság, hogy az Amerikai Egyesült Államok, mely a lakosság egyhetedének megfelelő nagyságú haddal, 15 ezer katonával 1983 októberében rátört a független, szuverén Gre- nadára, perdöntő bizonyságát szolgáltatta ezzel, hogy birodalmi politikát folytat, olyan politikát, amelynek a militarizmus és a nyers katonai erő alkalmazása a legfőbb jellegzetessége. Ettől a politikától sem a jó erkölcs, sem a nemzetközi jogi normák nem tántorítják el az USA-t. A grenadai eset világosan megmutatta, hogy nem karikaturista manír az USA-t cowboynak tekinteni, aki unos-untaian A Grenada elleni invázió térképe a pisztolyához kap. S minthogy Reagan elnök mutatóujja a nukleáris revolver ravaszán van, az USA birodalmi politikája a mai világ legveszedelmesebb jelensége. A második tanulság az, hogy Reagan egyáltalán nincs tekintettel saját szövetségeseire. Rátámadt a Karib-tengeri szigetországra, noha Anglia, Franciaország, az NSZK, Olaszország, Belgium, Hollandia, Görögország, Spanyolország, Kanada és még jó néhány ország ezzel nem értett egyet. Az amerikai elnök azzal próbálja igazolni eljárását, hogy azt mondja: a karibi országok egy csoportja kérte őt, avatkozzék be. De hamar kiderült, hogy nem a Karib-térség országai kérték Washingtont, hanem Washington kényszerítette ezeket az országokat merénylet elkövetésére egy szuverén, független állam ellen. Egyébként is, mióta divat, hogy valamely ország felkérjen egy másikat megtámadni egy harmadikat? Mi lesz akkor, ha mondjuk a Dél-afrikai Köztársaság felkéri az USA-t, hogy számoljon le MozAmerikai tengerészgyalogos a grena- $ dai harcok során (Telefoto - CSTK) ◄--------------------------------------------zambikkal, vagy Chile invitálja meg Wa- ^ shingtont, hogy ugyanezt tegye Argentí- ^ nával? Hová jut a világ, mi marad a nem- ^ zetközi jogból? ^ A harmadik tanulság úgy szól, hogy ^ Reagan szavainak általában nem lehet 5: hitelt adni. A betörést igazolandó arra $ hivatkozott, hogy Grenadán tartózkodó $ amerikai állampolgárok élete forog ve- $ szélyben, őket kell megmenteni, mert ^ különben megismétlődik, ami annak ide- ^ jén Iránban történt. így érvelt, s fáradha- ^ tatlanul azt mennydörögte, hogy Grenadá- ^ bői szovjet-kubai gyarmatot csináltak, és ^ a terror exportjának kiindulópontjává tét- ^ ték. Hozzáfűzte még azt is, hogy annyi ott ^ a Szovjetunióból származó fegyver, ^ amennyivel egész Latin-Amerika vala- ^ mennyi hadseregét fel lehetne szerelni. ^ Kiváltképpen a repülőtér építése a szige- ^ ten gerjesztette őt éktelen haragra. ^ A munkálatokat ábrázoló'fényképfelvéte- ^ leket lobogtatva próbálta bizonyítani, $ hogy a leendő repülőtér katonai célokat ^ szolgál majd, és azért épült, hogy „szov- ^ jet harci repülőgépek“ használhassák. $ Minderről azonban szó sem volt. Az ^ amerikaiak élete a legkevésbé sem volt ^ veszélyben. A The New York Times inter- $ jút készített egy Henry Salin nevű chica- ^ gói férfival, aki az inkriminált időben Gre- ^ nadán tartózkodott. Az illető határozottan ^ kijelentette, a riporternek: „Tökéletes biz- ^ tonságban voltunk, nem fenyegetett sem- ^ milyen veszély bennünket. A kormány- $ nak csak alibinek kellettünk, hogy legyen $ mire hivatkoznia, amikor Grenadába $ küldi csapatait. Ürügyre volt szüksége ^ a beavatkozáshoz és az ürügy - mi ^ voltunk.“ ^ Ami pedig a terror eszköztárát, fegy- ^ vérkészletét illeti, mindössze hat raktár- ^ helyiségről volt szó, egyikük sem na- ^ gyobb egy garázsnál. Szintén a The New ^ York Times tanúsította, hogy az egyik ^ garázsban konyhaeszközöket tároltak ^ csupán, a másikban élelmet. A fegyve- ^ rekről pedig szó szerint a következőket ^ írta a lap: »Abban a helyiségben, ahol ^ a legtöbb fegyvert raktározták, ládák vol- ^ tak. Az egyikben a koreai háború idejéből ^ való angol gyártmányú „Brean“ piszto- ^ lyok, a másikban „Marlyn 30-30“ típusú ^ puskák, melyek 1870-ben készültek.« Kiderült az is, hogy a repülőteret 5; a „Plassy“ nevű angol cég építette. ^ A cég képviselője hivatalosan közölte, $ hogy a repülőteret polgári célokra építet- ^ ték, és kizárólag olyan berendezésekkel ^ látták el, amelyek polgári repülőterek ^ specifikációjának felelnek meg. Vagyis ^ nem készültek betonhangárok, sem föld ^ alatti üzemanyagtárolók, sem páncélo- ^ zott repülésirányító központ, egyszóval ^ semmi olyasmi, ami nélkül manapság ^ a legközönségesebb légitámaszpont is ^ elképzelhetetlen. Mostantól viszont mind- ^ ezekre már szükség lesz Grenadán. És végül az utolsó tanulság, hogy az ^ USA, elkövetvén agresszióját, elveszítet- ^ te erkölcsi alapját másokat bírálni. Reá- ^ gan szónoklatai arról, hogy az USA ^ a szabadság bajnoka, enyhén szólva ^ tragikomikusak. Szép kis bajnok, aki fel- 5; jogosítva érzi magát, hogy „rendet te- ^ remtsen“ más államokban, olyanokban, ^ amelyek ezt a legkevésbé igénylik, s ké- ^ nye-kedve szerint járjon el velük ^ szemben. ^ A világ megdöbbent, amikor tudomást ^ szerzett arról, hogy az USA megtámadta ^ Grenadát. A felháborodás hulláma végig- ^ söpört az összes kontinensen. S hogyan ^ reagáltak az amerikaiak? Ez volt a másik ^ nagy megdöbbenés: az USA polgárairiak ^ nagy része helyeselt Reagannek. Für- ^ csa, hihetetlen, képtelen dolog, de tény: ^ helyeselt! ^ Mindebből csak egyetlen és meglehe- ^ tösen hátborzongató következtetés adó- ^ dik. Az tudniillik, hogy a mai amerikai ^ társadalom beteg társadalom. Akaratla- í; nul is a 30-as évek eleji németországi ^ események idéződnek fel az ember em- ^ lékezetében. Hitlert akkor nemcsak $ a Kruppok és Thyssenek juttatták hata- ^ lomra, hanem a megvadult polgárok is, ^ akiknek tisztánlátását elvakította a sör és ^ a nacionalizmus. Ők is vadul éljenezték ^ a Führert, amikor fogadkozott, hogy visz- ^ szaszerzi Németországnak az első világ- ^ háborúban elveszített pozícióját. Vajon nem ugyanezt ígéri ma az USA- ^ nak Reagan is? Nem azt ígéri-e, hogy ^ erővel visszaszerzi azt a helyet Ameriká- ^ nak a világban, amelyet az utóbbi évek- ^ ben elveszített? Az amerikai kispolgárok ^ és soviniszták tapsolnak neki, és szörnyű ^ emlékeket ébresztenek ezzel az em- ^ berben... ^ Nyugaton ne látnák mindezt? Ne em- ^ fékeznének rá, hogy amikor egy magát $ megváltónak képzelő „szuperhatalom“ ^ erejével kérkedik, és magába szuggerál- ^ ja, hogy neki mindent szabad, akkor ^ a béke egy hajszálon függ? (A Moszkvai Rádió $ adásainak anyagából) S Uruguay Seregni, amigo... Uruguay egyik legnépszerűbb politikusa a baloldali erőket tömörítő, illegalitásban működő Széles Front vezéralakja csaknem egy évtizedet töltött a diktatúra börtönében. Liber Seregni március 19-é óta ismét szabad, s ehhez nagymértékben hozzájárult a nemzetközi közvélemény, de legfőképp az uruguayi néptömegek követelése. Montevideóban az elmúlt években talán egyetlen kormányellenes tüntetés sem végződött anélkül, hogy a tömeg ne ment volna a börtönhöz, s ne kiáltotta volna kórusban: „Seregni, amigo, a nép veled van!“ Ez adhatott erőt a ma 68. évében járó egykori tábornoknak ahhoz, hogy kitartson, s felkészüljön a visszatérésre ... Líber Seregni 44 évesen az uruguayi hadsereg legfiatalabb tábornoka volt. Gyors karriert futott be, ám - mint felesége nyilatkozta a Cambio 16 cimü madridi lapnak - sosem léptették elő „ingyen“. Keményen meg kellett küzdenie az összes fokozatért. Amikor azonban 1973-ban a puccsisták ragadták magukhoz a hatalmat, lefokozták, megkínozták és 14 évi börtönre ítélték, mert nem volt hajlandó megsérteni az alkotmányt. A demokrácia iránti odaadását már a 60-as. évek második felében is bebizonyította. Seregni a legfontosabb, az 1-es számú katonai körzet parancsnoka volt. A hadsereg ekkor kezdett „biztonsági intézkedéseket“ alkalmazni a tupa- marók, a városi gerillák ellen, ami persze nem ment ártaflan emberek meghurcoltatása nélkül. Seregni gondolkodás nélkül kérte nyugállományba helyezését, mivel már sejtette, hogy a hadsereg fellépése államcsínyhez vezethet. 1971-ben a Széles Front elnökjelöltjeként a szavazatok 20 százalékát szerezte meg, ami népszerűségének bizonyítéka volt. A két évvel későbbi puccs után természetesen rögtön megfigyelés alá helyezték, s amikor egy békés tüntetés élén a parlament feloszlatása ellen tiltakozott, letartóztatták. 1974 őszén feltételes szabadlábra helyezték, de szüntelen zaklatásoknak volt kitéve, mígnem 1976-ban, 14 hónapos „szabadság“ után ismét bebörtönözték. A világ számos országa követelte szabadon bocsátását, de a kormány hajthatatlan volt, egészen mostanáig, amikor is a néptömegek egyre határozottabb fellépése nyomán változott a helyzet Uruguayban. Sok jel mutat arra, hogy - akárcsak más latinamerikai katonai rezsimek - az uruguayi diktatúra is kimerülőben van. Engedményeket tesz, ám ezt nem úgy kell felfogni, hogy a tábornokok leghöbb vágya a demokratikus rendhez való visszatérés. Ellenkezőleg: körömszakadtáig ragaszkodnak a hatalomhoz, amelyet csaknem 11 évvel ezelőtt ragadtak magukhoz. Csakhogy az ellenzéki pártok s a szakszervezetek mind nagyobb akciói bizonytalanná tették őket. Nem mellékes persze a külső hatás sem. Argentínában és Bolíviában a katonák már távoztak a politikai porondról, Brazíliában is erősödnek a demokratikus tendenciák, talán a chilei rezsim az, amely még úgy-ahogy tartja magát, bár Pinochet trónján itt is nagy repedések keletkeztek a fasiszta rezsim elleni országos tiltakozó napok következtében. Uruguay most „félúton“ van: a tábornokok ugyan novemberre választásokat ígértek, ám befolyásukat semmiképp sem akarják elveszíteni. Tavaly engedélyezték a hagyományos politikai pártok és szakszervezetek korlátozott működését, s úgy tűnt, hogy a katonák és a polgári politikusok közötti tárgyalások a demokrácia helyreállításáról eredményesek lesznek, de kiderült, a hadsereg vezetői valójában csak látszatintézkedésekre gondolnak. Ezért a tárgyalások megszakadtak, aminek következtében az ellenzék és a szakszervezetek az elmúlt évtizedben példa nélküli tiltakozó akciókat szerveztek. A kormány erre ismét betiltotta a pártokat és szakszervezeteket, s most a dolog holtponton van. Vajon melyik megoldás mellett döntenek végül is a katonák - a kegyetlen megtorló intézkedések kiterjesztését jelentő chilei útra térnek-e, vagy a politikai életből való távozás argentin mintáját választják-e? A helyzet az, hogy a kezdeményezés már kicsúszott a tábornokok kezéből. Gazdasági káoszba vezették az országot, a letartóztatásokkal, kínzásokkal, a rendszer ellenzőinek üldöztetésével, a tupamarók elleni „tisztogató hadjáratok“ során elkövetett túlkapásokkal rég lejáratták magukat. Olyannyira, hogy még a hadsereg fiatalabb tisztjei és a hatalomból kissé kiszorult légierő és haditengerészet soraiban is hallani „bomlasztó“ hangokat. Liber Seregni, a „diktatúra lelkiismerete“ (ahogy őt a Cambio 16 jellemzi, a kormány minden tilalma ellenére ismét tevékeny, politikai pártok vezetőivel, szakszervezeti képviselőkkel tárgyal a rendszer megdöntésére irányuló közös erőfeszítésekről. De hogy a diktatúra hallgat-e „lelkiismerete“ szavára, s békésen visszavonulót fúj, az ma még nem tudható. (pap-) B írt iiififii |J HlliaiH LlllllHLi I
