Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-16 / 11. szám

ÚJ szú 5 1984. III. 16. NEMES SZÁNDÉKÚ FELHÍVÁSOK Már hatvan évvel ezelőtt napvilágot látott egy felhívás az emberiséghez, hogy kövessen el mindent a gyermekekért. Eredményessége szinte a nullával volt egyenlő: a világ épp hogy kilábalt a nagy háborúból, még virágzott a gyarmati rendszer, a „fejlett“ Európában is ezrek éheztek. Harmincöt évvel később az ENSZ Közgyűlése deklarációban rögzí­tette a gyermekek jogait. E szerint fajra, bőrszínre, nemre és vallási hovatartozás­ra való tekintet nélkül a gyermekeknek mindenütt egyenlő joguk van az élelem­re, orvosi gondoskodásra, a védelemre és segítségre, eiz ingyenes oktatásra és a békés életre. Ez olyan szép, mint az álom. És sajnos, az is - nagyon-nagyon sok gyermek számára. Vannak ugyan gyerekek, akiknek mindez megadatik, de ők csak egy töre­dékét alkotják a világ apróságainak. A szocialista országok - gyakran gazda­sági teherbíró-képességüket is meghala­dó - eredményes erőfeszítéseket tesz­nek a gyermekek mind teljesebb és bol­dogabb életfeltételeinek biztosítására. Az anya és gyermeke ingyenes egészség- ügyi ellátása, az ugyancsak ingyenes • Bejrúti csendélet - kisfiú cicával. Neki nincs joga a békés életre? oktatás, a sokgyermekes családok ki­emelt támogatása olyan vívmányai a szo­cialista rendszernek, amelyek méltán vív­ták ki más nemzetek elismerését. De már az iparilag fejlett tőkés országokban sem olyan egyszerű a helyzet. Itt a társadalom egyik - s az is csak kisebbik - része csemetéinek gondtalan élet jut osztályré­szül, a többségnek a súlyosbodó gondok következményei. A világon évente születő 125 millió gyermek közül 100 millió a fejlődő orszá­gokban születik. 1960 és 1975 között itt is sikerült csökkenteni a gyermekhalandó­ságot, méghozzá a felére: ezer újszülött közül átlagosan már „csak" száz hal meg egyéves kora előtt. Az utóbbi évek­ben ez a tendencia jelentősen lelassult, sőt visszafordult. A fejlődő országokban ma naponta 40 ezer gyermek hal meg. A VILÁG „KISDEDÓVÓJA“ A UNICEF, az ENSZ Gyermekalapjá­nak főigazgatója mindén évben jelentést tesz a világ gyermekeinek helyzetéről. • Palesztin apa fiávaf. A fiúcs­kánál játék he­lyett - puska. Pedig az ENSZ nyilatkozata a gyermekek jo­gairól a palesz­tin gyermekek­re is vonatko­zik. (Telefoto: CSTK) dő országokban hiányzik a tiszta víz, nincs pénz tejporra. A mesterségesen táplált gyerekeket viszont 3-6-szorosan fenyegeti a korai halál. 3. Hidratálás. A főleg fertőzött víz okozta hasmenéses megbetegedések évente 5 millió kisgyermeket sújtanak. Többségük megmenthető lenne, ha azonnal tiszta vízben feloldott cukrot és sót kapnának. Számos fejlődő országban már a helyi kisüzemek töltik cukorral, sóval az apró zacskókat. Húszmilliót a UNICEF oszt szét. Évente 80 millió készül ezekből az életmentő csomagocs­kákból - de 1 milliárdnál több kellene... 4. Az oltásokról már szóltunk. Talán csak annyit érdemes hangsúlyozni, hogy az alultápláltságtól legyengült szervezet szinte védtelen a betegségekkel szemben. 5. Az anyák élelmezése. Ha a terhes­ség első három hónapjában javítanák (napi 500-600 kalóriával) az anyák táplá­lását, a felére csökkenne a kis súllyal születő gyermekek száma, s ezáltal 20-25 százalékkal a csecsemőhalan­dóság. 6. Születésszabályozás. A testvére után egy évvel születő apróságot 2-4-szeresen fenyegeti a csecsemőha­lál, mint a két évnyire születőket. 7. A nők műveltségének növelése. Fe­kete Afrikában a nők 95 százaléka anal­fabéta. A többi fejlődő országban sem valami rózsás a helyzet ezen a téren. Márpedig az anyák műveltségének növe­kedésével arányosan csökken a gyer­mekhalandóság. Kell ennél meggyőzőbb érv? DICKENSI KÓRKÉP Abban a „másik“ világban, ha fel is cseperedik a gyermek, akkor sem lesz könnyebb az élete, akkor sem fenyegeti kevesebb veszély. Dickens a 19. század gyermekmunkájáról festett képet, s ez a felháborító kép még ma is számos országban valóság. Az ENSZ deklarációja nagyon szigorú: tilos a tanköteles gyermekeket alkalmaz­ni. De hát még azt sem sikerült elérni, hogy az iskolás korú gyerekek tényleg járhassanak iskolába! A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatójának ada­tai szerint több mint 50 millió 15 évesnél fiatalabb gyermek dolgozik veszélyes munkafeltételek között. Az elmaradott, eladósodott afrikai, ázsiai és latin ameri­kai országokban a gyermek elsősorban munkaerő a nyomorgó család-számára. A felnőttek munkanélküliségének nö­vekedésével egyenes arányban növek­szik a dolgozó gyermekek száma. A munkáltatók boldogan alkalmazzák őket: ugyanazért a munkáért kevesebb bér jár nekik, mint a felnőtteknek. De mind több gyerek dolgozik az Egyesült Államokban és a nyugat-európai tőkés országokban, főleg a mezőgazdaságban. A városokban elsősorban a vendégmun­kások gyermekeinek osztályrésze a meg­erőltető munka. Az éhező, betegségektől szenvedő, munkára kényszerített gyerekek joggal érzik úgy, hogy kegyetlen mostohájuk ez a világ. GÖRFÖL ZSUZSA A Grant-jelentés minden évben egy-egy újabb vádirat a világ ellen. Az elmúlt évben 410 millió dollárral gazdálkodha­tott a UNICEF. Első pillantásra szolid összeg. De csak az elsőre. A világ kato­nai kiadásainak ez mindössze a 0,3 szá­zalékát teszi ki. Csak így összehasonlítva derül ki, hogy ez milyen szégyenteljesen kevés. A UNICEF ebből az összegből próbálja fedezni tevékenységét a világ 110 fejlődő országában, amelyekben 1300 millióra becsülik a 16 éven aluli gyermekek számát, vagyis mindegyikük számára jutott átlagosan 0.31 dollár. Igaz, nem mindegyik gyerek van ve­szélyben, de a legrászorultabbak száma így is százmillió. Ezeket a kisgyerekeket sürgősen be kellene oltani a hat leggyak­rabban előforduló fertőző betegség - a szamárköhögés, a kanyaró, a teta­nusz, a diftéria, a tuberkulózis és a gyer­mekbénulás - ellen, mivel őket, az alul­tápláltságtól legyengült szervezetüket BE MOSTOHA számú#! ezek a betegségek különösen veszélyez­tetik. Az oltásokhoz gyermekenként öt dollárra lenne szükség, de az UNICEF- nek nincs félmilliárd dollárja, amit erre az életmentő akcióra fordíthatna! A legutóbbi drámai hangú Grant-jelen­tés a jövőt tekintve sem valami derülátó. A világgazdasági helyzet nem kedvez a fejlődő országoknak: csökkennek a nyersanyagok árai - márpedig ez a fej­lődő országok fő kiviteli profilja -, miköz­ben drágulnak a késztermékek, amit vi­szont kénytelenek importálni. C. Gopa- lan, az indiai Országos Élelmezési Inté­zet igazgatója rámutatott egy figyelemre méltó tényre: Ázsiában él a világ lakóinak több mint fele, de csak a világ élelmiszer­forrásainak 30 százalékával rendelkezik. Ezzel szemben a fejlett országokban a Föld összlakosságának kevesebb, mint harmada él, de az összes élelmiszerek közel 60 százalékával rendelkeznek. Az ENSZ szervezeteinek adatai szerint a vi­lágon kb. 450-500 millió az alultáplált ember, s ezek többsége Afrikában él. A fekete kontinenst pedig katasztrofális szárazság sújtja. 1973-ban, a megelőző nagy aszály idején a Szahel-övezetben 300 ezer ember halt éhen, többségük Szenegálban és Szomáliában. A jelenle­gi aszály 17 országban pusztít a Guineai- öböltől Afrika szarváig, a Szaheltöl a Jó- reménység-fokig. ötvenmillió férfi, nő és gyermek éhezik. Szomorú becslés: közü­lük 3 millió rövidesen meghal, ha nem kap gyors segítséget. PÉNZ, PÉNZ De valóban minden gondot az aszály okoz Afrikában? Abbé Goubenia, az is­mert etióp író mondta: ,,Nagyon kényel­mes lenne mindent az időjárásra hárítani és szenzációt csinálni Afrika éhezéséből. A burzsoá propagandának az az állítása sem áll helyt, hogy »az afrikaiaknak túl sok gyerekük van«. Elsősorban arról van szó, hogy azok a gazdasági programok, amelyeket a Nyugat kényszerít sok fejlő­dő országra, a monopóliumok érdekeinek felelnek meg, de szöges ellentétben áll­nak az afrikaiak valódi érdekeivel." Köz­ismert, hogy a Reagan-kormány növelte élelmiszer-szállítmányait Szudánba, Szomáliába, Kenyába. De mi előzte meg ezt az ,,önzef/en"segítségnyújtást? Ezek az államok hozzájárultak, hogy az USA katonai támaszpontokat létesítsen terüle­tükön... A UNICEF kidolgozott egy hétpontos programot, amelynek megvalósítása egyáltalán nem nevezhető túlzottan költ­ségesnek, de szinte csodákat tenne a gyermekek életéért vívott küzdelem­ben. Az érintett kormányokhoz eljuttatott program elismerést és egyetértést váltott ki, a megvalósítással azonban jobbára nem sietnek. Még erre a minimumra sincs pénz... Pedig csak arra lenne szükség, hogy: 1. Ellenőrizzék a gyermekek növeke­dését. Ugyanis az eseteknek mindössze 1 százalékában szemmel látható a gyer­mekek alultápláltsága. 2. Propagálni kell a szoptatást. A fejlö­„Mama, éhes vagyok" - mondja csemeténk, s mi azonnal soroljuk az ételeket, csakhogy kedvébe járjunk. Hiszen olyan ritkán halljuk tőle, hogy éhes, már arra is gondoltunk, orvoshoz kellene vinni ezzel az étvágytalanság­gal. Olyan véznának látjuk, pedig igyekszünk minden kívánságát teljesíteni: zokszó nélkül állunk sorban a zöldségesnél, hogy banánt, narancsot vegyünk; a gyerek számára decemberben sem drágáljuk a szólót, paradicso­mot, s a nagymama reggel hétkor készségesen odaáll a tűzhelyhez, ha egyezem unokája kinyilatkoztatja, hogy palacsintát kér reggelire. „Mama, éhes vagyok“ - mondja az apróság, s a mama úgy tesz, mintha nem hallaná, hogy ne kelljen kimondania azt a szörnyű választ: „Nincs mit enni, kicsikém." Ez egy másik világ, és attól „másik", hogy a mostoha körülmények - a természeti, de mindenekelőtt a társadalmi, gazdasági viszonyok - még csak azt sem teszik lehetővé, hogy az emberek kenyerén és vizen éljenek. Se kenyérből, se vízből nincs elegendő. Pénzből főleg. És ez a „másik" világ napról-napra nő, több és több a lakója. De a világot olyanok is lakják, akiknek csak a gőgje és nemtörődömsége határtalan, akik számára a segíteni akarás ismeretlen fogalom. • Szaheli madonna

Next

/
Oldalképek
Tartalom