Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-09 / 10. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1984. március 9. XVII. évfolyam 10. szám Ára 1 korona Gyökeres György felvétele és az sem mellékes, hogy milyen könyvek olvasójává. Ezért kellene, például, felújítani az irodalmi önképzőköri mozgalmat, szorgalmazni ilyen körök megalakítását iskolák és kulturális intézmények keretében egyaránt. Ugyanígy olvasótáborok szervezését, amiben, nemzetiségi vonatkozásban, vezető szerepet vihetne a Szlovákiai írók Szövetségének magyar szekciója, a Madách kiadó, kisebb méretekben pedig a járási könyvtárak. És így sorolhatnánk tovább, bizonyára sokakkal egyetemben, mit lehetne és kellene (jobban) tenni azért, hogy a szép könyvtár ne csak dísze legyen a falunak és városnak, ne csak dísztárgy legyen a szép könyv a szekrénysor polcain nip- pek, kristályok között, hanem újabb és újabb kötetekkel gyarapodó szellemi forrás, melyből meríteni belső kényszer hajt legalább hetenként egyszer - mind több embert. . BODNÁR GYULA Persze, azt is meg kell itt kérdeznünk: ki igényli tőlük a jobb munkát? És kapnak-e megfelelő segítséget és lehetőséget szélesebb körű, élénkebb tevékenységre? A könyv vonzóbb, változatosabb eszközökkel történő reklámozására, terjesztésére és elfogadtatására azért is szükség lenne, mert az iskola gyakorlatában az irodalmi nevelés, a könyv megszerettetése nem zökkenőmentes folyamat a mai oktatási feltételek között. Sok gyerek és ifjú nemhogy „alkalmi“ olvasóvá nem válik, de egyenesen elidegenedik a könyvtől. Szerencsések, akiknek a klasszikus és kortárs irodalombán egyaránt jártas, korszerűen gondolkodó, költőt és írót emberközelbe hozni képes pedagógusaik, szüleik vannak, vagy ilyen irányítóik amatőr művészegyüttesekben. Csakhogy éppen arról van szó, hogy nem függhet pusztán a szerencsétől, a véletlentől, ki válik olvasóvá, és ki nem; K önyvhónapi jegyzet szerzője számára vonzó indítási lehetőség például: párhuzamot vonni március jeles napjai, a nőnap, a pedagógusnap és a könyv között, amihez amolyan üdítő keretnek még a tavasz is kínálná magát. Vagy ott van egy másik lehetőség egy, nemrégiben látott utópisztikus film kegyetlen képsorainak mostig tartó hatása nyomán: kezdeni azzal, hogy mi lenne, ha egy napon, valamilyen világrontó szörny parancsára, könyvégető osztagok jelennének meg szerte a Földünkön és elpusztítanának minden könyvet az utolsó példányig. Elképzelni is rossz, amiképpen egy világégést. Hová zuhanna vissza az emberiség? Népek, nemzetek. Mihez kezdenénk másnap, egyetlen könyv nélkül? Ne is folytassuk, mégha innen könnyű is lenne eljutni - könyvhónap lévén - a könyv jelentőségének hangsúlyozásáig. De hát kell-e manapság hangsúlyoznunk a könyv jelentőségét, az olvasás szükségességét? Újra és újra. Ezenkívül azonban más is kell: tettek. Maradjunk hát földközelben. Statisztikai adatok, közvéleménykutatások eredményei- és - ezeknél talán megbízhatóbban - a mindennapok tapasztalatai, különböző jelenségei mutatják, hogy sok ember életében — korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül - még ma sincs jelen a könyv, sokak számára évenként ha egyszer-kétszer szolgál szellemi táplálékul, nemhogy naponta, hetente. Ennek természetesen megvannak a maga többé-kevésbé ismert okai. Nemcsak az ilyen szempontból is annyit kárhoztatott televízió, hanem egyebek között az, hogy megnövekedett ugyan a ‘szabad idő, de ennek jelentős részét mind nagyobb mértékben az élet- színvonal megtartását vagy emelését célzó tevékenység (többletmunka vállalása a munkahelyeken és azon kívül, fóliázás, kertészkedés, maszekolás) tölti ki; a nők, főként a többgyermekes anyák esetében pedig az annyit emlegetett második műszak. így nem csoda, hogy a napi tíz-tizennégy órát dolgozó ember szívesebben lazít könnyebb szórakozási formákban, amelyek kevésbé veszik igénybe szellemét. Különösen lényeges kérdésként jelentkezik az ifjúság és a könyv - egészében véve korántsem eleven - kapcsolata is, ezért éppen a könyvhónap kiváló alkalom arra, hogy e helyütt és más fórumokon elsősorban a gyarkorlatról és a tennivalókról beszéljünk. Jegyzetünk csak „érintésekre“ vállalkozhat, a terület ugyanis átfoghatatlanul széles. A könyvkiadás, a könyvesboltok és könyvtárak tevékenysége, a könyvpiac mechanizmusa, az iskolai irodalmi körök, az olvasótáborok, író-olvasó találkozók szervezése uqvanúqv idetartozik, mint az olvasói Ízlés és szokások alakítása, az iskolai kötelező olvasmányok feldolgozása vagy az olvasottság és a magatartás összefüggéseinek a vizsgálata. Bármelyiket emelnénk ki egyetlen témának, szép eredményeket sorolhatnánk föl az elmúlt három, három és fél évtizedből. De legalább ugyanannyi a (jobb) megoldást sürgető probléma is, amelyek elsősorban abból adódnak, hogy a családok és az egyes ember megváltozott és változó életkörülményeihez, életviteléhez, napirendjéhez még mindig nem alkalmazkodott eléggé rugalmasan könyvterjesztésünk, irodalomnépszerűsítö mozgalmunk; az iskolán kívül történő olvasóvá nevelésben kevés új módszer és forma honosodott meg. Mert hiába vannak a könyvek, ha nem tudjuk fölkelteni irántuk az érdeklődést, nem leljük módját, hogyan lehet azokat a lehető legrövidebb úton, minden erőszakosságot mellőzve, eljuttatni szélesebb olvasótömegekhez. Vannak könyvesboltjaink, ahol gazdag a választék nemcsak a szlovák, hanem a magyar nyelvű irodalomból is. Vannak ugyanilyen könyvtáraink, jóllehet a kelleténél kisebb számban és nem mindenütt megfelelő körülmények között, örökösen helyiséggonddal küszködve. Néhányat kivéve, vajon mit tesznek a hagyományos terjesztési módok (kiállítás, együttműködés üzemekkel, szervezetekkel, megjelenés író-olvasó találkozón) sokszor meglehetősen vitatható eredményt hozó alkalmazásán kívül? közeleHb. A v* J W/jää KÖNYVHP
