Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-02 / 9. szám

• Rénszarvasok a tundrán URKSflDEKI UTRZAl ,, sze látogatásunk a tojásokon ülő mada­raknak nem tetszett, óriási vijjogással fejezték ki nemtetszésüket. A szikláról való távozás közben alkalmunk adódott a tengerpart jelentős részének behatóbb tanulmányozására. A különféle színezetű kőzetek a topografus térképek rétegvo­nalaiként hatottak. A tengeri teraszok fokozatosan a tenger szintje fölé emel­kedtek, geológiailag bizonyítva ezzel a Spitzbergák kiemelkedését a Barents- tengerböl. A geológusok megállapítása szerint az utolsó harmincháromezer év­ben a sziget 120 méterrel magasabb lett. A Linné-völgy rénszarvas-állományá­ról ismert. Az állatok szép fehér agancsai­kat élelmük, pl. a moha és zsurló kika­mas szép példánnyal tértünk haza. Volt közte egy különösen szép trófea, melyet egy elhullott rénszarvasról fejtett le bioló­gus barátom. TANULMÁNYI KIRÁNDULÁSOK ÚTICÉLJA Másnap nagy zajra ébredtünk. Almo­sán pislogtunk ki az ablakon és láttuk, hogy alig tíz méterre a vízmosástól egy helikopter szállt le. Nemsokára megjött a második gép is. Érdekes érzés volt, úgy tűnt, mintha egy repülőtér kellős közepén aludtunk volna. Norvég kollégáink meg­magyarázták, hogy repülési kutatómun­kát végeztek; fényképezték a geológiai képződményeket, pontosították és javí­tották a térképeket. Ez a vidék ugyanis világszerte közismert földtani összetéte­léről. Egy kis helyen összpontosulnak az egységes geológiai , rétegezódések. A legrégibb képződményektől a legújab­bakig, melyek között a geológiai határvo­nalak teljesen fedetlenek, ami a legegy­szerűbben és legváltozatosabban bizo­nyítja a Spitzbergák geológiai történetét. Nem csoda, hogy a szigetet évente szá­mos, főiskolai hallgatókból álló expedíció látogatja a világ leghíresebb egyetemei­ről. A tanulmányi kirándulások egyes út­vonalai annyira ismertek, hogy a sziklá­kon a geológiai képződmények határvo­nalait fehér olajfestékkel jelölik meg. Négy napot töltöttünk a Linné-tó mel­lett. A szigeten való tartózkodásunk is lassan a végéhez közeledett. Még egy hetünk volt hátra, melyet a Barensburg- ból Longiearbyenbe való gyalogtúrára akartunk felhasználni. Ezért az Orosz­öbölből vissza kellett térnünk a Grönfjord mentén Kokerineset kikötőjébe. Csak 12 kilométernyi utat kellett ugyan megten­nünk, de mindezt térdig érő tundrás mo­ÚJ FRIESLANDIA FELÉ Két nap múlva már egy másik út állt előttünk. Fel kellett történünk azoknak a hegymászóknak a készletét, akik már tizedik napja az Új Frieslandia hegység Tryggvebreen nevű jéghegyén tartóz­kodtak. Két helikopter repült a helyszín felé. Az egyikben a mi felszerelésünk volt, a má­sikban egy lengyel expedíció, a 62 éves Schram professzor vezetésével. Két év­vel ezelőtt három kis négyszemélyes mo­torcsónakkal körülhajózták a Spitzbergák nyugati részét. Eljutottak Ausfjord déli részébe, vagyis a tervezett útjuk feléig. Ott félre állították hajóikat, amelyekhez éppen velünk tértek vissza. Élelmet és pótalkatrészt hoztak magukkal a hajóra. Három hónap állt rendelkezésükre, hogy körülhajózzák a keleti Spitzbergákat és sikeresen befejezzék a vállalkozást. A mi helikopterünk is Ausfjord partjai­nál szállt le, jóllehet uticélunk innen még 20 km-re északra feküdt. A repülés sza­bályai előírják, hogy helikopter nem re­pülhet egymaga, mivel gyakran kénysze­rül leszállni a jéghegyekre, melyeken ka­tasztrófát okozó, hóval befújt szakadékok fordulhatnak elő. Két héttel ott-tartózkodá- sunk után épp egy ilyen szakadék oko­zott szerencsétlenséget, melynek azon­ban, szerencsére, emberi áldozatai nem voltak. A Tryggvebreen átrepülése nem tartott sokáig. A szép időjárás ellenére némely területej, beborított a legendás spitzbergi köd. A távolban, a jéghegy lábánál feltűnt a hegymászók tábora, melyet egy mere­dek sziklafal tövében vertek fel. Hógy a pilóta biztonságosan leszáll­hasson, 200 m-es magasságból egy fe­kete füstöt kibocsájtó gránátot dobott le, amely jelezte a szól irányát. A LINNÉ-TÓ Másik központi táborunk Barensburg lett. Ezt a Grönfjord melletti kis városkát a szovjet kormány 1935-ben vásárolta meg a holland Nespiko bányászegyesü­lettől és fejlesztette bányatelepüléssé. A fjord másik oldalát egy félsziget képezi a Kongres, Stemme és Linné tavakkal. Ez utóbbi a Spitzbergák legnagyobb édesvízi tava. A félsziget híres, változatos földtani múltjáról és tarka madárvilágáról. Szovjet barátaink ismét önzetlenül ren­delkezésünkre bocsátottak egy hajót, holott ezúttal is csak ketten voltunk. Átvit­ték a másik partra, egy Kokerineset nevű kis kikötőbe. Tovább már csak saját lá­bunkra támaszkodhattunk, pedig hátun­kat 25 kilogrammos hátizsák nyomta. Elhatároztuk, hogy egy 500 méter magas hegyi hágón megyünk keresztül. Az idő­járás nem kedvezett, leszállt a sűrű köd, havazott. Ismét az omladékos terep, vala­mint a nagy kiterjedésű hómezők hátrál­tattak bennünket. Fellélegeztünk, amikor megpillantottuk alattunk a 4,8 km hosszú és 1,2 km széles, jéggel borított Linné- tavat, melyet az Orosz-öböllel egy fo­lyócska köt össze. Az öböl partján két faház állt: egy szovjet és egy norvég. Az utóbbiban a Norvég Sarkköri Intézet geo­lógusai tartózkodtak. A szovjet ház szé­pen felszerelt épület volt, amelyben egy orosz tengerész, Ivan Sztarosztyina em­lékére kis múzeumot rendeztek be, aki a múlt század elején 25 évet töltött itt egymagában. Nem sokat tartózkodtunk az épület­ben, mert biológus barátommal először a közeli madárrajokat akartuk felkutatni. A madarak olyan helyekre húzódnak, ahová a sarki róka nemigen ér el. Ezért fészkeiket meredek sziklás kőfalakba építik, amelyek bőven találhatók arrafelé. A fészekrakást megkönnyíti a sziklaszir­teket alkotó vízszintesen húzódó geoló­giai rétegezódések. A különböző rétegek határán ugyanis a szél vagy az eső kimossa a sziklát. Vízszintesen húzódó sziklaüregek keletkeznek, melyek ideális helyet nyújtanak a fészekrakáshoz. Két­száz métert kellett másznunk, hogy az első fészkeket lefényképezhessük. Per­• Barensburgba rénszarvasagancs-zsákmányunkkal tértünk vissza pargálására használják. Érdekes, hogy a rénszarvasok agancspárai aszimmetri­kusak a szarvasokéval szemben. Évente váltják koronájukat. A Spitzbergákra ke­rülő látogatók nagy előszeretettel keresik fel azokat a helyeket, ahol a rénszarva­sok agancsait hagyják. Mi is vágytunk ilyenekre, ezért a kutatómunkára szánt idő egy részét szarvasagancsok keresé­sére fordítottuk. Órák hosszat nyomoz­tunk az emléktárgynak szánt agancsok után, de hiába. Igaz, egy háznál mintegy ötven darab elszállításra kész agancs hevert, ez azonban - mint később meg­tudtuk - egy norvég hivatásos agancs- gyűjtő tulajdona volt. Bejártuk az egész hegyhátat, negyven kilométert megtéve, de csak néhány kis, lerágott, formátlan agancsot találtunk. Feladtuk a harcot. Másnap azonban reg­geli sétára indulva nem is egész egy kilométernyire alig akartunk hinni a sze­münknek. A környék tele volt aganccsal. Nem telt bele egy óra, és tizenöt hatal­csárban. Ráadásul hátunkat húsz kilog­rammos hátizsák nyomta, úgyhogy nem csoda, az utat csak hat óra alatt tettük meg. Mielőtt elhagytuk Barensburgot, a ha­jóskapitány felvilágosított, hogy Kokeri- nesetben telefonon kell a visszautat elin­tézni. A kikötővárosba való megérkezé­sünkkor az óránk reggel hét órát muta­tott. Azt gondoltuk, időben hívunk, ám a drót másik végén csak többszöri pró­bálkozásra jelentkeztek. Meglepődtünk, milyen korainak tartják a hajórendelést. Az álmos hang előbb alvást javasolt, de magához térve megígérte, hogy mindent elintéz. Csak várjunk türelemmel, a hajó hat órán belül, körülbelül nyolc órára megérkezik. Megnyúlt ábrázattal néztünk össze barátommal, s szinte egyszerre állapítottuk meg: óráink kerek öt órát siettek. Hála a sarkköri napnak ezt nem vettük észre. SASVÁRI TIBOR mérnök, kandidátus • Biológusok a szovjet faházaknál az Orosz-öböl mentén. Háttérben a norvég geológusok bázisa 0 Sziklaüregek vonulata, a madarak kedvelt fészekrakó helye (A szerző felvételei) ■>v * ÚJ SZÚ 8 1984. Ili. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom