Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-02 / 9. szám

F ázósan rója a folyosót, s hogy job­ban teljen az idő, lépteit számolja. Közben az órát figyeli. Pontosan három­negyed hatkor Pavlina Cabalková őrve­zető, a századügyeletes, belefúj a sípjá­ba, majd minden szobába jó hangosan bekiált: „Ébresztő...“ Kerül-fordul és , máris újabb vezényszót harsog: „Reggeli tornára sorakozó. Pár perc múlva melegítőbe öltözött lányok sorakoznak az udvaron. Az ál­mosságot még nem törülték ki a szemük­ből, de sietnek, nehogy megelőzzék őket a fiúk. Körülfutják az udvart, elvégzik az előirt gyakorlatot, aztán futólépésben szálláskörletük felé veszik útjukat, hogy mielőbb rendbe tegyék a szobát, az ágyat, nem utolsó sorbam magukat. Fél évvel ezelőtt még alig tudták őket odaha­za felkölteni, hiába csörgött az ébresztő óra. S lám, ma már elég, ha a század- ügyeletes elkiáltja magát, mindannyian talpon vannak.- Az igazat megvallva, az első hetek­ben nehéz volt a katonás rendet, a fe­gyelmet megszokni - mondja Anna Mel- herová örvezetö rajparancsnok. - Ezen már rég túlvagyunk. Most már állíthatom, hogy akik itt vagyunk, kitartunk. Igaz-e Mária? A megszólított mosolyog. Jól tudja, miért mondja ezt a rajparancsnoka. Pse- - nák Mária őrvezető, aki a bratislavai Duna utcai gimnáziumban érettségizett, két hónappal ezelőtt a leszerelését kérte parancsnokától. Nyelvi nehézségei vol­tak, nehezen ismerkedett meg a műszaki berendezésekkel. A tapasztalt parancs­nok azonban nem tett eleget kérésének. Anna Melherová örvezetö mindenben se­gítette, s az eredmény nem maradt el. Psenák őrvezető félévkor kitüntetéssel végzett. Ma már nemcsak a híradós be­rendezéseket kezeli jól, hanem biztosan talál a célba géppisztolyból és pisztolyból egyaránt.- A katonai életpálya iránti vonzalmam akkor kezdődött, amikor az unokatestvé­remet a katonai gimnáziumban megláto­gattam. Amikor szüleim megtudták elha­tározásomat, meglepődtek, de aztán be­leegyeztek. Édesanyámmal egyenruhá­ban a katonai eskütételkor találkoztam először. Sirtunk egy kicsit, de örömünk­ben. Szemügyre vett, s aztán azt mondta csodálkozva: „Egész jól áll neked az egyenruha" - vall magáról Psenák őrve­zető. - A tavaszi szünetben majd több idő jut a beszélgetésre. Teiik-múlik az idő, a reggeli után meg­kezdődik a tanítás. A tanterem előtti fo­lyosón földimmel találkozom. Iveta Muri- nová örvezetö a safárikovói gimnázium­ban érettségizett, Kálosa (Káloéa) a szü­lőhelye. Egyszer volt odahaza szabadsá­gon, s erről ezt mondja:- A mi vidékünkön ritkán látnak lányt egyenruhában, így hát engem is ugyan­csak szemügyre vettek. Az egykori osz­tálytársak érdeklődtek, hogy megy a so­rom. Nem panaszkodom, jó a tanulmányi eredményem. Egyébként még a hatodik osztályba jártam, amikor elhatároztam, hogy hivatásos katona leszek. S úgy néz ki, hogy ez a vágyam teljesül is. • Milena Fenyková Közben megérkezik a kiképző tiszt, fiatal alhadnagy, csinos fiatal asszony. Ö egyébként a híradószakasz parancs­noka. Itt végzett ő is a Nővé Mesto nad Váhom-i katonai tanintézetben. Itt ment férjhez, és mi sem természetesebb an­nál, hogy katonatiszthez. Marta Zikisová alhadnagy huszonhét éves, két gyermek édesanyja.-Az én példám is bizonyítja, hogy a hivatásos katonai életpálya lehetővé teszi a családalapítást, az anyai szerep­kör betöltését. Egyszer a férjem, máskor én megyek a gyerekekért az óvodába - mondja. - Ami a lányokat, beosztottjai­mat illeti, elégedett vagyok velük. Néha szigorúnak tartanak, de másképp ez ná­lunk nem lehet. Fegyelem, tanulás, de • Marta Janiáová őrvezető • Psenák Mária örvezetö azért jut idő a lányoknak a szórakozásra is. Helyben van a mozi, a hét végén pedig táncolásra is lehetőségük van. Mivel több a fiú, a lányokat ugyancsak megforgatják. A tanteremben Mária Fabianková ör­vezetö, a szakasz agitátora fejére teszi a fülhallgatót, jobb kezét a billentyűre helyezi. Ti-ti-ti-tá-tá-tá - hangzik fel a te­remben. Marta Janiéová örvezetö veszi a jeleket, másodpercenként 60-70-et. Ez bőségesen elég ahhoz, hogy megszerez­ze a szakminősitési jelvényt.- örülök, hogy a morzejeleket megta­nultam, jól megy a távirász munka - erre büszke Fabianková örvezetö. - Felkészí­tésünk olyan sokoldalú, hogy sohasem unatkozunk. Mindig olyannal foglalko­zunk, ami leköti a figyelmünket. Részt • Az antenna felállításával kezdődik a tábori foglalkozás (A szerző felvételei) vettünk már tábori foglalkozáson is. A te­repen próbáltuk ki a híradó kocsi anten­nájának a felállítását, üzemeltetését.- Törődnek velünk - veszi át a szót Milena Fenyková örvezetö. - Havonta harminc koronát kapunk a fodrászra, s most, hogy előléptettek, százötven ko­rona az illetményünk. Kimenő is van, amikor csak akarunk, de a legtöbben hét közben tanulunk, s csak a hét végén engedjük meg magunknak a szórako­zást. Az egyik helyen a távirászattal, a má­sik helyen az adó-vevő készülékekkel, a harmadik helyen a tábori telefonköz­ponttal ismerkednek a katonalányok. Se­hol sincs sietség, a kívülállónak úgy tűnik, mintha csak szórakozásból, és nem köte­lességből végeznék ezt a tevékenységet. S ez a legfontosabb. A katonalányok nemsokára szakmai gyakorlatra mennek valamelyik csapattesthez. Csak azután következnek a záróvizsgák, a nyár dere­kán pedig az avatási ünnepség. Addig pedig, ahogy mondják, nincs helye a lazí­tásnak. Nem is volnának azonban lá­nyok, ha szabad idejükben nem kézi­munkáznának, nem hódolnának a dzsesszgimnasztikának.- Sár csak a fiúk is ilyen szorgalmasak lennének, mint a lányok - mondja a tan­folyam parancsnoka. Délután a másik szakasz tagjaival ta­lálkozom. Ők a katonai ímoki pályára készülnek. A szőke Vladimira Jindrová őiVezető mosolyogva jegyzi meg:-Apám fiút szeretett volna, de csak lányai lettek. Én rehabilitációs nővérnek készültem. Csakhogy apám annyit be­szélt a katonaságról, hogy végül is itt vagyok. És édesapám büszke rá, ha fiú nincs is a családjában, de katona igen. Mária Gabanová a közgazdasági szakközépiskola elvégzése után jött a ka­tonai iskolába.- Vonzott a katonai életpálya, meg kíváncsi is voltam, milyen itt az élet. Eddig minden olyan, mint ahogy azt el­képzeltem. Egyébként a tanfolyam elvég­zése után két lehetőségünk van. Vagy a hivatásos életpályát választjuk, vagy a kétéves továbbszolgálói időt. Az első esetben törzsőrmesteri, a másodikban őrmesteri rangot kapunk.- Odahaza mindent megkaptunk szü­léinktől, itt pedig önállóknak kell lennünk. - szól közbe Jaroslava Nedelková örve­zetö. - Nehéz volt, de megszoktuk, hogy távol vagyunk a szülői háztól. Nézze meg a lányokat, akik éppen kimenőre készül­nek, hogy rendbe tették magukat. Büsz­kén viselik a néphadsereg egyenruháját. Vacsora után, aki nem ment kimenőre, tanul, egy-kettő gombot varr fel a zubbo­nyára, vidáman beszélget, terveket sző, mint a velük egyidős lányok. A jó koszt ellenére, a sok mozgásnak köszönhető­en, karcsúak maradtak és mindig ügyel­nek arra, hogy csinosak legyenek. Ilye­nek tehát ezek a katonalányok, akik meg­mutatták, hogy a katonai életpályát sem kizárólag férfiak választhatják. Ebben ók is helyet kérnek, kapnak és bizonyítanak is. ' NÉMETH JÁNOS Kahnatówoh ÚJ SZÚ 1984 III. 2 A tárgyalóteremben talál­koztunk először. Nem kis csodálkozással figyeltem, hogy a skarlátszínü bírói talár­ban ülve milyen türelmet tanú­sít a felperes hangos eszme- futtatásának, a lényegtől min- duntalanul elkanyarodó gon­dolat csapongásainak.- Tulajdonképpen, amióta a pályaválasztás szóba kerüit a jogi, a bírói pályára készül­tem - vallotta magáról később Csémi Tibor, a bratislavai IV. városkerületi bíróság duna- szerdahelyi (Dunajská Streda) születésű tanácselnöke.- A jogról természetesen na­gyon homályos, laikus elkép­zeléseim voltak. Úgy hittem pél­dául, hogy mi nem is kerültünk kapcsolatba a joggal, hiszen a családunkból senki sem állt a bíróság előtt, soha nem pe­reskedtünk. Csak jóval később tudatosítottam, milyen szoro­san fohódik össze életünk a jogszabályokkal. Az első ta­pasztalataimat a büntetőjogból szereztem. Szülővárosomban voltak kortársaim, akik már többször voltak büntetve. Mint a legtöbb fiatalt, engem is a bün­tetőjog vonzott. Választ szeret­tem volna kapni olyan kérdé­sekre, mint „mitől bűncselek­mény a bűncselekmény", ho­gyan szabják ki a büntetést stb. Még az egyetemen is azt hittem, egyedül ez az igazi jog, ez vonzott. Persze a büntető­jog elmélete rendkívül érdekes és a gyakorlati alkalmazását- tekintettel a krimikre, a kör­nyezetünkben előforduló bűn­cselekményekre - sokkal könnyebb elképzelni, mint pél­dául a polgári jog érvényre jut­tatását. Az egyetem befejezése után mégsem kérte felvételét a bíró­ságon. A család anyagi körül­ményei még az egyetemi ta­nulmányai befejezése előtt ar­ra kényszerítették, hogy válla­lati ösztöndíjjal folytassa tanul­mányait.- Először persze a bíróság­tól kértem ösztöndíjat - azt mondták, ők nem adhatnak. Jog, mint jog és a szövetkezet­ben is csak jogász leszek, akár a bíróságon - gondoltam és aláírtam a szerződést. Akkor ennek nem láttam különösebb jelentőségét, hátrányát. De nem is várhattam el, hogy még évekig a szüleim tartsanak el. így aztán az egyetem befeje­zése után a padáni szövetke­zetben kezdtem el dolgozni mint jogász és mint munka- és bérügyi előadó. Mondanom sem kell talán, a joggal csak elvétve találkoztam. A szövet­kezetnek inkább közgazdászra lett volna szüksége, mint jo­gászra. Időközben megnősül­tem, a feleségemmel a fővá­rosban laktunk. Ő egyke volt, bratislavai, nehezen szokta volna meg az ottani életet. Ezért inkább én alkalmazkod­tam - fél ötkor indultam mun­kába és fél kilenckor értem haza. Ez ment nyolc hónapig, míg be nem vonultam. Előbb még azonban felvettek a CSKP-ba tagjelöltnek. Amikor a katonaságtól visz- szatért, a bíróságon folytatta munkáját.- A feleségem biztatott- mondja erről — hogy ne ad­„Fiatal bíró“ jam fel álmaimat. Tulajdonkép­pen ő járt utána annak is, van- e hely a bíróságon. Élete nagy álma látszólag csak részben valósult meg - elsősorban polgári jogra „is­kolázták be". A bírói eskü leté­tele után mégis büntetőügyek­kel bízták meg.- Büntetőjogászra volt szükség. Elfogadtam a megbí­zatást, bár a gyakornokosko- dásom ideje alatt már nagyon megkedveltem a polgári jogot. Beledobtak a mélyvízbe. Igaz, bírói vizsgát tettem büntetőjog­ból is, de alig voltak gyakorlati ismereteim. Márpedig a bírói hivatásban a gyakorlati isme­retek a döntőek. A jogelmélet többé-kevésbé tipikus helyze­tek alapján dolgozza ki alapel­veit, a bírák azonban mindig konkrét esetekben hoznak döntést, számtalan olyan konkrét körülmény figyelembe­vételével, amellyel az elmélet aligha számolhat. Néhány hó­napig naponta hazahordtam a munkámat, hogy alaposan áttanulmányozzam az elém kerülő ügyeket, hogy döntései­met az előírt módon meg tud­jam fogalmazni és indokolni. A feleségem sokat segített ezekben a hónapokban. Meg­teremtette a feltételeket a nyu­godt munkához, bátorított, erőt öntött belém, ha úgy éreztem, rá sem bírok nézni már az irataimra. Pedig a lelkem mé­lyén még azon is csodálkoz­tam, hogy egyáltalán eltűri azt, hogy a munkám a családi élet rovására menjen. Rövid idővel ezelőtt ismét válaszút elé állították. Lehető­sége nyílt arra, hogy ismét a polgári joggal foglalkozzon.- Nem tagadom, szép hiva­tás az ártatlanság és a bűnös­ség kérdéseiről dönteni, de úgy érzem, nekem mégiscsak a polgári jogi ügyek felelnek meg jobban. Ezek valahogy színesebbek, változatosabbak, jobban átfogják és tükrözik a mindennapi élet problémáit. Lehet, hogy egy kívülálló szá­mára nincs izgalmasabb, mint egy gyilkosság tárgyalása, egy jogász számára viszont ugyan­ilyen izgalmas lehet egy bo­nyolult kártérítési per. Ugyan­akkor a büntetőperekre bizo­nyos mértékig a csapatmunka jellemző, az irat döntő részét a nyomozók és az ügyészek állítják össze, a munka egy része őket terheli, míg a polgá­ri jogi ügyekben eljáró tanács­elnök az iratot kezdettől fog­va maga „szerkeszti", a tény­állás helyes megállapítása egyedül rajta múlik, neki kell eldöntenie milyen irányban kell elindulnia, mit célszerű és szükséges bizonyítani. A bírói hivatásban nem rutinmunkára, hanem körültekintő gondolko­dásra van szükség, hiszen a jogszabályokban nem talá­lunk, nem találhatunk vala­mennyi konfliktusra kész meg­oldást. Perspektivikus, fiatal bíró - jellemzik őt elöljárói, de hoz­záteszik: - Ezen a pályán a hét - nyolcéves gyakorlattal rendelkező bíró is „fiatalnak“ számít. A hivatásához való hozzáállása alapján azonban már most is „felnőttnek“ te­kinthetjük. FEKETE MARIAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom